Fővárosi Lapok 1870. június (117-139. szám)
1870-06-11 / 125. szám
Mindez a világon a legegyszerűbb s természetesebb hangon volt előadva, annyira, hogy a legokosabb fő is elhitte volna. A jólelkű Mellan asszony úgy megijedt a párbaj gondolatától, hogy ugyancsak rajta volt : minél előbb távozni oly város környékéből, melyben veje könnyen veszélyes ellenfélre találhat. A falun való tartózkodás anyai aggodalmai miatt nem látszik elég biztosnak, mert a szomszédságban sok tengerésztiszt családja lakott, kik egymást fölváltva szokták látogatni. Cardan nem sürgeti a gyors elutazást. Elöl játszott nyugalom csak kétszerezte Mellan asszony aggodalmát, mert leendő veje a veszélyek elleni közönye által veszélyes helyzetbe is juthatna. Félrevonta s Annára mutatva, mondá: — A szegény gyermek nagyon félénk. Nem mer az ön szemébe nézni. Nekünk egy ideig együtt kell utaznunk, s neki egy kis bátorságot szerezni- Semmi sem fokoz gyorsabban egy viszonyt, mint az utazás. Egy hó múlva a barátság is egész szerelemmé válik. S nem mindkét részről: függetlenek vagyunk-e az egész világtól ? Leányomat épp úgy el tudja venni Spanyol- vagy Olasz-, mint Franciaországban, vagy másutt. Nyugtassuk meg hát kedélyünket s utazzunk el. Cardan meghajolt, oly arccal, mint ki enged, s mondá: — Nem akarom az első kedveskedést elszalasztani, melyet ön tőlem kiván. Utazzunk el ! Az előkészületeknél elhatározták, hogy Bálint visszamarad a mezei lakban, a holmikra fölügyelni. A jó özvegy egy összeg pénzt adott rendelkezésére előrelátható s láthatatlan kiadásokra. A következő reggel pedig naphasadtával Cardan, Mellan aszszony és Anna elutaztak Marseillebe. Cardan ott útlevelet szerzett magának Spanyolországba. Néhány nappal később a két hölgygyel Barcellonában szállt ki az asturi udvarban. Körülbelül két hét múlva Mellan asszony elutazta után, Krebrant Albert kikötött a touloni partszegélyen a városház előtt. Anélkül, hogy Indiából magával hozott öltözete kicserélésére időt vett volna magának, a postára sietett,Mellan asszony lakásán kérdeni. A mezei lakhoz utasították. Magát egy bérelt lóra vetni s a kijelölt irányban a kapuhoz nyargalni, rövid idő müve volt. Indiából érkezve, azzal a kilátással, hogy milliót nyer házassága által, a száraz földre lépni és kevés perc múlva megpillantani azt a házat, melyben a fiatal imádott lakik, ilyet az ember legfölebb egyszer ér meg. Albert reszketett az örömtől az olasz lugas megpillantásakor, melynek levelein fekete hajat és fehér csipkét látott ragyogni. Hiszen itt volt leendő családja, boldogsága, vagyona. A sétány végén lováról leugrott, az erkélyre lépett s a Mellan asszony és a maga nevét szokatlan izgatottsággal ejte ki. Egy csoport fiatal ember és hölgy emelkedett föl hallgatva e jelentésre, s bámulva nézték az ismeretlen jövevényt. Krebrant Albert nem kevésbé volt megütődve e hideg fogadtatás miatt. Eszébe jutott, hogy tán a lakást eltévesztette, s ennek következtében mentegetőzve mondá: — Bocsássanak meg, én tévedtem. Ezt nem lehet csodálni, itt, hol annyi mezei ház van számozás nélkül. Ezt én a másénak néztem, s mégis, az adott leírás tökéletesen egyet. — Talán nem csalatkozott! — véve föl a szót egy éltes hölgy. — Mi csak néhány hete lakunk itt. Előttünk közvetlenül Mellan asszony lakott itten. A környékbeli bérlők mondák nekünk, s önnek is megmondhatták volna. — Tehát Mellan asszony a városba költözött ? — kérdő Albert. — Nem , tisztelt úr ! Leányával s vejével elutazott. — Vejével? — kiáltott föl Albert. — Vejével, vagy legalább azzal az ifjúval, ki leányát nőül fogja venni. Albert minden erejét összeszedő, hogy az ismeretleneket, kiknél volt, legbensőbb érzelmeinek tanúivá ne tegye. Erőtetett nyugalommal mondá: — Bocsásson meg, ha egyes részletekbe bocsátkozom, melyek ön előtt szerénytelennek tűnhetnek föl. Talán a vőnek, a fiatal embernek, ki Mellan kisasszonyt nőül veszi, hallotta ön nevét ? — A név eléggé ismeretes! — viszonzá az éltes nő. — A cselédség, a környék bérlőinél sokszor említette, s innen tudjuk mi is, hogy Anna kisasszony Krebriant Alberthez megy nőül. — Úgy van! — válaszolá Albert. — Láthatja tehát, hogy jól vagyunk értesülve ! — folytatá az asszony. Most fog megtörténni a házasság. — Krebriant Albert úrral ? — kérdé Albert oly hangon, mely elnémimitá hallgatóit. Minden fő igenlőleg intett. — Krebriant úrral ? — ismétlé Albert ugyanazzal a kétségbeesett hanggal. — Az lehetetlen, mert én vagyok Krebriant Albert. Én azért jövök, hogy Annát nőül vegyem . Ez pokoli titok! Valami bandita fölfogta leveleimet s nevemet vette föl! Borzasztó fölfedezés! Albert a lugas egy padjára rogyott s hideg verítékét tölté. Majd a harag fölényt nyert az ijedelem fölött. Látta, hogy megfontolásra, nyugalomra és hidegvérre van szüksége, hogy egy példátlan gazság elkövetőjét kézre keríthesse. Fölugrott s a háborgatásért bocsánatot kérve, a körülfekvő bérlőudvarokba sietett, hogy a napot, órát és az utazás irányát kitudakozza. Miután ez sikerült, Marseillebe sietett s befutá a legelőbb kelő vendéglőket. A „Hotel des Empereurs“-ben a gazda azonnal visszaemlékezett két hölgyre s egy arra, kik két nap előtt nála laktak s aztán Barcellonába hajóztak. Sőt a gazda meg is nevezte a fiatal tengerésznek a bankárt is, kihez az ál-Krebhantot vezeté, midőn az egy váltót kért 15,000 frankról napának. Albert a bankárhoz sietett, s nemcsak a gazda adatait találta megerősítve, hanem látta csalódásig bűn utánzott aláírását is. Látta, hogy egy álnok hamisítóval, valószínűleg egy megszökött fegyenccel van dolga. Külön postafogatot fogadott, s öt óra alatt ismét Toulonban volt. A bagnó igazgatójánál megkapta Cardan személyleirását, a megszökött csalóét; egy barátja ajánlólevelet kerített neki a barcellonai francia konzul számára, s igy még ez este Barcellonába hajózott. (Vége köv.) A bécsi tanítógyűlés. 1. (Jun. 8.) (D. L. I.) Az iskolába járó bécsi gyermekeknek ünnepük van : ma, holnap és holnapután nincs iskola. A rettegett tanító urak nagy járatban vannak, nem érnek rá sem a fekete tábla mellett a fiúcskákat ákombák betűkkel ijesztgetni, sem a katedráról Amerika fölfedezésének regényes históriáját előadni, mert a Bécs falai közt folyó nagygyűlésre öszszegyűlt öt-hatezer kollega irányában az elfogadó, elhelyező, elszállásoló, körülvezető, útmutató cicerone szerepét kell játszaniok. Már e hét elején, piros pünkösd napján, mely az idén borús, szürke eget s fekete sarat mutatott, a város hemzsegett az idegen alakoktól, kik a mai napra kitűzött első gyűlést megelőzve, messze földről és közel vidékről, a nagy Németország s Ausztria legkülönfélébb pontjairól az ifjodó, emelkedő városba siettek, önszemükkel látandók mindazon csodákat, melyeket valaha Vindobonáról hallottak s olvastak , és személyes érintkezés és termékenyítő eszmecsere által egymást buzdítani a nagy és nemes munkában, mely vállukon nyugszik. És minthogy rész hite van ennek a Bécsnek, és nem tudhatni: a távolban mi minden nem csábíthatja el a gyönge embert, azokkal, kiket az úristen és egy kis protekció jó „stációval“ áldott meg, eljött a kedves oldalborda is. Bécs szokott szívélyességével fogadta a szellem szerény harcosait, kik jól érezhetik magukat oly városban, mely — különösen az utosó évtizedben — roppant sokat tett a nevelésügy terén. Bécs városatyái megfontolták az 1866-diki szárnyas szavakat: „Königgratznél a porosz iskolamesterek vertek meg bennünket, és évről-évre szaporítják a tanodák számát, mely jelenleg — a magasb tanintézeteket leszámítva — hetvenkilenc, ahol harminchatezer gyermek nyeri jövendő ismeretének s műveltségének alapját. A tanítók tegnap késő este tartották meg az előértekezletet a zeneegylet fényes termében, ahol egyébkor a hangjegy héroszainak szelleme jár körül : ott ez alkalommal Pestalozzi fiai gyűltek össze komoly előmunkálatra, és páholyok és zártszékek az egy nyelvet százféle dialektusban beszélő alakokkal — igazgatókkal, tanítókkal s nevelőkkel, melyekhez néhány tucat, hasonló hivatású női egyén is járást — teltek meg. Elhatározták — nehogy számtalan irányú s tartalmú beszédekben szétforgácsolják az erőket , hogy csak három fő tárgggyal foglalkoznak, s mindegyik napon csak egy-egy thémát vitatnak meg : ma a tanítói semináriumokét, holnap a vallás és tudomány, s holnapután a nőképzés kérdését. Megválaszták továbbá elnökül Hoffmann Tivadart (Hamburgból), első alelnöknek Robiest (Bécsből), s másodiknak Berthert-et (Drezdából.) A tegnapi főpróba után az első előadást ma zárták meg; mondanunk sem kell, hogy „tele ház“ előtt. A vendégeket üdvözlendő, Bécs polgármestere , dr. Felder lép a tribünre; a város örömét fejezi ki a fölött, hogy — habár csak rövid időre — mint vendégeit tisztelheti a népet művelő férfiakat, biztosítja őket, hogy a város éber figyelemmel követendi értekezleteiket, és reménye, hogy a tett munka után kellemes emlékekkel távoznak innét. Cz ed ik osztályfőnök a császári kormány nevében vntéz meleg, üdvözlő szavakat a társulathoz. Hosszabb beszédben kifejti, hogy a nemzetiségi súrlódások közepette a szellemi kifejlődés erkölcsi eszméje ki nem halt Ausztriában, él, és a birodalom minden egyes részében a tanítás és nevelés terén nemes verseny uralkodik. Dicsérőleg szól Németországnak a művelődés magas fokán álló tanodáiról és „a nyugati tengertől az Adriáig“ ide sereglett férfiakat a feszített érdekről biztosítja, melylyel a kormány a tanítók ügye, s főleg az e napokban itt fölmerülő nyilatkozatok iránt viseltetik. És a „német egylet“ nevében, mely a nevelés terén sokat fáradozik, üdvözli őket végül dr. Hoffer, ki azt mondja, hogy tudja ugyan : az iskolának soha sem szabad a politikai pártok küzdterévé válni, de az iskola föladata : korunk nagy politikai föladatára szabadon nevelni föl a jelen ifjú nemzedéket. A társulat erre megkezdi a szemináriumi kérdés vitatását. Számosan beszélnek: Köhler tanár, Stein, dr. Br . 11 ow (Berlinből), Lederer (Pestről), Schwicker szeminárium-igazgató (Budáról), Eckhardt, Lüben, Poliak stb. Gyújtó hatással főleg Eckhardt remek beszéde volt; az egyik vagy másik beszédből részleteket csak holnap közölhetünk, valamint csak holnap szólunk arról is , mikép szórakozik s mulat Bécsben a „díszes vendégkoszorú.“ — 536 II. (Június 9.) „Zu Ehren des deutschen?Lehrertages.“ Bárhova megyünk, bármerre nézünk, ez a jelszó. A Colosseum óriási helyiségeiben a Strauss-testvérek a tanítók talpai alá húzzák a dallamos, bécsi walzereket, amelyek hallatára egyébiránt a komoly nevelő urak nem perdülnek táncra, hanem megelégednek a par excellence bécsi zenészek viharos megltávozásával; a Diána-teremben a „kis Löwy“ (Bécsben tipikus egyéniség) a szerelem papnőivel csalogatja a gyúlékonyabb természetű vendégeket; az új dalszínházban a tanítók tiszteletére (persze szabad bemenettel a nagygyűlés tagjainak számára) Weber „Bűvös vadász“-át adják ma, míg a többi színtermekben „ünnepélyes kivilágítás“ mellett a nyitányok, prológok és alkalmi szavalmányok egymás sarkára lépnek. Délelőtt a nagygyűlésekben, este a színházakban vagy egyéb mulatóhelyeken, és délután kirándulás a gyönyörű pontokban oly dúsgazdag környékbe, ez a vendégsereg rendes programmja. Tartozunk némi részletekkel a tegnap megvitatott tanítói szeminárium-kérdésről ... A számos szónok beszédeiből az észak- s déli-német jellem rég ismert alaptípusa itt is bebizonyult: az északi szigorúan a föltett tárgy mellett szólt és a higgadt ész és logika érveivel élt, a déli — különösen az osztrák — nem volt mente ama túláradó lelkesedéstől és ömledező phrázis-zuhatagtól, mely még a legkitűnőbb osztrák költőknek, például: Grillparzernek, Hamerlingnek, Mosenthalnak stb. is hibául rovatik föl, és szívből szívhez szólva — amint ezt különösen Eckhardt, a költő-tanár tévé, — inkább gyújtottattak ugyan, de kevésbé győztek meg, mint az előbbiek. A vita főleg két sarkkérdés körül forgott: vajjon tanácsos-e a szemináriumokat nagyobb városokban, vagy kisebb helyeken fölállítani? s várjon megszüntessék-e az internatum, (ahol a tanoncok elszállásolása s élelmezése benn a házban történik), vagy nem? Győztek azon érvek, hogy a tanitónak nagyobb s átalános műveltségre van szüksége, melyet csak nagyobb városokban szerezhet meg, és hogy az elszigetelt együttlét — mint ezt különösen P alták tanító (Boskowitzból) drasztikusan fejtegeté — az