Fővárosi Lapok 1870. október (216-241. szám)
1870-10-23 / 235. szám
235-dik SZ. Vasárnap, október 23. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Hetedik évfolyam 1870. Előfizetési dij: Félévre ... 7 ft 2kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Új Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor .......................9 kr. Bélyegdíj minden iktatáskor .... 30 kr. Előfizetési felhívásunkat az új évnegyedre ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára félévenkint,csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Sorsunk dala. (1850-ből.) Nem zenghetsz víg dalt, nemzetem! Dalod tehát minő legyen ? Hallottad-e: minő a dal, A mit elzúg a zivatar ? Akként dalolj, akként dalolj ! Dicsőséged fénylő vala, Bukásodnak nem vagy oka ; Gyászdalra ne kelj, oh ! magyar ! Zengj vad dalt, mint a zivatar, Akként dalolj, akként dalolj ! Átok, szörnyű átok legyen Dalodban minden érzelem; Felejtsd el a bút, oh ! magyar! Zengj vad dalt, mint a zivatar, Akként dalolj, akként dalolj ! Nem illik a bú éneke Hozzád, hősök nagy nemzete, Mert törve is hős a magyar, Zengj vad dalt, mint a zivatar, Akként dalolj, akként dalolj ! Medgyes Lajos: A nyigusztini lipován pap. (Elbeszélés.) László Mihálytól. (Folytatás.) A nő fölemelte fejét, és a búcsú egy hév ölelés volt. Aszja szavára elváltak, s az ajtó felé indultak. A pap és Misii a völgybe siettek s a földre lapultak, hogy észre ne vegyék őket — Ha meg lehetne Sámsont ölni ! — susogá Misii. — Nem lenne rész ! — felelt a pap. — Tudtam, hogy Jula hű marad Sámsonhoz ! — folytatá susogását Misii. A három alak e percben mellettük ment el — Most le lehetett volna ütni Sámsont! — súgta a papnak Misii. A pap úgy remegett félelmében, hangja annyira reszketett, hogy Misii nem érthette, mit felel szavaira. Csak később, midőn a két nő és Sámson elhagyták a völgy azon részét, hol a földön feküdtek– adta tudtára a pap, miszerint kevés hiányzott, hogy kezét szájára nem tette, mert épp akkor beszélt, mikor amazok is könnyen meghallhatták volna. Zaj nélkül keltek föl helyükről s haza indultak, a merre jöttek. A pap lelkiállapota szörnyű volt , csak hoszú és boszú mindkettő ellen! Egyebet nem óhajtott, mint hogy holnap ismét együtt találja a két gerlncét, de nem a házikóban, hanem valahol a hegység magaslatán. Olyan helyen szeretné meglepni őket, ott el tudna velük bánni! Mit tegyen ? Mindent a holnapi napra bíz, az lesz a határo Zatl Da'PR IX. A nő hamarább ért haza, mint férje. Arca szomorú volt, mit az elválás okozhatott. Ezenkívül megint előtérbe nyomult benső fájdalma, hogy azzal kell élnie, ki mindkettőjüket szerencsétlenné tette. Később a pap is megérkezett. Arca halálsápadt volt és szemei oly ijesztőleg égtek, hogy neje, midőn meglátta, megrázkódott. Nem is mert többé rátekinteni , szótlan ültek a szobában. Azt mégis gondolta a nő, hogy jól lesz megkérdezni: nem beteg-e ? hol járt ily sokáig ? ő úgy látja, mintha baja volna., tán sokat irt ? A pap szót sem szólt, s midőn megint kérdezte neje, mérgesen tekintett reá. A nő megérte, s nem kérdezősködött tovább. Ily mogorva csöndben múltél majdnem egy óra Ezután a pap fölkelt az ajtót bezárta, s aztán nejét maga elé rántotta. — Hol töltötted a délutánt ? — kérdé. — Barátnőmnél! — volt a rövid felelet. — Sámsonnak hívják a barátndet ? —• kérdé a pap. — Ászjának ! — mondá a nő, elhalaványodva a kérdésre. — Jól ismered, csak vele szoktam a faluban találkozni ! — És ! . . . — kiálta a pap, durván megrázva a gyöngéd nőt. — Mi bajod velem, Miklós ? — szólt a nő szelíden. — Felelj, mert mindjárt meghalsz! — kiálta újólag a pap. Julát megrettenték e kemény szavak, gyöngének érezte magát, azért a divánra akart leülni. — Nem megysz, itt fogod kezeim közt bevallani vétkedet! — s erősen tartá a nőt. — Mit vallják be ? — kérdé Jula. — Hogy becstelen nő, vétkes asszony vagy ! A nőre e szó halál döfés volt , magánkívül, majd hogy összerogyott, de a pap fölrázta aléltságából: — Szólj, vallj, mert halálod órája ütött! Amibujban voltál Sámsonnál, karjai közt láttalak, hűtlen ! Mondd, miért gyaláztál meg engem ? mondd ha élni akarsz ! Jula kissé vissza látszott nyerni eszméletét férje szemei közé nézett, s aztán teljes erővel mondá : — Mert szívem mindig azé volt, s téged soha sem szerettelek. A pap, mintha villám sújtott volna le, elbocsátá nejét, de a másik percben ismét megragadta és merőn nézett rá. — Elkárhoztál, esküszegő asszony. Borzasztó kínokat fogsz szenvedni, de nem szánlak, még egy sóhajt sem küldök értted. Vessz el a poklok kínja közt, s szivedet, rettentésül, a pokol kapuira szegezzék, Amen ! A szegény nőt e rémszavak majd szoborrá változtatták ; azt hitte, e percben ütött végórája. Siralmas kiáltások közt bontakozott ki az átkozódó karjaiból s elájult. A pap pedig hálószobájába ment; ruhástól dőlt ágyára; legcsekélyebb szánalom sem volt benne neje iránt; talán a sok szenteskedés tarta vissza, hogy életét nem vette. Az álom nehezen jött szemeire. Ki is tudna ily állapotban aludni ? Végre sok ide-odafordulás után a pillák bezáródtak, s álmában kétségbeesett jajveszékeléssel indult keresni nejét a Cibus bércei közt. „Erre ment a csábitóval... ahott a csúcs mellett tartja karjai közt . . . követ röpítek fejéhez, de nem hozzámegyek lopva, hogy meg ne lásson, s aztán.. . le .. letaszítom, boszút állok rajta!“ S futott a hegynek s a nőt megragadás ledobta! „Segítség! segítség !“ kiálta oly hangosan, hogy maga is fölébredt, mint rendesen azok, kik álmukban hajmeresztő mélység mellett állnak, s egyszer csak elvesztik az egyensúlyt .. . leesnek és a rémülésre fölébrednek, így járt álmában a pap is, s a mint szemeit fölnyitá, tapogatódzott, hol, merre van, s miután meggyőződött, hogy biztos helyen van, fölkelt s az ablakhoz ment. Éppen elsőt harangoztak istentiszteletre. Megtörülte szemeit és arcát, azután haját is rendbehozta, csak szívét és fejét nem bírta a rendes kerékvágásba parancsolni, mert amaz nagyon is dobogott, emez pedig égett. De nem várhatott, míg lehűl, mennie kell, már beharangoztak. X. Jula már előbb fölkelt. Iszonynyal gondolt az éjjelre és hideg megvetéssel férjére, kivel a mai napon kívül egy percig sem akart tovább élni. Elmegy a világba, hogy sohase halljanak róla semmit, s előbb beszélni fog Sámsonnal, mert annak tudnia kell tervéről. Talán ő is vele megy, kettőnek könnyebb a bujdosás. Ászjához siet, s együtt mennek ismét Sámsonhoz. Férjével nem beszélt, az sem ő vele. Az ebédet is külön végezte mindegyik. A pap szintén készülődni látszott valahová, mert kopott öltönyét, vastag botját és viselt kalapját kereste elő, a nő meg ünnepi ruhát öltött magára, mintha búcsúra vagy menyegzőre menne. A pap egy órával előbb elhagyta a lakást , mint neje. Jula barátnőjéhez ment, s amint Aszja meglátta Julát, elcsodálkozva kiáltott föl : — Nem aludtál az éjjel ? Jula megütközött e kérdésen. — Miért kérded, Ászja ? — Néztél ma a tükörbe ? — Nem néztem. De mit látsz ? Mit bámulsz rajtam ? — Arcod halálsápadt, kinézésed olyan furcsa, hogy megijed a ki meglát. — Nem csoda, hisz az éjjel elájultam, s úgy feküdtem hajnal hasadtáig ; csak akkor ébredtem föl ájulásomból, s nem emlékszem mikor alhattam el. (Folyt, köv.) Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva. Az elvált nő. (Egy idealista története.) Sacher-Masovictól. (Folytatás.) — Kérem, beszéljen ön világosabban! — Mit mondjak hát? — mondá az öreg gonoszkodó elégültséggel. — Egyike ő legelőkelőbb és legveszélyesebb gyötreinknek. Szép, s ahol megjelenik, rokonszenvet ébreszt. Halvány, finom tojásdad arcával, melyet lágy, illatos hajzat keretez, és mély , csodálatos szemeivel sajátságosan, panaszosan, lázasan néz reánk. Sajátságos bűbáj folyt a körül, keze leggyöngédebb érintésének, hajának villanyos hatása van. Magába látszik merülve, de azért titkai mindig nyelvén ülnek. Ki hozzája közeledik, kinek arca előtt úl, azt megajándékozza végre bizalmával, az előtt kitárja szivét. Hevülékeny, eleven érzésű, anélkül, hogy sajátképp kedélylyel bírna ötletei ragyogók ; van szelleme, de képtelen következetesen ítélni, vagy megragadni egy okos gondolatot. Vannak pillanatok, midőn büszke, erélyes, habár nincs sem akarata, sem jelleme. Neki van mindig igazsága, csak vele bánnak méltatlanul, s ameddig él, nem egyéb, mint egy némán, megadóan szenvedő. De veszélyes is. Mindig fiatal embereket bilincsel magához, s mindig a legjobbakat; nem veti magát nyíltan az élvek karjai közé, s frivol nők szokása szerint soha sem változtatja nevetve kedveseit.Nem is egész lelkével szeret,de igaz szerelemre soha sem talált. Elhanyagolták, félreértették, elárulták és elhagyták. Tapasztalatlanok