Fővárosi Lapok 1871. szeptember (200-224. szám)
1871-09-15 / 211. szám
*7. Péntek, SZeptember 15. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Nyolcadik évfolyam 1871. Előfizetési díj: Félévre ... 7 ftkr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap . FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ................. 9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Nézd, angyalom ....*) (Burns Robert.) Nézd, angyalom, mily zöld a rét, Mosolyg a sok virág, A lenge szellő súgva jár, S enyhét fuvalja rád. Kunyhó fölött pacsirta dali, Mely pompa, fényt kerül, Természet!, édes hüvödön Csak pásztorod derül! Hangolhatod, bárd!, lantodat A csarnokokba’ fenn. . . Én sípomon trillázgatok A hús csalitba’ fenn. Bár táncainkat megvetik Ott fönn a rang, a gőg : De termeikben, kis tubám, Boldogabbak-e ők ? Bevallja nyíltan pásztorod, Hogy értted ég, híven, Az udvaronc szebben beszél, De hűbb-e, mint szivem ? Képezze hát friss vad virág E szűz kebel diszét, A lady keblén gyöngy tüzel — Várjon belül is ég ? Ábrányi Emil. \/r Előfizetési fóliást az okurtceileri mevekre nem küldünk szét, hanem csupán e helyen hívjuk föl lapunk pártolóit, hogy szíveskedjenek az előfizetési összegeket az „Athenaeum“-hoz (barátok tere, 7-dik sz. alá) mielőbb beküldeni. E végett legolcsóbb és célszerűbb mód a postautalványokkal való előfizetés. Lapunk ára évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Egész évre szintén lehet előfizetni. A szerkesztőség ezentúl is igyekezni fog, hogy változatos, élénk és tartalmas lapot adhasson, jeles írók közreműködésével. Az októberi évnegyed szépirodalmi részét is mindjárt két becses költői művel nyitják meg: Erdélyi János „A haza árvái“ cimü gyönyörű hazafias költeményével 1850-ből, s dr. Kovács Pál nagyérdemű régi beszélyirónk „Egy fiatal hölgy elbeszélése“ cimü novellájával. A fordítások, tárcák és hirek rovata is folyvást változatos és érdekes leend. Tóth Kálmán, Vadnai Károly, laptulajdonos, szerkesztő. A „J a ki” (Természethistóriai rajz). Jókai Mórtól. (Vége). Hanem aztán, amint a régi színház órája üti a tizenkettőt, a „Jakli“ félbeszakítja a társalgást, rekommendálja magát, s házakon, kerteken és dignonokon keresztül röpül egyenesen haza, s szörnyen perlekedik a szakácsnővel, ha még nem kész az ebéd. Különben „Jakli“ igen mértékletes egyéniség. Eszik húst, galuskát, de soha sem annyit, amennyit kap. Felét a kapottnak megtakarítja szőkébb időkre. Kikeres olyan szögleteket a környékben, ahol keresményét bizton elrejtheti, pamlagtámlákat és függönyráncokat. Ha vendég van a háznál, annak a zsebeit okvetlenül ellátja félretett darab húsokkal és csíkmákokkal, a vendégek aztán a rájuk bízottal gálábul odább állnak. Egyszer megsejti a küszöbben alvó nagy newfoundlandi kutyát, amint éppen egy darab sültmaradvány hováhelyezésén töprenkedik. Gondolja magában: ez olyan úr, ki ezzel a cikkel en ígros foglalkozik, tehát bizalmat érdemel, s amint az alvó lábai messze el vannak nyújtva, odadugja annak az ujjai közé megtakarított keresményét, s azzal, mint ki vagyonát legjobban fektette be, odább táncol. A newfoundlandi felébred, megérzi a tenyerébe került fidei commissumot, legkisebb lelkiismeretmardosás nélkül bekeblezi azt, és alszik tovább. Mikor aztán visszajön a „Jakli“ s keresi a bankár tenyerébe letett hitbizományt s nem találja ott többé, akkor olyan furcsa képet csinál hozzá, mint valami aktionárius, akinek azt mondják, hogy se dividenda, se kapitális ! E perctől fogva a „Jakli“ kutyagyűlölő, ahol egyet megkaphat, könnyebb a lelkének, ha megcibálhatja a farkát s egásokon kedélyben többé semmit sem rejt el a háznál, hanem elviszi a megtakarítottat az Ecsy-kertbe, s ott dugja el valahol hallgatag káposztalevelek közé. Pedig a „Jakli“ nagy acquisitor. A régi világban úgy hínák, hogy tolvaj , hanem az actienschwindel korszakában úgy híják, hogy acquisitor. S ebből fog mindjárt kiderülni, hogy tizenkettőig el tud számlálni (nem pedig a föntemlített tizenkét órakor pontosan megjelenésből, mint talán többen tévesen hitték). A „Jakli“-ban egy nagy szabó veszett el! Egy második Wellisch Adolf (Kristóf-tér Nr. 1., I. Stock). Nincs gyűszű, cérna, varrótű biztosságban miatta egész Balaton-Füreden és ezer lépésnyi kerületben. Egy hét alatt tizenkét esetben rendőrileg följelentve, miszerint a „Jakli“ gyanútlanul varrogató hölgyek oldala mellől az egy percre letett gyírszűt orozva fölkapta s a levegőkön keresztül elvitte. Ugyanenynyi kárpótlási pörnek nézek én eléje. A másik hét alatt tizenkét varrótűnek hasonló kriminális úton eltulajdonítása háborította föl a közcsendet Balaton- Füreden, a nélkül, hogy a rendőrségnek sikerült volna fölfedezni, hova tűntek el az elorzott kincsek ? A nyugtalanított közönség már ifjabb Ráday Gedeont kezdte emlegetni. Most meg már kilenc különböző panaszos jelentkezik nálam, hogy ugyanannyi fonat cérnáját rabolta el a „Jakli.“ „Csak várjanak, tisztelt úrhölgyeim, még három van hátra; a „Jakli“ tizenkettőig tud számlálni, annyi gyászüt, annyi tűt szerzett be, annyi cérna kell még hozzá.“ Aztán meg fogja nyitni az établissement-t. Ollóra nincs szüksége, az van neki a feje elején, olyan hatalmas, hogy akit megcsíp vele, sírva fakad. Ebéd után, mikor a hírlapok megjönnek, rendesen ő igen érdekeltnek látszik általuk. Különös szenvedélye a „Budapesti Közlöny,“ azt személyesen bontja föl; végignézi a legújabb kinevezéseket, s hozzáterüli némelyikhez az orrát; aztán megfogja a lábával s nekiakasztva az ollóját, nagyokat szab belőle, valószínűleg mustrákat a szarkák egyenruhájához, s azokkal is röpül rejtett szabóműhelyéhez. Délután pedig sorba látogatja a gyümölcsáruló kofákat, s azt teszi, hogy előbb megráncigálja hátulról a fejkötőjét; mikor az hátranéz, akkor hirtelen keresztül oson a zsámolya alatt, s a másik percben már röpül az elrabolt cseresznyével, körtével. És mindez a hatóságok szeme láttára történik, hogy ily rövid idő alatt háromszor tizenkét útonállással és erőszakos betöréssel párosult rablási eset hivatalos megtorlás nélkül maradt, ami ismét a magyarországi közbiztonsági viszonyok szomorú állapotáról tanúskodik. De sokkal jobban aggaszt bennünket, kik a „ Jakli“-val közelebbi összeköttetésben állunk e ferde irányban nyilatkozó industriális hajlamainál, azon titokszerű, mondhatni mysteriosus érzület, mely a „Jakli“ keblében a fényes tárgyak iránti hajlamaival egyidejűleg kifejlődni törekedik. A „Jakli“ pietista! Amint kinyitják a füredi templomot, elől megy a pap, utána megy a sekrestyés, utána megy a „Jakli.“ A múltkor, éppen egy vasárnapi nagy mise alkalmával, amint egy kegyes úrhölgy a legájtatosabban bólintgat az imádságos könyvébe, egyszer csak megrángatja valaki a hajfürtöt hátulról: hát ez a hamis copf mirevaló ? Az úrhölgy oda tekint s fölsikolt ijedtében, azt hiszi, maga a sátán ül a háta mögött, hosszú orrú szárnyas fenevad alakjában ! A fölriasztott kétlábú hallgató szárnyra kap s felröpül a kathedrála, ahol a pap éppen heves buzgalommal töri a poklok kapuit, a pap pofon csapja a nagy könyvvel; arra a szárnyas neophita ráröpül az orgonára s végig ugrálva annak billentyűin, új melódiát improvizál a prédikáció közepett; a kántor, a minisztráns gyerekek elhessegetik onnan, arra nekimegy a szent szobroknak, míg végre nagy exorcizáció után ki tudják kergetni az ablakon. Ez nagy botrány volt, elismerem! Galambot festve, verebet elevenen láthattunk már a templomban, de szarkát soha. Tudjuk nagyon jól, hogy a szent képeken szent Antoniust a pusztában a többi ördöngös alakok között egy nagyon decolletirozott kisasszony s egy szarka is kisértik, mely utóbbi a szent férfiú előtt kiterjesztett könyvbe vagdal a bosszú orrával, melynél fogva, ha a decolletirozott kisasszonyoknak szabad is, de a szarkának nem szabad a templomban megjelenni, mert az sacrilegium. Annálfogva tudtára adatott az illetőknek, hogy a „Jakli“ egyházi átok alá van vetve, s ha még egyszer a templomba bemerészkedik lépni, megfojtatik és megégettetik Ez ellen nincsen segedelem. Barátom, „Jakli,“ ha a minisztériumot megsértetted, a midőn egy osztálytanácsos kalapjára ráröpültél; ha ifjabb Ráday Gedeon figyelmét magadra vontad, a midőn harmincnál több rablási eseten rajtakapattál, ezeken még tudok segíteni; de ha a szent synedrium haragját vontad magadra, nem hogy én nem tudok, de nem tud azon segíteni még Pauler Tivadar sem! Annálfogva nincs más mód, mint praeservatív módszerekhez nyúlni. Úgy teszünk vele, mint Mileticscsel, hogy se magában, se másban kárt ne tehessen, a mise alatt kalitkába csukjuk. S mikor aztán vasárnap délelőtt a fürdőt vendégek kérdezik egymástól a kútnál: — Hogy méltóztatott aludni ? — Meg tetszik-e ma fürödni a Balatonban ? — Lesz-e ma tánc a szájában? A negyedik kérdés az, hogy: „Hát a „Jakli“ vájjon hol van ?“ — Az be van csukva. — Miért van becsukva ? — Hogy templomba ne mehessen. A miért aztán, délben szabadon bocsáttatván, azzal kárpótolja magát, hogy este haza sem jön, hanem egész éjjel nézi a jegenyefáról, hogy isznak az emberek? Azt hiszi szarka észszel, hogy ez is a vasárnapi isteni tisztelethez tartozik. Ahogy előre megjósolom, hogy egy roszul kezdett életpályának előbb-utóbb rész vége lesz, ime, beteljesült. Egy este a „Jakli“-t félholtan hozzák haza izgalmas kertészlegények. Valaki leütötte. Némelyek azt mondták, hogy a szabólegények konspiráltak ellene s közköltségen föfözték le, mikor éppen cérnát akart lopni; mások az ultramontánokat vádolták a hoszúállásért. A „Jakli“-ra nézve pedig tökéletesen mindegy volt az, akár sociális, akár vallási, akár politikai mozgalomnak esett áldozatal, elég az hozzá, hogy nem tudta mozdítani se szárnyát, se lábát, csak félrehajtotta a fejét, behúnyta a szemeit és egészen halálnak vált. — No te szegény „Jakli,“ — mondom neki, mi- *) E dal a „Pásztordalok“ egyik darabja, melyre Beethoven irt zenét. j