Fővárosi Lapok 1871. október (225-250. szám)

1871-10-11 / 233. szám

megtekintik. A költő szobáját máig is megmutatják ott még öreg emberek, kik valaha kis tanítványai voltak s igen szerették őt. Mennyi költeményt ké­­szite­t ottan, sétálva a kert fái közt. Egy vén bod­zafa meg van ma is, mely alatt üldögélni szere­­tett, gyakran fuvolán vagy sípon játszva el dalait. E sípot most a főiskola múzeumában őrzik, mint erek­lyét. De a legbecsesb ereklyék, melyek tőle megma­radtak, nagy mennyiségű munkái. Kevés idő és sok szenvedés lévén osztályrésze, bámulni lehet termé­kenységét. Sokat és sokfélét irt. Értette a patkósz és humor nyelvét. Irt érzékenyy és anacreoni dalokat, alkalmi verseket és ódákat, didaktikai költeménye­ket és csipős tréfákat, továbbá furcsa eposzt („Do­rottya“), vígjátékokat, prózaműveket, fordításokat, stb. Szerette a szépet, igazat. Jártas volt az olasz, francia és német nyelvekben, a természettudomá­nyokban, történelemben, stb. A tartalomban gazdag és változatos, a nyelvnek és formáknak ura. Néha dévaj és kicsapongó, de akkor is mindig eredeti. Bár nem szabadíthatá föl magát egészen a mythológiai divattól, de egyszersmind a magyaros, népies költé­szetnek is úttörője jön. Maga írá, hogy ő „amphi­­bius.“ Dolgozott görög mértékben és kadenciákkal, és — mint könyveihez irt előszavai mutatják — mindig öntudatosan, gondolkozva dolgozott. Az, a­mit benne nyerseségnek tartottak, nagyobbára körmönfontság; s az, a­mit „a népies iskola salakjaidnak neveztek, va­lódi eredetiség, melylyel a nemzeti irányban fejlődő költészetre legsikeresebben hatott. Hogy dalai meny­nyire útat találtak a szivekhez , mutatja az is, hogy nem egyre dallamokat csináltak s énekelték sokáig. „A tihanyi echóhoz,“ „A reményhez“ („Földiekkel játszó égi tünemény“), „Az utósó szerencsétlenség“ („Zokoghat még egy betücskét“) érzékeny dallamo­kat kaptak; az „Este jött a parancsolat“ s a „Csikó­bőrös kulacs“ pedig népies nóták lettek, melyeket sokan tudnak ma is. „A pillangóhoz“ című ódához (melyet Kazinczy annyira szeretett) maga Haydn szerzett zenét. Halála után Cserei Farkas erdélyi előkelő úrban támadt először a gondolat, hogy az eredeti költő sír­jára emléket állítsanak. Kazinczy, Cserei lelkes ba­rátja, fölkarolta ez eszmét, mert „az az ifjú, — úgy mond, — kit a halál dicsőségének fele útjában ka­pott ki közülünk, minden emberiségei mellett is ér­demes arra, hogy emlékezetét megtartsuk, s mivel­hogy neki, kinek gyönyörködve hallgatónk zengé­seit, míg élt, kenyeret nem adtunk, adjunk most, mi­dőn már nem él, követ.“ Ki is tervezte az emléket, valamint műveinek kiadását, de a fölirat és kiadás fölött a debreceniekkel polémiába keveredvén, ked­vét veszité. De Csokonai azért nem maradt emlék nélkül. A hatvan-utcai sírkertben 1836 óta Debrecen és Nagy-Várad adakozásából háromezer forintba ke­rült vasgúla áll sírján, a költő e soraival: „A mú­zsának szózatja a sírt is megrázkódtatja s életet le­hel belé.“ A főiskola könyvtárában mellszobra van, melyet egykor a Thorwaldsen római műtermében Ferenczy készite, s a József nádor ajándéka. Ma pe­dig az emlékkertben ama szép ércszobrát leplezik le, melyet Izsó mintázott s a müncheni kir. öntöde készite el, s mely a talapzattal vagy tizenkétezer fo­rintba kerül, s ezt mind Debrecen adta (s részben adja még) össze. Különös tisztelettel kell ez alkalommal meg­emlékeznünk a debreceni emlékkert-társulatról, mely lelkes polgárok által 1861 szeptember 15-kén alakult, s két emlékkertet alapita, hol a dicsők szobrai fog­nak helyet foglalni, buzdításul az ivadéknak s emlé­kéül a mai Debrecen emelkedett törekvéseinek. A Csokonai-szobrot is e nemes szellemű társulat emeli, serkentő példát adva más városoknak is, s midőn ez emléket a mai napon ünneplő tömeg seregli körül, köztük küldötteiben az akadémia és Kisfalu­dy­ Tár­­saság, s midőn a régi költő emlékét egy derék utód­ja, Szász Károly koszorúzott dicsdalban zengi, eszünkbe jut az ő jóslata: „Lesz még az a kor, melybe’ felettem is Egy biv magyarnak lantja zokogni fog.“ E kor rég eljött, de a lant nem csak zokog, ha­nem dicsőit és örömet énekel: örömét annak, hogy egy magyar város igy ünnepli drága szülöttjét, mint a korosabbaké, s ez okból hajlékonyabbak; hamarább simálnak egymáshoz, a boszúságra s elkeseredésre szolgáló alkalmak már ez által is el­­háríttatnak. S habár a család gondozására megkívántató bölcseséggel az ifjak még nem rendelkezhetnek, az nem baj, hiszen ott vannak az ifjú pár szülei, kik e hiányt tanácsaikkal bőségesen pótolják. A korai házasságok az ifjúságot a rendes és hasznos életre hamarább képesítik ; ez által hihető­leg elég szerencsések sok olyan csapást s ismeretsé­get elkerülhetni, melyek által egésségi szervezetük, jó hírnevük, becsületük, vagy éppen mind a kettő is sérülést szenvedhetett volna. Vannak kivételes egyéneknek is kivételes körülmé­nyei, melyek némely esetekben a korai házasság elhalasztását ajánlatossá teszik; de átalán véve az áll, hogy midőn a természet testünket eléggé elké­szítette reá s a házasságra vágyat érzünk, az annak a jele, hogy e hivatásunk betöltésére a természet méltónak ítélt. A késői házasságokat igen gyakran kísérik azok a nehézségek, hogy a szülőknek hiányzik a biztos kilátás: gyermekeik nevelését bevégezve lát­hatni. A spanyol példabeszéd azt mondja: „A késő há­zasságból származó gyermekek kora árvák.“ Szomorú elmélkedés azokra, kiket ez a sors érhet! Itt nálunk, Amerikában, a házasságok rendesen az élet hajnalában kezdődnek; gyermekeink nevel­tetése s a világba való elhelyezése az élet delén tör­ténik; s midőn munkánkat bevégeztük, nyugalmas vidám délutánt és estalkonyt szerzünk magunknak. E korai házasságok által több gyermekkel va­gyunk megáldva; a természet törvényét követve, mi­­nálunk bevett szokás, hogy minden anya maga táp­lálja és ápolja saját csecsemőjét, s ebből az követke­zik, hogy többet lehet fölnevelni. A mi hirtelen való népesedésünk, melyhez ha­sonlót Európa nem mutathat föl, ennek a követ­kezménye. Örülök, hogy megházasodott, fogadja legőszin­­tébb szerencsekívánatomat! Most lépett ön arra az útra, hogy hasznos pol­gár lehessen. Megmenekült a magányos nőtlen élet természetellenes állapotától, mely rideg élet sok olyannak is sorsa, kik soha sem akarták azt, de álla­potuk megváltoztatását addig húzták-halasztották, míg elvégre úgy találták, hogy már késő,­s haloga­tásuk méltó büntetése, hogy egész életüket olyan sajnos helyzetben élik le, mely az ember értékét nagyban kevesbíti. Egy ócska könyv, becse nem at­tól az aránytól függ, a micsoda helyet a polcon el­foglal ; hát még egy ollónak a hányt-vetett fejéről mit gondol ön? semmit sem lehet vele elvágni; leg­­fölebb valami vágódeszkát vagy lapitot kaparhatnak meg vele. Kérem, adja által menyasszonyának az én leg­szívesebb jókivánatomat s üdvözletemet. Öreg s elne­hezedett ember vagyok, ennek tulajdonítják, hogy nem személyesen adtam azokat által. Az öreg ember előjogát, mely megengedi, hogy ifjabb barátainak jó tanácsokkal szolgáljon, nem fo­gom sokat használni. Tisztelettel bánjék nejével, ez által nem csak neje, hanem mindazok tiszteletét megnyeri, kik ezt szemlélik. Kisebbítő vagy megvető kifejezést nejével szem­ben még tréfából se használjon soha, mert az ízetlen, boszantó tréfák gyakori alkalmazása komoly ha­­ra­ggal végződhetik. Hivatalában legyen szorgalmatos, s ez által kép­zett lesz ; legyen munkás és takarékos, ez által gaz­dag lesz; legyen józan életű és mértékletes, s egés­­séges ,lesz; legyen erényes mindenben, s boldog lesz-És végre is, ilyszerű magaviselet mellett a leg­kedvezőbb kilátása van. Isten tartsa meg mindkettőjüket! Szerető barátjuk: Franklin. Közli: Sámi Lászlóné. A korai házasságokról. (Franklin egy levele). Kedves Jankó! Ön azon óhajtását fejezte ki, hogy a korai házasságokról mondjam el önnek az én részrehajlatlan nézeteimet, feleletül némileg ama számtalan ellenvetésekre, melyekkel saját házassá­gát oly tömérdeken megtámadták. Emlékezhetik ön, hogy midőn e tárgyról érte­keztünk, a mind a két részről való ifjúság ellen sem­mi ellenvetésem sem volt. A tapasztalataim körébe eső házasságokról ítél­ve, valóban úgy találom, hogy a koraiaknak több kilá­tásuk van a boldogságra. Az ifjak véralkata, kedélye és szokásaik még nem szilárdultak meg annyira, 1067 Fővárosi hírek. * Desjardins tanár, ki tegnap tarta érdekes föl­olvasását hazánk legrégibb történeteiről, folyvást a múzeum régiségtárában tölti idejét s rajzolja az ér­­dekes­ tárgyakat. „Úgy érzem itt magamat, —mon­­dá egy írótársunknak, — mintha e kor történetét előttem látnám lezajlani, annyira beszélek e rideg kövek. S ha e munkámnak (a régiségek másolatára mutatva) nem is lesz más érdeme, csak az, hogy a világ megismeri, minő kincse van a magyaroknak, fáradságom meg lesz jutalmazva.“ * „Tartuffe“ hétfői előadásának ismét volt egy új érdeke: Orgont, az elámított együgyü Orgont Szerdahelyi Kálmán játszotta, és pedig jó si­kerrel. Látszott, hogy jól érti e szerepet s megvan­nak hozzá szükséges eszközei. Mindjárt az első jele­netben, midőn Dorina lenézőleg szól a színes, falánk, parancsolgató Tartuffe-ről, s Orgon — a­helyett, hogy föllázadna — mindig csak azt feleli rá: „istenadta,“ kitűnt, hogy egy részleteiben gonddal kidolgozott alakot fogunk látni. E feleleteket igen jól színezve, változatosan, fokozva adta elő. Eltalálta továbbá a jellem alaphangját: a jámbor bonhomiát mely a hi­székenység forrása. Midőn leányát kapacitálta, hogy mily jó dolga lesz, ha Tartuffe-höz megy nőül; s mi­dőn méltatlankodott, megharagudott, felbőszült fia­­ki Tartuffe-öt vádoló, ennek alázatoskodására rá pedig egészen elérzékenyült és még jobban hitt, e két mozzanatot különösen szépen játszó. Nagy elő­nyére van Szerdahelyinek, hogy nála a beszéd gyor­saságát és értelmességét senki sem tudja jobban pá­rosítani színpadunkon. Tisztán, jól súlyozva, szaba­tosan beszél s egyetlen szó sem vész el nála. Mozgá­sa kevésbé szabatos, s mihelyt öregesebb szerepet játszik, gépiesen mozgatja fejét s oldalt himbálva jár. Meg akarjuk jegyezni e nála gyakran visszatetsző modort különösen most, midőn a jövő szerdán magát Tartuffe-öt fogjuk tőle látni, melynek ábrázolásában különösen sok gondot kell fordítani a mozgásra is. Orgon sikere után igen kiváncsiak vagyunk e na­gyobb jellemszerepére is. A közönség ezúttal többször megtapsolta és kihívta. Az előadás töb­bi részéről csak annyit jegyzü­nk meg, hogy Be­nedek játékán látszott az ismétlések hibaigazítása, és hogy a gyönyörű szerelmi versengést Helvey Lau­ra k. a. és Nagy Imre most sokkal több élettel s élénkebb hatással játszák. * Az akadémia hétfői ülésén Horváth Mihály el­nökölt, jelentve, hogy Rónay Jácint egy évre a trón­örökös mellé hivatván, az osztálytitkári teendőket addig Frankl Vilmos fogja vezetni. Ugyanő tartott most székfoglalót is, Pázmány Péter 1632-diki római küldetéséről. Il­dik Ferdinand a harminc éves háború alatt azt akarta kieszközölni a szent széknél, hogy­ onnan a háború folytatására segélyt nyerjen; hogy a szent szék a francia udvarnál vigye ki, miképp a svéd királyt ne segítse a legkatholikusabb fejdelem; végre, hogy a szent szék is rajta legyen a kath. fej­­delmek szövetségén a protestantismus elnyomására. E küldetésre vállalkozott Pázmány, kit Rómában mint főpapot, nagy fénynyel fogadtak, de erélyes sür­getéseire csak kitérő feleleteket kapott, úgy hogy — a szent­szék habozó politikája miatt megharagudva­­ — május 11-kén elhagyta Rómát, mielőtt a tisztele­tére tervezett bibornoki ünnepély végbement volna.­­ Ez értekezés után Thaly Kálmán jelenté, hogy­­ a gróf Erdődy István vörösvári levéltárából való I Rákóczi féle okmánykötegeket már augusztusban­­ lemásolták az akadémia számára, de h­zott onnan ismét negyven köteget, telve a legérdekesb adatok -­­­kal. Van egy irat Rákóczi Ferenc ifjúságáról is,­­ melyből látszik, hogy a fiatal herceg magyaros gon­dolkozása sok bajt okozott a bécsi németeknek; a ma­gyar ruhát is csak nehezen tudták leve­­tetni vele, s midőn­ grófnak szólitgaták,igy fakadt ki: „Nem tudom, miért neveznek engem Bécsben grófnak, holott Mun­kácson engem grófok szolgáltak.“ Van egy okmánya is, melyben Vi­dik Károly császár 1723-ban Rákóczi fejdelem fiának, Györgynek, két szicíliai falut adomá­nyoz kárpótlásul, ha hónától végképp távol marad s a comes de Giunchi nevet veszi föl, s miután Olasz­országban most is vannak, kik magukat a Rákócziak ivadékainak tartják, Thaly Kálmán ajánlja, hogy Óváry Lipótot kérjék föl ez ügy nyomozására. Az érdekes ülésen Lónyai Menyhért is jelen volt.­­ A mai Csokonai-ünnepélyre tegnap reggel utaztak el a pesti vendégek: az akadémia, Kisfaludy­ Társaság s más egyletek küldöttei. A képzőművé­szeti társulat Székely Bertalant és Ligeti Antalt kérte föl képviselésére. Laptudósítók is számosan mentek. A „Fővárosi Lapok“ számára egyik társszerkesztő fog küldeni tudósítást. * A régi német színház telkét a ki megveszi, kötelezve lesz, hogy­ azon az építést a jövő évi ápril elsején megkezdi s legföjebb 1873 október végéig befejezi. Mondják, hogy a nagy kikiáltási ár dacára is valódi hajráverseny lesz az árverésen. * Jinlapok. A Halász István által kiadott „Eötvös“ emlékkép igen csinos, s alkalmas faldi­­szül szolgálhat. Oszloptalapon áll Eötvös mellszobra, alól két siró, fölötte koszorúval lebegő két nemző. Alól nyitott könyvek is feküsznek, Eötvös munkái­nak címeivel. E szoborképet egész cyklus rajz fog­lalja körül, Pannónia, Klió és Apolló alakjai, az 1848- diki és 6­7-diki miniszterek, az ercsi-i kápolna, az akadémia homlokzata, az országház terme, a ravatal s a „Megfagyott gyermek“ illusztrációja. Hátterül Budapest látképe szolgál. Az egész összeállítás gon­dos, s Halásznál (nagy­kereszt-utca 3-dik sz. a.) két forintért kapható. — Ifj. Marasztoni József pedig „A magyar jogászok arcképcsar­nok­a“-t rajzolá és adta ki harmincnyolc arcképpel. Némelyik jól el van találva, de,a rajzban nincs sok erő, a nyomás pedig bágyadt. Ara öt frt. * Szitányi íz.(Jóri, mint a régibb népszínházi bizottság elnökét fölhívta a „M. Újság,“ hogy adna számot arról, mit tett e bizottság harmadfél év óta? Szitányi Izidor azt feleli, hogy a pesti népszínház neki is kedvenc eszméje lévén, a kisebb bizottság el­nökségét az első szervezkedés idejére s az aláírások

Next