Fővárosi Lapok 1873. április (75-99. szám)
1873-04-08 / 81. szám
81-dik sz.Kedd ápril 8. Riachirnta!: Pest, barátok tere, Athenaeum-épület. Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési dij: Félévre 7 ft -100 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa-utca 39. sz. 1. evr.. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor....................10 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. A „FŐVÁROSI LAPOK“ áprili júniusi évnegyedére fölhívjuk olvasóink figyelmét. Külön előfizetési fölhívást egy idő óta nem nyomatunk, miután a közönség a postautalványokhoz, e gyors és olcsó eszközhöz szokott fordulni a lapok megrendelésénél. Napi közlönyünk jövendőbeli tartalmára nézve elégnek tartunk annyit említeni, hogy igyekszünk folyvást mind a költői dolgozatok, mind a tárcák és hírek rovatában fentartani az élénkséget, változatosságot és az ízlés jó hangját. E tekintetben számos dolgozótárs jeles tolla segíti elő törekvésünket, köztük nagy tiszteletben álló veteránok is, például ez év első negyedében is egyedül a „Fővárosi Lapok“ volt szerencsés találkozó helyéül szolígálni ama két ünnepelt írónknak, Toldy Ferencnek és Szigligetinek, kiknek tiszteletére nem rég a Kisfaludy-Tár-saság és nemzeti színház fényes jubileumokat rendeztek. Ily írók közreműködése és a közönség ama nagy pártolása, mintt külföldön is alig egy-két szépirodalmi lap tapasztal, kötelességünkké teszi a szerkesztés fokozott buzgalmát. Vádnál Károly, felelős szerkesztő Tóth Kálmán, laptulajdonos. Az „Athenaeum,“ mint a lap kiadója, kéri az elő- fizetések mielőbbi beküldését, nehogy az elkésőket kénytelen legyen csak egy-két számmal is várakoztatni. Előfizetési ár: évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 ft. . December végéig lehet előfizetni 10 frt 50 krjával. is A női kérdésről 3 Magyarországon. irta: Toldy István. (Folytatás.) Továbbá, ha most oly dolgot fogok mondani, melyre sokan valószínűleg mosolyogni fognak, de mely talán mégsem annyira nevetséges, mint első pillanatra látszik : a nők par excellence alkalmasok volnának a papi hivatalra. Ha a pap hivatása abban áll, hogy visszaélve a tömeg tudatlanságával, azt az „átkozott liberálisok“ ellen lázítsa s folytonosan konspiráljon az államhatalom ellen, — akkor ez nem a nőkne való hivatal. De aki úgy fogja fel a pap hivatását, hogy az a szerencsétlenek vigasztalásában, az eltévelyedtek erkölcsi oktatásában, a vallás, a szeretet tanainak hirdetésében és gyakorlásában áll, az el fogja ismerni, hogy a keresztyénség sokat nyerne vele, ha oltárát női kezek szolgálnák. A vallás mindenekfölött a kedély dolga, az erkölcsiség a lélek emelkedettségében gyökerezik, s mindkettőből a nőnek jutott az oroszlánrész, s a szeretet és jótékonyság vallása, a keresztyénség, tisztább és hivebb magyarázókkal még nem birt, mint minőket neki a nő nem adhatna. Ez kétségtelen, de kétségte- len az is, hogy ezt ma — bár Amerika egyházi szószékein már nem egy nő tette magát nevezetessé, — Európában csak jámbor óhajtásnak tekinthetjük. ‘ Elsoroltam néhányat ama foglalkozások közül, melyekből a nőket nagy igazságtalanság bűne nélkül többé kizárnunk nem lehet. Társadalmi viszonyainkban igen sok nő rászorul, hogy munkával keresse kenyerét, és ha rászorult, nem vonhatjuk kétségbe, hogy épp úgy, mint a férfinak, joga van minden munkára, melyre képessége van. És ha ez követelései egyik-másik pontja idegenszerűnek, sőt nevetségesnek tűnik is föl némelyek előtt, ne feledjük, hogy sok dolog nevetséges ma, mi hajdan féle- lem vagy kegyelet tárgyát képezte, és hogy sokat vallunk ma helyesnek és igazságosnak, mi fölött egykor az emberiség mosolygott vagy megbotránykozott. IV. De ha joga van a nőnek a munkára úgy, mint a férfinak, akkor alkalmat kell neki nyújtani arra is, hogy tehetségei kifejlődhessenek, vagyis gondoskodni kell a nő neveléséről úgy, mint ma gondoskodnak a férfinevelésről, mert ne feledjük: a női kérdés hazánkban mindenekelőtt a nőne- ,velés kérdése. E téren vagyunk leghátrább , így van ez egész Európában, az igaz, a leányneve- ■ lés mindenütt messze mögötte marad a finevelésnek, Franciaországban inkább, mint Német- és Svédországban, és Magyarországon, úgy hiszem, még inkább. I. Mert, ugyan mi történik nálunk a nőnevelés terkintetében ? Egyetlen törvényünk, mely megemlékezik róla, hogy a nőket is tanítani kell valamire, a népoktatási törvény. Elemi és fensőbb népiskolákról intézkedik, amazokban a fiúkat a leányoktól lehetőleg ezekben mindenesetre elkülönítve rendeli taníttatni Tantárgyai meg is felelnek ez iskolák szükségeinek a tankötelezettséget egyiránt mondja ki fiukra a leányokra, és ha e törvény végre volna hajtva, vagy a közeljövőben végre volna hajtható, nem lehet a panaszunk az elemi oktatás ellen. De végre is, ez iskolákban csak a tudás legegyszerűbb elemeit sajátítja el a gyermek, s ama leány, ki ez iskola tanfolyamát jó sikerrel bevégezte, beválik ott, ahol nagy igényekkel a nők műveltsége iránt nem viseltetnek szobaleánynak. Többnek aligha. És ezzel végére értünk mindannak, amit az állam a nőnevelésért tesz. Szobaleányi műveltsége nyújt a leánynak, aztán megelégedetten leveszi rób kezét, mintha dolgát a legjobban elvégezte volna. A nők további nevelését a spekulációra bízza ; magán intézetekre, melyek a nőnem zsebére, és a zárdákra melyek lelkére spekulálnak. Ily intézetek vannak mindenfelé, és pedig elegendő számmal, a mi annyi jelent, hogy képesek annyi növendéket befogadni a mennyi e nevelés költségeit viselni birja. Mert mit a fiúk számára a középiskolák oly olcsók, hogy azok kik a tandíjat nem képesek fizetni, mindig kivétel képeznek, a leányintézetek oly drágák, hogy ami leányok teszik a kivételt, kik azokban a tandíjat meg bírják fizetni. És ez természetes, miután ez intézeteknek önmagukat kell betartniok. Ennek eredménye, hogy a leánygyermekeknek sokkal csekélyebb százaléka részesül a középoktatásban, mint a múgyermekeké, mert ama gyermekek száma, kik e nem állami intézetekben összeköttetések, a tulajdonosok jótékonysága vagy alapítványok segélyével fijtalan nevelésben részesülnek, elenyészőleg csekély izokéhoz képest, kik anyagi viszonyaik által belőlökrökre ki vannak zárva. És e’ csekély rész is sokkal hiányosabb oktatásia részesül, mint a hasonlókorú fiúgyermekek, vannak intézetek, melyek pompás tantervvel és sokanerővel dolgoznak s a gyermekeket szinte elnyomák a sok tantárgygyal; de tanulni, s a mi fő : gondolkozni meg nem tanítják; a nélkül pedig a tanulót megemészteni nem lehet. A legelegánsabbak pedig, melyek a legtöbb pénzzel rendelkeznek, kevés kivétellel több gondot fordítanak a külszinre s a motor ügyességére, mint a lélek és elme fejlesztésére. zárdákból kevés leány kerül ki a nélkül, hogy elke egy vagy más becses tulajdonát, — legtöbb esetben a kedély friseségét s az elme tisztaságát vagy a lélek őszinteségét s az igazság szeretetét —itt ne feledné ama szűk falak közt, hol a képmutatás is babona terem. S várjon mi történik ezentúl, midőn a gyermek 4 — 16 éves korában az intézetből a szülői házba ússzakerül? Senki sem kívánhatja az iskolától, hogy tanítványait teljesen kiképezze. Az iskolában , tudás elemein, s némely sovány ismereteken kívül sok a tanulás képességét lehet elsajátítani. A toábbi kiképzés a szülők, és az önképzés feladata, melynek első eszköze az olvasás. Mindkettőben a lánygyermekek nálunk csak kivételképp részesülnek. A nőnevelés még sokkal roszabb lábon állt néhány étized előtt hazánkban, mint áll most, minélfogva sok kevés leánynak jut ama szerencse, hogy az inézetből haza térve oly anyát találjon, kitől a házartás és toilette s legjobb esetben még a férfiakkal aló bánásmód titkain kivül egyebet tanulhasson, még az erkölcsi nevelés ágában is alig hall otthon gyebet közmondásokba foglalt aranytanácsoknál, mert a közmondások a mastvai családi életben még valódi patriarkális absolutizmussal uralkodnak az önálló ítélet rovására. Az oly anya pedig, ki okos, tapintatos kézzel meg tudja leánya számára választani az olvasmányt, ki gyermekét az önképzés mezején biztos kézzel vezetni birja addig, mig az ész és jellem dolgában annyi önállóságra tett szert, hogy veszély nélkül magára hagyható, — az ily anya nálunk a kivételek közé tartozik. Ily módon a felserdült leány szellemének táplálása saját, még ki nem képzett ízlésére s a véletlenre van bízva. Komoly munkák olvasásához, melyek az intézetben nyert ismereteit kiegészíthetnék, nincs kedve, mert ama mód, melyen taníttatott, elvette kedvét minden tudománytól. Kizárólag a szépirodalom terére veti tehát magát, s annál nagyobb mohósággal, minél buzgóbban dugdostak előtte addig minden oly könyvet, melyben szerelemről van szó. Ami regényt apja vagy bátyja s barátnői könyvtárában megtalál, gyorsan átolvassa: ezekről aztán a kölcsönkönyvtárakra kerül a sor. Olvassa, amihez véletlenül hozzájut. De ezt sem mind. Thakerayt, Elliotot, Kemény Zsigmondot, sőt Dictcenst is, legtöbb leány unalmasnak találja ; parlagon hagyott ízlésének jobban megfelel Dumas, Grabonneau, Ponson du Terrail, legfölebb Feuillet, — no meg kötény alatti olvasmányúl Paul de Kock Ezeken kivül olvas még egy-két divatlapot, mely szabásminták közlése és megrendelések teljesítése által biztosítja lételét s annyi ferde irányú vagy silány munkát nyújt olvasóinak, hogy izléseket sikerül néhány év alatt megrontania. A többnyire ruszul megválasztott olvasmány mellett legfölebb még a zene kap kegyelmet, de gyakran ez is a komolyabb mivelődés rovására. A zene tanulása napról napra átalánosabbá lesz, s ma már alig akad házmester, ki leányát zongorázni ne taníttatná. A zene kétségkívül a legveszélytelenebb s legnemesebb örömökre nyújt eszközt, s mindenesetre kívánatos, hogy ne maradjon terra incognita a nők előtt, s e tekintetben hibát csak azok követnek el, kik azt a komolyabb tanulmányok rovására űzik. Alig van anya, ki meg ne volna róla győződve, hogy leányából művésznő lehet, még ha tagadja is, s a gyermeknek naponkint órákat kell töltenie a zongora előtt, akár van hozzá kedves képessége, akár nincs. És igen sok nő mivelése leginkább azért van elhanyagolva, mert a tanulás, a mivelődés legtermékenyebb idejében éveket töltött a sonáták és simfoniák betanulásával, míg a lelket és elmét valóban képező tanulmányokra csak órák jutottak. Hogy ez éveket, melyek az intézetből való kilépéstől a férjhezmenetelig lefolynak, a leány csupán családja, vagy azonkívül még egy nevelőnő felügyelete alatt tölti-e el, az ritkán változtat a dolgon. A nevelőnőknek csak egy része készül e hálátlan pályára, a nagyobb részt keserves életviszonyok kényszerítik rá. De még akik készülnek is rá, ritkán bírnak pedagógiai s komolyabb tudományos kiképzéssel, s állásukat többnyire egy kis zongorázással s francia nyelvvel biztosítják maguknak. (Vége köv.) Az ezred albuma. (Francia beszély.) írta: About. (Folytatás.) E második csíny nem okozott nyugtalanságot gyenge lelkiismeretének. Először azt hitte, hogy menteni fogja őt a kényszerűség; másodszor tudta, hogy komolyabb súrlódástól a hadnagy és a zászlóaljparancsnok között semmi esetre sem lehet tartani. — Egyébiránt, gondolá, Astier úr legroszabb esetben kaphat nyolc, vagy ha már sokat akarunk mon