Fővárosi Lapok 1873. november (252-276. szám)
1873-11-01 / 252. szám
252-dik sz. Szombat, november 1. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere, Athenaeum-épület. Tizedik évfolyam 1873 Előfizetési dij: Félévre..................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 42. sz. földsz. Hirdetési dij: Hatodhasábos petitsor .................10 kr. Bélyegdij minden iktatáskor . . . 10 kr. Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhat a „Fővárosi Lapok“ kiadó-hivatala. A távolból. Kedveseim a távolban Gondoltok-e néha rám ? Hogyha jó az esti óra, Emlegettek is talán. Kis leányom ! te bizonynyal Összeteszed kis kezed, És egy imát mondasz érttem, Szívből jövőt, meleget. Édes anyád elölmondja, Az az ő imája is, Akkor tudom érzitek, hogy Szerelmem mily drága kincs. Hogy világtok addig terjed, A meddig két karom ér, És csak annyi édeset nyújt, A mennyi egy csókba fér. Akkor tudom, kivánjátok : Bárcsak volnék veletek, Boldogabban hajtanátok Alomra bús fejetek. Távol vagytok! De mégis jobb Sorsotok van, mint nekem. Ti csak vártok, én meg itt is Lábnyomotok keresem. Dalmany Győző. Lapunk mai számához fél iv van mellékelve. Az elkényeztetett delnő. (Beszély.) Degré Alajostól. , (Folytatás.) A városban egyre kérdők az emberek egymástól : — Vájjon kitől eredhet e gúnyirat ? .Mindenki sejté, de senki sem nyilatkozott. Regina sem soká késett, hogy Cecíliával magát kibeszélhesse. — Na, — kérdd, — mit mondasz e botrányhoz? — Hogy maholnap akármelyikünkön is megeshetik. — Meg is fogna esni, ha elejét nem vennék. — Ugyan miként? — A kígyó fejére kell hágni, mert előle nem menekülhetünk. — Hát gyanítod, hogy ki ? — Es te nem ? — Egyátalán nem. — Nem ismersz Rigónéra. — Hisz ő nem tud így írni. — Te kis bohó ! miért szin lesz előttem oly ártatlan együgyűséget ? Ne félj semmitől, a mi drága barátnőnk Zsuzska leszerepelt. Mindjárt hozzá is látok megbuktatásához. — Miként ? — Látogatást teszek Bálványiéknál. — És bevádolod ? alap és bizonyíték nélkül ? — A világért sem. — Tehát gyanút akarsz kelteni ellene ? — Ellenkezőleg. — Nem értem. — Még egészen én sem vagyok tisztába, de remélem, ha összehozom őket, Zsuzska önmagát fogja elárulni. — Vigyázz, hogy bele ne veszíts tervedbe, mert Zsuzska a hoszúállásban kérlelhetlen, s céljára felhasznál mindent. " — Tudom, hogy csak két dolog szent előtte, a pipere és az arany. Hogy miként járt el, s minő érvekkel élt Regina Bálványiéknál, azt elmondani felesleges, annyit azonban megemlíthetünk, hogy sokkal tapintatosabban, sokkal ügyesebben, mint várni lehetett, s ennek következménye jön, hogy gróf Váray látogatást tett Rigóné nagyságánál. — Csak e napokban terveztem tiszteletére lenni nagysádnak, Bálványiékkal együtt, — szólt a gróf, — egy körülmény azonban részemről siettető e látogatást, mig Bálványiékat visszatartó. Rigóné kissé meghökkenve mondá: — Nem értem a gróf urat. — Azt nagyon elhiszem, mert pártfogását jöttem esdeni egy szegény lányka részére. — Tán a bölcsödébe, vagy kisdedóvodába óhajt valakit beszerezni ? — Nagysád oltalmába, barátságába egy ártatlan teremtést. — Hogyan? — Úgy, hogy aljasan meg lévén támadva, orvoslást egyedül a kegyed részvevő szivétől, nemes lelkétől remél. Rigóné asszonyság néhány hüvelyknyivel egyszerre nagyobb lett. Miért nem látható, miért nem hallható az egész város, hogy egy gróf az ő barátságáért, pártfogásáért eseng ? Nehány pillanatnyi szünet után megindult hangon kérdé: — De vájjon képes volnék-e rá? — Oh bizonyosan! bizonyosan, csak akarnia kele pedig kegyed akarni fogja, mert hisz nemes szivéből kifolyó hivatása hozzá magával. — Hivatásom e városban a szenvedéseken enyhíteni. — Akiért én esengek, igen igen szenved, s engem biztosítottak, hogy csak nagyság képes e szenvedéseken enyhíteni. — Ha tehetem, teljes szivemből. Tehát miről van szó ? — Arám Bálványi Janka. — Nincs szerencsém ismerni. — Ez elég mulasztás volt tőle, de helyrehozandja, mihelyt egésségi állapota engedi. — Valóban? — Lehetne-e máskép, oly finomérzésü, műveit hölgy? hisz tudja nagysád,mi történt vele? — Egy szót sem. — Lehetlen! hisz az egész város arról a gyalázatos gúnyversről beszél. — Tehát róla van ? — Hisz megnevezte a nyomorust, kit ha sikerülne felfedeznem, összemorzsolnám. — A név kikerülte figyelmemet. Tehát mit segíthetek én ez ügyben ? — Sokat! szerfölött sokat! Nagysád annyi tekintélylyel, oly sok befolyással bir e városban, hogy a közvéleménynek határozottan irányt bir adni. — És azt hiszi, hogy ezt a dolgot nem történtté tehetem ? — Oly bőre nem vagyok, de amennyire az itteni viszonyokról magamnak tájékozást szerezhettem, tudom, hogy eme gazfirkának élét képes elvenni, s a botránykeresőket elhallgattathatja. — De miként ? — Egy kis önmegtagadással, egy kis áldozattal. — S az volna ? — Szerencséltesse látogatásával Bálványiékat. Rigóné összerezzent, mintha kigyóra lépett volna, s kisvártatva izgatottságtól reszkető hangon mondá: — Mit tesz fel rólam, gróf úr ? — Azt, hogy elnéző, nemes és jószivű. — De nem oly mértékben, hogy kívánságának eleget tehetnék. Mit mondana a világ, ha én azokhoz tolakodnám, kik engem mellőztek ? — Azt, hogy kegyed ismét leirhatlan jelét adá sokszor tapasztalt nagylelkűségének, s aprólékos nehezteléseket félretéve, egy szegény leányka égető sebeit gyógyitni sietett. — Nem gróf úr, nem ez megalázás volna önmagam előtt. — A miért mások egekig fognak magasztalni. Ne büntessen hazugsággal, én Jankának megígértem, hogy odakisérem s ő epedő szívvel várja. E szóra »odakisérem«, apró szeméből örömszikrák villogtak, mi valóságos ellentétet képező arcának s taglejtésének tagadó kifejezésével. — Nagysád haboz ?! — kiáltó a gróf. — Meg fognak ítélni. — Dicsőitni fogják. Szabad karomat ajánlani? Na már ennek épenséggel nem birt ellenállni. Szive hangosan dobogott, arca kiderült, s szemei természetfeletti fényben úsztak. Karöltve egy gróffal végig menni a városon, ki látott valaha ily győzelmet? Irigyeim porba hullnak, tisztelőim fényképeimet meg fogják koszorúzni, s akik eddig szerettek, ezentúl bálványoznak. Én valóban szerencsés csillagzatban születtem! Egy gróf, kit bizonyosan maga a király is üléssel kínál meg, nekem karját ajánlja, s én az egész város szeme láttára vele az utcákat végig sétálhatom, — ah ez óriási diadal! Mig ő magában igy elmélkedek, Váray a választ leste, s hosszas hallgatás után kérdé: — Tehát egy szava sincs ? — Van. — S az ? Rigóné Petőfi egyetlen kötetét a gróf kezébe nyomta e szókkal: — Nehány percet sziveskedjék olvasással tölteni, azután szolgálatára vagyok. Ezzel oly bókot csinált, mely XIV. Lajos udvarába is beillett volna s elvonúlt. Ha öltözködéshez a gőzerőt már használnák, azt lehetne mondani, hogy Rigóné ő nagyságának kitűnő gépe van, de mikor őt még a gőzerőnél is hatalmasb tényező sarkaló a sietésre, egy grófi kar várakozott rá, melyet a jövő pillanatban már elszalasztana ? Kell-e ennél nagyobb ösztön ? Van-e ennél hatalmasb gőzerő ? Rigóné asszonyságra nézve soha sem volt, nincs, nem is lesz. Senki se csodálkozzék tehát azon, hogy néhány pillanat múlva tetőtül talpig a legdivatosabban, legizletesben s legfényűzőbben jelent meg a gróf előtt. Váray meglepetéssel kiálta fel. Rigóné öntudatosan mosolygott. — Köszönöm, — mond Váray s karját nyujtá. Midőn Rigóné a gróf karjába fűzé karját, szemeit ábrándosan elforgatta, s a boldogság teljes kifejezésével lépett az utcára. Itt a gróf kocsija várt. Rigóné a világért sem ült fel, neki a séta jót tesz, s igy Váray akarva, nem akarva, delnőjét a legnépesb utcákon hordozó végig. Nincs a világon szó, mely Rigóné ő nagysága érzelmeit kifejezhetné, midőn ő világos nappal s legelőször életében teli vér gróf karján az egész világ szeme láttára az utcákon végigsétálhatott. Valóságos mámor lepte meg, s e pillanatban akár ráesküdött volna, hogy e földkerekén csak a gróf az igazi ember. Teljes szivéből sajnálta is, hogy a gróf ily csekély szolgálatot kért tőle; de hiúságának megfelelt a külszin. (Folyt. köv.)