Fővárosi Lapok 1874. január (1-25. szám)
1874-01-15 / 11. szám
Csütörtök, január 15. 1874. 11. szám. Tizenegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 42. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre..............................8 frt. Negyedévre.........................4 „ megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. 18. Előfizetési fölhívásunkat a „Fővárosi Lapok“ tizenegyedik évfolyamára ajánljuk az olvasó közönség figyelmébe. A lap ára évnegyedre 4 frt, félévre 8 frt, egész évre 16 frt postautalványok vagy pénzeslevelek a „Főv. Lapok kiadóhivatalába, Pestre“ küldendők. Az út a tébolydába. (Elbeszélés.) Vértesi Arnoldtal. (Folytatás.) Ezúttal nem volt a háznál oly nagy társaság s Élesdy Pali ki nem kerülhette, hogy a fiatal emberrel, ki mindenkép beszélgetésbe óhajtott vele bocsátkozni, nehány szót ne váltson; de kimért korlátok közt maradt s visszautasító hidegséggel viszonozta az ifjúnak minden előzékenységét. Hasztalan kisértett meg az mindent, nem találhatta meg az utat Élesdy Pali szivéhez. Még néhányszor találkoztak azután Tárnokyék házánál, de bizalom és barátság helyett még feszültebben, még idegenebben álltak szemközt mint első nap. A fiatalembernek mélyen fájt e hidegség s keservesen panaszkodott egyizben Tárnokynénak. A delnő az idővel biztatta s Élesdy mentségéül elzárkózott, magányos életmódját hozta föl, mely mindig hideggé és bizalmatlanná teszi az embert, de Élesdy különben a legnemesebb szivű ember, a legönzetlenebb és minden áldozatra kész, ment minden aljas gondolattól s akit egyszer becsülni és szeretni tanúi, az számíthat rá föltétlenül. —• Margit kisasszony is olyannak festi, — szólt az ifjú, — s épen azért fáj oly nagyon, hogy nem bírok benne magam iránt lenézésnél egyéb érzést kelteni. Becsületesen teljesítettem még eddig az életben minden kötelességemet s megszoktam becsültetést követelni mindenkitől; gondolhatja nagyság, mennyire roszul esik, hogy épen ott nem találok szépen ott! A fiatal ember észrevette, hogy kelleténél jobban neki tüzesedett s kissé elpirult. Az úrnő jóakaró mosolylyal bátoritotta. Az ő tapasztaltsága tudta, hogy most nagyon közel esik már a vallomás s már úgyszólván nyelvén lebeg az ifjúnak. Nem is csalódott. Előbb habozva, kissé akadozva elkezdte Sárréthy Gusztáv kitárni szive legbensőbb óhajtását, majd aztán erősebb, biztosabb, csaknem ékesszóló jön szava, midőn előadta szerelmét, melylyel Margit iránt viseltetik, kérve ő nagysága pártfogását, gyámolitását. Hiszen ő nagysága szerető, gondos anyaként őrködik Margit fölött, nyújtsa segítő kezét azon frigy megkötésére, mely Margitot is boldoggá fogja tenni, mert a fiatal embernek természetesen nem lesz egyéb vágya és egyéb teendője ez életben, mint Margitot boldoggá tenni. Ő nagysága ha kegyes akar lenni, fölhasználhatja befolyását, hogy Élesdy Pál urnál kedvező feleletet eszközöljön ki a fiatal ember számára, ki mindenekelőtt forrón óhajtaná azon férfiúnak beleegyezését, a ki Margitnak második édes atyja, nevelője s jótevője volt s kit Margit oly nagyon szeret. Ha ő nagysága kegyes volna néhány jó szót szólni Margit gyámatyjánál, az szerfölött megkönynyitné a fiatal ember helyzetét, ki legközelebb ünnepélyesen megkérni szándékozik Elesdy úrtól Margit kezét. Sajátkép nem tehet ugyan ellene semmi kifogást Elesdy; mind vagyoni helyzete, mind jelleme és családja olyan, hogy becsülettel léphet akárki elé s nincs rá ok, hogy miért tagadják meg tőle egy leány kezét, a kit szeret s a ki őt szereti, hanem szeretné, ha Élesdy beleegyezése szívből jönne. Ő igaz tiszteletet és hálát érez Élesdy iránt azért, a mit Margittal mint elhagyott árvával cselekedett s oly igen óhajtana szeretettel ragaszkodni leendő nejének gyámatyjához. Élesdy biztosítva lehet, hogy ő is, Margit is mindketten e világon legjobb, legkedvesebb barátjuknak fogják Élesdyt tekinteni. Tárnokyné megígérte közbenjárását, csupán annyit jegyezvén meg nyájas, jóakaró mosolylyal, hogy a fiatalság nagyon is rohamosan szeret elintézni ily fontos, életbevágó dolgokat. Az ismeretség Margittal talán még nem elég hosszú arra, hogy oly bizonyossággal lehessen sziveik megállapodott, változhatlan érzéséről ítélni s a megkérés talán még korai lesz. Sárréthy Gusztáv egyátalán nem ismerhette el azt, hogy korai volna s biztosíthatta a maga részéről ő nagyságát, hogy az ő szerelme soha sem fog változni, kihűlni vagy fogyni. — Igen, de hát a Margit részéről ? Bizonyos-e ön abban is? A fiatalember úgy vélte, hogy abban is bizonyos, amennyiben szavakból és pillantásokból bizonyosságot szerezhet magának valaki. Margit sokkal őszintébb és sokkal szendébb, hogysem játékot űzhetne vele. Különben már nyiltan megegyezését is adta hozzá, hogy Gusztáv szólhat gyámatyjával és megkérheti kezét. Tárnokyné tanácsolta, hogy halaszszák el még ezt. Ő ismeri Élesdy jellemét s tapasztalásból következtethet. Élesdy óvakodó és bizalmatlan idegenek iránt, kiket még nem ismer eléggé és Sárréthy Gusztáv alig vehetné neki rész néven, ha vonakodnék leánya jövőjét egy ismeretlen kezére bizni. Meglehet, hogy a megkérés ily hirtelen kellemetlenül érintené a gyanakodó férfit s talán tagadó válasz is követné, ami Margitot végtelen elszomorítná. O nagysága nem mondja, hogy bizonyosan tagadó válasz fenyeget, hanem az is megtörténhetik, arra is készen kell lenni oly különcnél. Ő nagysága tanácsa tehát abban központosult, bízzák ő rá az előkészítő lépéseket. Ő lassan kint fogja Ébesdyt az ügy állásával megismertetni, eloszlatni bizalmatlanságát s kieszközölni beleegyezését. Csak ez az út biztos. S csak ez az út háríthat el valami nagy szerencsétlenséget, — gondolá hozzá magában Tárnokyné. A mennyire ismerte az álmodozó jellemét, kiszámíthatta, hogy egy ily rögtöni csapásnak megsemmisítő hatást kell rá gyakorolnia. Bár aggódik és küzd magában, talán gyanakszik is egy kicsit, de bizonyára nagyon távol áll attól Élesdy, hogy ily csapásra legyen elkészülve. Sőt úgy látszik, hogy az utóbbi napok alatt növekedett önbizalma. Látogatásai Tárnokyéknál most majdnem oly sűrűk mint Sárréthy látogatásai, s óhatlan, hogy Margittal gyakran tanuk nélkül ne szólhasson, mint Tárnokyné kedvetlenül tapasztalt. Most végre megtalálta Tárnokyné a biztosítást, hogy Margitot nem fenyegeti többé semmi veszély. Gusztáv iránti szerelme megóvja őt a túlérzékenység minden lehető ballépésétől. Ez irányban tehát nem tartotta tovább szükségesnek a nagy őrködést s nem aggasztotta még Zsófi fecsegése sem, aki egy este fontoskodó képpel hívta félre anyját: — Mama, ki hitte volna! Élesdy Margitnak udvarol. — Nos hát Margit ? — Azt hiszem, nem érti, vagy úgy tesz, mintha nem értené. — Helyes, — gondolá magában Tárnokyné. E sikertelen próbák csak növelni fogják Élesdy elcsülggedését. Örökös, túlzásokba röpkedő képzelődése még jobban elcsüggeszti aztán s az izgatottságban kimerült lelkét hajlandóvá teszi a lemondásra. Ekkor fölfedezi előtte Tárnokyné a fiatalok szerelmét s nagylelkűségére hivatkozik, azon nemes érzésre, mely oly nagy mérvben ki van fejlődve lelkületében. Képzelődése megragadja ez eszmét s ezer változatban viszi át álmodozásainak minden árnyalatán. Az ábrándozó úgy fogja érezni magát, mintha meggörnyedés helyett fölmagasulna e lemondás súlya alatt, mintha szárnyai nőnének s közelednék az ég felé. A hivatkozás nagylelkűségére nem fog hiába elhangzani. XIII. Nem is hangzott el hiába. Bár a fölfedezés, melyre nem számított, megreszkettette Élesdyt egész testében lelkében s oly heves izgatottsági rohamot vont rá, hogy Tárnokyné elrémült, gyógyító, kijózanító hatása, úgy látszék, mégsem maradt el. Tárnokyné ugyanazon óvatossággal élt, hogy csak csöppen kint akarta beadni a keserű orvosságot, de mégis többet talált mondani egyszerre, mint amire készült, s aztán, hogy a szerencsétlen férfi gyötrelmes izgatottságát aggasztóan hosszúra ne nyújtsa, be kellett vallania nyíltan, őszintén mindent. — Jobb, ha most már egyszerre keresztül esik mindenen, — gondolá Tárnokyné. Igyekezett a lehető leggyöngédebb kímélettel adni elő mindent, de ugyanazon kéz, mely a vérző sebet ütötte, nem hegeszthette be azt azon egy szempillantásban semmiféle kímélettel. A seb csak vérzett s a nagylelkűség tapasza csak idő múlva ígért orvoslást. (Folyt. köv.) Az életjáradék. (Les fonds perdus.) Henri de la Madeléne beszélve. (Folytatás.) Dühös Voltaire-követő, lelkesült királypárti, a forradalom első viharaiban, mint egyházgyűlölő tüntette ki magát. Rögeszméje az volt, hogy a klérus roppant birtokait a nemesség és király számára kellene lefoglalni. Mint sok másnak, neki is futnia kellett, de azért nem haragudott Robespierre-re csupán azért, mert elűzte a szerzeteseket, kiraboltatta a zárdákat, és megölette a papokat. A jó isten személyes ellensége volt. Mindenki ismerte hóbortjait, és az utcagyermekek kiabálva szaladtak utánna: — Lovag úr, ma már kétszer szidtam isten nevét, adjon két garast! A lovag soha sem mulasztá el, hogy zsebébe ne nyúljon. Különben, miként a marquis, műveit szellemű, finom férfiú volt. A császárság alatt tevékeny levelezést folytatva XVIII. Lajossal, ha nem is a leghasznosabb, de minden esetre legtevékenyebb ügynöke volt a déli tartományokban. A második restauráció alkalmával, a király úgyszólván zsebében volt. De a lovag nyiltan szakított fölséges bűntársával és a már fönnebb említett, ezerféle fondorkodások éltető lelkévé lett. A jó lovag eltévesztette a kort; ha a Liga vagy frende idejében születik, elsőrangú összeesküvő lett volna belőle. Mi sem fáraszthatta ki tevékenységét roppant levelezést folytatva, emléktehetsége óriási volt. X. Károly fülkenése alkalmával, még egyszer Párisba jött, hogy megalkudjék a királylyal. Ezt oly nyiltan, oly leplezetlenül tette, hogy Polignacnak szép móddal el kellett utasítania. A lovag dühösen tért vissza és arról álmodott, hogy szövetséget alkot a vidéki nemességből az udvar ellen. A mi negyedik és utósó hősünket illeti, ez egyszerű, franche-comté-i polgár volt, kihalt faj , neme-