Fővárosi Lapok 1879. február (26-49. szám)
1879-02-14 / 37. szám
A házasságszerző logikáját semmiféle érvelés nem ingatja meg. Hivatottnak érzi magát s ezzel leszámolt lelkiismeretének, s ha történetesen ismerősei köréből valaki az ő közvetítése nélkül lépett Hymen oltára elé, no, akkor van aztán harag, mint gomba nő a pletyka, s a legderültebb napra is zivatart jósol. A susogó nő nem követ valami szabályos rendszert; taktikáját a körülmények szerint módosítja, s néha csakugyan remekel, oly ügyesen tudja szőni cselszövényei hálózatát. Úgy intézi, hogy véletlenül beszédbe elegyedik valami mulatság alkalmával a kiszemelt Tamással. — »Nézze csak, Tamáskám, nem veszi észre, hogy Bella kisasszony hányszor tekintett ma este önre, csak ugyi lopva, a legyezője alól. Oh, ön irigylésre méltó !« És a szegény Tamás most az egyszer nem hitetlen; figyel s ő is ugyan azt kezdi észre venni, holott épen háta mögött van a tükör s Bellácska a tükörben azt nézegette, ha várjon frizurája nem bomlott-e meg? Most Bellácskára kerül a sor. A házasság hajhász melléje telepszik le. »Ugyan nézzen már egyszer Tamásra, nem látja mily epedő szemeket vet rá, tüzétől elolvadnék, ha fiatalabb lennék. Ez az ifjú kész volna önért még egyszer megtenni a hadjáratot, nem is képzeli, mennyire imádja.« És Bellácska is elhiszi, most már egy tekintete csakugyan belemélyed az ifjú merengő szemébe s azt hiszik, hogy egyenesen a szent természet sugalata folytán érdeklik egymást. A mag el van vetve s a ki elhintette, gondoskodik arról, nehogy csirájában elfojtassék. A dicsérgetésekből ki nem fogy s pár hét alatt oda viszi a dolgot, hogy a két ifjú szentül hiszi, mily halálig szerelmesek egymásba, holott ország-világ észrevehetné ellentétes hajlamaikat. Észre is veszi, csak ők maguk nem; a szemökbe hintett por elvakítja őket, a hiúság elszédíti s csak akkor ébrednek föl mámorukból, midőn már késő, midőn csak válópor vagy ásókapa választhatja el őket. De mit törődik ezzel a susogó. Nem ő szenved; hidegen szemlélheti a házi villongást, ha ugyan ráér, ámde ő másfelé néz, ott hagyja áldozatait magukra, hogy másokat hajtson a házasság kényszerített igájába. Azt hinnék az eddigiekből ítélve, hogy a házasságszerző vagy rosszakaratú vagy legalább is végtelen közönyös felebarátainak jólléte iránt. Többnyire sem egyik, sem másik, mindent jóhiszeműleg tesz; a rokonszenv-hiányt, az innen eredhető veszélyeket nem veszi számításba ;egyszóval nem ismeri az ember természetét. Mivel a házasság, eredeti rendeltetése szerint, arra van hivatva, hogy boldogságot, megelégedést s kölcsönös egyetértést teremtsen, hogy a mennyet varázsolja e sivár földre, azt hiszi minden gondolkodás nélkül, hogy mihelyt házasságot hozhat létre, egy kis paradicsomot sikerül teremtenie. A tapasztalaton nem okai, mert nem a maga kárán tanúi, vagy ha például az ő házassága rosszul ütött volna is ki, azt reméli, hogy az általa összekovácsolt szövetség minden esetben boldogító leend, s ha véletlenül házasságszerzése jóeredményű lett, erre az egyre, mint valami szenvedélyes sorsjátékos, rárakja a többit mind. Ezért aztán jószándékból követ el lelkiismeretlen tettet; azt hiszi, jót visz véghez,midőn szerencsétlenség magvait hinti el, s csalódását ritkán látja be, mert nem ő, de a póruljártak aratják öröm s boldogság kalászai helyett a perpatvar, villongás bozótjait. Vajha csak ezt az egy tanácsot hallgatnák meg: »ha egy férfi s nő nem éreznek vonzalmat egymás iránt, hogy házasságra lépjenek, miként ébreszthetné föl e vonzalmat egy harmadik közvetítő úgy, hogy az aztán a boldogság szilárd alapjává válhatnék.« Valóban, ha a házasságszerzők csak fele részét szemlélhetnék az általuk előidézett nyomoroknak, megrettenve tépnék ki szivökből vakbuzgalommá rögzött szenvedélyüket s nem rombolnák le annyi ifjú szív boldogságát. Kövesse kiki saját szive sugalatát, mert a házasságszerzés »erkölcsi birtokháborítás« s hogy rövid cikkemnek némi nyomatékot adjak, halhatatlan költőnk, Tompa eme szavaival zárom be: »a legnagyobb gyöngédtelenség beleavatkozni a szív jogaiba, megháborítást intézni e féltett tulajdon ellen. A madár, mely szárnyon, az ember, ki szivén van találva, élhet, de nehezen röpülhet magasra többé!« Itt a farsang, a házasság ideje. Szeressetek saját szivetekkel, lássatok saját szemetekkel, ítéljetek saját érzelmetekkel. Jóakaratú tanácsnál egyebet ne fogadjatok el. Majd Vomnica Aurelia k. a. zongorázott Liszttel, a második »polonaise-t« , Bogdán Theofil szavalt (a »Penes Curcanul« című népies hőskölteményt); Puscariu Gyula hegedűn játszott. Ezután Zaphiry Helén k. a. lépett az emelvényre és elzongorázta a Liszt ábrándját Beethoven »Athén romjai« fölött« s jeles technikáról tanúskodó játéka zajos tetszésben részesült. Hatszor hívták ki s maga Liszt is tapsolt neki. Az utolsó s szintén érdekes szám Joannovits Irén k. a. kellemes éneke volt. Sokan csak a hangverseny után jelentek meg, mert hiába — a báli toilette időt kíván. Tizenegy óra felé is érkeztek vendégek. A házi asszony Mocsonyi Györgyné urhölgy maga is csak ez idő tájban lépett a terembe. Gyöngygyel díszített fekete bársony ruhát viselt, nyakán gyöngyfüzért, hajában pedig kék tollat. Amint helyét elfoglalta, rögtön megindult a tánc egy »varsu«-val. Ezután a párok az »ardeleana«-t (erdélyi román táncot) járták, mely hasonlít a mi csárdásunkhoz. A várva-várt »Calusteriulu«-t közvetlenül a szünet előtt mutatták be. Jeladásra a közönség két oldalt a terem hosszában sorakozott s néhány perc múlva a terem közepére tíz fiatal ember lejtett be a mellékszobák egyikéből. Mindnyájan nemzeti jelmezbe voltak öltözve: gallér nélküli fehér ing, szűk nadrág, bocskor a lábon, báránybőr-süveg tollal sör a derékon, melyből vörös keszkenő csüggött alá. A tánc két részből állt s első része, a »Batuta« tetszett legjobban, melynek utóján az van táncképben ábrázolva, a mint a rómaiak a szabin hölgyeket elrabolják. A »Calusteriula«-ban egy »előtáncos« a kör közepén áll s a többiek annak mozgásait utánozzák. A táncrendben volt két csárdás is, melyet azonban katonai zenekar mellett nem valami nagy hévvel lehet táncolni. Néhány pár azonban saját kedvével pótolta azt, ami a zenéből hiányzott. A női társaság igen vonzó, kedves volt. Részt vettek a mulatságban Vulcanu Józsefné, (az ismert román író bájos neje,) Popovits Helén, Mocsonyi Lina s Rácsok Etel kisasszonyok, Puskariu Jánosné, Csimponez Athanázné, Gellénné, Schvikkerné, Szabolyjevits Jánosné, Wagner Jenőné, Kicsik Sándorné, Mercse Döméné, özv. Kováts Kázmérné, Tatay Pálné úrhölgyek, Bernard Hona, Boucilla Katalin, Gellén Kornélia, Stojacskovits Julcsa, Manojlovits Izabella, Tamár Berta, Weninger Beatrix, Mórász Viktoria, Papp Hona, Babes Alexa, Martinovich Irén, Krempl Paula és Szidónia, Mayer Anna kisasszonyok, Bribl Ferencné, Román Sándorné és Fonák Józsefné úrhölgyek. A táncrend román, a műsor pedig magyar és román szövegű volt. A vezénylet is a francia négyesekben lehetett volna magyar és román és nem kizárólag — német. A szépen sikerült, kedélyes mulatság reggel ért véget. A román ifjúság estélye. (Szerdán.) (I.) Érdekes estély volt, mely sajátos vonásokkal birt s egyszersmind örvendetessel is. A »Hungária« dísztermében tegnapra viradó éjjel magyar és román elem szép egyetértést tanúsított a táncban, vigasságban. A bált hangverseny előzte meg, mely nyolc órakor kezdődött s melyen Liszt Ferenc is megjelent Ábrányi Kornél kíséretében. A műsor első száma a »Cântecul« gintei latine (latin népek hymnusza) volt, melyet katonai zenekar kísérete mellett, az ifjúság dalegylete adott elő. E hymnusz mindjárt első hallásra kedvező benyomást tett ránk. Mélabus jellegi 179 Fővárosi hírek. * Rogeard betegeskedik s mára kitűzött előadását nem tarthatja meg a De Gerando család szalonjában. Egy hét múlva, e hó 21-dikén este, fog beszélni Quinet Edgárról, mélyszellemü s fényes irányú bölcsészről, kinek »A forradalom« című nagybecsű történetbölcsészi munkája magyar nyelven is megvan gr. Károlyi Tibor jeles fordításában s az ő szívességéből a magyar írók segélyegylete javára jövedelmez Ráth Mór bizományában. * A Kisfaludy-Társaság vasárnapi közülése tárgyaiból Bachát Dániel, az uj levelező tag, hármat lefordít tót nyelvre. Szász Károly »Szép élet«-ét már le is forditá s az közelebb jelenik meg az »Oro«-ban. Fordítja továbbá Greguss Ágost »A lakatosok« című irodalmi meséjét , Ágai Adolf »Monsieur Polydor« című rajzát. Ebből is látszik, hogy levelező taggá választatását olyan megtisztelésnek nevezi, mely őt munkásságra kötelezi, mennél több jó magyar munka terjesztésére tót nyelven. — A Kisfaludy-Társaság alapítói ismét szaporodtak. Bischitz Mór úr száz forinttal lépett a társaság alapítói közzé. A nőképző egyletnek király ő fesége, a második művészestély alkalmával száz forintot adományozott. Ez estély az egyleti tanintézet javára ötszáz forintot jövedelmezett tisztán. Ágai Adolfné urhölgy ez összeghez ötven forinttal járult, miért az egylet választmánya meleg köszönetet nyilvánít. A szép eredmény, mely e művészestélyek rendezéséből az egyletet gyarapítja, főleg Pirnitzer Alajosné úrnő buzgóságának köszönhető. * Munkácsy »Milton«-ját naponkint folyvást nézik s a hányán nézik, annyin dicsérik egyszerű és igaz szépségét. Egy hétköznap sincs, melyen a belépti dijakból száz forintnál jelentékenyen többet neveztek volna be. Tegnapelőtt e kép mellett ki volt már állítva a művész bronz mellszobra is. * Frankenburg Adolf veterán írónk emlékiratszerű munkán dolgozik. Bécsi élményeit írja le, mely életének majdnem legpikántabb részét képezi. A munka három kötetre fog terjedni. * Farsang. A budai első szegény gyermekkert-egylet, melynek vezető hölgyei oly szép tevékenységet fejtenek ki, e hó 24-én a budai farsang festői záradékául, a várszínházban jelmezbált rendez, melyre a meghívókat már szétküldték; a rendezőség irodája a budai főutca 105/asz. házában van. Ez egylet várszínházi bálja (jan. 21-én) 838 ft 81 krt jövedelmezett tisztán, miért a választmány köszönetet mond a rendezőknek, a nemzeti színház intendánsának, ki a színházat készséggel átengedte, a légszesztársulatnak (az ingyen-világitásért) s a számos felülfizetőnek. * A hivatalos lapból: Király ő felsége Kossuth Péter közalapítványi ügyigazgatósági első ügyésznek a királyi tanácsosi címet adományozta; Braun Adolf nezsideri róm. kath. plébánost és Lesko Mihály felsőszeki ág. hitv. esperest pedig a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki; Pázmán György szegszárdi főelemi iskolatanító ötvenévi működéséért a koronás ezüst érdemkeresztet nyerte. A vallás- és közoktatásügyi miniszter által az országos képzőművészeti tanács tagjaivá kineveztettek: dr. Gregus Ágost, dr. Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold, Lotz Károly, Tárkányi Béla, Wéber Antal és a tanács jegyzőjéül Maszák Hugó. A képzőművészeti társulat által ugyane tanácsban választott tagok: Barabás Miklós, Hauszmann Alajos, Huszár Adolf, Keleti Gusztáv, Pállik Béla és Than Mór. A Gyászlap jelenti a városi bizottság nesztorának, a 87 éves Gieszriegl József háztulajdonosnak kedden, végelgyöngülésben történt elhunytát. Ez agg polgárt, ki pár év előtt ünnepelte meg aranylakodalmát s arany érdemkereszttel volt feldíszítve, tegnap délelőtt temették el a családi sírboltba. * „Tamara“ előadatásával a székesfehérvári színház nem előzte meg a »nemzeti«-t. Igaz, hogy keddre ki volt tűzve a Békeffy István jutalomjátékául, de mihelyt értesültek, hogy a nemzeti színházban múlt pénteken e művet nem adhatták elő, elhalaszták azt Székesfehérvártt is, Váradi Antal azzal a föltétellel engedvén e művet át, hogy csak a nemzeti színház előadása után lehet szinte hozni. Erről maga Békeffy István tudósítja szerkesztőségünket. * „Kintorna“. Volf György tanár úr azzal a fölvilágosítással volt nekünk szíves szolgálni, hogy a »kintorna« szó a kódex-irodalomban nem »tortúra« értelemben fordul elő, hanem mint húros hangszer: »quinterna«, honnan az elmagyarított neve is származik. A Molnár Albert szótárában »nablum«, azaz »cimbalom«. A »Góry-kódex«-ben pedig ez érdekes sorokban fordúl elő: »És mind a’nép örül és vigad vala, asszonyi állatokkal és szüzekkel, ifjakkal és vénekkel, orgona szóval, kintornával és mind egyéb vigasztaló állatokkal. (»Vigasztaló állatok« annyi, mint kedvre derítő »alkotmányok, hangszerek.) Annyiban persze nekünk is igazunk van, hogy a verklit először Pákh Albert nevezte el tréfásan kintornának (szójátékos vonatkozással a »kín«-ra) a verkli jó magyar neve pedig sípláda. * Rövid hírek. Az „Athenaeum“ igazgatósága elhatározta, hogy egy részvényre (200 frtos) a múlt évről harmincöt forint osztalékot ad; jele e nyomdatársulat páratlan virágzásának. — Szende Béla honvédelmi miniszter szerdán este Bécsbe utazott. — Dr. Poor Imre már a házon kivűl is tehetett sétákat. — Steindl Imre és Hauszmann Alajos megbizattak, hogy a műegyetem és állatgyógyintézet számára terveket és költségvetést készítsenek. — Szathmáryné asszony közelebb Debrecenbe megy a fia menyegzőjére. — Gróf Erdődy Sándor harminc tagot szerzett a régészeti és embertani társulat számára; nő is bőven van e társulat tagjai közt. — A főváros közgyűlése elhatárzó, hogy a hatóság ezentúl nem szerez be maga kövezési anyagot, hanem az utcakövezéssel együtt azt is árlejtés útján adja ki tízévi jótállással. — A csavargőzösök már közlekednek az árpád utcai állomás és budai fazekastér közt is. Nemzeti színház. *** „Tamara,“ tragédia négy felvonásban, írta Váradi Antal. Első előadása febr. 12-én. Rég volt a nemzeti színháznak olyan zajos estéje, mint tegnapelőtt. Viharos taps, éljenzés a rekedésig, kopogás, dobogás rezzentgették meg a nagy csillár prizmáit; az igaz, hogy csak a legfelső prizmákat, lővén a hangok özöne legfelülről. Az alsó prizmák teljes nyugalomban maradtak, mivelhogy alant nagy csönd uralkodott, kivéve olykor egy, a földszinten erőt vevő derültségrohamot és néha a szokatlan lárma ellen tiltakozó piszszenést. Ez az utóbbi a karzaton zajongó zsenge fiatalságnak szólt, mely egy pár órára félredobva a másnapra megtanulandó magyar nyelvtant vagy históriát, eljött a Melpomene csarnokába élvezni és tanítványi háláját kifejezni. Az a régi jó valaki, akitől e híres mondás származik: »quem dii odere, paedagogum feeere,« bizonyára nem gondolta azt, hogy a tanári pálya sok baja még egyszer azzal is megszaporodik, hogy a tanítványok csupamerő hálából tönkretapsolják a professzoruk drámáját. Mert biz azt tönkretapsolták. Ha a középiskolai fiatalság tegnapelőtt nem viszi Véghez a hála rakoncátlankodását, a különben is balcsillagzatú premiere talán minden nagyobb baj nélkül szép csöndesen lefoly. Mert »Tamérá«ban nyilvánul költői tehetség, noha nem drámai, így azonban *