Fővárosi Lapok 1879. május (100-125. szám)
1879-05-04 / 103. szám
tóságos magatartásával csodálkozásba ejte a vendégeket. Cukala leitta magát s bambán nézett maga elé.Reggel felé Khaireddin beyt majd elszédítésembe. Tánca után, melyet csengetyűivel kisért, már nem állapodott meg a bey előtt, mint a zsidó lakodalmon tette, hanem mosolyogva térdeire ült. A bey igen lehangolt volt, s különösen egészen elkedvetlenedett, midőn valamennyien »bravo«-t kiáltottak. Már mindnyájan részegek voltak, maga Khaireddin is, de ez nem annyira, hogy magáról megfeledkezett volna, csak széles kedve kerekedett. Dzsimopulo valamennyin túl tette részben. A rendelé, hogy az orvos szolgái a vendégeknek édességekkel és kávéval, Pembenek pedig borral kedveskedjenek, mint az európaiaknál szokásban van. Az orvos tetszeni akarván, föltevé borgnettjét, a tanuló pedig, dacára annak, hogy a lány »hid,« »hid« (távozzál, távozzál) szavakat kiálta felé, térdeire ereszkedett a cigánynő előtt. Cukala magánkívül volt: egyik szegletből a másikba tántorodott, a divánra fel s arról megint leugrált, táncolt és szomorú verseket szavalt Pembe előtt: »Hol vagy te ? hol vagyok én ? tűz és vér ! Oh, borzadály ! ... Oh napjaim keserűsége s életemnek vétke! Küzdj oh, lelkem éktelen fájdalomban Fogadd magadba ...« Pembe mosolyogva hallgatta, kezét majd ajkához, majd szivéhez illesztve. A bey arcáról olvasta le gondolatát: »Mily különös e gyaur !« Végre Khaireddin is fölbátorodott s megfeledkezett muzulmáni szerénységéről. Pembe a divánon pihent, ő hozzá ült, s kérdé tőle, hogy miért kerüli a tanulót. »Csinos fiatal ember az,« szólt hozzá törökül. Dzsimopulón s a két tolmácson kívül senki sem érte e nyelvet, s ezek is a másik szobában voltak. — Miért kerülöd e fiatal embert ? — kérdé ismét Khaireddin. — Mert nagyon fiatal, — feleségembe. — Minél fiatalabb, annál jobb, — szólt Khaireddin. — Nem, én ilyen fiatalokat nem szeretek, — monda a cigánynő. — Az oly férfiak, kiknek arcát szakál ékesíti, sokkal értelmesebbek. Milyen epedő és kedvetlen volt arca, midőn igy hizelgett Khaireddinek. Ill MII II !■ [■■IIW111I—É——nTTTT |-f' rrmgTHTT-T — Az öregeknél több a pénz, — monda mosolyogva Khaireddin. — Én nem a pénzt, de a férfit szeretem, — feleségembe. — Nem a pénzt? — mondá a bey, — és ha én új ruhát csináltatok, örülni fogsz ... ne hazudj! — Csináltass, — mondá ő, — ez úgyis ócska. De még egy aranyos felöltőre is szükségem van. A lány folyvást beszélt Khaireddinnel, le nem véve róla bájos szemeit. Nem sokáig voltak egyedül; Cukala mint az őrült futott hozzájok, kiáltva: »Ervira ! isten éltesse a mi jó beyünket!« és divánterítővel befödé őt Pembével együtt. Pembe el akarta őt magától taszítani, de a bey csendesen visszatarta és a terítő alatt megcsókolta. Pembe lázasan viszonozta azt, s leránta a térítőt. — Mi az ? Cukala, te eszedet vesztetted ma... — mondá. — Zito! Éljen Pembe-dianum! — kiáltá az archeológ, fölemelve poharát... — Zito ! Pembe! — kiáltá a tanuló. — Cigányok! A bey tiszteletére ! — kiáltá a háziúr. A zene megszólalt, a poharak emelkedtek s csengtek. — Zito ! Pembe! — kiálták a görögök. Pembe, anélkül hogy zavarba jött volna, valamennyinek köszönetet mondott. Vacsoránál Pembe az urak asztalánál foglalt helyet; a többi zenészt s öreg nagynénjét, ki tamburán játszott, a cselédséghez küldötték ki enni. Az órásnak jutott eszébe Pembét az asztalhoz ültetni; az orvos karon fogta s előre vezette. A lány megdöbbenve, szabadulni akart s körültekintve kérdé: — Ne var ? ne var *) Hová vezet engem ?... Khaireddin nevetve nyugtatá meg, s ő midőn megtudta, hogy mi sem történik vele, s csak kitüntetni akarják , azonnal közönyös arcot váltott. Vacsora alatt gyermekies fesztelenségével elbájolta Khaireddint. A háziúr a bey mellé ülteté a lányt; Dzsimopulo kiszolgálás közben igy szólt hozzá: »Mi öregemberek vagyunk, étvágyunkat te nem fogod háborgatni, a fiatalok pedig elnézők lesznek szép fekete szemeidért, egyél kezeiddel s ne búsulj«. De Pembe mit sem *) Ne var, ne var ? mi az ? mi az ? evett; egyszer vett ki egy kis velőt, akkor is bor után nyúlt, melylyel folytonosan szolgáltak neki. Egész idő alatt nem vette le szemét Khaireddinről, s ha az mosolygott, ő is visszamosolygott rá. — Pasám! — suttogá végre a leány a poharak csengése s a beszédek zaja közt. — pasám! te az enyim vagy! — Mit szólsz? — kérdé Khaireddin. — Szeretlek! — felesé Pembe. Khaireddin elpirult, s örömmel vette észre, hogy a leány szavait senki sem halla. — Pasám, kedves pasám, beteg vagyok, — monda Pembe. — Mi bajod, leányom ? — kérdé Khaireddin. — Már rég hideglelésem van, — ez okozta, hogy oly sovány vagyok. Fogd meg csak kezeimet, pasám, meglátod mily gyöngék. Ezelőtt kövérebb voltam. De ha meggyógyulok, ismét meg fogok szépülni s kövéredni. Pembe szavait nem halla senki, de a bey mozdulata, midőn Pembe keze után nyúlt, nem maradt titokban a vendégek előtt. — Beyünk halad! — kiálta fel a háziúr. — Szeretem, hogy ügyesen el tudja titkolni tetteit. Éljen a bey! Zito! Éljenek az albánok, a mi testvéreink! a görögök a zito-t hangoztaták, Khaireddin pedig mind a maga, mind pedig népe nevében őszinte köszönetet mondott. — Várjatok, — mondásukala fölállva és kezeit kitárva. — Az albánok jó szomszédai a görögöknek, — folytató, — régi idő óta imádják a szabadságot, mint mi. Az albánok, nézetem szerint, nem egyebek, mint az őspelasgok. A hellének sokkal későbben telepedtek le keletről. — Elég, — jegyzé meg Dzsimopulo, — kiméljen meg minket az archeológiától s politikától. Más a mi gondunk. Látom, hogy Pembe mit sem eszik. Jobb lesz, ha még egyet iszunk az ő egésségére, hoszszú életet kívánva neki s kifejezve óhajunkat, hogy még nagyobbra nőjjön fel s férjet kapjon, erőteljes fiatal embert, ilyen vállakkal ni!... Egésségedre szegény gyermek, — téve hozzá az öreg, Pembe fejét simogatva. És ismét a cigánynő egésségére ittak, a ki illő tisztelettel köszöné meg a figyelmet; a bort azonban visszautasító. (Folyt, köv.) —Mi——n————íHMiii áü—iiii iiiim in ni iiimaiiim \\ 11 int— ■ iwi Párisi levél. A divat. H. (A divatos szin. — A szövetek : selyem, gyapjú és pamut. — A felöltök, mantelet, visite és fichu.) Részleteket ígértem a divatról s sietek ez ígéretemet beváltani. De mielőtt ezt tehetném, még egy általánosabb természetű kérdésre kell felelnem, melyet olvasónőink joggal intézhetnek hozzám. Melyik a divatos szín ? — Oh, ezt könnyű kérdezni, de annál nehezebb megmondani. Különben ezt a kérdést csak szokásból teszik, mert a rá adott felelettel úgy sem törődik senki komolyabban. A barna karnációjú hölgy, bármelyik legyen is a divatos szín, mindig legszívesebben a rózsaszint, a sárgák és pirosak sokszerű árnyalatait fogja keresni, a szőke pedig legtöbbnyire a fehéret, a zöldeket, violaszineket s a halvány rózsaszint. S nagyon helyesen, mert arra a kérdésre, hogy melyik a divatos szint, végre mégis csak a tükör adhatja meg a leghelyesebb feleletet. Különben a divat feltalálók legutóbbi időben e tárgy természetének teljes tudatában járnak el és divatos szint nem is hirdetnek. Teljesen megértették a karnáció titkát s a határozást esetről-esetre erre bízzák. Csak annyit lehet némi bizonyossággal mondani, hogy a teljes, a határozott színek nem divatosak ; az új szövetek mindannyian vagy kevés kivétellel, kékes, törött vagyis félszínüek. A bronzszínek, a halvány zöldek, a kékes szürkék s mindenek fölött az écru számtalan árnyalata, — a leggyöngébb tbearózsától a legsötétebb barnasárgáig, — a legyakoriabbak és legkedveltebbek. A lófuttatásokon, a nappali hangversenyeken, szóval mindenütt, ahol úgynevezett »délutáni toilette-ben« jelennek meg a hölgyek, eddig legtöbbnyire a fehérrel találkoztam. Midőn azt mondom, hogy a fehérrel, ez megszorított értelemben veendő, nem a fehér-fehérrel, hanem ama gyönyörű »színes« fehérekkel, melyek korunk kelmefestésének igazi diadalát képezik. Ilyenek a sárga, a rózsaszín, a kék legvilágosabb árnyalatai, a leghalványabb borostyánszín, a creme-szín, az elefántcsontszín sat. Ezek már tavaly is nagyon kapósak voltak, az idén pedig uralkodókká lettek, ami különben igen természetes is, mióta a csipkeneműek oly nagy befolyást nyertek a piperére! Tíz toilette közül legalább is hat ilyen színű, és a fiatal hölgyek — tudom ! tudom! na de hát a legfiatalabbakat értem, — mind színárnyalatú fehérben jelennek meg. Ez igen egyszerű és igen szép. Ne tessék hinni, hogy ez az egyszerűség minden számítás nélküli. Sőt inkább erős szándék rejlik benne. Mert hiszen ezek a színek még a főleg városi hölgyeinknél oly gyakori halvány teintnek is értéket kölcsönöznek, míg a hevesebb árnyalatok fejlettebb, határozottabb arcszínt követelnek, ami pedig gyakran nincs, és a szomszédban sem kapható. A színekről tehát általában csak azt lehet mondani, hogy a »nuance tapageuse« ki van zárva az alkalmazásból. Nem is lehet ez máskép, midőn az ízlés a Pompadour, a Dubarry és a Lamballe hercegnő kora divataiban keresi inspirációit. XV. és XVI. Lajos kora nem a színekkel, hanem a rajzzal, a »dessin«-nel (mi azt mondanék, a mustrával,) kívánt hatni a szemre; s az akkori rajzok mind divatban lesznek az idén. A Pompadour-szövetek sötétebb vagy világosabb alapúak és tele vannak hintve apró kis virágokkal; a Louis XVI-szövetek tompa alapján fényes sávok vonulnak végig (latiné sávok, melyeket szintén apró színes virágocskák élénkítnek meg. Ugyanezzel a dessinnel készülnek a könnyű selymek, a finom gyapjú- és szőrkelmék és mindenek fölött a cérna és pamutszövetek. A rajzos kelmének, mindig megfelel — egy szimpla vagyis egyszínű kelme (complémentum,) mely árnyalatban vagy az alap vagy a sáv színével egyezik és a rojtos szövetnek díszítéséül, kiegészítőjéül szolgál; viszont midőn a ruha egyszínű (gyapjú vagy szőr) kelméből készül, a szegély, a gallér, a kézelő mindig színben egyező és virággal teleszőtt (selyem) Pompadourból készül. Utcai és egyáltalán sétaruhának ennél valami kedvesebbet alig lehet képzelni. Meg is vallhatjuk őszintén, hogy soha az idegekre erősebben ható divat nem létezett, mint a múlt század második felében. Ami most a szöveteket illeti, az ízlés határozottan az exotikus szövetek felé fordul. A következőkben csak a legkedveltebbeket kívánom fölemlítni. Első helyen áll kétségkívül a »tussor Louis XVI.« s a legdrágább is, méterje 8—12 frank, és alig szélesebb egy fél méternél. Ere finom szövetnek egyik hosszsávja mindig écru-színű, a másik vagy rezedazöld, vagy gránátpiros, vagy kobalt-kék; a sávok tele vannak szőve ici-pici virágokkal. A ruha ebből a tussorból készül; a hosszan leérő mellény, a három ujjnyi széles szegélyek, a gallér és a kézelő pedig vagy az écru sávéhoz hasonló színű egyszerű tussorból, vagy pedig a festett sávéhoz hasonló színű egyszerű foulardból; ehhez járul még egy különös szalagnem, melyet a tussoréhoz hasonló pici virágok és lombozatok ékítnek és melyből a drapériák főpontjain csokrokat alkalmaznak. Mint a felebbiekből látszik, a három kellék egymással jár, és mind a három egyaránt drága is. Hanem aztán készül belőlök olyan sétára, látogatásra vagy otthoni fogadáshoz való ruha, mely ritkítja párját. Kétségtelen, hogy a sávos tussor-t az idén »nagy-toilette«-re is fogják alkalmazni; a csupán virágokkal teleszőtt »tussor Pompadour« nehezen adhat többet »fél-toilette«-nél. Hasonló alkalmazásúak a »foulard chiné,« (ez egészen új nemű selyemszövet) és a »foulard Pompadour,« melyek mindegyikének megvan a kiegészítő egyszín-szövete. A »latin d’Orient«-nak, mely igen gazdag hatású atlac szövet, szintén nem hiányzik complément-szövete. A többi kelme követi az általános szabályt. Az indiai kasmirek, az indiai mousselinek és az úgynevezett indiai vászon (könnyű, vékony gyapjúszövet) mindmegannyijuknak megvan a színe által megkövetelt complémentje és pedig selyemben, könnyű selyemben, melynek neve »foulard pékin.« Megjegyzem, hogy itt a ruha az egyszínű, s a díszül használt foulard a tarka. A három közül első helyen említett indiai kasmír mindenféle színben előfordul; a sötétek többnyire a kékek és szürkék különféle árnyalatait tüntetik föl, a világosak herges-, hervadt rózsa-, kénkő-, rezeda- s créme-színűek. Legkapósabbak lesznek valószínűleg a fenebbiekhez hasonló ízlésben készült vásznak és pamutszövetek. Ezek között van egy, mely gyönyörű: a »toile satinée«. Atlac-fényű sávjaira apró színes virágocskák vannak nyomtatva, ép úgy mint a tussornál, melynél a vászon még csinosabb is, mert színes tompák Folytatás a mellékleten. — 500 —