Fővárosi Lapok 1881. augusztus (174-197. szám)
1881-08-02 / 174. szám
— Lavaréze úrhoz. Ez a levélke oly ékesen szól, oly szenvedélyes, minden egyszerűsége mellett is... — Azt gondolja, Helén, hogy az a levél önt illeti ? — Az nagyon világosan látható, édesem. A gróf már kérdezősködött tőlem a vele való viszony felől... — Oh, — viszonzá a grófné, — az az ember mindenkit csak áltat és gyötör itt... Helén, kedves Helén, ugye nálunk soha sem lehet ok féltékenységre ? — Nem, kétségkívül nem, Cecilia, — viszonzá a báróné, kissé bosszúsan. — De hát, végre is, miért kellene nekem Savarézeről lemondani?.. Önnek férje van... kivel meg kell elégednie, édesem. — Helén, — folytatá a grófné aggódó türelmetlenséggel, — ez a Lavaréze, kedvese volt... a Károly első nejének. — Oh! — És ő engem el akar csábítani, hogy megbos- szulja magát a férjen, kivel szemben ő egykor oly aljas, oly nyomorult szerepet játszott. Tisztán lát-e ön immár ? Érti-e, hogy ez az ember csak gonosz terven töri a fejét, s miért nem érdemes arra, hogy ön csak egy pillanatig is gondolkozzék felőle ? Ön téved az ő szándékait illetőleg és ez nagyon természetes. Ama vadászaton, amelyre minket meghitt, oly vakmerő volt, hogy engem gyűlöletes szerelmi nyilatkozataival sértegetett; férjem meghallotta ezt, magyarázatot követelt tőle és a gonosz, elvetemült ember azt vallotta neki, hogy ő a kegyed iránt való szerelméről beszélt velem. És engem rávett fenyegetéseivel, hogy meg ne hazudtoljam. íme, ezért kérdezősködött Károly öntől ez ügyben. Ezért hozott ő önnek bokrétát. Ez utálatos komédia mellett egyre folytatja szégyenletes, véres drámáját. »Ha kegyed meg nem hódol nekem, — mondá — ki fogom nyilatkoztatni Pontéves gróf előtt, hogy ki vagyok, s e vallomás következménye párbaj lesz, melyben egyikünknek el kell veszni.« Ő úgy tett, a mint mondta. Hiszen csak az imént volt ön tanúja ama vakmerőségnek, a melylyel a toulousi ügyet kezdte szellőztetni. Ha én közbe nem lépek, ha nem jelzem neki, hogy meg fogok jelenni, hálából hallgatásáért, ama légyottra, melyre egy ízben már felszólított egy levélben és ma is e levélkében, ezt kiáltotta volna a férjem fülébe: »Én voltam az ön első feleségének a kedvese, én, Savaréze!«.. Károlynak máris haragtól szikrázott a szeme. Ha én nem vagyok ott, minden veszve van. Én ígéretet tettem, csaknem ígéretet... És ez az ember akkor azt mondta hogy a gróf első nejének csábítója már három év óta halott. De ha én ígéretemet be nem váltom, holnap ő beszélni fog, holnap a múlt felujúl, a véres, siralmas múlt. Oh, ez borzasztó! borzasztó!.. És nekem pillanatokra kedvem volna ezt mondani férjemnek : »Védelmezz engem... beszáld meg magadat!« De nem tehetem, mert Mártha, a szegény Mártha... Cecilia nem végezte be. Titka ellebbent ajkáról. Joga volt azt egy barátnőjével közölni, de azt nem volt joga bevallani, hogy Savareze Márthához, mint leányához, igényt tart. — Károly Márthának az atyja, — folytatá lelkesülten. — Károlynak élni kell, leánya végett. Ez az oka, miért nem akarom én, hogy ő párbajt vívjon. Aztán lankadtan ereszkedve egy karosszékre, kis szünet múlva igy szólt: — Isten elhagy minket!.. Nincs többé erélyem ... Úgy tetszik, mintha szétpattanna a fejem. Nekünk el kellett volna utaznunk... Károly bejegyezett. Még egy-két nap s mi menedéket találunk ez ember üldözése elől és Károly soha sem fog róla egyébként emlékezni, mint közömbösen, mint oly emberről, kivel esetleg találkoztunk, kit sajnálkozás nélkül hagyunk el s kit látni sem óhajtunk többé! De isten nem akarta ezt. Ez az ember vár rám ma éjjel s ha nem jelenek meg, holnap elmondja Károlynak... — Cecilia, kedves Cecíliám, ne essék kétségbe isten jósága fölött, — kiálta föl a báróné, ki eleinte bámulva hallgatott, míg megérte, mily nehéz gond terheli a grófné lelkét. — Itt vagyok én. Majd megszabadítom önt; már eddig is fölszóllíthatott volna támogatásra. Én szívesen megteszek minden áldozatot önért és hozzátartozóiért. Savaréze úr meglehetős silány ember ugyan, de van egyszersmind az ő pokoli fondorkodásában valami, ami ép oly hősies, mint gyűlöletes. Minden hiba az ő részén van, végcélja gonosz, de végre is, ő életével játszik, mert az ön férje épen nem türelmes. Én jól látom, hogy bele kell a dologba avatkoznom. Nos, én elhatároztam magamat... nőül megyek Savaréze úrhoz, hogy önt megszabadíthassam. — Helén ... Ön feledi, hogy ő senkit sem szeret, ő meg akarja magát bosszúini. — Oh, ez nagy áldozat lesz, Cecilia; azért most már bizonyos vagyok afelől, hogy Gyulát többre becsülöm ... Azonban a nőknek támogatniok kell egymást kölcsönösen. Mi valóban néha szánalomraméltók vagyunk, minden hibánkon kivűl. Mily borzasztó helyzet ez! De merítsen bátorságot. Én, mint már mondtam, férjhez megyek hozzá s vezeklésre kényszerítem őt... Ön számíthat rám. — Ismétlem, ennek az embernek nincs semmi egyéb szándéka, mint bosszút állni, édes Helén. Aznap, midőn kénytelen volt megkérni ennek a kezét, hogy Károlynak a gyanúját elhárítsa, ezt merte nekem mondani: »Úgy intézze kegyed a dolgot, hogy kosarat kapjak.« — Oh, ez ugyancsak aljas ember, — viszonzá a bárónő, a meggyőződés hangján. — Az ön helyzetében édesem, engedném, hogy megverekedjék vele a gróf. — És Mártha ? — kiálta föl Cecilia kétségbeesetten, — és Mártha ? — Akkor csupán egy mód van... — Mindent bevallani Károlynak ? Elmondani neki, hogy Savaréze úr nekem udvarolgat; de én nem akarok egyebet, mint harcot ? Oh, én ezt mind elgondoltam már. De, Károly... ön ismerheti... a mennyire szereti leányát, és oly kérlelhetlen, megtámadott becsületének a védelmezésében. Ő megverekedték, akaratom, csengésem ellenére szavarézenek, még helejtené is őt, ideje maradna az egész múltat föltárni a világ előtt!.. Oh, nem, nem! S aztán magában gondolá: — Szegény Mártha!... Oh, inkább meghalok, semmint megengedjem ennek az embernek bebizonyítani, hogy ő a te atyád. — Ön nem ért engem! — mondá a báróné. — Az egyedüli eszköz volna arra nézve, hogy ön magát a zavarból kimentse: megjelenni a légyottra. — Én ? Soha!... Oh, Helén!... — Nem akar-e ön csakhamar elutazni Cecilia? A fődolog az, hogy időt nyerhessen. — Igaz, de... — Az emberek nem határozottan rosszak. Lavaréze úr is olyan, mint a többi. Ha ön őt megalázza, megveti, akkor ő kérlelhetlen lesz, mint azt már tapasztalhatta. — Oh, még most is remegek, ha eszembe jut — De, ha ön óvakodik éreztetni vele megvetését , ha ön nyájasan, jó indulattal beszél hozzá. .. — Nemde, Helén, tisztességes emberhez méltóbb a feledés, mint a bosszúállás ? Ám, neki az a törekvése s egész becsvágya, ha férjemet lesújthatja, szivét összemorzsolhatja, ha megmérgezheti életét; őt akarja sújtó karjaival találni ; de a csapás először is engem fog érni, engem, a nőt. (Folyt, köv.) Irítékkal, sötét meggyszinű bársonyderék, mélyen kivágva ; a ruha elején díszítésű, két hasonszinű bársonycsokor ; dús haja egyszerű fonatban körítette fe Folytatás a mellékleten, Zichy Károly dragonyoshadnagy vezénylete mellett. A táncosnők között jelen voltak: gróf Cziráky Béláné rózsaszínű tárlatán ruhában, gazdag csipkebe- A balatonfüredi Almna-bál. - Aug. a. -i A legtöbb hazai fürdőben már az elmúlt héten megtartották az Anna-bált. Fürednek ősrégi kiváltsága, hogy nagyhírű Anna-bálját csupán az Annanapot követő vasárnapon tartja meg. A legmagyarabb fürdő már napok óta a készülődés ábrázatát mutatta. Mindenki készült a fürdőidényre nagy napjára. A szombat-déli hajó nagyszámú díszes közönséget hozott, ép olyant szállított partra a délutáni s a tegnapi, vasárnap déli. Sőt a tegnap esti hajó is bevárta még a Budapestről érkező gyorsvonatot s igy esti kilenc órakor kötött ki a Balaton szép partján. Az időjárás gyönyörű volt: meleg, verőfényes, szélcsend. Délután gróf Esterházy Andor, e fáradhatatlan sportsman, sikerült galamblövészetet rendezett. A galambok kissé bágyadtak voltak ugyan, de annál magasabb fogadások köttettek lövők ellen és mellett. Közönség sokkal kevesebb jelent meg a lőtéren, mint tavaly, zene sem játszott, de azért a galamblövészet szépen sikerült. Végre leszállott az est. Kocsik robogtak a híres platánsétány elé, a nyári lakokból szállítván a vigadni, mulatni, táncolni vágyó szebbnél szebb táncosnőket. A gyönyörű gyógyterem ízléssel volt díszítve, különösen szépek voltak számos tükrei. A felső karzatot hét páholylyá alakították át, melyek persze már délelőtt mind elkeltek. Fél tíz óra felé már élénken sürgött-forgott a legválogatottabb vidor társaság a fényesre kefélt pallón ; az első négyest huszonnégy pár táncolta grófjét, csupán öt gyémánt-boglárral föltűzve; a derék jobbfelén tündöklő nagy gyémántcsatt szolgált díszítésül; nyakán gyöngysort viselt; özv. gróf Waldstein Györgyné, szül. Fiáth Ágnes bárónő, fekete bársonyvértű fehér mellruhában, igen gazdag csipke- és virágdíszítéssel ; báró Fiáth Pálné, rózsaszín selyemben virágdíszszel; Dezseőffy Emilné, rendkívül gazdag öltözékben ; Keglevich Póza és Cziráky Lujza grófnők, mindketten igen előkelő jelenségek; Lyka Katinka, Nagy Ibolyka, a népszínház legfiatalabb nőtagja, ki fehér creplisse ruhában, fején csinos virágkoszorúval jelent meg, Miske Emma bárónő, Gosling Ida k. a., a budapesti angol főkonzul bájos leánya, fehér atlac derékú, fehér illusion ruhát viselt, nagy fehér selyem csokorral díszítve; nyakán egy sor gyöngyöt, gazdag szőke haját pedig egyszerű kontyban. Kovács Mariska (Fehér megyéből), a Horváth nővérek (Vasból), Thaly kisasszony (Komáromból), Seckendorf bárónők (Somogyból), Trautenberg Rita bárónő (Móorról), Tripolszkyné (Zomborból), gróf Almássy Kálmánná, aki azonban igen keveset táncolt, és még számosan a Dunántúl szépei közül. A nem táncosok között voltak: Gosling Andreyné, Konkolyi Józsefné, Véghelyi Dezsőné, a veszprémi alispán neje, gróf Esterházy Lászlóné, gróf Orsich Róbertné, báró Fiáth Ferencné, Kornissné, Kovácsné, s a páholyok egyikében özvegy Mészáros Zsigmondné és Nyáry Lászlóné (Nagy-Kőrösről). A tánckedv mindvégig nagy volt, s így az öt órakor oszolni kezdő társaság a legtüzesebb csárdástól sietett szobáiba. A füzértáncot gróf Zichy Károly hadnagy rendezte ügyesen. A terem egyik szögletében néhány percre megjelent özv. Molnár Gyuláné (Szabolcsból) és Ilona leányával, kik mély gyászban lévén, vigalomban részt nem vehettek. A gyászoló fiatal leány megjelenése által a bálkirálynői címet (a lánykák között) Gosling Ida, aki ugyancsak tüzesen és bámulatos magyarossággal járta a tüzes csárdást, és Nagy Ibolyka részére nagyon kétségessé tevén. A fölbukkanó meleg nap még táncoló párokra talált. Ez legjobban bebizonyítja, hogy ha az idei Annabál látogatottság dolgában a tavalyi mögött áll is (csakhogy szebb bálja annál még sohasem is volt Fürednek) azért mégis jól sikerült. A fehér ruha uralkodott; örömmel állapíthattuk meg, hogy a »zuludivat«, a fülbevaló viselés mindinkább tért veszít; például, Goslingné, ,Gosling Ida, Fiáth Pálné, Cziráky Béláné,Waldstein Ágnes, Cziráky Lujza, Nagy Ibolyka, Keglevich Róza, Dezseffy Emilné sat, függők nélkül jelentek meg. Üdvözöljük e haladást. A fürdőt az Annahét tökéletesen megtölte, dacára ennek férfiak részére még mindig képes a fürdőigazgatóság kényelmes éjiszállást nyújtani. A legújabb kimutatás szerint tényleg 1183 vendég van. Az Anna-bált megelőzőleg pénteken néhány fiatal úr díszelőadást rendeztetett a színházban. Kilenckor szép társaság gyűlt össze a színházban, hol a »Falu roszsza« került színre. A színházhoz vezető út színes lampionokkal volt kivilágítva s e látvány elragadóan szépnek mutatkozott. A kijövő közönség pedig hat bengáli tüzet látott, melynek vörös fénye fantasztikus világításba helyezte a kis erdő dús lombjait. Negyed tizenkettőkor azután a nagy étteremben gyűlt össze a meghívott társaság — táncolni. A jókedv azonban jóformán hiányzott s igy az ünnepély második része sokkal kevesbbé sikerült, mint annak kezdete. A névtelen rendezőség sajnálja, hogy véletlenség következtében (ennek ilyenkor mindig fontos szerep jut) nagyon sok oly család nem kapott meghívót, mely arra teljes jogosultsággal tarthatott igényt. Tehát a második kísérlet (az első a gőzöskirándulás volt pár nap előtt Badacsony felé) szintén balul ütött ki, nem sikerült az egyes családokat egymással megismerkedtetni. S ez jellemzi az idei füredi társaséletet, s minden család egymagában ül az asztalnál. Füredi. — 1013 —