Fővárosi Lapok 1882. október (225-250. szám)

1882-10-14 / 236. szám

Szombat, 1882. október 14. 236. szám Tizenkilencedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, barátok tere 4. sz. X. emelet. Előfizetési dij: Félévre...............................8 frt. Negyedévre.....................4 frt. Megjelenik az Ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Két menet. (Soulary sonnetje). A templom ajtajánál két menet találkozik. Egyik busongva jó. Kicsiny koporsót csöndesen követ Sötét ruhába’ bánatos szülő. Másik vidám , keresztelésre megy. Gyöngéd karok között a csecsemő ragyog, s beszéde bár nem érthető, A kis bohóval anyja is nevet. Amott fájó sírás, mogorva gyász ! Emitt örömnek édelgő szava ! De im, egymásra néz a két anya — És röpke perc alatt mi változás ! A nevetőnek arca elborul, S ki sírt elébb, szelid mosolyra gyűl. Bogdánfy Lajos. ------------------ A vörös kakas meséje. (Történeti elbeszélés.) Írta P. Szathmáry Károly. (Folytatás.) — De már azt nem teszem, hogy én a föld népét kiraboljam — monda Vörös Kakas uram, nagy léptekkel járva a szobában; — akkor inkább haza megyek szegény családomhoz, melytől pár hónap óta már úgyis el vagyok szakítva. Keressenek más bolondot, a ki beálljon pénz nélkül lipcsei kapitánynak. — Igen, ha a dolog olyan könnyű lenne, — mondja öcscse, — de ha hozzá fogtál, keresztül kell ezt enni, mint a mesebeli cukros kása-hegyet. Ha most itt hagynád a várat és haza mennél, a vár könnyen ellenséges kezekbe jutna és akkor téged ő felségének valamelyik hű hadvezére csak azért is felakasztat, hogy azt a sok pénzt, melyet eddig a magadéból elköltöttél, ne kelljen megfizetni. — De hát mit csináljak ? Becsületes emberből rablókapitánynyá váljak? — Az éppen nem szükséges. Ha neked ígérnek, ígérj te is másnak, harácsold fel a vidéken, amire a várnak szüksége van; de állíts ki rendes nyugtatványokat a felharácsolt összegről és eleségről, megígérvén abban ő felsége nevében, hogy a mikor téged fizetnek, te is fizetsz. Rubigallus még sokáig sétált le s fel a szobában de elvégre is belátta, hogy más mód nincsen, mint amit öcscse javasolt. Kiállította tehát a szükséges nyugtatványokat és kiküldött három csapatot, három különböző irányban, hogy azok a közeli helységeken a szükséges eleséget és pénzt felhajtsák. E három csapatról aztán nem sokára a következő híreket vette: az első csapat, melyet öcscse vezetett, igen tisztességesen járt el. A csapat parancsnoka minden módon megértette a néppel, hogy ők képtelenségből teszik a sarcolást. Talán értelmesebb falukra is találtak, melyeknek lakói belátták, hogy az ellentállással csak súlyosbítnák sorsukat, azért bármily keservesen is, teljesítették a parancsot: kiállították, amit kívántak tőlök és békében maradtak. — De már a második csapat parancsnokától roszabb hirt kapott: az ő falvai ellentállottak s fegyvert, vasvillát ragadva, megtagadták a harácsot. A kiküldött kapitány aztán nem tehetett egyebet, minthogy erőszakkal foglalta el a falvakat s miután a falvak ifjúsága valóságos csata után kivonult előlük, összeszedte az öreg bírákat azoknak családjával együtt s elhozta őket a parancs teljesítéséig zálog gyanánt. Ezek nagyhamar meg is érkeztek a várba s az öreg bírákat bezárták a földalatti börtönökbe. A harmadik csapat még szerencsétlenebbül járt, amennyiben azon a környéken már a Bocskay hajdúi is kóboroltak, miáltal a nép annyira vérszemre kapott,hogy egy helységben közre fogták a harácsoló csapatot, mely aztán csak úgy menekülhetett, hogy a falut felgyújtotta maga után, valódi dúlást vivén végbe a barmokban, bútorokban és emberekben. Ez utolsó csapat megfogyatkozva tért ugyan haza, de a maga számára bőven rabolt össze; még pedig oly tárgyakat is, melyeknek a várban alig lehellett valami hasznát venni; sőt a mi több, asszony népet is hozott magával, mely az amúgy is kevés várbeli eleséget csak fogyasztotta volna. Rubigallus magánkívül volt haragjában a két utóbbi csapat boldogtalan és szerencsétlen eljárása miatt, és semmi sem tudta addig kiengesztelni, mig hadi tanácsot nem tartott s a második csapat kapitányát elkergette, a harmadikét pedig agyonlövette. Csak ezután tudott maga fölött annyi erőt venni, hogy az elrablott holmik és személyek fölött szemlét tartson. Mindent a vár alsó udvarára hordatott össze és a mi nem volt eleség féle, vagy a vár felszereléséhez használható, abból máglyát rakatott, meggyújtotta és szeme előtt elégette. Ezután jött a sor az elfogott személyek szemléjére. Jókora csapat telt ki abból. Volt közöttök öreg ember, asszony, leány és gyermek elég; legkevesebb a fegyverfogható férfi. Ez utóbbiakat külön választotta, hogy azokkal elesett vitézeit pótolja s fel is eskette a Rudolf császár hűségére. Midőn ez megtörtént, a többieknek odakiáltott, hogy takarodjanak haza. De most a nők tömegéből előrontott egy fiatal szép leány, kinek öltözete is mutatta, hogy nem közönséges emberek gyermeke. De még inkább mutatta azt bámulatosan szép arca, kifejlett karcsú termete és könnyű úri lépése, melylyel eléje rohant, s magát térdeire vetve, könynyel telt nagy szemeit a vezérre emelte, mig szétbontott fekete haja mintegy palást, egészen elfödte termetét. — Uram! — esdekelt a leány, — ne küldj engem vissza e zagyvalék tömeggel, hol minden veszélynek ki vagyok téve! Én Hajnóczy Sára vagyok. Kastélyunkat elégették és szüleimet megölték. Gyönge leány létemre, gyalog nem tudnék hova fordulni. Adj egy zugolyt a várban addig, mig távoli rokonaimat levéllel megkereshetem, kik váltságdijamat szívesen megfizetik. Rubigallus még javában lévő férfi volt, a harmincnegyven év között s egész életében mindig szerette a szépet; egy szép nő könyei iránt éppen nem tudott érzéketlen lenni. — Keljen föl, kisasszony, — monda, a szép leányt fölemelve, — majd meglátjuk, hogy mit tudunk ügyében tenni; legyen meggyőződve, hogy sorsa mélyen érdekel és mindent el fogok követni, hogy azt e csapást, mely embereim által érte, a mennyire lehet, enyhítsem. A várban nincs más nő, mint a várnagyom felesége; ennél majd el fogjuk helyezni, mig teljes biztonságban rokonaihoz szállíthatjuk. A többi népséget a vezér intésére eltávolíták, mialatt Rubigallus uram, a roskadozó leányt karonfogva, vezette fel a felső várba, hol a várnagyné gond-jaira bízta. — No hiszen szépen vagyunk! — mondá aztán öcscséhez, a lassanként valóságos Teufel Bertalan lesz belőlünk; már nem elég, hogy harácsolunk, hanem falvakat gyújtunk fel, s a mi több, leányrablókká lettünk! s. Vörös Kakas uram nem is gondolt talán arra, hogy egy beteljesülendő jóslatot mondott ki a saját sorsára nézve, pedig bizony körülbelől úgy történt. A háborús viszonyok egyre tűrhetetlenebbekké tették a tót-lipcseiek helyzetét. Bocskay szabadságharca olyan volt, mint a futótűz, melyet vihar söpör végig a vidéken. Nem is ok nélkül, mert az anyagot hozza az elkeseredés és a felhalmozódott bántalmakból eredt méltatlanság érzete adta. Rudolf király hadai békés időkben is több kárt okoztak a töröknél, tatárnál, mert idegen vezéreik gyűlölték a magyart, szolgaságban növekedve, fogalmuk sem volt a szabadságról s a törvényre hivatkozóban lázadót és felségsértőt, a vallására féltékenyben eretneket, a szabadság harcosában lázadót láttak. Ezenkívül fizetésüket sohasem kapták rendesen, és úgy mint a lipcsei parancsnok, arra voltak utalva, hogy »onnan vegyenek, ahol van.« Így pusztította ki Basta György az egész Erdélyt, annyira, hogy az igavonó barom teljes hiánya állott be s a szegény föld népe magát fogta be taligájába, melyet keserű humorral elnevezett »Básta szekerének.« Midőn vallonjai panaszolták, hogy nincs többé mit harácsolni, azt felelte rá: »Nincs oly sima dinnye, melyről még valamit ne lehetne vakarni.« így jártak el Barbiano és társai is a felvidéken, ha mindjárt kénytelenségből is s éppen abból ítélhetjük meg, mi volt e szegény föld népének a sorsa, hogy a Veres Kakas híveit az egész felvidéken még a legszelídebb embereknek tartották; pedig idő folytán nem egy falu és kastély födeleire mászott fel a pusztító »veres kakas.« No, de a nép boszúja sem volt kevesebb s a hol egy labancot valamikép hatalmába keríthetett, azon ugyan kitölté boszuját, annak ugyan jobb lett volna vakon születnie. Mennél inkább közeledtek Bocskay hadai, annál inkább emelkedett a köznép bátorsága, sőt vakmerősége a várbeliekkel szemben. Most már csak tetemes csapatot lehetett harácsra küldeni s az is egyre kevesebb zsákmánynyal és nagyobb veszteséggel tért vissza. Rubigallus már hetek óta el volt vágva családjától és a világtól; a gyöngéd érzelmekhez szokott férfiú vad harcosok társaságára volt szorítva, kik semmi egyébbről nem beszéltek, mint pohárról, aszszonyról és háborúkról; természetesen ezekről is saját ízlésük szerint. Egyetlen egy lény volt, kivel társalgási hajlamait kielégíthette: a szép Hajnóczy Sára, kivel az ebéd rövid ideje alatt társaloghatott, mert maga is várnagyánál szokott ebédelni. Természetes, hogy mennél szűkebb lett kifelé a látkör, annál inkább sóhajtotta a szív kielégítését a szűkebb körű társaságban, és Rubigallus egyre több ürügyet keresett és talált, hogy az ebéd idejét megnyithassa s a szép és művelt leánynyal tovább maradhasson. Mondtuk, hogy Rubigallust ország, világ igen jellemes és erényes embernek tartotta; kétségkívül az is volt ő az élet közönséges viszonyai között. Ott, a jó öreg Selmec városában, a tisztes atyafiak között, mély vallásos és erkölcsi érzelem volt az uralkodó. A reggeli templomozásról senki sem maradt volna el; még az sem esett jól, ha a délutáni istentiszteletet elmulasztó, jótékonyságra hajlandó volt, módja is volt benne azt gyakorolni; nejéért, gyermekeiért pedig kész volt minden áldozatra. Csak még az kellett volna, hogy valaki az előkelőbbek közül erkölcsében, kivált házastársa iránti hűségében megtántorodjék. Az efféle abban az időben oly botrány volt, hogy nem csak a magisztrátus méltó büntetését vonta maga után, de mindannyiszor fel is jegyezték a város krónikájában. Bizony szép idők voltak azok, melyek felé Rubigallus néha-néha visszasóhajtott, mint az első emberpár elvesztett paradicsoma után. Már innen-onnan egy éve, hogy egészen más természetű körbe jutott, hol eddig nem ismert elveket látott maga körül érvényesülni. Ünnepélyesen adott ígéretek meg nem tartása, szószegés, mások javának erőszakos elsajátítása, a nép kifosztása voltak napirenden, melyek az embereket körülre érző emberi lényekből vad állatokká alakították át. (Folyt, köv.)