Fővárosi Lapok 1885. szeptember (206-233. szám)
1885-09-01 / 206. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 200. számához. Sok közönséges arisztokrata család nyaral itten. Megemlítem Jules Simont, az akadémikust, a nagy bölcsészt, ki a politikában is többször nevezetes szerepet játszott. Uj könyvön dolgozik, mely novemberben fog megjelenni és melyben humanitási s bölcsészeti nempontból fogja fejtegetni a modern civilizáció úgy nevezett »vívmányait«. Itt van szintén a gróf Béarn hajdan uralkodó család, Bojano hercegnő, a nagy tudományáról és vendégszeretetéről híres Blocqueville marquise stb. A tout seigneur tout honneur! Szóljunk mindenekelőtt Blocqueville marquise-ról. A francia főváros társadalmi életének e minden tekintetben kiváló alakját bizonyára sok budapesti is ismeri, persze csak színpadi karrikatúrában, mert »A hol unatkoznak« című vígjáték hercegnője senki más mint Blocqueville marquise, valamint Bellac bölcsész meg a Caro akadémikus tanár torzrajza. Mondanom sem kell, hogy Pailleron, e sok szellemmel írt színdarabjának páratlan sikerét annak köszöni leginkább, hogy több szereplő a párisi szalonélet nevezetes személyeit akarta nevetségessé tenni. Hogy a frivol divatélet álláspontjából, ama szalonokat, hol a társalgás a városi pletykánál magasabb niveau-n mozog, unalmasnak lehet találni, azt megengedem ; de az már nem igaz, hogy a Madame Adam, Lusignan hercegnő vagy a minket itt közelebbről érdeklő Blocqueville marquise szalonjaiban unatkoznának. Már csak azért sem unatkoznak, mert eme kiváló lelkitulajdonokkal és nagy tanultsággal bíró úrihölgyek tapintattal tudják (a harmóniára való tekintetből) megválogatni vendégeiket. Pailleron logikaibb és az igazságnak megfelelőbb dolgot cselekedett volna, ha vígjátékát így nevezi el : »A hol unatkoztam«. Vannak itt többen, kik részint hivatásból, részint kedvtelésből komolyabb tanulmányokkal foglalkoznak, a bölcsészeti és történelmi téren, mint maga a tudományos marquise is, továbbá Jules Simon, Gay- Lussac, Dessachy, Houtonville gróf stb. Ezek a hangadó elemei a vendégszerető Blocqueville-kastélyban összegyűlő társaságnak. Nagyon csalatkoznának, kik a marquiseben tudományát derűre borúra fitogtató nőt képzelnek. Épp ellenkezője ennek. Társalgásának bája abban áll leginkább, hogy figyelemmel tud hallgatni és nagy értelemről tanúskodó kérdésekkel vagy közbevetésekkel életet és általános érdeket kölcsönözni az eszmecserének. Nemcsak leolvassa a jelenlevők egyikének másikának arcáról, hogy a szóban forrgó tárgyhoz megjegyzései lennének, de ha az illető — a beszélő személyiségére való tekintetből — nem mer előállani a maga véleményével, nagy ügyességgel mintegy rá tudja arra készteni, oly módon például, hogy maga is kétkedő modorban észrevételeket tesz, mi aztán nyilatkozásra bátorítja a habozót. A Blocqueville-kastélyt elnevezték itt a tudományos akadémia tengerparti fiókjának. Elmondhatjuk róla, hogy sokkal szorgalmasabb az anyaintézetnél. Míg a párisi Mazarin-palotában csak hetenkint van osztályülés és évnegyedenkint közgyűlés, addig a Blocqueville-kastélyban van csaknem naponkint osztályülés (szűkebb körű meghívásokkal) és hetenkint közgyűlés (jour fixe), mikor Villers előkelő nyaralóinak színe-javát együtt lehet ott látni. Villers saisonéletét az jellemzi leginkább, hogy a dombvölgyes környéken emelkedő sok kastélynak és villának állandó és több hónapon át itt tartózkodó lakói vannak, kik aztán városias értelemben társadalmat alkotva, közhelyeken éppenséggel nem találkoznak egymással, mindenkinek lévén saját avagy bérelt otthonja, mely többnyire a fővárosi lakásnál is kényelmesebb és alkalmasabb a fogadásra. Az élet tehát itten zártkörű és családias jellegű. Következőleg az, aki ajánlások nélkül jő ide, szükségképp agyon unná magát, ha véletlenül nem barátja a csöndes magánynak. Vannak ilyenek többen, kik már évek óta ide jönnek s habár volnának is ismerőseik a nyaralók közt, nem lépnek érintkezésbe senkivel, így többi közt lord Salisbury a híres angol államférfi, kinek szép villája van egy közeli magaslaton, honnan tiszta időben átláthat hazájába. Saját yachtján szokott átjönni 24—48 órára hetenkint, ritkán hosszabb időre, üdülést keresve e szigorú magányban, hová rendelete következtében még hírlapnak, levélnek vagy sürgönynek sem szabad behatolni. Ha valaki ide címezve írna a lordnak, a postahivatalnok kapott utasításhoz híven a levelet ellátja a londoni címmel, úgyhogy Salisbury csak székhelyébe való visszaérkeztekor kapja kezéhez. Jules Simon is, ki egy parktól környezett svájci stílben épült baletben lakik családjával, nagyon ritkán szokott kijárni, legföljebb akkor, midőn a »fiókakadémia« üléseire megy. A legtöbben azonban szeretik a társasélet gyönyöreit és lehetőleg élvezik is azokat. Az ismerősök naponkint összetalálkoznak hol egyiknél hol másiknál és az idő kellemesen telik a legkülönfélébb szórakozások mellett, az öregek whistjétől kezdve a fiatalok labdajátékáig avagy rögtönzött táncmulatságáig. Képzelhetik mennyire boldogok az egészen fiatal kisasszonyok, kik kolostorban növekednek még és szünidőre jöttek haza szüleikhez, vagy akiknek nevelése be van már fejezve, de Párisban még nem vezették be őket a világba. A legkedveltebb szórakozások közé tartoznak a műkedvelői előadások. Az itteni társadalomnak van egy saját kebeléből alakult és teljesen szervezett színésztársulata, mely hetenkint legalább egyszer játszik, de néha kétszer is. Ez előkelő színészcsapatnak Bernhardt Sarah-ja Lubersac marquise, nem mintha fizikailag hasonlítana a világhírű művésznőhez, sokkal szebb nála, de mert éppoly kellemesen csengő hangja van, mesterileg tud dikciózni és páratlan eleganciát fejt ki magatartásában és taglejtéseiben. Ő a primadonna. Flavigny grófnő egészen fiatal asszony még és leginkább oly szerepekben szeret föllépni, hol húsz évvel öregebbé cicomázva magát, szigorú mamákat, vagy pletyka kávénéniket játszhat. Monológjaival is képes beteggé nevettetni hallgatóit. Az urak közül Grammont és Brissac grófok tűnnek ki sikerült játékaikkal. A »Fővárosi Lapok« olvasói közül bizonyára lesznek, kik szívesen veszik, ha elsorolom ama legutóbbi műkedvelői előadásokra irt színdarabokat és monológokat, melyeket itt játszásra elfogadtak: »Un amour électrique« egy felvonásban (1 férfi, 1 nő); »Notre Futur« egy felvonásban (egy férfi, egy nő,) »L’Essai« egy felvonásban (1 férfi két nő), »La Marquise de Crac« (két nő,) »L’agrément d’être laide« (két nő), »Les bouquets« (két férfi, két nő,) »Volteface« (két férfi, három nő), »Les Fraises« (négy férfi, egy nő, »La Gifle« (három férfi), »Ma file et mon bien« (8 férfi, 2 nő,) »Avant le bal« (egy férfi, egy nő.) Monológok nők számára: »Les Lunettes de ma grand mere«, »La Petite Revoltée«, »Une demande en mariage«, »Une présentation«, »La Robe de Percaline«, stb. Monológok férfiak számára: »Uncanard«, »Par téléphone«, »La Mouche«, »Le Député«, »Les Celébres«, »La Chasse«, »La Femme«. E szalon darabocskák szövegét meg lehet rendelni a kiadónál következő címen: Ollendorff, Paris, 28 bis, rue Richelieu. Azért jegyzem ezt ide, mert Magyarországban is sok a műkedvelő előadás. Hátha egyik másik rendezőség hasznát veszi. Etretat. A holdat tekintve. . . . Mégis csak furcsa dolog az, mit eszmecsoportosulásnak neveznek: »poétával« végzem a cimiratot és ime holddal kezdem a levelet, pedig semmi szándékom ironikus célzatok megeresztésére, sőt mi több, nem is a költőkről kezdem a mondókámat, mert egyszerűen csak azt akartam mondani, hogy a holdat tekintve, ki ne gondolná néha magában , mily mulatságos lenne az, ha valami nagyító üvegen át láthatnék, mit mivelnek annak (t. i. a holdnak) lakói. Ilyenféle gyönyörködésben részesülnek az éjszakibb kikötőkből Amerikába induló hajók utasai, ha délutáni két és hat óra közt haladtak el Franciaországnak partja hosszában. Jó messzelátóval egymásután láthatjuk — mintha két lépésre lenne — mi szépet cselekednek a mintegy kétszáz fürdőtelepnek lakói, kik a délutáni órákban mindnyájan kint szórakoznak a parton. Már három hete, hogy a yachtunkon összevissza barangoljuk a francia partvidék hosszában a tengert és naponként részesülünk ily kaleidoskopszerű látványban. Különösen élvezetes ez olyan magamféle embernek, ki évek óta látogatva e telepeket, ismer körülbelül mindenkit, ha nem is személyesen, legalább látásból. Többször ráismertem egy oly személyekre, kiket vagy tíz év óta nem láttam, így láttuk, Ezretat előtt cirkálva, amint úgy ötvenen, köztük nők is, kört formálva táncoltak egy a tetején málhákkal és belül utazókkal megrakott omnibusz-kocsi körül. A különös dolgot sokan nézték. Mi lehet ez ? — Elhagyva a yachtot, csolnakba szálltunk s fél óra múlva kikötöttünk a parton. A kik az imént a kocsi körül táncoltak, észrevéve bennünket, felénk közeledtek és alig szálltunk ki, körbe fogtak s kezdték a ronde táncot. Csakhamar megtudtuk, hogy az Etretatban nyaralók jó kedvükben igy szokták üdvözölni az új jövevényeket. Az omnibuszban egy angol család érkezett. E jó angolok bizonyára azt gondolhatták, hogy valamely közeli bolondok házának összes őrültjei megszöktek és ők most ezeknek a keze közé estek, annyira hüledeztek a különös ováción. E bevezetés után olvasóim körülbelül sejthetik, miféle népség az, mely a nyáron át itt üti föl előszeretettel a sátorfáját. Fiatal írók és festőművészek leginkább. Vannak öregebbek is, kik már híresekké, gazdagokká váltak, de kik régente nagyon jól mulathattak itt és most csupa tradícióból is ide jönnek nyaranként. Ilyenek Lubomirski herceg, a jeles író, Guy de Maupassant, egyike a legdivatosabb regényíróknak. Faure, a párisi opera híres barytonja, Charles Monselet, a szellemes gourmand stb. A régi francia jó kedv még nem halt ki, amint némelyek híresztelik. A párisi fiatalság körében még léteznek kedélyes társas körök, hol a vig mulatozás alatt nem értik a lélekbutító és testemésztő élvhajszát, melyben sem a szellemnek, sem a szívnek része nincs, hol a hős nem az, ki költekezéseivel túl tehet a többieken, de inkább a ki lelki tulajdonaival és kedélyével kivívja magának a fölényt és az általános rokonszenvet. Ha néha a szalonvilág életszabályait túlságosan mellőzve engednek rést szilaj kedvcsapongásaiknak, mint például az imént említett omnibuszkocsi körül, azt csak afféle hidegvérű angol gentleman találhatja choking-nek, kinek legföljebb pezsgő borról van fogalma, de pezsgő vérről nincs. »Il faut que jeunesse se passe« — sürgönyző az elnéző Lesseps grófnő férjének, midőn megtudta, hogy ő ölelgeti és csókolgatja a magyar lányokat és csárdást táncol. Mi, komolyabb és érettebb emberek, nem lehetünk kevésbbé elnézők a huszas évek pajzán kedvnyilvánulásaival szemben. Aki szívében nem volt fiatal sohasem, annak élete hasonlít ama éghajlathoz, hol nincs tavasz soha. Aki ilyennek született, vagy akit az életkörülmények ilyenné tettek, azt csak sajnálni lehet. Sokkal számosabban vannak Párisban, — mintsem sokan hinnék — az egymással rokonszenvező elemekből alakult egyesületek, melyeknek tagjait nem csupán az életkedv, de egyúttal közös eszmény terelt öszsze. A magasabb eszmény többnyire a művészetnek, az irodalomnak valamely ága. Franciaországban a »művész« és a »poéta« szavaknak nincs oly kizárólagos értelmök, mint egyebütt; e nevek alatt nem csupán azokat értjük, kiknek a festészet, a zene, szobrászat, költészet élethivatásuk, hanem azokat is, kik kedvtelésből szabad idejüket ily nemes szórakozással töltik be. Számosan vannak a diletáns festők, de még számosabban a diletáns költők. Párisban ismerek vagy negyven poéta-egyesületet. Többnyire együttérző földieknek szövetkezete ez, kik hetenkénti összejöveteleiken szülőföldüket dicsőítik versekben és annak egésségére isznak. Leghíresebbek : a »Felibres« név alatt ismeretes, déli franciákból álló szövetkezet, melynek több híres költő tagja van : Clovis Hugues és Mistral; ugyane társulatnak tagjai Bonaparte Roland herceg és Moreau, a szép verseiről ismeretes bérkocsis. Második helyen említendő a »La Pomme«, melynek tagjai csak Normandiában született poéták lehetnek. Azért nevezik így magukat, mert e vidéknek az alma (pomme) meg a belőle készült cidre (pezsgőszerű ital) legfontosabb iparágát képezi. A Pomme tagjai a szép saison alatt havonkénti kirándulást tesznek szülőföldjük különféle pontjaira. Van egy nagy urnájuk melyben külön-külön cédulára hazájuk valamennyi helységének és tanyájának neve föl van írva. A húzás véletlene határozza meg a kirándulási helyet. A helyi hatóságokat értesítik a hajdani királyi dekrétumokra emlékeztető nagy függő pecséttel ellátott pergamentnyomtatványon megérkezésükről. A jámbor falusi biró (maire), kinek ez az ünnepélyes kinézésű leirat szerfelett imponál, a Pomme név után többnyire azt következteti, hogy az alma termelését előmozdító valamely gazdasági társulattal van dolga, s a tűzoltókat egyenruhákba öltöztetve, a helységet zászlókkal fellobogózva a lehető legnagyobb pompával fogadja őket. E hónapra egy Etretat közelében levő paraszthelységnek nevét húzták ki az urnából. Gyalog vonultak ki oda, de a sok kabátos embernek érkezése nagy félreértésre szolgált alkalmuk Ugyanis az egyes tagok pommier-nek (almásnak) nevezik magukat, s a véletlen akarja, hogy e helységet sok almatolvaj károsítja és a falusiak az almatolvajokát szintén pommier-nek nevezik. Midőn a maire néhány tűzoltóval fogadásra eléjök ment, villámgyorsasággal terjedt el a hír a faluban, hogy almásók garázdálkodnak a gyümölcsösekben és a maire elfogatásukra indult. Néhány perc alatt az egész helység népe talpon állt, és botokkal, vasvillákkal fölfegyverkezve futottak a maire nyomán. A váratlan veszély láttára a megrémült poéták ösztönszerűleg visszafutottak Etretat-ba. A legmulatságosabb e kalandban az, hogy biró uram és a tűzoltók is velük futottak és a kerületi hatóságnál rögtön jelentést tettek az esetről. Csak másnap, midőn a felső hatóság kiderítette a félreértést és a maire meggyőződött, hogy a nép nem lázadt fel ellene, mert ismét visszatérni falujába. Az almások pedig Etretatban ülték meg a havi dinom-dánomot. Ők voltak azok, kik az angol család és a mi érkezésünket körtáncos ovációval üdvözölték. Saint-Yvon, 1323 Fővárosi hírek. * A királyi család, mint újabban jelentik, e hó közepén majdnem teljes számmal együtt lesz fővárosunkban. A király ő felsége, Pozsegáról visszajövet, szept. 17-én érkezik Budapestre s ugyan e napon jönnek Erzsébet királyasszony és Mária Valéria főhercegnő Radmerből, Stájerországból, hova az ischli időzés után a jövő héten rándulnak. Rudolf trónörökös, ki szept. 11-én Görgény-Szent-Imrére rándul vadászni, 17-én már szintén Budapesten lesz, hogy mint a kiállítás védnöke fogadja a tárlatot meglátogató királyné ő felségét. A hó végén királyunk és a trónörök