Fővárosi Lapok, 1886. április (23. évfolyam, 91-119. szám)
1886-04-22 / 112. szám
1. emelet. || ■ ( |%| fi Ll | | I I A SJ B 1 g# Hirdetések Előfizetési dij: U W I ’ll». If I lg I fi jf W% a kiadóhivatalba ................... mm V ■■■iVV Ivdl bUmBIH V dkHl (Budapest, Negyedévre..........................4 frt. Csütörtök, 1886. ápril 22. 112. szám. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda:m Előfizetések Budapest, ferenciek-tereggel Megjelenik mindennap. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. küldendők. Az első fecske-pár. Jer édesem te, nézzük : Fészkét a fecske rakja. Csevegve jön, csacsogva száll, Jókedvű kis dolgos madár Ám ez a fecske fajta. Csak boltoz, épít sárból A tiszta kis madárka. Ott lesznek majd a kicsinyek, Ott szerető gond, hű szivek, Az én vágyam világa. Hallod ? Most azt csicsergi — Körül repesve fészkét, Ha megkíméli fergeteg, Ne dúljátok föl emberek, A fészek házi szentség, Jékey Aladár. E t m g r a d. (Beszély.) Irta Beniczkyné Bajza Lenke. (Folytatás.) Miben egyeztek meg ? — kérdé a grófnő. — Hogy ő elveszi Hannaht, én pedig kifizetem összes adósságát, s évenként kap tőlem huszezer forintot és Magyarországon fekvő azon birtokomat, mely teljesen felszerelve, berendezve csak arra vár, hogy ő ott nejével letelepedjék. — Szegény Hannah! Ön nem bízik fiamban, grófné ? — Hát ön bízik benne ? — Másnak másként felelnék, de kegyednek úgy is hiába állítanám az ellenkezőt, mert épen úgy ismeri Ottót, mint én magam. Az igazat megvallva, nem sok reményt kötök a jövőhöz, — viszontó fejét lecsüggesztve Szerémy. — És mégis meg akarja házasítani ? — Ez az egyedüli mód, hogy lehessen belőle valami. — És ha én ehhez a kétségbeesett és nyaktörő kísérlethez nem nyújtanék segédkezet. Nem adnám Hannaht oly emberhez,kiről még saját atyja is így nyilatkozik. Nem kockáztatnám leányom jövőjét, s kereken azt mondanám : keressen magának más eszközt fia gyógyítására.. . mit mondana ehhez, kedves Perer ? — Azt, hogy ez lehetetlen. — Mért ? — Mert Hannah nem állna rá, s mert ő úgy szereti Ottót, hogy nélküle nem kívánna élni. A grófné sóhajtott. — Ebben igaza van, mondá; — az a szerencsétlen leány. — Ej grófné, ne essünk egészen kétségbe ! És most hallja, miért kértem, hogy Bécsbe fáradjon, s miért nem mentem én Elmgradra; mert ma este hat óráig kell határoznunk a fölött, a mit én tegnap véletlenségből tudtam meg. —n — Mi az ? —■ Hogy Ottó titokban akart megnősülni. — Meg-nő-sül-ni, titokban ? — És velem csak akkor tudatni, midőn a dolog már ténynyé vált, s változhatatlan lett volna. — De hisz ez borzasztó. És ki a menyaszszonya ? — A Carl-szinház egyik kóristánéja. — És ön azt akarja Perei, hogy én ennek az embernek adjam leányomat ? — kiáltá a grófné. — Soha! — Csendesüljön, kedves barátnőm. Hát nem voltunk-e mi is fiatalok. Nem tévedeztünk-e gyakran meneteles lejtőn, s végre mégis csak a felszínen maradtunk. Az ifjúságnak ki kell tombolni magát. Meglássa, Ottó a legjobb férj lesz. Én nyugodt szívvel kérem számára leánya kezét. — Azt elhiszem, mert ön az egyedüli révnek tekinti e házasságot s tudja, hogy ha az megsemmisül, fia menthetetlenül elveszett az árban. Az meglehet, de gondolja meg, hogy Ottó nem megvetendő partidé, s leszámítva könnyelműségét, minden tekintetben megüti a mértékét. — Ezt nem vonom kétségbe, de... . — Hallgasson meg grófné ! — vágott szavába Szerémy. — Fiammal már kiegyeztünk. A Carl-színház művésznőjéről lemond. Én kifizetem adósságait, s ő holnap velem együtt jön Elmgradra, hogy ünnepélyesen megkérjük Hannah kezét. — Nem tudom, mit feleljek. — Egyezzék bele. Ez a legjobb, amit tehet. Leánya el lesz ragadtatva, én boldog, kegyed pedig nyugodt lehet a fölött, hogy bárkinek adná is leányát a mai ifjúság közül, biztosabb reménynyel nem tekinthetné a jövőt, s én mindig oldalánál leszek. — Gyönyörű remény, fényes kilátás! A férj helyett az ip gyöngédsége! — Tud egy második kérőt, ki jobb volna Ottónál ? E percben nem, de ez nem zárja ki, hogy a legközelebbi időben.. . — Ne ámítsa magát, kedves grófné, adjon kezet, s ma délután menjen szépen vissza Elmgradra, tudassa Hannahval holnapi érkezésünket. — De hát miért kellett nekem e miatt Bécsbe jönnöm ? — kérdé bosszúsan Ehnvaldné, a sok kellemetlenségtől, amit hallott. Mert ma délután hat órakor a kis Pepihez megyek, és elvégzem vele a lélekvásárlás dolgát, leszámítván asztalára kerek tizezer forintot, mely öszszeg fejében ő levelet ad át nekem, melyben kijelenti: A tol az irtik. A farsang zaja, víg kacaja közepette jelent meg egy szép tollú írónő teljes fegyverzetben a »Fővárosi Lapok« hasábjain, és élesen, de szellemesen ránk rontott, szegény férfiakra, hogy mi volnánk az oka annak, amiért nincsenek többé naivak, hanem elfoglalták a helyeket a dili-lányok. Nem állok espritjének sújtó kopjai elé — érzem, hogy a rövidebbet húznám, de még kénytelen is vagyok neki igazat adni több tekintetben. Sok a mi bűnünk, bizony, ki merné tagadni, s főképen a naivát ma már legföljebb a színpadon látjuk szívesen, de ott szintén csak ama vigasztaló tudat fejében, hogy a színpadi naiva az életben minden inkább, mint naiv. Hiába, a naiva ma már nem chic, s ezért alakul át oly rohamosan chic-lánynyá. A poéták által oly sokszor és oly szépen megénekelt naiv egyszerűségnek nincsen is helye a fővárosi parketten, a korzón és a Stefánia-úton. Ez az átalános fölfogás , ez ellen hiába szállunk síkra, a kor szelleme, a divat, az ízlés, vagy mit tudom én mi, nem akceptálja a naivitást, s erre is nem sokára fájó szívvel fogunk visszagondolni, mint a régi, elmúlt, patriarkhális idők egyik szép vonására, mely elmosódott korunk izgalmai és küzdelmei között. De ha a chic-lány pompás jelenség, ki divatos és szellemes, ki vervvel gondolkozik, energiával cselekszik, s bátran föltalálja magát bárhol — s a mellett lehet odahaza jó lány, kiből derék háziasszony fog válni és fényt, zománcot, elevenséget kölcsönöz a farsangnak, — épen annyira gyászos csapat a blazilturacsok csapata. Ha a ciic-lány saisonja a farsang, úgy ezeket a szomorú lovagokat hozzájuk méltóan csak a legszomorúbb héten vihetjük a közönség elé. A »dilc-lány« lehet kinövés, nem vitatkozom fölötte, de mindenesetre a kor kinövése. De a divatos blazirtság az már fenyegető betegsége az ízléstelen divatnak. És mikor önök, hölgyeim, a farsang alatt azzal vádolnak bennünket, hogy a naivságot mi öljük ki, a nagyhéten jogosan csinálhatunk önöknek egy keserű percet azzal a váddal, hogy a blazirtságot meg önöknek köszönhetjük. Nem akarok oly udvariatlan lenni, hogy fölvessem a kérdést: ki a bűnösebb ? Mindenesetre bennünket illet a nagyobb kereszt — de mégis szívesebben látok egy dili lányt, mint egy blazirt gavallért. A blazirt uracsok számára csak egy méltó hivatást tudnék találni: elhelyezném őket a passzió-héten a templomokban, hogy fölkeltsék a templomlátogató hölgyekben a szánalom és a magábaszállás keresztényi erényeit. Kétségtelen, a tapasztalás bizonyítja, hogy hölgyeink kiváló kitüntetésben részesítik a blazirtakat. De hát mi a kedves, mi a szeretetreméltó, mi a vonzó rajtuk? Vegyünk csak szemügyre egy tipikus blazirtát. A toiletteje kifogástalan. Aki nem öltözik a divat-journal szerint, annak nincsen joga ahhoz, hogy blazirt legyen. Ugyan micsoda lehetetlen idea, elképzelni egy blazirt embert, ki kopott cylinderben, rongyos sárga paraplival, gyűrt gallérral és manchetteral, divatját múlt nyakkendővel, viseltes kabátban, félretaposott sarkú lyukas cipőben mutatja magát ? A blazirtság a gavallérok betegsége, valamint a sport a gavallérok mulatsága; azért a blazirták mindig a quatre épingre jelennek meg — de kénytelenek is vele, mert enélkül nem eresztenék be őket a szalonokba és kárba veszne egész blazirtságuk. Tehát a toilette-jök kifogástalan. Ez igaz s ez mindenesetre ajánló levél. De azután ? Beesett szemek, ólomszürke lesoványodott arc, meggörbedt derék, vontatott járás, az álmosság, az unalom, a kimerültség megtestesülése. Ilyen kivülről egy perfekten blazirt gentleman , irigység tárgya a kezdők előtt, szívesen fogadott vendég a hölgyek között. Hát még belülről! Minden szavával megértetni igyekszik, hogy a beszélés terhére van, rendesen leül és hallgat, legfölebb kegyesen megengedi, hogy a hölgyek mulattassák, ami meg is történik elég gyakran. De miről is beszéljen ? Őt nem érdekli semmi, ő nem törődik semmivel, ő előtte nincsen semmi uj, neki minden mindegy. Mennél hivebben tudja másolni az élőhalottat, annál tökéletesebb. Neki sifli az egész világ, ha valaki elég könnyelmű azzal komol promittálni magát, hogy az élet komoly céljairól, boldogságról, szerelemről beszél előtte, s arra gúnyosan mosolyog. Ha női hűséget vagy erényt említ valaki, azt meg épen hangosan kikacagja. Tudja jól, hogy mindez nem létezik, csak tapasztalatlan, korlátolt elméjű emberek agyréme! ilyenek ők belülről. Üresek, affektáltak, nevetségesek ; megjelenésükkel a testi bankrott, beszédeikkel s megjegyzéseikkel a szellemi bankrott prototypjei gyanánt igyekeznek bemutatni magukat. What a pity ! * S lehet-e tagadni, hogy a blaziriak — az itt lefotografírozott külső és belső formában — megnyerték tetszését hölgyeinknek ? Lányok és asszonyok érdekesnek tartják őket; úgy gondolják, hogy ezek már kipróbálták az életet s hizeleg nekik, ha olyan emberek által vétethetik körül magukat, kik úgy néznek ki, mint ha viharos múlt feküdnék mögöttük. És portálják őket. Hogy hány évesek, nem kérdezik. Huszhuszonegy éves gyerekek feszengenek a blazirtság álarca alatt, csakhogy észrevétessenek s érdeket keltsenek , pedig még arra sem értek rá, hogy tisztába jöjjenek azzal, mi teheti az embert valóban blazirttá. De persze, mikor fiatal kezdők feljönnek a fővárosba és látják, minőnek kell lennie az embernek, hogy a hölgyek szívesen fogadják brigavallérul - nem ismernek komolyabb föladatot, mint hogy mentül gyorsabban blazirtakká képezzék ki magukat. És igy terjed a kór, mely eleintén nevetséges, később szomorú. Mert a gondolkozás, melyet kezdetben affektál a tehetséges tanítvány, lassanként valósággá lesz ; a fiatal ember léha, fölületes, üres fejűvé változik — elernyed testileg-lelkileg, csak azért, mert pályája kezdetén úgy látta, hogy ezt mutatni divat, diic, elegáns dolog. Hagynák csak faképnél hölgyeink ezeket a nevetséges gyászlovagokat; ne találnák érdekesnek, hanem egyszerűen komikusnak, mikor tejfeles szájú gyerekek blazirtságról, életuntságról makognak, s gúnyolnak mindent, ami egy nő előtt legszentebb és legdrágább — bizony hamar kiveszne a blazirtak gyászos csapata. S a nyereség nagy volna társadalmunkra nézve. Mert ha a »ciic-lány« gyakran jó lány odahaza,a teljesen elkészült blazirturacs nagyon ritkán válik derék, használható férfiúvá. A fővárosi társaság lányai és asszonyai a nagy heti lelkiismeret-vizsgálatnál elmélkedjenek a fölött, milyen részük van a divatos blazirtság terjesztésében. Szokolay Kornél.