Fővárosi Lapok, 1887. április (24. évfolyam, 90-118. szám)

1887-04-25 / 113. szám

Fővárosi h­­í­r­e­k. * A világkiállítás tegnap délelőtt 11 órakor nyílt meg. Dr. Széchényi Pál földmivelési miniszter Matlekovics Sándor államtitkár kíséretében jelent meg a kiállítás megnyitására, megjelentek továbbá Bedekovich Kálmán miniszter, Ráth Károly főpolgár­mester, Kamermayer és Gerlóczy polgármesterek, több orsz. képviselő sat. A minisztert gr. Zichy Ferenc, az orsz. kertészeti egylet elnöke, Emich­ Gusztáv kiállí­tási bizottsági elnök és­ Szelnár Adolf titkár fogadták. A rövid üdvözlő és megnyitó beszédek után a társaság megtekintette a szép tárlatot, melyet még tegnap az utolsó órákban sok új tárgygyal gyarapítottak.A kiál­lítást egész nap sokan nézték s fogják bizonynyal nézni mindvégig. Berekesztése május 2-dikára van kitűzve. A jury már tegnap kihirdette ítéletét. A királydíjat, ötven aranyat, Dengler Antal műkertész nyerte; nagyobb díjakat és érmeket nyertek még Szelnár József, Seyderheim, Magyar György, Hatos János, Probstner, Mazar János, Weber Károly mű- és ura­dalmi kertészek, továbbá Szathmáry-Király Pálné úrnő, Kovács József bátorkeszi lelkész, Gömöry Oszkár, az istvántelki gyermek-menhely s még számosan. * Az országos nőipar-egylet tegnapi közgyű­lésén, melyen Szathmáry-Király Pálné úrnő elnökölt, előkelő közönség jelent meg. Ott voltak : Rock Szi­lárd, Szemler Mihályné és Jerney Jánosné úrnők al­­elnökök, Gönczy Pál ministeri tanácsos és neje, to­vábbá özv. Veress Pálné, Bulyovszky Lilla, Grúz Albertné, Szukováthy Ottilia urhölgyek, György Ala­dár, stb. Mindenek előtt a házépítésre vonatkozó zár­jelentést hallgatták meg. Kitűnik belőle, hogy a ház összesen 130,000 írtba került s az egyletnek még 18.000 frt fedezéséről kell gondoskodnia. Tudomásul vették­­ Gönczy Pál miniszteri tanácsosnak, kinek fő érdeme van az épület létesítésében, jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak. Ezután Szukováthy István titkár felolvasta az évi jelentést, melyből a közgyűlés örven­detes tudomásul vette, hogy az iskolából befolyó jöve­delem meghaladja a 10,000 frtot és a tanulók száma az ötszázat megközelíti. Az idei rendes bevételeket 19,000 írtban, a kiadásokat pedig, minthogy egy bizo­nyos összeg az építési költségek törlesztésére vetetett fel, 21,000 írtban állapították meg és így 2000 frt hiány fedezéséről kell a választmánynak gondoskod­nia. György Aladár a választmányt fokozott buzgó­­ságra kérte, hogy az egylet még fenn lévő terheit törleszthesse. Rökk Szilárd alelnököt, a­kinek három évi működési ideje lejárt, utólag megválasztották alelnöknek, azonkívül a választmányt is kiegészítet­ték. Ifj. Gönczy Pál pénztárnok zárszámadását hely­ben hagyták és a fölmentvényt neki megadták. Majd tiszteletbeli tagokul választották: Mendl István fővá­rosi bizottsági tagot és id. Csorba Edét. Végül báró Hirsch Mórnak, aki az egyletnek ez­előtt két évvel 3000 frtot adott, fia elvesztése alkalmából a közgyűlés részvétét fejezte ki. Ezzel az ülés fél tizenkettőkor véget ért. * Az operáimban, hol már szinte el sem kép­zelhető előadás vendégszereplés nélkül, tegnap, mint a »Sevillai borbély« Bartolota, Felix Benedek, bé­csi opera-énekes, lépett fel, ki már egy ízben e szerep­ben sikerrel debütált nálunk. Hibátlan magyarsággal beszélt, sokkal több élénkséggel játszott, a Tosti-féle dal­betétet meg is kellett ismételnie. Egyáltalán va­lamennyi szereplő sokat mókázott, főleg Odry (Basilio), ki még a vele játszókat is megnevetteté. Risley Lélia k. a. jeles Rosinája ismeretes, neki is meg kellett is­mételnie az éneklecke alatt a Rhode-féle változatokat. C. Saxlehner Emma asszony (Berta) couplet-ját sem hagyták taps nélkül. A dalmű után a »Rococo« bal­lett járta. Holnap »Borgia Lucretia« előadásán egy fiatal magyar énekesnő, Tihubel k. a. debütje lesz. Ő már az itteni konzervatóriumban feltűnt alt­hangjával s most Bécsben tanul. Első színpadi kísér­lete Orsini szerepében lesz. * Személyi hírek. Erzsébet királyné ő felsége Ischlből ma vagy holnap tér vissza hazánkba, hogy Herkulesfü­rdőben a gyógymódot befejezze: en­nek megtörténtével nagyobb kirándulást tesz Aninára és Resicára. — Rudolf trónörökös szerdán ér­kezik a Dunántúlra három napi vadászatra s meg­látogatja Lábodon gr. Széchenyi Pál minisztert is. — Péterffy Domokos budapesti királyi itélő­táblai biró a kolozsvári törvényszék elnökévé neveztetett ki. — Gr. Khuen-Héderváry Károly horvát bán fővárosunkból pár napi időzés után visszatért Zágráb­ba. — Helfy Ignác orsz. képviselő haza érkezett Olaszországból, hol hosszabb időt töltött Kossuth La­josnál, kit jó testi és szellemi erőben talált. — Lu­kács László orsz. képviselő, hír szerint, osztály­tanácsosi állást vállal a pénzügyminisztériumban, Abonyi Emil orsz. képviselő pedig a közlekedés­­ügyi minisztérium osztálytanácsosává fog kinevez­tetni. * Az emberszeretet papnője. Az Erzsébet­­apácák budai kolostorában tegnap ritka ünnepély folyt le. P­a­u­e­r I­g­n­á­c­i a fejdelemasszony ülte meg apácai fogadalmának félszázados évfordulóját. Átszel­lemült arccal térdelt az oltár zsámolyánál; a nemesen betöltött hivatás boldogító viszfénye ült vonásain. Magasztos érzelmek áraszthaták el szívét. A kolostor­­ falai közt, a szeretet munkájában átélt félszázad oly­­ sok önmegtagadást, annyi áldozatkészséget jelent, a­mennyit csak az ég kegyeltje tölthet be s a mennyire csak a női szív képes. A betegágyak mellett átvirrasz­tott éjeken mily sok égető könyet töröl­hetett le, mennyi testi s lelki fájdalmat enyhíthetett a tiszteletreméltó matróna, ki előtt hódolattal hajthat fejet minden érező ember. Pauer Ignácia fejdelemasszony most hetvennégy éves. Vácott született és húsz éves korában lépett a kolostor falai közé. Az ötven éves apácai jubileumot csak keveseknek adatott megérniök. Az első, kiről tudjuk, hogy megérte a nagy napot: Erzsébet her­­cegnő, V. István király leánya s IV. László király nővére, a­ki ötödfél évtizeden át volt a ma romokban he­verő margitszigeti kolostor fejdelemasszonya. A budai Erzsébet-apácák kolostorát 1785-ben II. József császár alapította s az első fejdelemasszony, Anger Mária Klára szintén ötvenéves jubileumot ült. Az ég­ez ál­dásában részesült egy későbbi utóda, Glasser Ange­lina is. Pauer Ignácia a harmadik szerencsés. Hivatá­­s­sát példásan tölté be s a legfelsőbb elismerés külső jeléül a koronás arany érdemkereszt ékíti mellén az egyszeri­ apácaruhát. Erzsébet királyné ő felsége egy látogatása alkalmával szintén kitüntette az érdemes­­ fejdelemasszonyt. A tegnapi ünnepély misével kezdő­dött, melyre a kolostor temploma szorongásig megtelt. Ráth Károly főpolgármester vezetése alatt küldött­­ségileg volt képviselve a főváros is , továbbá ott vol­tak Országh Sándor, Darányi Ignác és Andaházy Pál országgyűlési képviselők is. A misét Czelka Nándor ó-budai prépost-plébános szolgáltatta, fényes segéd­lettel. Az ünnepiesség fényét különösen emelte Hay­­nald Lajos bíbor nok-érsek jelenléte, a­kinek körében Rónay Jácint püspök és más egyházi férfiak voltak. A jubiláns fejedelemasszonyhoz Czelka Nándor pré­post intézett megható beszédet, fölemlítve nagy érde­meit, a­melyeket a betegek s szegények ápolása és segélyezése körül a hosszú időn át kifejtett. Azután újra fölavatta őt Krisztus jegyese. Ugyanez alkalom­mal három új apáca is letette a fogadalmat. * Esküvők: Wertheimer Mór, az első magyar ált. biztosító társaság tisztviselője, tegnap tartotta esküvőjét Kepf Irén kisasszonynyal. A szertartást díszes közönség jelenlétében dr. Kohn rabbi végezte. — Dr. Geduly Árpád zólyommegyei orvos nőül vette Budapesten Zinkeisen Hedvig kisasszonyt. * A ref. uj gimnáziumi épület ügyével foglal­kozott a budapesti ref. egyház tegnapi közgyűlése, melyet a Kálvin-téri templomban tartottak meg. A­elentés részletesen elmondta az építés ügyének ismere­tes állását. Az összes költségek 194,000 frtra rúgná­nak : a főváros ingyen telket s 25,000 frtot szavazott meg ; az állami segély a folyó évre szintén 25,000 frt s jövőre is kiállításban van ugyanennyi; az egyháznak 32000 frt fog rendelkezésére állani s e szerint még mintegy 88,000 frtra lesz szükség. Az első hazai ta­karékpénztár ad kölcsönt, de hogy az egyháznak ne kelljen oly nagy terhet vennie magára, a hívek áldo­zatkészségéhez fordulnak. Választottak is százötven tagból álló gyűjtőbizottságot. Az alapítóknak kitün­tető kedvezményeket is biztosítanak. A­ki legalább kétszáz frtot ad a nemes célra, annak nevét a tem­plomban márványtáblába vésik , a többiekét az egy­ház »aranykönyv«-ébe írják. Az ezerfrtos és ötszáz­­forintos alapítóknak a templomban elkülönített he­lyet is fognak föntartani s ezer­forintos alapítók ezen felül tandíjmentes felvételre is ajánlhatnak egy-egy szegény tanulót. A gyűjtés már eddig is jelentékeny öszszeget biztosított. Alapítók lettek: 1000 forinttal: gróf Tisza Lajos, Szász Károly, Rebly Adolf és fia, Arany László, Darányi Ignác, Hajós József, Ka­­rap Ferenc, gróf Károlyi Tiborné, Kerkápoly Károly, Kovács-Sebestyén Endre, Steiger Gyula, Gel­­léri Szabó János, Szilágyi Sándor ügyész, özv. gróf Teleki Sándorné és családja, Várady Károly, Vécsey Tamás; 500 írttal: Ballagi Mór, Giczey Samu, Hege­dűs Sándor, Kovács Zsigmond, Kovácsi Sándor, Ök­­röss Bálint, Bordán Imre, Szilassy Aladár, Takács Lajos; 200 írttal: Borbás József, Feleki Miklós, Gön­­czy Pál, György Endre, Gyulay Pál, Cs. Kiss Kár­oly, dr. Kocsis Alajos, Sigray Pál, Tóth Lőrinc, Végh Ar­thur; 150 írttal: Somogyi Rudolf; 100 írttal: dr. Bereczky Endre, Dús Sándor, Farkas József, Hajdú József, Laky Dániel, Lengyel Sándor, Papp Károly lelkész, Sáska Sándor, Tokaji Nagy Lajos és Végh Ignác. * Az új ev. templom vázlatos tervét benyújtot­ták a fővárosi tanácshoz. A templom a mostani ima­ház helyén épülne, kupolával s két toronynyal. Hom­lokzata a Károly-körutra nézne s kiérne a gyalogjáró szegélyéig; de hogy a gyalogközlekedés meg ne akad­jon, a homlokzat árkádszerű lenne. Mindez attól függ, a tanács megadja-e rá az építési engedélyt. * Liszt budapesti lakása, az Andrássy-úti zeneakadémia épületében, egészen más képet mutat már, mint a mester életében. Széthordtak belőle csak­nem mindent, a­mi az elhunyt zongorakirályra emlé­­keztetett. Az örökösök ügyvédei rendelkeztek a lakás­ 82- ban. A tárgyak egy részét maguk az örökösök vitették el, más részt a zeneakadémiának juttattak , sok tár­gyat pedig szétosztottak emlékül azoknak, kik a be­rendezéshez hozzájárultak. * Az önkéntes mentő­egylet előkészítő bizott­sága május 8-ára értekezletet hív egybe. Ennek napi­rendjén a következő pontok állanak: az előkészítő bizottság jelentése, a végleges megalakulás, a tiszti­kar megválasztása. Ez értekezletre meghívták az egy­let tagjait, egyúttal felkérvén mindazokat, a­kik az aláírási íveket még nem mutatták be, hogy azokat há­rom nap alatt okvetetlenü­l küldjék be. Az egyletbe belépni szándékozók dr. Kresz Géza kiz. elnöknél j­elentkezhetnek. * Leányiskolai hangverseny. A vadász­ utcai polgári leányiskola növendékei hangversenynyel ülték meg igazgatójuk, dr. Gyulay Béla nevenapját. Szép­számú válogatott közönség vett benne részt, kivált az iskola volt­ növendékei s ezek családjai. Buzdító tap­sokban nem volt hiány. A növendékek ügyeskedtek is. Legnagyobb hatást tettek a »Tavasz ébredésé«-vel, melynek zenéjét Ernyei tanár a Váradi Antal költe­ményére írta. Hangverseny után tánc volt. * A vízi velocipefs bemutatását nagy közönség nézte tegnap az állatkertben. A Magrini Alajos által­­ feltalált készülék kettős torpedóforma hajócskán nyug­szik, mindkét végén kormánynyal, középen van a hajtókészülék, a szárazföldi kerékpáréhoz egészen hasonló. Az egészet biztosan lehet minden irányban kormányozni. A feltaláló jövő kedden a Dunán akarja bemutatni. * Választási mozgalmak. A ferencvárosi kerü­let szabadelvű pártjában tegnap csakugyan megtör­tént a szakadás. A pártgyűlés délután három órakor nyílt meg a Bakács­ téri középület termében, Prückler László elnöklete alatt. A tisztikar megayitása és kan­didáló bizottság választása volt a feladat. A kőbányai választók azonban sem egymással, sem a ferencvárosi­akkal sem tudtak megegyezni s a gyűlés napirendjének elintézése helyett szakadatlanul az »Éljen Tolnay !« és »Éljen Prückler!« kiáltások harsogtak, a tanács­kozást lehetetlen volt folytatni s az elnök végre is feloszlatta a gyűlést. A kőbányaiak egy küldöttsége már fölajánlotta a jelöltséget Tolnay Lajosnak, ki azt el is fogadta. — A Józsefvárosban is volt választói ér­tekezlet , az antisemitáké. Lassan és kevesen gyűltek össze s azt határozták, hogy majd népgyűlést fognak tartani szabad téren. * Kövirt hírek. A közoktatásügyi miniszter köszönetét nyilvánította Bubics Zsigmond címzetes püspök­nek és nagyváradi kanonoknak, ki a kis-mártonhegyi elemi leányiskola mintaszerű berendezésére ezer frtot ajándékozott. — Köszeghy Károly nyugdíja ügyében a belügyminiszter nem fogadta el az intendáns javaslatát, mely szerint a veterán énekes 3000 frttal nyugdijaztatott volna; a mi­niszter a szabályszerű 1500 frton fölül 500 frt pótlékot engedélyezett. — Az „Excelsior“ ballet, mint a »Szinház« jelenti, eddig huszonnégy előadással 46,269 frt 77 krt jövedelmezett; a ballet fölszerelése összesen 45,641 írtba került s igy ez a költség már visszatérült.­­ A földmivelési miniszter a mi­borra vonatkozó törvényjavaslatot legközelebb a képviselőház elé terjeszti és még a jelen országgyűlés által kivánja elintéztetni. — A színházi hitelegylet terve, mint a »Szinház« jelenti, nincs elejtve, hanem az előkészítés stá­diumában van. — Az Andrássy-úton szombaton este egy ember hirtelen összerogyott, kórházba vitték s mikor ott magához tért, kiderült, hogy tébolyodott; annyit tudnak róla, hogy Deutsch Lipót a neve­s kertész.­­ A népszínház heti műsora megváltozott, az »Ezres bankó« elmarad, kedden »Hoffmann meséi«, szerdán »Komédiás hercegnő«, csü­törtökön »Koldus diák«, pénteken »Mikado«, szombaton »Királyfogás« megy. — A munkás-betegsegélyző-egylet tegnap közgyűlést tartott, melyen számosan jelentek meg s mindvégig a legnagyobb rendben tanácskoztak, 250 kép­viselőt is választva a pünkösdi nagygyűlésre. * Időjelzés: A tegnap reggeli táviratok szerint: ha­zánkban északon változó, délen többnyire borús időt vár­hatni, helyenkint esővel, kevés hőváltozás mellett. V­i­d­­é k. ** Püspök felszentelése. Esztergomban teg­nap délelőtt szentelték fel Bende Imre beszterce­bányai püspököt. Sim­or János hercegprímás szentelte fel a bazilikában, nagy közönség jelenlétében. A szer­tartásnál, mely a szónoklattal együtt délig elhúzódott, segédkeztek Dulánszky Nándor pécsi és Palásty címr. püspök. Délután a h­ercegprímásnál díszebéd volt. Bende és Dulánszky püspökök még délután Buda­pestre utaztak. Bende Imre máj. 24-én délután tartja bevonulását Besztercebányára, hol másnap lesz az ünnepélyes beigtatás. ** Másfélezer alapító. Az erdélyi kultur-egylet alapító tagjainak száma elérte már a másfélezret. A­mióta az egylet végleg határozott az akció megkez­dése s iránya fölött, mintha a közönség áldozatkész­sége is újabb lendületet vett volna. Alig öt nap alatt ötezer frt folyt be az egyleti pénztárba. Tizenöt új ala­pító tag és több tízforintos tag jelentkezett. A bécsi magyar egylet föloszólván, szintén az E. M. K. E.- nek adta ezer írtra rugó vagyonát. Azonkívül új ala­p

Next