Fővárosi Lapok 1888. március (61-91. szám)
1888-03-14 / 74. szám
Egy óra múlt el jajveszékelés, szemrehányás, boszankodás és harag közt. Aztán sorra fölszámlálták a compiégnei kereskedőket, anélkül hogy köztök üvegszem-árust fedezhettek volna föl. Arra, hogy Párisba menjenek, a hiányzó szem pótlásáért, gondolni sem lehetett. A vonat nem érkezett volna meg a színházi előadás kezdetére, de még újév első napján remélni sem lehetett, hogy a boltok nyitva legyenek. Hiszen üvegszemet nem szoktak az emberek újévi ajándékul vásárolni! Az idő haladt, de a helyzet mit sem változott. Az igazgató inkább a fél szemétől vált volna meg, semhogy az esti bevételtől legyen megfosztva. Töprengéseikben egyszerre a szomszéd fűszerkereskedő zavarta őket meg, ki emlékezett, hogy Compiégne egyik külvárosában lakik egy állatkitömő, kinek a mesterségéhez különféle színű üvegszemek szükségesek. Nagyon kétesnek látszott, hogy Dumoutier alkalmas szemet kaphasson az állatkitöméssel foglalkozó művésznél , ám ily kétségbeejtő helyzetben minden kisegítő eszköz jó ; a hajótörés áldozatai is megragadnak minden kis deszkát, hogy megmenekülhessenek. Rögtön rohantak a tömőhöz, ki épen családja körében reggelizett s egész óra hosszáig kellett várakozniok, még vele értekezhettek. Mikor a derék ember megértette, miről van szó, kinyilatkoztatta, hogy bajukon nem segíthet, mert az év rossz volt, az üzlet pangott s neki csekély készlete van a keresett tárgyból. Azonban a különféle tárgyak közt, egy fiókban mégis talált egy tigrisszemet, mely sárga volt, mint a a topáz, s a szemlencsét vékony fekete vonal képezte. Dumoutier sietett azt szemüvegébe illeszteni s mindamellett, hogy ez a roppant sárga szem bámulatosan elütött a színész kis kék szemétől, a tömőművész rábeszélte, hogy nagyon illik az oda s a különbséget csak alig lehet észrevenni. Az igazgató csak ekkor lélegzett szabadabban s minden alkudozás nélkül egy aranyat adott eme páratlan csecsebecséért. Este a szinház zsúfolásig megtelt s nagy bevétel volt. Átalában úgy vélekedett a közönség, hogy Dumoutiernek az arca ez este bizonyos erélyes kifejezést nyert s midőn az előadásnak vége volt s a közönség eloszlott egy asszonyság igy szólt kísérőjéhez : — Figyelemmel nézte-e ön azt, a ki Liniéres grófot játszta ? A harag pillanataiban esküdni lehetett volna rá, hogy a balszemének egészen megváltozott a színe ! Ők ezek a színészek ! Ők úgy átalakítják a testeket, amint akarják! Mily különös mesterség ez ! Hazai irodalom, művészet. * A képzőművészeti társulat választmánya tegnap látogatott ülést tartott, melyen Harkányi Frigyes elnökölt. Először is jóváhagyták ama jelentés szövegét, melyet a társulat múlt évi tevékenységéről a vasárnapi közgyűlés elé fognak terjeszteni. Azután két igen örvendetes mozzanata volt a tegnapi ülésnek. Az egyik ama bejelentés, hogy Telepy Károly műtárnok, a ki legutóbb Bécsben időzött az ottani kiállítás magyar osztályának rendezése végett, érintkezésbe lépett báró Mayr-ral, a cs. és kir. magán- és családi javak főigazgatójával s tőle felhatalmazást vett arra, hogy a társulat ő felsége a király nevére évenkint húsz tagsági jegyet állíthasson ki. Ez által a társulat jövedelme 200 írttal állandóan gyarapodni fog. A választmány báró Mayrhoz intézett levélben fog kifejezést adni hálás köszönetének. Ezután Perlaky Kálmán választmányi tag hozta elő, hogy Duckerts itteni belga főkonzul, aki nemrég tért vissza Brüsszelből, fölhívta az ottani irányadó körök figyelmét ama rokonszenves fogadtatásra, melyben a belga művészet kiállításainkon részesül s megbízást vett Rousseau-tól, a belga kormány képzőművészeti osztályának igazgatójától, hogy a társulat jövő kiállításaira felajánlja közreműködését. Rousseau késznek nyilatkozott erre, hogy a kiválóbb belga művek Budapestre küldését maga fogja közvetíteni. A választmány köztetszéssel fogadta e nagyérdekű bejelentést s a társulati elnökség útján úgy Duckerts főkonzulnak, mint Rousseau képzőművészeti igazgatónak köszönetét fogja nyilvánítani. Végül az ülés nyolc rendes tagot vett föl. * Segel Olga k. a., a fiatal orosz zongoraművésznő annyira meghódító közönségünket, hogy tegnap a redoute kistermében nem maradt üres hely hangversenyére. Műsora nem volt hosszú, fárasztó. Nem nagy igényű bravour-darabokat, hanem az előadás finomsága és egyéni kelleme által behízelgő számokat hallottunk. Beethoven változatai képviselték egyedül a technikai bravourt; Rameau és Bach a régi mesterek más világába vezettek, mely a művésznőnek nem idegen. Chopin kedvence a nőknek és a fiatal művésznőnek félig-meddig honfitársa is. Két számmal szerepelt, a kecses mazurka után szűnni nem akaró tapsokkal ráadással is kellett szolgálnia a művésznőnek. Befejezésül modern szerzőknek, eddigi mestereinek: Rubinsteinnak, Leschetitzkynek, Schüttnek és Moszkovszkynak egy-egy darabját játszta, valamennyivel igazolva minapi jó véleményünket. Megnyitóul Eldering Braunmal adta elő Grieg szonátáját és mint a zongora, úgy a hegedű is egyenrangú társaknak bizonyultak e szövetségben. Eldering magában Rafftól és Wienovszkytól játszott hegedűn néhány darabot, a zajos tapsokra ő is megtoldván az előadásokat egy számmal. Melegséggel, szép vonással, lágy hanggal játszik. Inkább a szívhez szólt, de egyszerű, cicomátlan előadása megszerzők neki az elismerést; hegedűje meg tudja pengetni a hallgatóban a rokon húrt. A mily kitűnő a quartettben, mint mélyhegedüs, ép oly ízléses, mint szólista. Rausch Károly kísérte zongorán, diszkrétül. * Tanügyi monográfia. Fehér Ipoly szegedi tankerületi főigazgató, aki miniszteri megbízás folytán hosszabb ideig tanulmányozta Bajorországban a középiskolai ügyet, terjedelmes monográfiában százulszárnyalta az, ki századának is legnagyobb arcképfestője volt, a kinek nagyságát azonban nem kellett volna a Rubens, Van Dyck és Rembrandt érdemeinek összegéig csigázni.« A most kiállított öt kép, mind meg annyi új adatot szolgáltatnak a mester művészetének jellemzéséhez. Távolról sem oly bevégzett a technikában s a felfogás előkelőségében is messze áll Mányoky Ádám, ki a kevés számú magyar festők közt még rejtélyes egyénisége és titokteljes élete által is érdekes alak. Kupeczky Jánosnak kortársa volt, de sem születése, sem halála évét pontosan nem tudjuk. A mostani kiállításon levő két képét 1724-ben festette. Báró Podmaniczky János és neje szül. Osztroluczky Judita arci képei ezek, régi, megviselt rámákban. A férfi arany■ hímzésű kék attilája, prémes mentéje, piros vitézkötése mind megannyi festői részletek. A balkéz levelet tart, a jobbik a vitézkötésben nyugszik. Nagyok ezek a kezek, vaskosak, de jól mintázottak és bizonyos nyers realisztikus erő nyilvánul az arcban is, a büszke főur e jellemzetes vonásaiban. A festő semmit se szépít, de a valót az igazság által enyhíti. Már a nő képén több a finomság. Itt is kiváló gondra mutat a széles pruszlik, mely zöld bársonyból való, széles aranyhímzéssel s olyan, mint egy páncél. A kiállítás hölgylátogatói meg is bámulják e sajátságos viseletét. Az ékszerek az ébenfekete hajba font gyöngyök, a gazdag csipke mind szembetűnők. A két kép b. Podmaniczky Géza tulajdona s Mányoky modorát hitelesen mutatják. Ez a szerencsevadász, ki bebarangolta egész Európát és kereste a kalandokat, egyike ama festőknek, kik akkor, a szellemölő, félszeg eclecticizmus korában még élvezeteset teremtettek. Ő is elsősorban arcképfestő és még életében nagy elismerésben részesült. Színezése tiszta és mélt be tapasztalatairól. Műve most jelent meg, »A bajor középiskolák szervezete és eljárása« cím alatt. Részletesen ismerteti a bajor középiskolák minden viszonyait, kiterjeszkedik nemcsak a tanítás menetére, hanem az elért eredmények kritikai ismertetésére, s összehasonlítása nem esik mindenben a mi iskoláink rovására. Szól ezen kívül a nevelőintézetekről s a tanárképzésről is. Fehér Ipoly tiz bajor városban 26 középiskolát s 11 nevelőintézetet látogatott meg s azokban 95 előadási órát hallgatott meg; ezen kívül előkelő állású férfiaktól merítette adatait. Könyvében, mely hézagot kíván tanügyi irodalmunkban betölteni, sok az érdekes figyelemre méltó adat. A 24 évre terjedő munka két forintért rendelhető meg a Franklin-társulatnál. Bolti ára harmadfél forint lesz. * A »Két pisztoly« főpróbája tegnap telt nézőtér és színpad mellett folyt le a népszínházban. Az opera elsőrendű művészeinek hangversenyét zajos taps kísérte. A darabot Lukácsy Sándor és Paulay Ede együtt rendezték, a megerősített zenekart Erkel Sándor és Elek vezették felváltva. A nemzeti és népszínházi elsőrangú tagok együttes szereplése különös érdeket adott a próbának. Ma délelőtt lesz a jelmezes főpróba. Az esti előadásban P. Márkus Emilia asszony gyöngélkedése miatt nem vehet részt s helyette Cs. Alszegi Ilon asszony játszik. * Egy magyar származású énekesnő, Negrini- Fekete Ida asszony fog legközelebb operaházunkban vendégszerepelni. Eddig olasz színpadokon aratott babérokat. Erős és terjedelmes szoprán-hangja van , drámai szerepkört tölt be. * Egy történelmi tragédia, a mily ritkaság színpadainkon, még ritkább újdonság a könyvpiac terén. Grill K. udv. könyvkereskedésében jelent most meg egy Címe: »Prater L’aurentius«, szerzőjéül Hódi van megnevezve. A Mátyás király halála utáni korból, az özvegy Beatrix fordulataiból és Ulászló trónraléptének bajaiból szövi meséjét. Hőse egy nagyratörő barát, ki szerelemre gyűl királynéja iránt s a küzdelemben elbukik. Közel 300 lapra terjed a mű, mely versekben van írva. Ára másfél forint. * A »Zsebbe való orosz nyelvtan« két első éve elhagyta a sajtót s kapható Szabó Endre szerzőnél, a »Pallas« kiadóhivatalában. Van egy autografált melléklete is, melyen a folyóírás kezelése van bemutatva. Előfizetési ára az egész műnek 2 frt. A harmadik év még a hét folyamán megjelenik. * A »Földrajzi Közlemények« legújabban megjelent (idei harmadik) füzete csupán egy terjedelmesebb dolgozatot közöl, Hunfalvy Pál tanulmányát »Az Ural vidékei s népei«-ről. Földrajzi, ethnográfiai s nyelvészeti bő tudás terméke ez értekezés, a melyet szerzője a földrajzi társaság két ülésén olvasott föl. Nyomtatásban 54 lapra terjed. Ezen kívül két magyar s három német munka ismertetése, két apróbb közlés és egyleti hírek olvashatók a füzetben. A Német című és soknyelvű folyóirat, a »Zeitschrift für gesammte Ornithologie« negyedik évfolyamának kettős füzete küldetett be lapunkhoz. Szerkeszti Madarász Gyula, kiadja Grill K. udv. könyvkereskedése. Francia és angol szakférfiak ismertetnek anyanyelvükön tengerentúli madarakat; Chernelházai Chernel Kálmán pedig a velencei tó madárvilágából közöl leírást. Három színes képtábla is van a füzetben. Az évfolyam ára 12 frt. erőteljes, s a művészeti igazság és természetesség utáni törekvés jellemzi. Egyik ismertetőjele, amire már Nagler rámutatott, hogy a képeinek karnációja a barack színűbe játszik. Ezt a barackszínt a legfinomabb tónusokban a báró Podmaniczky Jánosné szabad mellén, nyakán, arcán is megtaláljuk. Mányoky egyes műveit acél- és rézmetszők nagy hévvel többszörösítették. Az általános műtörténelem szempontjából legbecsesebb képek a Zichy-család és Ráth György termeiben találhatók. A két Salvator Rosa, az egyik »Lovas roham«, a másik »Vadregényes erdő«, Poussin Nicolas ihletteljes »Szent Erasmus martyroma«, Ruisdael több tájképe, Palma Vecchio egy »Máriája a kis Jézussal és Szent Jánossal«, továbbá Sebastiano del Piombo »Fiatal hölgy«-e, Hals Dick »Mulató társaság «-a s a többi művek egész sora, melyek mind a nagy művészet, a nagy stilama szellemét lehelik, mely az ilyen kisebb arányú kompozícióba is életet, jellemzetességét, a szép igazságát, aesthetikai tökélyét varázsolta át. Ami jó és gyönyörködtető, azt, mint mindenütt, ebben a kiállításban is fáradsággal kell előkeresni. A rendezésnél lehetetlen volt bármi rendszert követni, mely egyes iskolák, korszakok fejlődését, egymáshoz való rokonságát tüntetné föl. Néhol csupán a hely határozta meg, melyik csoport hová jöjjön. De az ilyen kiállítást nem is egyszer és nem is futólag nézi meg a művészet kedvelő. A célt csak akkor érte el igazán a kiállítás, ha nemcsak jövedelmet hoz, de az ízlést, az ismereteket is terjeszteni segít. 53T * pedig, a mint egyszerűn, igénytelenül szemközt ül a nézővel s karjait egymásra téve ölében nyugtatja, rendkívül életteljes. Kevés festő ecsete dicsekedhetett annyi szeszéllyel, mint Velasquez-é, ki a technikai zsenialitás nagy virtuóza. Merész modorával, a fehér alapra vetett sárgás és vöröses színek tarkításával sok tekintetben előkészítette a talajt, melyen különösen az arcképfestés a későbbi barokk korszakban hanyatlásnak indult. (stróf Andrássy Manó egy »Lovas«-t állított ki tőle, mely azonban nem nagy igényű kép. Distingvált kivitelű a Kósa Lajos tulajdonát képező »Albizzi bibornok,« ez ősz, de erőteljes, büszke főpap arcképe, mely a műcsarnok tanácstermének egyik legjobb darabja. Midőn a hatás nyugtalansága s a kivitel felületessége kezdett lábra kapni, anélkül, hogy az eleven felfogás s az erőteljes színezés kárpótlást adott volna, egy kalandos múltú volt takács-inas, a Bazinban született Kupeczky János fölcsapott arcképfestőnek s első rangú mesterré lön. A tárlatnak ránk nézve rendkívül érdekes művei az az öt kép, melyek mindegyike Kupeczky hiteles alkotása. A gróf Andrássy Manó termében a festő saját arcképe látható, továbbá egy mozaik kép, mely II. Rákóczy Györgyöt ábrázolja a művész egy rézmetszete után. A Zichy-család termében pedig egy »Furulyázó férfiú«, egy »Szemüveges tudós« s egy »Férfi arckép« köti le a figyelmet. A nyilvános képtárak közül a berlini, stuttgarti, bécsi és budapesti több képet őriz Kupeczkyről, de legjobb művei s különösen azok, melyeket ő maga a végrendeletében fölsorolt magángyűjtemények nagyobbára még ismeretlen kincseit képezik. Kugler szerint műveit nagy erőteljesség és teljes színek tüntetik ki. Reher azt mondja róla, hogy »minden kortársát messze