Fővárosi Lapok 1888. március (61-91. szám)

1888-03-14 / 74. szám

Egy óra múlt el jajveszékelés, szemrehányás, boszankodás és harag közt. Aztán sorra fölszámlálták a compiégnei keres­kedőket, a­nélkül hogy köztök üvegszem-árust fedez­hettek volna föl. Arra, hogy Párisba menjenek, a hiányzó szem pótlásáért, gondolni sem lehetett. A vonat nem érke­zett volna meg a színházi előadás kezdetére, de még újév első napján remélni sem lehetett, hogy a boltok nyitva legyenek. Hiszen üvegszemet nem szoktak az emberek újévi ajándékul vásárolni! Az idő haladt, de a helyzet mit sem változott. Az igazgató inkább a fél szemétől vált volna meg, semhogy az esti bevételtől legyen megfosztva. Töprengéseikben egyszerre a­ szomszéd fűszer­­kereskedő zavarta őket meg, ki emlékezett, hogy Com­­piégne egyik külvárosában lakik egy állat­kitömő, kinek a mesterségéhez különféle színű üvegszemek szükségesek. Nagyon kétesnek látszott, hogy Dumoutier alkalmas szemet kaphasson az állat­kitöméssel foglal­kozó művésznél , ám ily kétségbeejtő helyzetben min­den kisegítő eszköz jó ; a hajótörés áldozatai is meg­ragadnak minden kis deszkát, hogy megmenekül­hessenek. Rögtön rohantak a tömőhöz, ki épen családja körében reggelizett s egész óra hosszáig kellett vára­­kozniok, még vele értekezhettek. Mikor a derék ember megértette, miről van szó, kinyilatkoztatta, hogy ba­jukon nem segíthet, mert az év rossz volt, az üzlet pangott s neki csekély készlete van a keresett tárgy­ból. Azonban a különféle tárgyak közt, egy fiókban mégis talált egy tigrisszemet, mely sárga volt, mint a a topáz, s a szemlencsét vékony fekete vonal képezte. Dumoutier sietett azt szemüvegébe illeszteni s minda­mellett, hogy ez a roppant sárga szem bámulatosan elütött a színész kis kék szemétől, a tömő­művész rá­beszélte, hogy nagyon illik az oda s a különbséget csak alig lehet észrevenni. Az igazgató csak ekkor lélegzett szabadabban s minden alkudozás nélkül egy aranyat adott eme pá­ratlan csecsebecséért. Este a szinház zsúfolásig megtelt s nagy be­vétel volt. Átalában úgy vélekedett a közönség, hogy Du­­moutiernek az arca ez este bizonyos erélyes kifejezést nyert s midőn az előadásnak vége volt s a közönség eloszlott egy asszonyság igy szólt kísérőjéhez : — Figyelemmel nézte-e ön azt, a ki Liniéres grófot játszta ? A harag pillanataiban esküdni lehe­tett volna rá, hogy a balszemének egészen megválto­zott a színe ! Ők ezek a színészek ! Ők úgy átalakítják a testeket, a­mint akarják! Mily különös mesterség ez ! Hazai irodalom, művészet. * A képzőművészeti társulat választmánya tegnap látogatott ülést tartott, melyen Harkányi Fri­gyes elnökölt. Először is jóváhagyták ama jelentés szövegét, melyet a társulat múlt évi tevékenységéről a vasárnapi közgyűlés elé fognak terjeszteni. Azután két igen örvendetes mozzanata volt a tegnapi ülésnek. Az egyik ama bejelentés, hogy Telepy Károly műtár­nok, a ki legutóbb Bécsben időzött az ottani kiállítás magyar osztályának rendezése végett, érintkezésbe lé­pett báró Mayr-ral, a cs. és kir. magán- és családi ja­vak főigazgatójával s tőle felhatalmazást vett arra, hogy a társulat ő felsége a király nevére évenkint húsz tagsági jegyet állíthasson ki. Ez által a társulat jövedelme 200 írttal állandóan gyarapodni fog. A választmány báró Mayrhoz intézett levélben fog kifejezést adni hálás köszönetének. Ezután Perlaky Kálmán választmányi tag hozta elő, hogy Duckerts itteni belga főkonzul, a­ki nemrég tért vissza Brüsszelből, fölhívta az ottani irányadó kö­rök figyelmét ama rokonszenves fogadtatásra, mely­ben a belga művészet kiállításainkon részesül s meg­bízást vett Rousseau-tól, a belga kormány képzőmű­vészeti osztályának igazgatójától, hogy a társulat jövő kiállításaira felajánlja közreműködését. Rousseau kész­nek nyilatkozott erre, hogy a kiválóbb belga művek Budapestre küldését maga fogja közvetíteni. A vá­lasztmány köztetszéssel fogadta e nagyérdekű bejelen­tést s a társulati elnökség útján úgy Duckerts főkon­zulnak, mint Rousseau képzőművészeti igazgatónak köszönetét fogja nyilvánítani. Végül az ülés nyolc rendes tagot vett föl. * Segel Olga k. a., a fiatal orosz zongoramű­vésznő annyira meghódító közönségünket, hogy teg­nap a redoute kistermében nem maradt üres hely hangversenyére. Műsora nem volt hosszú, fá­rasztó. Nem nagy igényű bravour-darabokat, hanem az előadás finomsága és egyéni kelleme által behí­zelgő számokat hallottunk. Beethoven változatai kép­viselték egyedül a technikai bravourt; Rameau és Bach a régi mesterek más világába vezettek, mely a művésznőnek nem idegen. Chopin kedvence a nők­nek és a fiatal művésznőnek félig-meddig honfitársa is. Két számmal szerepelt, a kecses mazurka után szűnni nem akaró tapsokkal ráadással is kellett szol­gálnia a művésznőnek. Befejezésül modern szerzők­nek, eddigi mestereinek: Rubinsteinnak, Lesche­­titzkynek, Schüttnek és Moszkovszkynak egy-egy darabját játszta, valamennyivel igazolva minapi jó véleményünket. Megnyitóul Eldering Braun­­mal adta elő Grieg szonátáját és mint a zongora, úgy a hegedű is egyenrangú társaknak bizonyultak e szö­vetségben. Eldering magában Rafftól és Wienovsz­­kytól játszott hegedűn néhány darabot, a zajos tap­sokra ő is megtoldván az előadásokat egy számmal. Melegséggel, szép vonással, lágy hanggal játszik. In­kább a szívhez szólt, de egyszerű, cicomátlan előadása megszerzők neki az elismerést; hegedűje meg tudja pengetni a hallgatóban a rokon húrt. A mily kitűnő a quartettben, mint mélyhegedüs, ép oly ízléses, mint szólista. Rausch Károly kísérte zongorán, diszkrétül. * Tanügyi monográfia. Fehér Ipoly sze­gedi tankerületi főigazgató, a­ki miniszteri megbízás folytán hosszabb ideig tanulmányozta Bajorországban­­ a középiskolai ügyet, terjedelmes monográfiában szá­zulszárnyalta az, ki századának is legnagyobb arckép­­festője volt, a kinek nagyságát azonban nem kellett volna a Rubens, Van Dyck és Rembrandt érdemeinek összegéig csigázni.« A most kiállított öt kép, mind meg annyi új adatot szolgáltatnak a mester művészetének jellemzéséhez. Távolról sem oly bevégzett a technikában s a felfogás előkelőségében is messze áll Mányoky Ádám, ki a kevés számú magyar festők közt még rejtélyes egyénisége és titokteljes élete által is érdekes alak. Kupeczky Jánosnak kortársa volt, de sem születése, sem halála évét pontosan nem tudjuk. A mostani kiállítá­­­­son levő két képét 1724-ben festette. Báró Podma­­­­niczky János és neje szül. Osztroluczky Judita arc­­i képei ezek, régi, megviselt rámákban. A férfi arany­­■ hímzésű kék attilája, prémes mentéje, piros vitézkö­tése mind meg­annyi festői részletek. A balkéz levelet tart, a jobbik a vitézkötésben nyugszik. Nagyok ezek a kezek, vaskosak, de jól mintázottak és bizonyos nyers realisztikus erő nyilvánul az arcban is, a büszke főur e jellemzetes vonásaiban. A festő semmit se szépít, de a valót az igazság által enyhíti. Már a nő képén több a finomság. Itt is kiváló gondra mutat a széles prusz­­lik, mely zöld bársonyból való, széles aranyhímzéssel s olyan, mint egy páncél. A kiállítás hölgylátogatói meg is bámulják e sajátságos viseletét. Az ékszerek az ébenfekete hajba font gyöngyök, a gazdag csipke mind szembetűnők. A két kép b. Podmaniczky Géza tu­lajdona s Mányoky modorát hitelesen mutatják. Ez a szerencsevadász, ki bebarangolta egész Európát és ke­reste a kalandokat, egyike ama festőknek, kik akkor, a szellemölő, félszeg eclecticizmus korában még élvezete­set teremtettek. Ő is első­sorban arcképfestő és még éle­tében nagy elismerésben részesült. Színezése tiszta és mélt be tapasztalatairól. Műve most jelent meg, »A bajor középiskolák szervezete és eljá­rása« cím alatt. Részletesen ismerteti a bajor közép­iskolák minden viszonyait, kiterjeszkedik nemcsak a tanítás menetére, hanem az elért eredmények kritikai ismertetésére, s összehasonlítása nem esik mindenben a mi iskoláink rovására. Szól ezen kívül a nevelő­­intézetekről s a tanár­képzésről is. Fehér Ipoly tiz bajor városban 26 középiskolát s 11 nevelő­intézetet látogatott meg s azokban 95 előadási órát hallgatott meg; ezen kívül előkelő állású férfiaktól merítette adatait. Könyvében, mely hézagot kíván tanügyi iro­dalmunkban betölteni, sok az érdekes figyelemre méltó adat. A 24 évre terjedő munka két forintért rendelhető meg a Franklin-társulatnál. Bolti ára harmadfél fo­rint lesz. * A »Két pisztoly« főpróbája tegnap telt nézőtér és színpad mellett folyt le a népszínházban. Az opera elsőrendű művészeinek hangversenyét zajos taps kísérte. A darabot Lukácsy Sándor és Paulay Ede együtt rendezték, a megerősített zenekart Erkel Sándor és Elek vezették felváltva. A nemzeti és nép­színházi elsőrangú tagok együttes szereplése különös érdeket adott a próbának. Ma délelőtt lesz a jelmezes főpróba. Az esti előadásban P. Márkus Emilia asszony gyöngélkedése miatt nem vehet részt s helyette Cs. Alszegi Ilon asszony játszik. * Egy magyar származású énekesnő, Negrini- Fekete Ida asszony fog legközelebb operaházunk­ban vendégszerepelni. Eddig olasz színpadokon ara­tott babérokat. Erős és terjedelmes szoprán-hangja van , drámai szerepkört tölt be. * Egy történelmi tragédia, a mily ritkaság színpadainkon, még ritkább újdonság a könyvpiac te­rén. Grill K. udv. könyvkereskedésében jelent most meg egy­ Címe: »Pra­t­e­r L’a­u­r­e­n­t­i­u­s«, szerzőjéül Hódi van megnevezve. A Mátyás király halála utáni korból, az özvegy Beatrix fordulataiból és Ulászló trónraléptének bajaiból szövi meséjét. Hőse egy nagy­­ratörő barát, ki szerelemre gyűl királynéja iránt s a küzdelemben elbukik. Közel 300 lapra terjed a mű, mely versekben van írva. Ára másfél forint. * A »Zsebbe való orosz nyelvtan« két első éve elhagyta a sajtót s kapható Szabó Endre szerzőnél, a­ »Pallas« kiadóhivatalában. Van egy autografált melléklete is, melyen a folyóírás kezelése van be­mutatva. Előfizetési ára az egész műnek 2 frt. A harmadik év még a hét folyamán megjelenik. * A »Földrajzi Közlemények« legújabban megjelent (idei harmadik) füzete csupán egy terjedel­mesebb dolgozatot közöl, Hunfalvy Pál tanulmányát »Az Ural vidékei s népei«-ről. Földrajzi, ethnográfiai s nyelvészeti bő tudás terméke ez értekezés, a melyet szerzője a földrajzi társaság két ülésén olvasott föl. Nyomtatásban 54 lapra terjed. Ezen kívül két magyar s három német munka ismertetése, két apróbb közlés és egyleti hírek olvashatók a füzetben. A Német című és soknyelvű­ folyóirat, a »Zeitschrift für gesammte Ornithologie« negyedik év­folyamának kettős füzete küldetett be lapunkhoz. Szerkeszti Madarász Gyula, kiadja Grill K. udv. könyvkereskedése. Francia és angol szakférfiak ismer­tetnek anyanyelvükön tengerentúli madarakat; Cher­­nelházai Chernel Kálmán pedig a velencei tó madár­világából közöl leírást. Három színes képtábla is van a füzetben. Az évfolyam ára 12 frt. erőteljes, s a művészeti igazság és természetesség utáni törekvés jellemzi. Egyik ismertetőjele, a­mire már Nagler rá­mutatott, hogy a képeinek karnációja a barack színűbe játszik. Ezt a barackszínt a leg­finomabb tónusokban a báró Podmaniczky Jánosné szabad mellén, nyakán, arcán is megtaláljuk. Mányoky egyes műveit acél- és rézmetszők nagy hévvel többszö­­rösítették. Az általános műtörténelem szempontjából leg­becsesebb képek a Zichy-család és Ráth György ter­meiben találhatók. A két Salvator Rosa, az egyik »Lovas roham«, a másik »Vadregényes erdő«, Pous­sin Nicolas ihletteljes »Szent Erasmus martyroma«, Ruisdael több tájképe, Palma Vecchio egy »Máriája a kis Jézussal és Szent Jánossal«, továbbá Seb­astiano del Piombo »Fiatal hölgy«-e, Hals Dick »Mulató tár­saság «-a s a többi művek egész sora, melyek mind a nagy művészet, a nagy stil­ama szellemét lehelik, mely az ilyen kisebb arányú kompozícióba is életet, jellemzetességét, a szép igazságát, aesthetikai tökélyét varázsolta át. A­mi jó és gyönyörködtető, azt, mint mindenütt, ebben a kiállításban is fáradsággal kell előkeresni. A rendezésnél lehetetlen volt bármi rendszert követni, mely egyes iskolák, korszakok fejlődését, egymáshoz való rokonságát tüntetné föl. Néhol csupán a hely határozta meg, melyik csoport hová jöjjön. De az ilyen kiállítást nem is egyszer és nem is futólag nézi meg a művészet kedvelő. A célt csak akkor érte el igazán a kiállítás, ha nemcsak jövedelmet hoz, de az ízlést, az ismereteket is terjeszteni segít. 53T * pedig, a mint egyszerűn, igénytelenül szemközt ül a nézővel s karjait egymásra téve ölében nyugtatja, rendkívül életteljes. Kevés festő ecsete dicsekedhetett annyi szeszél­lyel, mint Velasquez-é, ki a technikai zsenialitás nagy virtuóza. Merész modorával, a fehér alapra vetett sár­gás és vöröses színek tarkításával sok tekintetben elő­készítette a talajt, melyen különösen az arcképfestés a későbbi barokk korszakban hanyatlásnak indult. (stróf Andrássy Manó egy »Lovas«-t állított ki tőle, mely azonban nem nagy igényű kép. Distingvált kivi­telű a Kósa Lajos tulajdonát képező »Albizzi bibor­­nok,« ez ősz, de erőteljes, büszke főpap arcképe, mely a műcsarnok tanácstermének egyik legjobb darabja. Midőn a hatás nyugtalansága s a kivitel felüle­tessége kezdett lábra kapni, a­nélkül, hogy az eleven felfogás s az erőteljes színezés kárpótlást adott volna, egy kalandos múltú volt takács-inas, a Bazinban szü­letett Kupeczky János fölcsapott arcképfestőnek s első rangú mesterré lön. A tárlatnak ránk nézve rendkívül érdekes művei az az öt kép, melyek mindegyike Ku­peczky hiteles alkotása. A gróf Andrássy Manó ter­mében a festő saját arcképe látható, továbbá egy mozaik kép, mely II. Rákóczy Györgyöt ábrázolja a művész egy rézmetszete után. A Zichy-család termé­ben pedig egy »Furulyázó férfiú«, egy »Szemüveges tudós« s egy »Férfi arckép« köti le a figyelmet. A nyilvános képtárak közül a berlini, stuttgarti, bécsi és budapesti több képet őriz Kupeczkyről, de legjobb művei s különösen azok, melyeket ő maga a végren­deletében fölsorolt­ magángyűjtemények nagyobbára még ismeretlen kincseit képezik. Kugler szerint mű­veit nagy erőteljesség és teljes színek tüntetik ki. Re­­her azt mondja róla, hogy »minden kortársát messze

Next