Fővárosi Lapok 1888. május (121-150. szám)

1888-05-04 / 124. szám

Péntek, 1888. május 4. 124. szám. Huszonötödik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek­ tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre................................8 frt Negyedévre .....................4 frt Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Lelkem vándor-madár... Lelkem vándor-madár, messziről érkezett, Sóvárgva csapong ez idegen föld felett. Keresi, keresi, talán megtalálja — A pihenő fészket fris bokor aljába’. Óh, volt neki fészke napsugaras délen, Álomba ringatta enyhe öle mélyen ; S álmodozott egyre a ragyogó menyről, A ragyogó menyrül, két ragyogó szemrül. Óh, ha betekintett e bűvös szempárba: Benne ezt a földet bel más színben látta, Minden csupa fényben, derűben mosolygott,­­ boldog vala lelkem, végtelenül boldog. Amerre csak néztem fészkem enyhe ölén, Szerelemmel borúlt a buja lomb fölém, Fakadó virága, zizegő levele Repeső örömmel súgta szivem tele. És ha közelemben szólott a madárdal, Vele énekeltem a kicsi madárral; Azt hittem, a szava csak énnekem csendül, Úgy reszketett lelkem a nagy igézettül. Jaj, de ledőlt fészkem, rám csapott a felleg, S beborított árnya egyre beljebb-beljebb ; Nyomorultan, nyögve, összetörött szárnynyal, Napokat, éjeket úgy zokogtam által! Lelkem vándor­madár, messziről érkezett, Sóvárgva csapong ez idegen föld felett; Keresi, keresi, talán megtalálja A pihenő fészket fris bokor aljába’. S amerre bolyongott megfoszolt reménynyel, Pihegő gyanúval tekintve csak széllyel, Nem a lombot, látta, de a hervadt levélt: Szerelemre vágyott, de tőle félve félt. S visszakerült hozzád. (Almában nem egyszer, Nem egyszer, de százszor, nem százszor, ezerszer !) Vissza most imerten s álmélkodva nézi. Gyönyörködve érzi: áll fészke, a régi ! Áll fészke, a régi, szebben, ékesebben ! S rajt’ édesen pihen álmodozó lelkem: Neki virul az ág, neki hajt a virág, S neki örül megint ez az egész világ. És a mig merengve szép arcodra nézhet, Elfogja valami mondhatlan igézet: Pirosló ajakad édes mosolygása A pirosló hajnal bűvös hasadása. Két ölelő karod lesz a drága fészke, Gyönyöradó csókod itala és étke; És én úgy kirakom csókommal képedet, Mint kirakja isten csillaggal az eget. Lelkem vándor­madár, messziről érkezett, Sóvárgva csapong ez idegen föld felett; Keresi, keresi, óh mondd, nem hiában, A pihenő fészket fris bokor aljában! Széchy Károly. ---------------------­ Nyáréji álom. (Elbeszélés.) Irta Schack Béla. (Folytatás.) Egy nyári este­­dulásra serkenteni. Laura csak nézett mereven s a mit kinyögni birt, e szavak voltak: — Az én szerepem le van hát játszva! Zádor békitőleg nyujta kezét. A szép asszony nem fogadta el. Gyors eltökéléssel ragadta meg férje karját, vonszolta őt a kocsihoz. Egy szökéssel fenn termett férje mellett a bakon s majdnem zokogva suga: »Menjünk!... A »boldogság« kibocsátá os­tora sudarát s a két pejle, mint villám ragadó tova a könnyű kocsit. Két kebel megkönnyebbülten sóhajtott, a­hogy a por elnyelte a távozókat s a többiekre is, jóllehet sejtelemmel sem bírtak az itt lejátszódott kis drámá­ról, valami csöndes nyugalom érzete szállt a szép asszony távoztával. Ily csöndes nyugalommal szállt alá a szép nyári este is. Vacsora után a háziúr Simikkel a kertre néző verandára vonult, a hol pipaszó mellett valami igen fontos megbeszélésbe merültek, mit Kökényessyné, ki ide-oda járva rendelkezett a másnapi teendőket illetőleg, csak néha szakított félbe egy-egy kedélyes­megjegyzéssel. Lojzi barátunk hol emerre, hol amarra settenkedett, míg végre elnyomta őt az álom, így cippelték szobájába, félig nyílt ajkakkal boldogan szenderegve. Etelka Klára kisasszonynyal sétált fel és alá a kertben. Hozzájuk csatlakozott csakhamar Zádor is,­ a­ki olyan jól érezte magát, mintha a csöndes, holdas éj lenne a rég keresett ír az utóbbi időben annyira zaklatott keblére. A mint az álomba merülő szemei előtt lassanként a tárgyak elvesztik éles, érdes felüle­tüket s mindenek hovatovább egyenletes, lágy színe­zetet öltenek , úgy ringatta őt érzelmi álomba a fen­séges nyáréji nyugalom. A kert alól a Tiszának halk csobogása hallatszott s keleten, a merről a hold lassan, méltóságtelien emelkedett mind magasabbra, fantasz­tikus havasokat s jéghegyeket képeztek a felváltva intenzív azúr és habfehér színben pompázó felhő­­csoportok. Végtelen béke mindenféle, a­melyet csak Klára I néni csacsogása szakított félbe. Gondolatai a múltba A második osztály számos jutalomtétele közt Sztró­kay-féle száz-száz aranyas pályadíj kettő lesz; az egyik kérdés ismétlése a tavalyinak: a részegség befolyása a bűnesetek szaporodására, a másik pedig: azon elvek kifejtése, melyek alapján a hazai viszo­nyainknak legmegfelelőbb örökösödési eljárás és az ennek vezetésére hivatott hatóságok és hatósági közegek szervezete alkotandó volna. A harmadik osz­tály új jutalomtétele, (ezer forintos Lévay-díjra), ez: »a mathematika vagy mathematikai fizika egy oly fejezetének monográfia-jellegű tárgyalása, melynek az utolsó évtizedek tudományos haladásában fontos­ szerep jutott«. (határidő 1890. dec. 30.) Hunfalvy Pál átalánosságban felszólalt, hogy a pályázatoknál több eredményre lehetne számítni, ha a kérdések megfejtésére hosszabb időt engedne az­ akadémia. Erre az volt a válasz, hogy ennek meg­fontolása minden egyes kérdésnél az osztályok dolga. A főtitkár bejelenti az osztályok tagajánlásait és azt, hogy az igazgató­tanács dr. Apponyi Sándort választotta meg tagnak. Megéljenezték. Török József rendes tag felszólalt, hogy a har­madik osztályban oly tagok is szavaztak az ajánlott tagokra, kik még nem tartották meg székfoglalójukat. Kérdés : helyes-e ez ? Szabó József titkár azt felelte rá, hogy ez az osztályban szokásban volt eddig is. Szász Károly szerint rossz szokás volt, mert az ügyrend szerint szavazatjog csak a székfoglalójukat megtar­tott tagokat illeti meg, s mivel e rossz szokás már egyszer szóban is forgott az akadémiánál, vigyázni kellett volna, hogy ne ismételjék; szerinte: a tag­ajánlási választást meg kell semmisíteni. Vadnay Károly javasla, hogy előbb megvizsgálandó: történt-e csakugyan hiba? Szabó Károly csak két oly szavazóra emlékezett ,s meg is nevezte,a­kik széket még nem foglaltak. Pauler Gyula szerint: ez elég, mert némely ajánlásnál két szó döntött. Az elnök föltette a kérdést: legyen-e új válasz­tás a harmadik osztályban? Tizenketten arra sza­vaztak, hogy legyen, s tizenketten arra, hogy ne le-­ sz akadémia nagyh­ete. (Az összes akadémia ülése, május 3-dikán.) (II.) Tegnap délután ötkor az akadémia ülés­terme jól megtelt a három osztály tagjaival. Voltak jelen vidéki veterán tudósok is: Jedlik Ányos Győr­ből, Szabó Károly Kolozsvárról, Török József Deb­recenből. Sőt eljött távoli honából egy francia külső tag is: Sayous Ede, ki a magyarok történetét írta meg a franciák számára. Angolországot Patterson Arthur képviselte, a­ki különben már a mienk, az angol nyelv tanára egyetemünkön. Stoczek József másodelnök elnökölt s legelőször is Fraknói Vilmos főtitkár jelenté be a jövő­ vasár­napi közillés tárgysorát, mely a következő lesz: Tre­­fort Ágoston elnöki beszéde, (éljenzés); Fraknói Vilmos emlékbeszéde Ipolyi Arnold fölött; Szily Kálmán ily cím­ű értekezése: »Magyar természettu­dósok száz évvel ezelőtt« ; Keleti Gusztáv előadása az akadémiai díszterem falképeiről és ékítéséről; végül a főtitkári jelentés az akadémia lefolyt évi működé­séről. Ez ünnepélyes közülés d. e. 10-kor a díszterem­ben lesz, mely most már mennyezeti ékítésével s Lotz Károly három történeti falképével, (Szent István, Kálmán király és Nagy Lajos életéből,) a főváros legszebb nyilvános terme. Gyulai Pál bejelentő, hogy a második osztály a kétszáz aranyas nagyjutalmat Fraknói Vilmos »Páz­mány Péter életrajza« és Salamon Ferenc »A török hódoltság Magyarországon« című művének bővített kiadása közt javasolja megosztani, a Marczibányi­­féle ötven aranyas jutalommal pedig Károlyi Árpád »Buda és Pest visszavívása 1686-ban« című mono­gráfiáját kitüntetni. Helybehagyták. Fraknói Vilmos megköszönte a kitüntetést s egyszersmind visszaajándékozta az aka­démiának a neki ítélt száz aranyat a díszterem to­vábbi falképeinek költségére, annál is inkább — úgy m­ond, — mert ama történelmi alak festésére fog ke­rülni a sor, kinek ő általa megírt életrajzáért nyerte Kabosné távozófélben volt férjével, ki nem mu­­lasztó el pontosan értté jönni. Mindketten szerencsés utat kívántak Simiknek és Delényinek, a­kikkel az utóbbi időben csaknem naponként összejöttek volt. Delényi kezét még a küszöbön is lázasan szorította a szép asszony, miközben ajkai epedve suttogták: »Holnapra. .. biztosan!« Etelka véletlenül közvetlen közelében állt, úgy hogy hogy hallania kellett e sza­vakat. Most, hogy nem rejthető arcát a hangjegyfü­zet mellé, leplezetlen élénkséggel látszott meg szelíd arcán a felszökkenő piros vér. Delényi figyelmét ez nem kerülte el; érezte, hogy tennie kell s valami hir­telen elhatározástól megragadtatva, majdnem hango­san mondta: — Alig hiszem, hogy lehetséges lesz, holnap­után helyett már holnap utazom. A szép asszonyon szinte látszott, mint dermed meg. Arcán, mely hófehér lett, ott tapadt a stereotip mosoly, de milyen fájdalmas hatást gyakorolt ez ! A csapás nagy s a­mi fő, váratlan volt. Férje, ki szo­kása szerint semmit sem vett észre, alig tudta őt m­­a jutalmat. (Éljenzés.) Az elnök meleg köszönetet nyilvánított ez áldozatkészségért. Az első osztály körébe tartozott pályázatok je­lentéseit a főtitkár felolvasta. Hogy a Sámuel-dijat (15 aranyat) Alexics György dolgozatának (Magyar elemek a román nyelvben.) Ítélték oda, s hogy a Nádasdy-díj 19 költői beszélyét és a Gorove-díjra (»Az eszthetika az ó és középkorban.«) versenyzett két művet nem találták jutalomra méltónak, már szerdai számunkban elmondtuk. Legérdekesb volt ezúttal az 500 frtos Lévay-díj eredménye »Fáy An­drás életrajzára és műveinek kritikai méltatására«. A bírálók egyhangúlag a 2-dik számúnak ítélték a díjat, sok elismeréssel. Az elnök felbontván a jeligés levelet, kitűnt, hogy ennek szerzője dr. Radics Ferenc újvidéki tanár. Megéljenezték. Ismert név már irodal­munkban, mert több régi íróról s még több régi mun­káról irt jeles munkákat, számos értékes cikket a »Bőv. Lapok« tárcájában is. A második osztály körében az Oltványi-díjnak (500 frt) volt eredménye. »A karthauzi rend magyar­­országi történetére« ketten pályáztak, s az egyiket jutalomra, a másikat dicséretre méltónak ítélték a bírálók. A jutalmazott dolgozat szerzője: Fedek Kreszcenc Lajos budapesti lelkész. A Sztrókay-féle száz aranyas díjra, (a szeszes italokkal való vissza­élés befolyása a bűnesetek szaporodására.) öt ver­senymű volt, de a díjra egyiket sem találták méltónak. A harmadik osztályba az ezer forintos Lévay­­díjra (a szarvasmarha-istállózás kérdése mező- és nemzetgazdasági tekintetben,) három pályázott, de egyik sem vívta ki a díjat, s mivel a kérdés már ismételten volt kitűzve, most az ezer forintot az aka­démia alaptőkéjéhez csatolják. Az új jutalomtételek következtek. Ezek nagy részét is említettük szerdai számunkban s fogjuk közölni a közülési kihirdetés után. Ezúttal csak any­­nyit, hogy az első osztálynál a Teleki-díjra jövő év­ben szomorújátékok, a Karátsonyi-féle 200 arany­­díjra pedig 1889-ben vígjátékok­­fognak pályázni.

Next