Fővárosi Lapok 1889. május (118-148. szám)

1889-05-04 / 121. szám

Szombat, 1889. május 4.t­­ 121. szám. Huszonhatodik évfolyam. Egyes szám 6 kr.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek­ tere .. . ..­ .■ 1 sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre . . Negyedévre • Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. A nagynéniké. (Elbeszélés.), Irta Munkácsy Kálmán. (Folytatás.) Irma rátekintett Alfrédre s érdeklődve lát­szott szavai hatását és a feleletet várni. Alfréd csak mosolygott. — Nem vagyok parthie-vadász. Nem is tudom, hogyan jutok a megtiszteltetéshez, hogy a pillangók közé sorozot­t talán harmadszor beszéltem ma vele életemben. Nem tagadom, hogy érdekesnek tartom a társaságát. Művelt, szellemes leány, ki nemcsak ka­cagni és kacérkodni tud. Irma kissé ideges gyorsasággal válaszolt: — Sohase szégyenkezzél előttem. Kissé megle­pett ugyan a választásod, de hát tudom, hogy te min­denben okos ember vagy, ki semmit sem tesz meg­gondolatlanul. Azt is tudom, hogy a mai világban csak az ilyen exotikus keleti növényeknek van nagy beesők. S mit vesztenél vele, legfölebb a kamarás kulcsot, annál pedig többet ér egy jó "Wertheim­­kulcs. Oly hevesen mozgatta a legyezőjét, hogy az majd szétszakadt. Boszúsan tette le a székre. Alfréd most kissé ingerülten válaszolt. — Neked néha nagyon különös tréfáid vannak, édes Irmám. Azt kell hinnem, most is csak tréfálni akartál utolsó szavaiddal, holott mondtam már, hogy nem vagyok parthie-vadász. — Irma örülni látszott, hogy végre is kihozta Alfrédet a nyugalmából. — Édes Alfréd, — szólt hozzája rejtélyes mo­solygással, — csak valahogy össze ne vesszünk. A világért sem akartam megsérteni a százszorszép kisasszonyt, a­kit külömben nem is ismerek, de mint feltétlen bámulója mindannak, a­mi szép, őt is csak bámulni tudom. Ugy­e­bár, azért neheztelsz, hogy ily sokáig magamnál tartóztatlak ?... Menj hát hozzá, úgy látom, sokan ostromolják, légy te a győztes, vedd be a várat. Courage et confience! Adieu kedvesem! Megfordult s Alfréd szótlanul távozott tőle. Irma újra felingerelte — s ha ez volt a célja, azt el­érte. No de nem marad neki adós érette. Boszantani látszik őt, hogy a bankár leánynyal foglalkozik. Nos, ezentúl még többet forgolódik körülte. Úgy is tett. Azonnal hozzája sietett s majd­nem mindig mellette maradt. Vele táncolta az első tourokat, a szünetek közt pedig karöltve sétálgatott vele. Látta, hogy Irma gyakran nézi. Jól számított. Sötéten megvillant az a szem, valahányszor csak el­haladt mellette. Mikor a négyesre foglalkoztak, megtudakolta Irmát, hogy kivel táncolja s aztán táncosát fölkérte vis-á-visnak. Fölállottak a négyeshez, Alfréd Agathával, velők szemben Irma Litavay ezredessel. Alfréd nem tudott elrejteni egy elégült gúnyos mosolygást s Irma észrevette azt. Hirtelen, szinte ijesztően elborult az arca. Sohasem látta még a szemét ily viharos csil­logásban. Valamit súgott a táncosának s azután ki­léptek a coloméból. Alfréd megütközve nézett utá­­nuk. Pár perc múlva Litavay egyedül tért vissza s néhány udvarias szóval a táncosnéja nevében bocsá­natot kért tőlük, mert hirtelen rosszul lett és haza­menni kénytelen. Alfrédet nagyon meglepte e hir, sőt némi önvád is nyugtalanította. Mert azzal rögtön tisztában volt, hogy az Irma rosszulléte és távozása csak ürügy arra, hogy megboszálja magát rajta, amiért ily tré­fát engedett meg magának vele szemben. Egy percre eltávozott Agathától s épen akkor ért Irmához, mi­kor ez a fehér belépőkéjét a vállaira vette. Tehát csakugyan távozni készült! Kissé elfogultan közeledett hozzája. — Rosszul vagy ? — kérdezte zavartan s a kezét nyújtotta feléje. Irma nem vette észre e mozdulatát. Reszketett a benső felindulástól. Hevesen megrántotta a köpeny­kéjét, hogy csak úgy peregtek le róla a gyöngyök. A vékony kék erek egészen kivörösödtek arcán. Szeme homályos, zavart volt. Majd úgy ragadta meg a kezét, mintha szerette volna összetörni. S sem hiszik el a te műveltségedet. Legrosszabb eset­­­­ben azt mondod, hogy te materialista vagy s a kép­zelet dolgaira nem adsz semmit — és még független gondolkozású ember hírébe kerülsz. A művészetekhez nem szükséges értened. De jól cselekszel, ha néhány művészi becsű tárgyra te­szel szert s azokat lehetőleg külföldről hozatod. Ennek is megvan a maga oka. Az ottani műárusok t. i. egyúttal műértők is szoktak lenni s igy az ő esetleges magyarázataikkal te itthon nagy föltünést kelthetsz. Jól teszed, ha Bécsben, Münchenben járván,­­ megnézel egy-két híres képtárt s ha valamelyik üveg­­fedelű terem fekvését is emlékezetedben tudod tar­tani, biztos lehetsz, hogy műértő, még­pedig nagy műértő­ számban fognak venni. A zene iránt tanúsíts előszeretetet, mert az művelt lélekre mutat. Légy ott minden hangverse­nyen, még­pedig az első sorban. Nagyon sok titkos bámulod fog akadni, ha olykor megveszed a drága helyet, de el nem megy. A zenei előadásoknak rád nézve megvan az a nagyon kellemes oldaluk, hogy véleményt nyilvánítani ott helyben nem szükséges, mivel valódi művelt ember az előadást beszélgetéssel nem zavarja, hanem figyelmét teljesen oda irányozza. De te magadnak kivételeket is megengedhetsz: pél­dául játék- vagy ének-közben tüntetőleg fordulsz hátra és ismerőseiddel egészen másról kezdesz be­szélni. Ha azonban ezt más valaki tenné meg egy­­ügyűségből, főkép olyankor, mikor valami ünnepelt szépség szaval, akkor egy hangos, arrogáns »pszt«-tel vonod magadra a közfigyelmet és még a lovagiasság nimbuszát is megszerzed magadnak. A fölolvasásokra járj el, mert az a kontonhoz tartozik. Ha olyan szót mondanak, a­mit nem értesz, bólints egyet okosat; mikor pedig a többiek nagy érdeklődést tanúsítnak, te csak úgy félvállról ügyelj — Te szives voltál vis-á-vismnak Agathát ki­szemelni. Köszönöm jó indulatodat, de ez boszantás volt. Engemet nem érdekelnek az ő szép szemei és még szebb gyémántjai. Azért megyek haza, mert egy zsidó leánynyal nem fogok kezet, bármily kedves is előtted, sőt ha mindjárt a menyasszonyod, vagy a fele­séged lesz is. Jó mulatást. Erős felindulás és sértő megvetés remegett tompa hangjában. Megragadta a Kristóf karját,meg­fordult s büszkén felkapta a fejét. Alfréd egyedül maradt. Ez az eset egyszerre elvette minden jó kedvét. Eddig valóban jól mulatott a tréfáján, de nem is ál­modott arról, hogy így is végződhetik. Valóban nem volt szándékában az Irma mulatságát megrontani, annál kevésbé, mert nem volt tudomása arról, hogy ily merev arisztokratikus elvekkel bír. Sőt határozot­tan emlékezik, hogy ezelőtt nem gondolkozott így. Ez is csak valami új szeszély lehet tőle ? Vagy csak újra őt akarta megsérteni viszavonulásával ? De hát végre is mi oka van e modorra ? Nagyon sokáig elgondolkozott e kérdésen, anél­kül, hogy választ tudott volna adni reá magának. — Másnap a hivatalban találkozott nagybáty­­j­ával. Nagyon levertnek és elgondolkozónak találta s óhajtott volna valamit hallani Irma hogyléte felől. — Jobban van már Irma? — kérdezte. — És bácsikéra kialudta már az éjszaka fáradalmait? — Azokat mind a ketten szerencsésen kialud­­tuk. De ma reggel valami olyan meglepetés ért, ami egészen megzavart. Képzeld öcsém: mikor a hiva­talba akarok menni, Irma egyszerre csak a nyakamba borul és zokogva kér, hogy kérjek magamnak né­hány heti szabadságot s menjünk el a fővárosból, mert annyira megunta és megutálta azt, hogy ha leg­alább egy időre el nem távozunk innen, nagyon sze­rencsétlennek fogja magát érezni és bizonyára meg­betegszik. Mondhatom, hogy nagyon váratlanul és nagyon roszkor jött ez a kérése. Igen sok és fontos elintézni való ügyem van még hátralékban. De hát csak nem tagadhatom meg kérését. Végre is az ő boldogsága a legelső előttem. Már meg is van a tá­vdla, pillants néha az előadóra, többször a hallga­tókra; egyszer-kétszer ásíthatsz is, úgy félig el­nyomva. Aztán előkelő leereszkedéssel gratulálj a felolvasónak a sikerhez és biztosítsd kissé unott han­gon, hogy valóban nagyon érdekes dolgokat mon­dott el. Ha társaságban valakit zongorázásra vagy éneklésre kérnek fel, azt figyelmesen hallgatni telje­sen fölösleges. Te a közben udvarolgathatsz, vagy kritizálhatod a szalon berendezését. Játék végeztével aztán oda mehetsz a játszóhoz s nagy vontatva mond­hatod, hogy »nagyon szép volt« ; azután pedig sűrűn emlegeted, hogy te ezt a darabot ettől meg ettől a művésztől hallottad; a­mi nem nagy gyöngédség ugyan a játszó iránt, de a te műértő híredet nagy­ban emeli. Általában helyes, ha kiválasztasz magad­nak egy zeneszerzőt, például Chopint s ezért aztán rajongsz. Attól minden taktus a szívedhez szól. Leg­­felülre azt helyezed. Utána sokáig nem következik senki. Csak nagysokára például Berlioz. A többit számba sem veszed. Magától érthető, hogy rajong­hatsz másért is , de legokosabb, ha olyat emlegetsz, a­kitől esetleg Bécsben vagy Párisban hallottál már műveket játszani. Ha téged kérnek föl játszani, beszélj a hajdani zenei jártasságodról, mert a szerénység mindig jól áll s legalább elhiszik, hogy valaha kitűnően játszot­tál. Ha azonban zeneértő nincs a társaságban, akkor játszhatol bátran valami sok futamos bravour-dara­­bot. Azok tégedet művésznek fognak tartani. Őrizkedjél szakemberekkel az ő szakjukról beszélni, mert ők téged azon a téren könnyen sarokba szoríthatnak. Velük szemben más taktikával kell élned. Azok többnyire szögletesek, egyoldalúak, tehát nekik könnyű imponálnod társalgási routine­­oddal s jártasságoddal a művészetben. A színházban bérlő légy az első sorban s vá-* Az „uj Parainesis”-ból. Álmodtam-e, hallottam-e, nem tudom már bizo­nyosan, hogy a Kölcsey Ferenc szülőházának lerombolá­sakor a család érdekes leletre bukkant volna, melyre ezennel fölhívjuk nemcsak az irodalombarátok figyel­mét, hanem mindazokét, kik vagy másoknak vagy ma­guknak óhajtanak mentül rövidebb idő alatt tekintélyt és becsülést szerezni. Nálunk eddig közkézen forgott a nagy idealista »Parainesis«-e, melyet tanítók és szülők jóhiszeműleg adtak ifjaink kezébe, hogy az nekik az élet küzdelmeiben irányozóul szolgáljon. S nem gondol­ták meg, hogy a reális életnek egészen másféle követelé-­­­sei vannak, melyekkel szemben a tapasztalatlan ifjúság­nak nincs mire támaszkodnia. Ezt a hiányt láthatta be később maga Kölcsey és »új Parainesis«-ében oly művet óhajtott a magyar ifjúság kezébe adni, mely biztos tá­masza lehessen az élet minden körülményei közt. Művé­nek egy nagy része — ha csakugyan övé a nálunk ke­ringő kézirat — a fiatal leányok érdekkörének van szentelve. Mutatóban közlünk néhány intést, melyekből mindenki meglepetve fogja tapasztalni, hogy a nagy hazafi prófétai ihlete megsejtette, hová fog fejlődni ha­zájának társadalma rövid félszázad alatt. * Jól teszed, fiam, ha egy kis könyvtárt rendezel be magadnak. Ha könyveidet antiquariusnál veszed, annál jobb: legalább azt hiszik, hogy mind elolvas­tad. Jó, ha egy-két híres mondást könyv nélkül is megtanulsz s azoknak, alkalom­adtán, idézed az első pár szavát s azzal — egyik szót nyomatékosan kiejtvén — elhallgatsz; akkor majd azt hiszik rólad, hogy azonkívül még igen sok mindent tudsz. Egyéb­­iránt, ha kedved tartja, lehetsz olyan tudatlan, a­milyen akarsz lenni, az a te műveltséged hírén nem változtat, mert vagy gazdag vagy s akkor úgyis mű­veltnek tartanak; vagy szegény vagy s akkor úgy

Next