Fővárosi Lapok, 1891. május (28. évfolyam, 119-148. szám)
1891-05-04 / 122. szám
Hétfő, 1891. május 4. 122. szám. Huszonnyolcadik évfolyam. Szerkesztői iroda: X Előfizetések *■ -TIATTA I5ACIT T Au ATT Előfizetési P Il V H ll.l J ll I I in r lllV a kiadóhivatalt. ........................ flH V WilhV 1HB IHHÉIHUHHHB flHHBB (Budapest, ferenciek-ter®, negyedévre .....................4 frt ,v i f tr m m .Ameiiki kikrruépület) Egyes szám 6 kr. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. küldendők. Az apa árnya. (Beszély.) Irta Fröhlichné Móricz Paula. (Folytatás.) A segédek sorakoztak súlyos kardjaikkal s megcsendült a jel. Harag uralkodik egy kakasviadalban is s milyen elkeseredett két szarvashím harca! Hát még két férfié!. . . Megtorlás és védelem azon a finom penge hegyén. Az uralkodó vágy, hogy a másik vérét lássa, mindent elfeledtet. Egyszer csaptak már össze, de semmi baj sem történt. Úgy néztek »en garde«-ból egymás szeme közé a gondolataikat, az elhatározó mozdulatot kívánták ellesni. — Ah, — dörmögte magában a herceg, — ha én azt a szép pofádat megbélyegezhetném! Badacsonyi teljes erejéből »prímet« vágott, de a herceg ügyesen lépett vissza s felütötte ellenfele kardját, a mint az a levegőbe lesuhant. Mégis a nyakát előre nyújtotta s magasabb is lévén a másiknál, a visszaütött kard a saját állát sebezte meg. Senki sem szólt közbe, látták, hogy csekélység. Harcképtelenségig kellett verekedniük. Badacsonyi összébb szorította az ajkait. Mikor Ruviera a saját meleg vércsöppjét érezte a mellén, mely gondatlanságától keletkezett, még indulatosabbá lett. Andor szabályosan profilbe állott s egy másodpercre a herceg vérző állára pillantott, ki szemben volt vele s csak a balkezét dugta hátra. De egy szempillantás éppen elég. Mielőtt kardját Andor mozdíthatta volna, Buviera mesteri prime vágással szelte át a bal arcát és a jobb mellét, le a hóna aljáig. A kard kiesett az Andor kezéből s az orvosok melléje ugrottak... Buviera arca ragyogott a diadal örömétől s mosolygott, mikor inasa egy tálban a karbolosvizet eléje tartotta. A sebesültet egy székre ültetve, komoly képekkel kötözgették be. Egyszerre mondták ki ismét a »nemet« a Korondy békítő fölhívására. XII. Henriette a zongorától állott fel, midőn atyja szólította. — Először is kedvesem, — szólt hozzá, — anyádat nem akarom zavarni, azért menjünk be a könyvtárba. A leánykának feltűnt, hogy milyen izgatott az atyja, de nem sejthetett semmit. A báró szó nélkül nyújtotta át gyermekének a Badacsonyi levelét. Köny nem esett, sohaj nem hangzott, mint ahogy várta, csak az arcán piroslott élénken vére, a mint a sorokat olvasta. Kezében megremegett a papiros s akadozva kérdezte atyját midőn a levelet az asztalra tette : — Ha Andor megsebesülne ? A báró azt gondolta, hogy nem jól hall s mintha ki akarná javítani kérdését, szólt: — Hát a vőlegényed, mit gondolsz gyermekem? — Henriette nem viselt ujjain más ékszert, csak a jegygyűrűt. Amint most kezei összekulcsolva ölében feküdtek, e figyelmeztetésre hirtelen lehúzta az arany karikát s a levél mellé helyezte azt. -- Buviera többé nem jegyesem, — mondá nyugodtan, hidegen. Apja azt hitte, hogy valami titkos erőfeszítést követ el a leánya, midőn nyugodtságot erőltetve és vigasztalanul karjaiba zárta, homlokon csókolta. Nem érezte ezt most Henriette, gondolatai messze jártak. Az inas halkan nyitott ajtót és ezüst tálcán hozott valamit aztán visszavonult. Henriette az ablakhoz lépett, s forró homlokát a hideg táblára szorította és bámulta a levegőt. Apály után a dagály következik. A tenger vize ellenállhatatlanul, föltartóztatlanul foglalja vissza régi birodalmát, elborít mindent. Az ő szerelme is, a kényszerű korlátokat áthágva, egyszerre foglalja el ismét minden gondolatát, érzelmét. Még újabb emlékeit is elárasztotta. Elfeledte, mi a közelmúltban történt. Látta maga előtt Andort ismét s hangját vélte hallani. Remegett érette. Sohasem szerette enynyire. — Oh, borzasztó!, — szólott a báró és amint Henriette megfordult, atyjának elsáppadt arcát látta. — Mi az ? — kérdé rémülten a sürgönylapot megpillantva. Oda futott s fejét előre nyújtva, ő is olvasta az Írást: »Andor veszélyesen megsebesült, kérlek jöjj hozzá. A Hungáriában fekszik. Gróf Korondy.« Henriette-nek fátyol borult a szemére. Belekapaszkodott az atyja karjába s görcsösen fogta, de az nem vette észre, mert ő maga is zavart volt. — Dél elmúlt, a három órai gyorsvonattal indulok. A leány most a keblére borult. — Vigyen el engemet is. Sápadt az arca, színtelen az ajka és a szeme tágra nyílt. Ott volt e kérésben egész remegő lelke, szerető szive. A báró bámult, nem volt képes megérteni. — Hogy gondolsz olyat ? Mily gyermek vagy! — szólt végtelen gyöngéden, de elutasítóan s ismét megcsókolta. — Vigyen el, vigyen magával, — kérte szívszakadó hangon—Henritte, — mert különben meghalok. Az apa megütközve tekintett rá. Ez nem az ő leánya, az a vig, féltve őrzött, pajzán lányka, hisz ez egy szenvedélyes hajadon! A férfiak mily rövidlátók némely helyzetben. Egy nő az ő helyén kitalálta volna az egészet. — Még ma este táviratozok nektek. Anyáddal kíméletesen kell tudatni a történteket. Nyugodjál meg kicsikém, nem is olyan nagy a baj, mint gondolod. (Bolyt. köv.) támogatta. Mikor Kalifornia az Egyesületé lett,lemondott az alkirályságról, az amerikai bevándorlók pedig nemsokára elfoglalták tőle gazdagodást ígérő területét, sőt magát elkergették. Scutter kapitány, kinek vagyona elérhette volna a milliárdot, hiába keresett aztán igazságot Washingtonban, erőszakkal elfoglalt aranytermelő területének kárpótlásául csak valami szerény életjáradékot kapott és szegényen halt meg. Az arany fölfedezése a kapitány földjén nagy bevándorlást idézett elő. Pedig szörnyű nehéz volt akkor Kaliforniába jutni, akár vizen, akár a sivatagokon és hegyeken át. Fél évig is eltartott az út. Sokan elvesztek s némely csoportnak csupán csontjaira találtak tavaszszal. Aki célt ért, az kiállotta a szívósság tűzpróbáját. Volt köztük kalandor, megtévedt jellem, elzüllött exisztencia elég, de nagyobb részük merész, erélyes, erőteljes emberből állt. Csak ilyenek boldogulhattak a nehéz viszonyok közt. A bátrak féken tartották a gazembereket s hamar felkötötték, ki a másé után nyúlt. A rossza el is hullt s a gyors meggazdagodás csodás átalakításokat csinált. Aki szegény korában hamar kész volt a más tárcája után nyúlni, vagyont szerezve, a legjobb példát adta: rablókból rendőrfőnökök lettek, játékosokból komoly iparosok, semmirevalókból jó földmivesek vagy polgármesterek. A népesség pedig egyre nőtt: 1850 ben még csak 92.000 főnyi volt a lakosság, ma már túlhaladja az egy- és egynegyed milliót. A földbirtok értékét 1850 ben 3.874.000 dollárra becsülték, s ma már megérhet másfél milliárdot. Az amerikai nagy vagyonok közül is néhány Kaliforniában található meg. Bírják Mackay, Stanford, Huntington, a Crockerek s Spreckels, a »cukor-király.« A gyarmatosítás úttörőinek ideje, melyről Bret Harte annyi rajzot irt, igen érdekes. Minden durvaságuk mellett is sok szép vonás uralkodott a bevándorlókban. Tisztelték a nőt s bármely csinos, fiatal asszony is átutazhatott egymagában az országon, anélkül, hogy félnie kellett volna valakitől. A durva »Budapesti Szemle.« (Májusi füzet.) (T.) Gyulai Pál folyóiratának uj füzetében két olyan tanulmány kezdődik, melyek — mint általános érdekű olvasmányok — minden körben szíves fogadásra számíthatnak. Mind a kettő jellemzés. Egyik Hunyadi Mátyásról, e nagy magyar királyról szól, a másik pedig Kaliforniáról, e távoli érdekes országról. Az elsőt Csánki Dezső, e jó tollú, erős felfogású történetíró, nyújtja az olvasónak : »A renaissance és Mátyás király« címmel, előszavában melegen méltányolva Fraknói Vilmosnak e nagy királyról írott életrajzát, melyhez írója nem csak sok becses új adatot gyűjtött bel- és külföldi levéltárakból, de amelyben hősének benső egyéniségét is érthetőbbé tette, összhangzatosan rajzolva kiváló tulajdonait, törekvéseit, sikereit, küzdelmeit, melyeknek súlya alatt utoljára is összeroskadt, mert vállalkozása túlhaladta az ő testi és az ország összes erejét. Csánki —a monográfia nyomán — mint a renaissance fényes korszakának szülöttét állítja Mátyást az olvasó szeme elé s festi a körülményeket, a helyzeteket,melyek az ő lelki erejét kifejték s a maga korának nagy alakjává tették. Életeleven színekkel jellemzi a trónra termett király akaraterejét, tudatosságát, nagy munkakedvét, (melynél fogva az első magyar király volt, ki maga állt be a maga kancellárjának és írnokának,) tudomány- és művészetszeretetét, vitéz voltát, találékonyságát, életismeretét és erős képzelmét, mely első rangú politikussá és hadvezérré tette. A tanulmánynak mindjárt ez első része igazi benső arcképet nyújt róla, amint a megújhodó kor fejleményei közt nagyra nőtt. Amit eddig Mátyás királyról írtak, nagyobbára egyoldalú dicsőítés: a Kraknói életrajza és a Csánki Dezső dolgozata pedig lélektani magyarázat, mely érthetővé teszi e nagy királynak nemcsak hatalmas cselekedeteit, hanem azt is, hogy e cselekedeteknek mért nem volt tartós eredménye. A kort és az embert mind a két írónk sokkal élesebben vette szemügyre, mint a Mátyás csupamező dicsőítői tették A másik érdekes dolgozat, a »Kaliforniai tanulmányok« szerzője külföldi író. Caulleur Henrik svájci születésű francia, ki újabban néhány hetet töltött Budapesten s irántunk való rokonszenvének eleven tanulságát adta több svájci francia közlönybe irt dolgozataiban. Húsz évet töltött ő Amerikában, s jól megismerve viszonyait és embereit, alkalmas ismertetőjük lehet. E tanulmányait Nendtwich Gusztáv fordította le. Kalifornia, mint aranyország, több mint negyven év óta nálunk is sűrűn emlegetett föld. Egykor a kivándorlók gazdagodása miatt volt róla gyakran szó; utóbb a Bret Harte mesteri rajzaiból olvasgattuk az argonauták (aranyásók) életét, köztük elzüllött, erőszakos lények sajátos világát. Gaullieur szerint: ez a természettől sok szépséggel és gazdagsággal megáldott állam, mely majdnem akkora, mint Franciaország, bámulatos fejlődés képét mutatja. Igen fogyatékosan ismeri, kinek csak aranybányáiról, mindenünnen összesereglett kalandor népéről és roppant magasra nőtt élő fáiról van tudomása. Társadalmi fejlődése 1850 óta a legérdekesebb és a legjellemzőbb benne, s erről mi alig tudunk valamit. Ott nem a Rousseau és Hugo Viktor-féle érzelgős bölcselkedések szerint alakult a társadalom, hanem azt a természetes fejlődés és gyakorlati életszükség ereje formálta. Mikor Texast az Unió háborúja felszabadíta a mexicói iga alól, 1848 -ban Mexico átengedte Kaliforniát is az Egyesült Államoknak. Akkor már az aranybányák fölfedezése sok kalandort csábított oda, de az 1850-diki első népszámlálás szerint az összes lakosság még csak 92.000 főnyi volt. Előbb egy svájci születésű, a francia seregben is szolgált kapitány , Soutter volt ott mexicói tartományfőnök. Ez nagy puszta területet birt s az ő vizeiben találták az első arany szemeket. Egész tartományt szerzett ő ott magának, patriarchálisan kormányozta a gyér indián lakosságot s az első beözönlő vándorokat is segítette.