Fővárosi Lapok 1893. november (302-331. szám)

1893-11-24 / 325. szám

szegése miatt indított fegyelmi eljárást most meg­szüntette, a­miről az igazságügyminisztert is érte­síteni fogják. * A Klapka-emlékszobor javára újabban a következő­­adományok folytak be: Argauer Károly 1 frt, Hammer Erzsébet 2 frt, Pech­ József (Zágráb) 5 frt, Adriányi, Arató, Bosányi, Éder Ernő, dr. Rigler Kálmán, Varga Sándor, Wall­­fisek Csera, Feitscher Mór 1 — 1 frt, Kállay Gyula 2 frt, S. N. J. 2 frt, Mechwart András 10 frt, dr. Rácz Károly 3 frt, Basch Gyula, Rust József 5 — 5 frt, Lipótvárosi kaszinó 25 frt. Az emlékszobor bizottsága kéri a tisztelt gyűjtőket, valamint a lapok tisztelt szerkesztőségeit, hogy a befolyt összegeket közvetlenül a bpest-terézvárosi takarékpénztárba (Andrássy­­út 5. sz.) küldjék, a gyűjtőíveket pedig befejezett gyűjtés után a bizottság irodájába (V., gyapjú-utca 10. sz.) küldjék, a biz­tonság kedvéért lehetőleg ajánlott levélben. * Rövid hírek. A történelmi társulat alapító tagjai közé újabban Szamos­újvár közönsége lépett be száz fotinttal. — Egyetemi matinéek. A tud. egye­temi matiné­kat rendező bizottság a következőleg ala­kult meg : elnök Hets Ödön, alelnökök : Bakonyi Ká­roly, Csiky János, Beck Károly, jegyzők : Szentkirályi Béla, Bodnár Zsigmond, pénztáros Révai Bódog, ellenőr Kovács Jenő. Az első matrnéét december hó 10-én tartják meg a fővárosi vigadóban. — Jóváhagyások. A főváros tanácsa a Ranolder-intézetnek 16,000 frtnyi segélyt szavazott meg, melyet most a közoktatásügyi miniszter jóváhagyott. Ugyancsak jóváhagyta a minisz­ter a budai paedagogium 43.000 forintnyi költségvetését is. — Tüntetés a műegyetemen. A műegyetem II éves építészhallgatói ma délelőtt meleg ovációban ré­szesítették Petz Samu tanárt, a központi vásárcsarnok egyik tervezőjét. Mikor a tanterembe lépett, lelkes éljenzés és tapssal fogadta őt az ifjúság. — Borzasztó halál. Goldstein Lipót kereskedőnek kis­fiát a cseléd tegnap a szerecsen-utca 7. sz. a. házban véletlenségből forró lúggal öntötte le. A szegény kis­fiú a szenvedett sérülések miatt ma reggel borzasztó kínok között meg­halt. — Talált pince. A nádor­ utcai 2. számú gróf Wenckheim Frigyes-féle ház előtt ma délelőtt a villamos világítás kábeleit lerakó munkások ásás közben egy üregre bukkantak. Két fővárosi mérnök megvizsgálta s megállapította, hogy az az üreg régi pincének egy része, a melyet a nádor-utcai 2. sz. ház építése alkal­mával befalaztak. Leoncavallo Budapesten. — Saját tudósítónktól. — Az az alig huszonnégy óra, melyet Ruggero Leoncavallo, a Bajazzok szerzője, Budapesten töl­tött, meggyőzhette a maestrot arról, hogy itt sincsenek csekélyebb számban a tisztelői, mint akár szép Itáliában, akár más muzsikális tájéko­kon, melyeket a Pagliacci és ő maga diadalmasan­­bejárt. Ma este az Andrássy-úti fényes csarnok­ban fültanúja volt oly successo immenso-nak, mely­nél falrengetőbbet nem produkál sem Milano, sem Nápoly. Két csöpp felvonás után huszonnégy kihívás. Gyorvonattal jött meg ma délelőtt a maestro az osztrák fővárosból, hol az elragadtatási mámor­ban alaposan lefogták. Ebéddel, vacsorával oly szeretetreméltó mennyiségben halmozzák el, hogy d e kulináris gyönyörűségektől is megtelhetett úgy az a bonhomikus kövér rokonszenves arc, mely­nek mennyei, boldog nyugodtságával, nyárspol­­gári nembánomságával ma a budapesti közönség is megismerkedett. Két fekete szeme jóságos kö­zönynyel tekint a világba, erőteljes fekete bajsza ma fel sem volt pödörve, hanem non b­alance-szal konyult le, lehajtott gallér zárja körül a nyakat. A zömök alakon a nyílt homlok és a sűrü fekete hajbetetőzés a legérdekesebb. Egészben hajlandók volnánk inkább az hinni, hogy ez az úr, kin a fe­hér nyakkendőn kívül nem jitt le semmi ünnepé­lyes, valamelyik zenekarban a »schweres Blech«--re vagy »Schlagwerke-re van beosztva, mint azt, hogy a Caniot õ nógatja keserves jajdulásaira és Nedda körül gavotte- és menuette-léptekben settenkedik. A Bajazzok­at, mondta mindjárt megérkezé­sekor, szívesen eldirigálta volna, ha legalább egy próbára lett volna érkezése. Próba nélkül nem mer beugrani. A diadalittas embereknek kevés az ide­­jök. Leoncavallo triumfusa express-vonaton utazta be a világot és így ő sem utazhat lassabban cam­mogó vonattal. Leoncavallo, ki a Hungáriá­ba szállt, délután fél öt órakor hivatalos volt a gróf Zichy Géza in­tendáns által a tiszteletére adott ebéden. Ebben az intendáns családján kívül részt vettek: Schlauch Lőrinc bíboros püspök, báró Vécsey Sándor opera­iházi igazgató-tanácsos, báró Jósika Sámuel állam­titkár, Bartók Lajos orsz. képviselő, Nikisek Artur igazgató. Leoncavallo a rendkívül szeretetreméltó­­háziasszony és Schlauch bíbornok közt foglalt he­­l­yet. Az ebédnél fölváltva olasz és francia nyelven f­olyt a társalgás. Leoncavallo beszélt a fiatal olasz maestrokról, beszélt Mascagniról és Wagnerről, és a saját műveinek különböző előadásairól. Párisi tartózkodásáról is elmondott egyet-mást. Ebéd végeztével a társaság fölkérésére leült a zongorához és játszott legújabb operájából, a Mediciek-ből. Bemutatta Giuliano és Fioretta gyö­nyörű szerelmi kettősét, Simonetta canzonettáját meg egyebet, nagy mértékben elragadva hallga­tóit. A játékhoz énekelt is igen kellemes deklamá­­cióval. Egyúttal megígérte, hogy ha a Mediciek-et előadják Budapesten, mindenesetre eljön és diri­gálni fog. Majd a házigazda, Zichy Géza gróf ült a zon­gorához ,és mesteri játékával b ámulatba ejtette Leoncavallot. Nagy gyönyörűség várt a jeles ven­dégre, midőn az intendáns leánya, Margit grófnő, férjezett gróf Zichy Jánosné úrnő ült a Bösendor­­fer mellé. A grófnő Chopint játszott; poétikus, előkelő játékát a társaság hosszan hallgathatta volna. A Bajazzok előadását az operaházban az in­tendáns páholyából és az intendáns családjának társaságában hallgatta. A nézőtér pompás képet nyújtott. Zsúfoltság és elegancia. Mikor a maestro megjelent a páholyban, a közönség zajos tapsokba tört ki. A karnagyi széket Nikisek Artur igaz­gató foglalta el. A szereposztás a következő volt: Nedda — Ábrányiné, Canio — Perotti, Tómig — Odry, Péppé — Kiss Béla, Silvio — Beck. Az elő­adás mintaszerűen ment. A kiemelkedő számok, a harangkar, a madárdal, a szerelmi duett és Ca­nio áriája után zajos taps hangzott. Mikor a füg­göny legördült, a földszinti közönség egy része fölemelkedett a helyéről és az intendánsi páholy felé fordulva, szpontán tapsvihart vnszcenirozott. Leoncavallo ismételten meghajtotta magát. Az orkánba belezúgtak a harsány »szerzöööö!« — kiáltások. Leoncavallo átment a színpadra és hét­szer kellett a lámpák elé lépnie. A Nedda kitűnő ábrázolójának, Ábrányiné asszonynak Leoncavallo egy impozáns pompával festő virágkosárral és az élő szavak egész meleg légiójával fejezte ki legteljesebb elismerését. A virágkosár vörös atlaszszalagán: AlV illustris­­simma Nedda felírás volt olvasható. Je vous remer­­cie de tout mon coeur — mondta a színpadon a művésznőnek, Charmant és excellente — folytatta utóbb a szerzői hála skáláját, melyre Neddánk ma rá is szolgált. Tudakozódott az iránt, hogy hányszor énekelte már ezt a szerepet, melynek virtuóz interpretálása lényegesen előmozdította az egész mű sikerének tartósságát. Perottinak, Odrynak és Becknek is tolmá­csolta örömét a col calore való énekért és magától értetődik a zseniális Nikiseknek a brillant is­sima esecuzione-ért. A második felvonást megelőző praeludiumot meg kellett ismételni. E felvonás után pedig nem kevesebb, mint tizennégy kihívás következett. E monstre- ovációnál Nikisch igazgató egyre vona­kodott Leoncavalloval együtt megjelenni a lám­pák előtt. A maestronak, ki már előzetesen muta­tott be a páholyból a karnagyi pálca forgatójára, végre nagy nehezen sikerült Nikischt vagy két­szer magával és maga után húzni, a­mi a közönsé­get élénk derültségre hangolta. Leoncavallo az­után a Bécsi keringő balletet is megnézte, melyet még nem ismert. Vacsorára a Hungária éttermébe ment, mi­után előzetesen kifejezte azt az óhaját, mikép na­gyon szívesen látná a művészeket is a vacsoránál. Ott voltak Nikisch igazgató is, és együtt hallgat­ták a Berkes cigánybandája által húzott magyar nótákat. Leoncavallo holnap, pénteken, már visszatér Bécsbe, hol délután Hohenlohe herceg főudvar­­mesternek, az udvari színházak legfőbb elöljárójá­nak ebédjén hivatalos. Vasárnap elutazik Olasz­országba. — 2677 — IRODALOM. Három verses kötet. (Demeter Dénes költeményei. Hit, Haza, Szerelem. Kolozs­várit. 1893. 8. r. 147­­. Ára 1 frt. Költemények. Irta Juhász István. Budapest, 1893. 8. r. 127, IV, 4 1. Ára 1 frt. Róna Béla. Délibábok. Költemények. Budapest, 1893. 8. r. 110, 2­1.) Három lírikusról számolunk be, kik közül kettőről most van szó először, mint a magyar költészet új embe­reiről, a harmadik, Róna Bélát értjük, rövid idővel előbb adta ki verseinek egy kisebb kötetét. Az első kettő neve aligha kerül bele irodalomtörténetünkbe, ha sza­bad most kiadott gyűjteményükről következtetve, ítéle­tet mondani. Ha mégis lehetséges, Juhász Istvánban kevesebb a költöietlenség, a­mivel még nem mondottuk azt, mintha több volna benne a költőiség. Ezzel azután végeztünk is a Demeter féle kötettel, ha nem tartanánk attól, hogy a költői kebel érzékenysége méltatlanságot talál gyöngéden fogalmazott, elmarasztaló ítéletünkben. Minden szónál szebben beszélnek az idézetek. »Jorm sötét estve, Vajk­a látni birnék . . . Az ég csillaga is Szelidebben ragyog. (Héjjasfalván, 87­­.) Ilyen leírás csak arra való, hogy a sok közül például szolgáljon arra, miképen nem kell pusztán a szavakkal játszani, melyek mögött semmi kép nincsen, csupán az olvasmányok reminiscenciája. A Fel, töltsétek ! címűben (94. 1.) így elmélkedik : »Kincs, gazdagság, rang, hatalom, egy szálig itt marad, minket pedig megemésztnek a férgek ott alatt. Ki mit hozott a világra, csak azt viheti el, kába, a­ki nem versenyez az élet pereivel. Fel, barátim, rajta v igyunk a szép leányokért, ki ne adná minden kincsét oda egy jó csókért ? !«, stb. Ez szó szerint így olvasható a kötetben. Csupán azzal a különbséggel, hogy ott formailag versben, négy sorú strófákba van leírva. De mi állítani merjük, hogy igy prózára írva, sokkal jobban hangzik. Egy leányhoz (103. 1.) írván, ilyeneket olvasunk: »Légy az én nőm, feleségem, »Jöjj hát hozzám,légy a nőmmé Boldogságom, reménységem ! Drága kincsem, örömömmé* »Meglásd oly boldogok leszünk ................... »Falusi ház, a hol lakom, Mint a madár gerlicepár De te palotává tetted, Dús lombozatu faágon*. Palotává kezed, eszed.« Bál után cimü versében (102. 1.) ilyen borzalmas laposság émelyti. »Jer karjaimba szőke lány, Pihend ki ottan szép magad ! Látom, hogy milyen fáradt vagy Szempillád majd összeragad. Lágy karjaimra ölelve, Pihenni én nem hagytalak ; Itt hát karjaim közt pihenj, Ez az illő kedves alak ! stb.« Úgy gondoljuk, elég mutatványul ennyi. Ik­méb­ről (hirdessük — essünk, 16. 1.; egy köszirt — vetett hit, 23. 1.; tőlem — ölem, 24. 1.; munkáinkhoz — ko­­szoruz, 33. 1.; vallunk — magasztalunk, 35. 1.; meg­szólal — khoral, 51. 1.; stb. stb.) csak annyit jegyzünk meg, hogy azok az iskolában tanított szabályokat köny­­nyedén félreteszik. Hogy formája, verselése, nyelve milyen, illusztrálják a szemelvények. Végül is nem születhetik mindenki költőnek, ha pedig valakinek ver­­selési gyakorlatokban mégis kedve telik, ne vegye rossz néven, ha arra figyelmeztetjük, hogy nem minden vers állja a nyomdafestéket. Ezután könnyű emelkedést konstatálni bármilyen verses kötetben, könnyű Juhász Istvánéban is. Azon­ban, mikor ezt tesszük, még mindig az általános lírai színvonal alatt járunk. Nála a vers külső formái meg­lehetősek, s a­mi fő, van bennök dalra emlékeztető. Bizonyos könnyűséggel folynak versei s különösen a rövidebbekben egy-egy lírai mozzanatot is találunk. Azonban az általános lírai szertárból, lomb, erdő, ibo­lya, boldogság, bánat, öröm, dal, epedés, menyország stb. kölcsönzött eszközei nem tudnak oly hatást tenni ránk, hogy valóban költészettel s nem csupán költői játékkal, van dolgunk. Nagy írók olvasásából tá­madt reflexek gyanánt hangzanak e versek, melyekben sok az általános, kevés az egyéni. Tisztultabb nyelv, meglehetős forma jellemzik a kötetet, mely minden in­gadozásával, lámpalázával és határozatlanságával az első lépés benyomását teszi. Róna Béla könyvében néhány kedvesebb apróság mellett egy műfordítást (Normann szokás) találunk Uhland után. Eredeti és fordított verseiben fejlett ér­tékű versíróra ismerünk. Csendes hangulatok kifeje­zője, a gyöngédebb érzések dalolója, melyek a szerelem, a dal, a vágyak fakadásából támadnak. Szinte könnyen támadnak, kevés inditékkal megelégszenek s e miatt gyakorta belevesznek az általánosba. Pedig ettől jó és szükséges óvakodni, mert a közönséges mindenütt, de főképen a lírában fölötte unalmas. Az, ki csupán dön­­gicsél, de nem énekel, nem fog nagyobb körben hatni, csak akkorában, a­meddig hangja elhat. — rd —

Next