Fővárosi Lapok 1894. február (32-59. szám)
1894-02-01 / 32. szám
illetőleg az első triennium után nyilvánvaló, hogy rátermett e súlyos portreuille viselésére, úgy mint senki más. Zichy Géza három esztendeje viseli immár azt nagy szakértelemmel, éber gonddal, példás ízléssel (az Ízlést végig értelmezve az egész vonalon, az intendánsi szobától az ördöngös folyosókon keresztül a színpadig) és nagybecsű hidegvérrel. Az ügy iránt való egész szeretetre és igaz lelkesedésre volt szüksége, mikor az operaháznak részint ez intézettel született, részint különböző időpontokban beállott kóros állapotai orvoslásához fogott. Ez az intézet annyi financiális és művészeti krízisen ment keresztül, hogy lábraállítása meghaladta egy ember erejét. Összeültek gyakorta a tudós és nem tudós konzíliumok. Zichy közvetlen elődje financiális tekintetben sokat jóvá tett, az ez idő szerinti intendánsra hagyva a nemesebb művészi teendőket, azt, hogy — mint Beniczky a búcsúbeszédében mondta — a próza aerája után következzék a költészet aerája. Mi most újra elolvastuk a Zichy gróf beiktatásakor mondott beszédeket, elkészítettük az ígéretek és beváltások mérlegét s arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a mostani intendánsnak még sok esztendeig nem adható meg — a fölmentvény. Lássuk, Zichy ezelőtt három évvel magyar művészetet enunciált »európai színvonalon«. A lefolyt három esztendő alatt több — egész estét betöltő — eredeti újdonság került színre az operaházban, mint az előző évekkben együttvéve. Az összes újdonságok tiszta magyar előadásban kerültek színre és az öszszes idegen művészeti magyarul tanulták be új szerepeiket. A múlt színházi idényben nem kevesebb mint hat újdonságot adtak elő, köztük két eredetit, és három operát elevenítettek föl, köztük két eredetit. Ennél teljesebben nem váltható be programra. Az európai színvonal ideálja is egyre biztatóbban lengi át az előadásokat. Itt jelentékeny nehézségekkel kell küzdenie az intézet vezetőségének. Operaiskolánk működésének meddősége közismeretes. Azután a financiális tekintetek által szabott korlátok. Örökös rettegésben kell lenni, hogy megbillen az egyensúly vagy a művészeti vagy a pénzügyi serpenyő rovására. A legközelebbi jövőben itt az intendánsra és az igazgatóra ép oly terhes felelősségű, mint kényes feladatok várnak: sok éles és nyugodt kritikára, sok elszántságra lesz szükségük, hogy az operaház a jövőben túlságosan meg ne dráguljon. A fizetések fokozatos emelését ki lehet kötni szerződésileg, de a hang nem lesz szükségképen ú fizetéssel együtt nagyobb s így a közönség sem. Az intendáns még egyebet is hozott szóba ezelőtt három évvel: »Haladást, nyíltságot és méltányosságot«. A legszigorúbb méltányosság nélkül nem lehet el szolid alapon nyugvó műintézet. Egyenlő jogot kérünk a képességek kifejtésére mindenki számára! Senki senkinek kedvéért nem szerződtethető és el nem bocsátható, mert keserves leend a hosszú művészre, kasszára, vezetőségre nézve. Senki előtérbe nem tolható, senki háttérbe nem szorítható. Minden új szerep, ha csak lehetséges, kétkét művésznek, illetőleg művésznőnek osztandó ki; ez lehetetlenné teszi a művészi monopóliumot és a művészt megóvja a kifáradástól, így kívánja ezt a művészeti morál. Ez a nemes apodiktum mindenkor aktuális. Az intendáns feltűnően demonstrálta méltányosságát, mikor azt a sokat firtatott, de maga az intendáns által nobilis könnyedséggel fölfogott paragrafust, az ebben biztosított vétőjogát, melyet a miniszter teljes mértékben fönntartandónak mondott, az utóbbi hetekben, még a Nikisch emlékiratát megelőzőleg is, nem használta föl. Ellenvetés nélkül aláírt az utóbbi hetekben az igazgató által elébe terjesztett két, nagy összegekre szóló szerződést (a Perottiét és az Ábrányinéét) és megnyugodott egy artistanő (Henszler idején) elbocsáttatásában. Zichy Géza tehát nem zavarja meg az igazgató circulusait. Hogy ki a legfőbb fórum egy costume kiutalványozására, ebből, azt hisszük, a legügyesebb agent provocateur sem tudna palotaforradalmat csinálni. Az intendáns még egyebet is megpendített beiktatásakor. »Önök néha — így aposztrofálta a művészeket — elismeréssel lesznek irántam, néha meg is haragszanak reám, csak arra kérem önöket: neheztelésük tűnő, bizodalmuk állandó legyen.« És azt is mondta az intendáns, hogy »Jaj annak az intézetnek, hol mindenki csak kötelességét teljesíti: többet kérek, — lelkesedést!« Semmi kétség, ilyen intézetnél a ki nem elégített hamis ambíció mindig felüti csúnya fejét, melyről hamar lehull a masque, de állandó lett a bizalom és tisztelet az intézet összes komoly elemeinél az intendáns iránt, a minden kicsinyességnek fölébe emelkedő karaktere iránt, amint hogy oly eklatáns módon nyilvánult irínta a bizalom és elismerés csak legutóbb úgy a korona, mint a kormány részéről. Neki épen a lejalitásának segélyével, sikerülnie kell a személyzet minden egyes tagját megnyerni nem egy kontraktus, hanem a művészi célok iránti igaz lelkesedés eszméjének. Hogy igényeik maradjanak a méltányosság határai közt, hogy a sértett hiúság ne a cause celebreeket befogadó baráti újságpapíron keressen igazságot. Ilyen vezetés mellett, aminő a Zichyé volt, az intézet a lefolyt három év alatt végre meg volt óva mindennemű krízisektől és az Andrássy-úti házban mi sincs útjában az öntudatos, higgadt munkának. A nehezteléseknek, melyek itt-ott mutatkoztak s melyekhez elvégre mindenkinek joga és talán oka van, egészen ártatlan jellegük, lefolyásuk és következményük volt az opera vezetőségére nézve. A francia négyesnél mindig vannak táncosok, kik megbontják a rendet, sőt a könnyű és kellemes hírben álló quadrilleba tudvalevőleg beállnak sokan, kik egyátalán nem tudnak a quadrillehoz. És mennyi baja a quadrille-rendezőnek a a táncosokkal. A vetélytárs hölgyek a chaine de dame-ban vonakodnak egymással kezet fogni, az egyik úr folyvást tour de dame-ot forog az ő hölgyével, sőt többen is egyesülnek petit ronde-ra, két kezet fogva. A figurák és tourok egyre bonyolultabbakká válnak, a párok nem boldogulnak és azt mondják, hogy a rendező nem tud rendezni. Zichy Géza okosan és hidegvérrel rendezte, az első három tourt. — lássuk a következőket ! Ő tud hozzá! A kitűnő képzettségű új igazgató azt mondta a király ő felségének, hogy nagyon boldognak érzi magát — re bene gerenda. Az intendáns is, azt hiszszük, nagyon boldog és nagyon elégedett lehet re bene gesta et gerenda. MOLNÁR GÉZA. — Ez a tiszt valóban illik ehhez a leányhoz. — Miért inkább tiszt, mint más ? — Mert védelmezni fogja. — Mikor lesz az esküvőjük ? — Néhány nap múlva. — Ugye szereti kegyed ezt a kedves leányt ? — Nagyon. Sok szép tulajdonság van benne. Mint mondtam önnek, az atyja jó barátja volt férjemnek. Mielőtt elhalt, ránk bízta. Azóta soha sem vesztettük el szemünk elől. A legnagyobb gonddal neveltettük. Pompás kedélyű. Kissé büszke és merész. Ha férj volnék, engem is föllelkesítene. Derék, őszinte leány. Köztünk mondva, a büszkekeség nőnél megbecsülhetetlen gyöngeség egy férj előtt. — Ha szereti kegyed, beszélje rá, hogy kerülje a korzikai levegőt. — Miért, mily okból ? — Mert ott baja történhetik. — Oly sok év után ? — Tartok tőle. — Rég volt ön Korzikában ? — Öt éve múlt. Ugyanakkor újra láttam azt a házat, melyben Savelli kisasszony született. — Nem lehetett attól megszabadulni, — mondta Ronconené. — Nem jelentkeztek rá vevők. A többi birtokot Corte és Bastia vidékén, könnyű szerrel lehetett értékesíteni. A san-marcellói birtokot, kétségkívül, elátkozottnak tekintik. — Valóban. Saját szememmel láttam. Puszta a kastély környéke s paraj, dudva, tüske borítja a talajt. Műveletlenül egyéb sem tenyészik ott, mint a rezgő nyárfa meg a gesztenyefa. Itt-ott láthatni juh- vagy kecskenyájakat, egy-egy mogorva pásztor őrizete alatt. Minden oly komor, vigasztalan ott, így beszélgettünk egy ideig, a tágas termekben föl s alá sétálva. Szeréna a táncosok tömegében volt, mikor, egy tiszt közeledett Ronconené felé. — Saran vicomte, — szólt a háziasszony felém fordulva. Láttam tehát a bálkirálynő jövőbeli férjét. Csinos, érdekes alak volt ez, finom, szőke bajuszával, rövidre nyírt hajával. Elegáns modora kifogástalan volt. Amaz udvarias tisztelettel közeledett a háziasszony felé, mely a világfiakat jellmzi s midőn Ronconené észrevette, hogy a fiatal tiszt szeme valakit keres, igy szólt: — Ne háborgassa most. Ő pompásan mulat, így kell a fiatal korban. Nagyon szereti a keringőt táncolni. Midjárt visszatér. A tiszt leült mellénk s élénk társalgás fejlődött ki köztünk. A vicomte a fiatal kor lelkesültségével beszélt nekünk terveiről. Elmondta, hogy egy parányi kis palotát, egészen kicsiny, de kényelmes palotát rendez be magának, valahol a külvárosban. Váltig keres egy alkalmas lakhelyet, a mint a fészkelni készülő veréb valamely falüregben , de még nem talált. Aztán jegyeséről beszélt nagy lelkesedéssel. — Arany szív s egyenes lélek, — mondta; — finom, gyöngéd — és mily kedves! Látta-e ön? Valóságos ékszer! A szerelmes férfit oly terepre vezettem, melyen látni óhajtottam. — Ugye, Savelli kisasszonynak Korzikában tekintélyes vagyona van ? — kérdeztem. — Valóban. — De azt hiszem, nagyon el van az a birtok hanyagolva. Végzetes családi dráma folyt ott le, mint hallottam, midőn évekkel ezelőtt ott jártam. — Úgy van, — szólt a tiszt. Oly eset volt az, minek csak regényekben és szomorújátékokban fordulnak elő, de én annak köszönhetem, hogy jegyesemmel megismerkedhettem. — Hallottam, hogy véres harc folyt ott . . . — Valóban. Bősz lovagok, dühös Rolandok csatája volt az, de mai napság Korzikában is szelídültek az erkölcsök. Ezek a vad harcok csak a legendák országába tartoznak már .... — Azt hiszi ön ? — kérdeztem, kételkedve csóválva a fejemet. A kapitány a meggyőződés hangján viszonzó: — Alapos értesülés után beszélek. Ajaccióban és Bastiában több pajtásom lakik s a préfet is jó barátom, ki rég óta a legjobb viszonyban van családommal. A régi gyűlölködés kihalt. Tizenöt év alatt a villám, a vasút, a jó országutak gyors változást idéznek elő. Első gondom lesz fölkeresni azt a vidéket s ismét jó karba hozni az ott levő birtokot ? — Oda szándékozik ön költözni? — Természetesen. Nagyszerű vadászterületek vannak ott. — Feleségét is magával viszi ön ? A kapitány mosolygott. — Azt hiszi ön, hogy a lakodalom után rögtön elhagyom ? Európai háborúnak kellene lenni, hogy erre bízhassanak, de még akkor is nagyon meggondolnám a dolgot. Elnémultam, mert nagyon bajos és nevetség 270