Fővárosi Lapok 1894. július (180-210. szám)
1894-07-11 / 190. szám
Temes megye a milleniumi kiállításon Temesvárról írják lapunknak, hogy az ezredéves kiállítás elnökének megbízásából dr. Kovács Gyula kereskedelmi múzeumi aligazgató, Fittler Kamill műépítész és dr. Jankó János ethnográfus beutazták a temesmegyei bolgár telepeket, hogy a megye által a kiállítási faluban építendő bolgár háznak típusát, a népviseleteket és házberendezést megválasszák. A megye részéről Mayer Károly főjegyző és Kabdebó Gergely főszolgabíró kiséri a bizottságot, mely Vingán és Károlyfalván eszközölt felvételeket. * A rákosi rendező pályaudvart, ahol másfél év óta fosztogatott két alkalmazott, a m. á. vasutak igazgatósága a nyugoti pályaudvar állomási főnökségének hatásköréből kivonta s mint külön állomást önállósította, felhatalmazván egyúttal önkezelési küldemények fel és kiadására, valamint elszámolására. * Testvérgyilkosság véletlenségből. Pomáz pestmegyei község közelében a Breckner-család két fiatal tagja künn volt a földeken füvet kaszálni. Az idősebb 15 éves fiú kaszált s a fiatalabb gyűjtötte utána a sarját. A munka szépen haladt, hanem egy ízben a kisebbik gyerek nagyon előre talált haladni — és megtörtént a nagy szerencsétlenség : a hátrafelé suhanó kasza a mellébe fúródott s elvágta a boldogtalan gyermek szivének ütőerét. A kétségbeesett idősebb testvér nem segíthetett; ott vérzett el az öcscse a szeme láttára. * Magyarnyelvű tiszti akadémia. Szentes város képviselőtestülete körlevelet intézett a főváros tanácsához, egy Budapesten létesítendő magyar tannyelvű tiszti akadémia felállításának előmozdítása érdekében alapítvány tétel s a törvényhozáshoz való felirat előterjesztése tárgyában. A főváros tanácsa utolsó ülésében határozott ez ügyben, mégpedig a következőkben. »A tanács egy magyar tannyelvű tiszti akadémiának mielőbbi felállításában egy nagyhorderejű nemzeti kívánalomnak megvalósulását látván, és azért ennek előmozdítását hazafias kötelességének tekinti, s ennélfogva a tárgyat azzal terjeszti a közgyűlés elé, hogy a körlevél értelmében a törvényhozáshoz a székesfőváros közönsége részéről is felirat intéztessék ama kijelentéssel, hogy egy magyar tannyelvű tiszti akadémia Budapesten való felállításának elhatározása esetén a közgyűlés hazafias kötelességének fogja ismerni annak felállítását a főváros állásához és hazafias érzületéhez méltó anyagi áldozatokkal elősegíteni.« * Embertelen férj, Hippert Ferenc solymári lakos és a felesége tegnapelőtt gyalogosan indultak Budapestről hazafelé. A házaspár, amely különben is örökös civódásban élt, útközben valami miatt öszszekapott; a szóváltást csakhamar tettlegesség követte, ami azzal végződött, hogy a brutális sváb ember a szegény gyönge asszonyt összevissza verte, a földre teperte s csizmája sarkával a fejét és a mellét annyira szétzúzta, hogy az asszony meghalt. A tettén megrémült sváb paraszt egy utána érkező kocsira tette a holttestet s aztán önként jelentkezett az elöljáróságnál. Kontra Kálmán pomázi főszolgabíró azonnal megtette a szükséges intézkedéseket s ennek folytán a pestvidéki törvényszéktől Bucz vizsgálóbíró és Szikszay törvényszéki orvos leutazott. A szerencsétlen asszony holttestét fölboncolták s az erőszakosan történt elhalálozás megállapítása után Hippert ellen a bűnvádi eljárást megindították. * Azt a szenvedélyes kéziratgyűjtő urat, aki immáron nem épen szokatlan úton és módon a Magyarok Bejövetele előcsarnokában kitett tíz kiló nehéz emlékkönyvet beleegyezésünk megkérdezése nélkül és tudtunkon kívül emelni méltóztatott, felkérjük, adja vissza a könyvet cserébe más kéziratokért, amelyek a könyvben foglalt kiválóságoktól származnak. Adhatunk kéziratot József főhercegtől, Wekerle-től, az összes miniszterektől, Jókai-tól, Mikszálth-tól, Margitay-tól, KárolyiGábortól, Apponyi-tól, Tisza Kálmántól, Apnfi-tól, szóval mindazoktól, a kiknek a neve a könyvbe be van jegyezve. A csere módjára nézve szívesen fogadjuk ajánlatát, vagy teszünk mi ajánlatot. A Magyar Körképtársaság titkári hivatala. * Kassán nincs kolera. A »Pesti Hírlap« maiszámában — írja a félhivatalos Bud. Corr. — megjelent s egy Kassán állítólag előfordult koleraesetre vonatkozó közleményre nézve legilletékesebb helyről vett értesülésünk alapján közölhetjük a következőket : A vádak, melyekkel ez alkalomból a hatóságokat különösen a központi kormányhatóságai illetik, mintha a kolera behurcolása ellen, a határvédelmet célzó óvintézkedések nem tétettek volna meg, teljesen alaptalanok, mert tudvalevőleg Trencsén-,Máramaros-, Beszterce-Naszód megyékben stb. már hetekkel ezelőtt létesítettek vizsgáló állomásokat, és a szükséges óvintézkedéseket a lehető legnagyobb mérvben megtették. Ami pedig a kassai esetet illeti, az, mint a vizsgálat kiderítette, nem volt kolera-eset. * Verekedés a Gellérthegyen. A Gellérthegyi *»Újvilág«-hoz címzett korcsmában az éjjel katonák és civilek összevesztek. Utóbb verekedésre került a dolog, miközben Sperling Lipót vártüzért és Berták Gusztáv cipészsegédet úgy összeszurkálták, hogy mind akettőt súlyos betegen vitték be a Szt.Jánoskórházba. * Rövid hírek. A Kossuth-szoborra a bizottság 64-dik sz. kimutatása szerint eddig 143.074 forint folyt be-----Alapítványi bucsujárat. A Szt-Rókusról címzett egyházban 1871-ben alapítványozott bucsujárat julius 22-dikán indul a fővárosból Mária-Besnyőre. A második alapítványi bucsujárat julius 29-én lesz. A budapesti Császárfürdőben 1894. január 1-től junius 30-ig 567 személy lakott és 181,372 személy fürdött. — Szerencsétlenség. A budaörsi úton levő Novák-féle kavicsbányában Naszler János 39 éves munkás kavicsot lapátolt, miközben egy földréteg lecsúszott és eltemette. Hamar segítségére mentek, de hiába, mert mire kihúzták a kavics alól halva volt. — Kifogott holttest. Ma délelőtt a Ferenc-József rakparton a Vigadónál egy ismeretlen 30 év körüli munkás osztályhoz tartozó női holttestet fogtak ki a Dunából. — Razzia. Tegnap éjjel a rendőrség a Krisztinaváros kültelkein, a Zugligetben és a Svábhegyen razziát tartott s ez alkalommal 5 közveszélyes embert letartóztatott. — Difteritisz Ó-Becsén. A difteritisz és a vörheny nagy mértékben pusztít Ó-Becsén, de különösen a körülötte levő szállásokon. A ragályos betegségnek majd mindennap áldozatul esik öt-hat gyermek. — Szerencsétlenség a lembergi kiállításon. Az éjszaka borzasztó robbanás történt a lembergi kiállításban. A park főútján egy fotografikus automatával kísérleteztek és a közben egy berlini fiatal fényképező segéd égő szivarral közeledett a kollodiumos és aetheres palackokhoz. A robbanóanyagok explodáltak és a fiatalembert halálosan megsebesítették. — Tűz egy gyárban. A külső soroksári úti Berg-féle kőolajgyár lakatosműhelyében tegnap este tűz támadt, amely egy szerszámszekrényt és egy esztergapadot elhamvasztott. A tűz színhelyére három tűzőrség vonult ki, de dolguk nem akadt, mert a gyár munkásai maguk oltották el a tüzet. — Nagy vasúti szerencsétlenség. Párisból táviratozzák, hogy a Calaisből jövő személyvonat hibás váltóállítás következtében összeütközött egy tehervonatta. Az utasok közül negyvenhatan megsebesültek. — Égő fegyvergyár. A touloni fegyvergyárban tegnap tűz támadt, a mely a gépfelszerelési műhelyeket elpusztította. Több tengerész katona megsebesült. A kár sok százezer frankra rúg. 1633 IRODALOM. A kék füzet. — Ifj. gróf Tolstoj Leó novellája. — Gróf Tolsztoj Leónak, a jasznaja-poljanai remetének fia, ugyancsak Tolsztoj Leó, néhány héttel ezelőtt fejezte be első elbeszélését, amelynek címe A kék füzet. Már maga a Tolsztoj név is elégséges arra, hogy a kis füzet iránt felkeltse a közönség körében a legnagyobb érdeklődést, de még fokozza azt a kíváncsiság, hogy az élet küszöbén álló fiatalember elfogadja-e aszkéta életű apjának tanácsait, s ezzel az elbeszéléssel, amelyről bizonyos reklámhajhászattal azt állította kiadója, hogy pendant-darabja a híres Kreutzer szonátának, minő társadalom - átalakító eszme harcosává szegődött. Az a morálfilozófia, amelyet az öreg Tolstoj hirdet s amelyről ő »A tudomány és művészet jelentőségéről« írott dolgozatában azt állítja, hogy az felel meg csak igazán az emberi természetnek, eszünkbe juttatja Dumas fils mondását : »Ha Tolstojt követni akarjuk, legyünk rá elkészülve, hogy nagyon messze kell mennünk, mert Tolstoj elmegy egész addig a határig, amelynél már az abszurdum kezdődik.A Ő volt az első, aki a Bentham-féle individuális etnikával először szakított, aki kimondta azt, amit a modern pesszimista filozófusok közül senki sem mert, de nem is akart kimondani, hogy az ember egyedüli célja itt a földön, hogy a két hatalmas és veleszületett ösztönét, az önfentartási és a fajfentartási ösztönét minden eszközzel legyőzze. Az első fok című regényében a böjtölés apostolává szegődött s azt mondja, hogy az első szenvedély, amelyet az embernek le kell győznie, az éhség, amit ő következetesen falánkságnak nevez. Az első, amin minden embernek az erkölcsös életet kezdenie kell s az első fok, azon a létrán, amely a menybe visz, az az éhezés. »Akarhat, sőt törekedhetik is az ember arra, hogy jó legyen, hogy az erkölcsös élet fenségéről álmodozzék a nélkül, hogy böjtölne, hanem böjtölés nélkül és oly kevéssé lehet az ember jó és erkölcsös, mint nem tud járni a nélkül, hogy a földet ne érintse.« Ez a regénye némileg ellentmond a »Kreutzer szonátának«, noha célja ugyanaz. A Kreutzer szonáta irányeszméit ő maga határozottan körülírta egyik nyilt levelében, amelyet olvasóihoz intézett s abban azt állítja, hogy ő az érzékiséget tartja a társadalom legnagyobb bűnének s kijelenti : »Azt akartam én regényeimmel kimutatni, hogy a férfiakat és a nőket máskép kell nevelni, hogy ők az érzéki szerelmet se a házasság előtt, se a házasság után, ne úgy fogják föl, mint valami költői, fényes állapotot, mint azt most teszik ... A szerelmeskedést fiatal emberek és asszonyok között, aminek pedig csakis érzéki alapja van, manap valami magasabb, költőibb életcélnak tartják, amit bizonyít társadalmunk egész művészete, egész költészete. A fiatal emberek életük legszebb éveit annak szentelik, hogy felfedezzék, kiszemeljék, meghódítsák legméltóbb tárgyát szivüknek s minden lelkesedésüket feláldozzák egy szerelmi viszonyért vagy pedig egy házasságért; s az asszonyok és leányok minden hatalmukkal arra törekesznek, hogy a férfiakat hálóikba csalogassák. Ebből következik jórészt társadalmi életünk esztelensége. S nekem az a meggyőződésem, hogy ez így rosszul van. Rosszul van azért, mert ha még oly költői zománccal vonjuk is be a szerelmünk tárgyával való egyesülésünket, akár házasságban, akár házasságon kívül, nem méltó célja az embernek, ép úgy, mint nem méltó hozzá az, hogy minden törekvését arra szentelje, hogy magának ízletes és elegendő táplálékot szerezzen.« Ebben az utolsó mondatban meg van az átmenet az előbb említett regénynek vezéreszméjéhez. Ha azonban meggondoljuk, hogy Tolstoj már régebb regényeiben is, főleg az érzékiség ellen tartotta túlhajtott, de mindenesetre hatalmas filippikáit s ennek tulajdonította társadalmi életünk bekövetkező felbomlását, — lehetetlen, hogy külső okból ne magyarázzuk azt, hogy »Az első fok« című regényében a jóllakást, a telt gyomrot tartja a legnagyobb bűnnek s ha haraggal azt mondja, a mai korban élő emberek egyedüli célja az evés, s a gazdag emberek állítólagos dolgozása nem egyéb, mint az egyik lakomától a másikig terjedő időköz kitöltése, hogy az unalmukat elüssék. Ez a külső ok pedig az, hogy közvetlenül a regény megírása előtt adta ki XIII. Leó pápa híres encyklikáját, amelyben a szocializmus legyőzhetésének ellenszereivel foglalkozott. A regényt tehát Tolstoj valószínűleg a szocialisták mellett írta. A fiatal Tolstoj, akinek elbeszélésén félreismerhetetlenül meglátszik az apja hatása, szakított is ezzel, s visszamegy a Kreutzer szonáta vezéreszméjéhez s ő is az érzékiség ellen emeli fel a szavát. »Az érzékiség — mondja — borzasztó betegsége a társadalomnak, csakhogy még nem ébredtünk egészen a tudatára. Én ennek a szónak egész értelmét felfogom. Mindannyian, kivétel nélkül, agglegények, nős férfiak, öregek, fiatalok, ebben a betegségben szenvedünk. Hát nem szenvedünk minden pillanatban, nem kínozzuk magunkat agyon, csakhogy ezt a szenvedélyünket kielégíthessük. Én is, más is, mindegyikünk. Nem tudjuk mindannyian, minő borzasztó nehéz pillanatokat kell átélnünk, minő belső és gyakran legyőzhetetlen harcokat kell ez ellen a szenvedélyünk ellen vivnunk. Mások nem látják ezt az árnyoldalunkat, mert állandóan el van takarva a világosság elől, de Istenem, ha egyszer napfényre kerülne s ha az emberek saját és embertársaik lelkének egész piszkosságát megismernék, elrémülnének. Azt hiszem, sem magunkat, sem egyik a másikat nem ismerné meg. Hanem azért szorgalmasan takargatjuk a magunk és embertársaink szemei elől betegségeinket, gyengéinket, rossz szenvedélyeinket, mintha félnénk őket megérinteni, ezt az egész fertőt felkavarni, nehogy belefuladjunk. Az érzékiség a mi legborzasztóbb betegségünk, mert megrontja testünket, lelkünket. Észre sem vesszük, miként támadja meg ezeket, hanem azért bizton és kegyetlenül végrehajtja munkáját. Annyira el vagyunk kényeztetve, és gyermekkorunk óta oly romlottak vagyunk, hogy mindezt észre sem vesszük, csakhogy gyengéinket legyezgessük, átengedjük magunkat ennek a betegségnek s annyira hozzászoktunk, hogy bizonyos esetekben még ha nyugodtan, józanul gondolkozunk is, akkor sem tudjuk magunkat e nélkül az érzetiség nélkül elképzelni. Ez a pokol, ez a bűn, ez a szellemi halál. így Kr Tolstoj fia. Lehetetlen, hogy mosoly nélkül fogadjuk egy huszonöt éves ifjú embernek e kifakadásait, mikor tudjuk róla, hogy az életből még semmit sem ismer, mert tapasztalatlan, semmit sem ismerhet, mert nem távozik el soha apjának birtokáról, ahol szánt és szükség esetén sző és fon, s nem is fogja az életet sohasem megismerni, mert szentnek és igaznak tartja apjának exaltált filozofémáit. Teljesen apjának hatása alatt áll. Gondolkozásának egész erejét ennek az idézett pár sornak megírására fordította, mert maga az elbeszélés, ha nem is rosszabb, de egy hajszálnyival sem jobb, mint az egészen közepes tehetségek első kísérletei szoktak lenni. Az elbeszélés egy fiatal ember naplójegyzeteinek egy darabja. A moszkvai egyetem hallgatója volt; szorgalmas és tehetséges. Ő rajta is erőt vettek azonban a vágyak s már-már kétségbeesett, mert kedélyállapota határos volt az őrültséggel; megutálta életét, megundorodott önmagától s mint maga mondja, erőt vett rajta is az a hangulat, a mely minden fiatal emberen erőt vesz, ugyanezeknek az okoknak következtében szinte az öngyilkosságtól mentette meg öreg barátja, Dimitrijevics Sándor, a kinek baját elpanaszolta s a ki aztán meghívta, hogy látogassa meg őt és nejét a birtokukon. A fiatal ember örömmel fogadta el a meghívást, kiment a birtokra, megismerkedett barátja nejével, Ludmila Ivanovnával, akiről azt mondja, hogy úgy beszél, mint egy cseléd s hozzáteszi, hogy noha tudta azt, hogy Dimitrijevics felesége nem az előkelőbb osztályok gyermeke, azért mégsem várt tőle ilyen pórias, megalázkodó beszédet. Dimitrijevics kétszer annyi idős volt, mint a neje s megismétlődött az a régi történet, amely ma már csak a regényírók előtt ül, de a szegény olvasóközönség előtt nagyon is elkoptatott, hogy a nő és az ifjú szeretni kezdték egymást— a szemeikkel. Ludmila Ivanovna társat keresett a fiatal emberben, akivel, dacára annak, hogy három gyönyörű gyermeke volt, elmulathasson s a fiatal ember hajlandó lett volna társul szegődni hozzá, ha egy vízió (!), szerencsére, idejekorán föl nem kelti a lelkiismeretét. A birtokról elutazik, ismét visszamegy Moszkvába, ott napról-napra jobban elmerül az érzékiség posványában, míg végre sorvadásban meghal.