Fővárosi Lapok, 1895. augusztus (32. évfolyam, 208-238. szám)

1895-08-29 / 236. szám

2726 nosat a kellemetéssel. A világlátottság amily meg­becsülhetetlen fegyver a nehéz életküzdelemben, épen olyan ritka a középosztályhoz tartozó ma­gyar ember arzenáljában. Az Egylet t tehát a szakkörökön túlterjedő érdemet szerez magának már csak azzal is, ha fölkelti az érdeklődést az utazás iránt, és eképen szaporítja a világlátott magyar emberek számát. A Mérnök és Építészegylet holnap, aug. 29-én indul idei kirándulására, a­mely több tekintetben megérdemli figyelmünket. Fiume, a rohamosan fejlődő magyar kikötőváros az első állo­más, a­hol mérnökeink nemcsak a világforgalmi góczpont mozgalmas életében gyönyörködhetnek, ha­nem egyszersmind tanulmányozhatják a tengeri ki­­kötőépítés egyik jeles munkáját, a­melyről Bömb­es Frigyes, a jeles szakember, éppen az imént nyilat­kozott nagy elismeréssel. Azután következik a leg­élvezetesebb hajóutak egyike a dalmát partok mentén egészen Raguzáig. A fedélzetről kínálkozó kedves panoráma megszakítás nélkül gyönyörködteti szemünket. Zára régi dómjával, Spalato pompás kikötőjével, Diocle­­tián palotájának hasonlíthatatlanul érdekes és im­ponáló maradványaival, pezsgő életével; az egymást követő viruló szigetek, mindenekfölött pedig Ra­­guza, a büszke Velencze egykoron merész verseny­társa régi hatalmának, gazdagságának és dicsősé­gének számtalan emlékével dúsan megjutalmazzák az utast fáradalmaiért. Hanem mindez nem meríti ki a Mérnök­egylet kirándulásának programmját, sőt ezután jön a sor arra a pontra, a­melyre különösen föl akarom hívni a magyar közönség figyelmét; ez Bosnyákország és a Herczegovina meg­látogatása. Külföldön évről-évre jobban divatba jön az okkupáti tartományok beutazása. Angolok, fran­­cziák, németek mind sűrűbben fordulnak meg ott, sőt Amerikából is rendesen fölkeresi évenkint néhány társaság azt az országot, a­mely egykoron Ráma királyság neve alatt Szt.­István koronájának fönhatósága alá tartozott. Ausztriáról nem is szó­lok; osztrák vendégek mindennaposak az okkupáit tartományokban, sőt az osztrák szakegyesületek kiváló súlyt helyeznek arra, hogy kirándulásaik alkalmával Boszniába vigyék tagjaikat. A Lajtán túl tisztában vannak az okkupáit tartományok megismerésének politikai és materiális hasznossá­gával ; így az idén az alsó-ausztriai iparegyesület Szerajevóban tartotta vándorgyűlését, az osztrák birodalmi erdészeti egyesület csak az imént jött haza bosnyák herczegovinai tanulmány­útjáról, a morva ipar­egylet pedig szeptember elején rendez oda kirándulást. És megjegyzendő, hogy mindegyik egyesület részéről a tagok nagy számmal— közöttük igen tekintélyes emberek — keresik föl ilyen alkal­makkor az okkupáti tartományokat és úgy az alsó­ausztriai iparegyesület tagjai a szemügyre vett iparte­lepekről, valamint átalában a bosnyák herczegovinai országos kormány iparfejlesztő akc­iójáról, és az osz­trák Reichsforstverein tagjai a mintaszerű erdőgazdaságról, valamint az erős lendületet vett faiparról a legnagyobb elismeréssel, valóságos elra­gadtatással nyilatkoznak. Dicséretre méltó vállalkozás tehát a M­a­g­y­a­r Mérnök és Építészegylet részéről, hogy alkalmat nyújt a magyar technikusoknak, az okku­párt tartományok megismerésére. A­kik részt vesz­nek a kirándulásban, bizonyosan megbánni nem fogják elhatározásukat, legfölebb sajnálni fogják, hogy a kirándulás programmjában olyan rend­kívülien rövid idő jutott Bosnyákországra és a Herczegovinára. Pedig a technikus is sok tanulságosat talál odalenn; a keskenyvágányú vasúti hálózat unikum a maga nemében; a középületek tiszta keleti stílusa, az ipartelepek, a vasművek, az útépítés stb. lépten-nyomon le fogják kötni a magyar szakemberek figyelmét, s ennek a rövid lélekzetű kirándulásnak meg lesz talán az a haszna, hogy mérnökeink ezentúl gyakrabban meg fognak fordulni ott, a­hol ők is sok és derék mánt­kát végezhetnének. Átalában alig lehet eléggé fájlalni a Ma­gyarországon az okkupáti tartományok iránt mu­tatkozó indolencziát. Egész Európa elismerő tapsai között magyar államférfiunak Kállay Béninek ge­­nieje viszi a nem remélt virágzás felé ezeket az országokat; a múltban századokon át egybeforrott Bosnyákország és Magyarország története; a jelen­ben legfontosabb keleti érdekeink sürgetőleg köve­telik, hogy megvessük ott lábunkat; az ország tu­risztikai szépségei olyan elragadóak, hogy Reclus a híres geográfus balkánfélszigeti Svájcznak ne­vezte Boszniát, é­s mindez nem elég arra, hogy megtörje közönyünket. Sőt annyira elzárkózunk az okkupárt tartományoktól, hogy föltűnő eseményt kell látnunk a Mérnök egylet itt jelzett vállalkozásában, mialatt az osztrákoknak s átalában a külföldieknek valóságos országútjává lesz lassanként Bosnyák­ország és a Herczegovina. A magunk jól fölfogott érdekében segítenünk kellene ezen a káros viszás­­ságon. Szokolay Kornél­ majdnem engedelmet kért rá, hogy a koczezintását elfogadjuk. — Nagyon régen nem láttuk egymást! — mondta azután folytonosan kémlelve gondolatainkat. Szinte ráerőszakolt minket arra, hogy már valahára helyette beszéljünk s ne nézzünk rá olyan külö­­sen, mintha az égből pottyant volna alá. — Minden összejövetelünk alkalmával meg­emlékeztünk rólad, — kezdte a piktor — a helye­det föntartottuk, a poharadat pedig megnyugtattuk néha egy kis borral. De hát hol is jártál ilyen sokáig ? A gyilkos kérdést föladták. Turul egyszerre a vádlottak padjára került. Fölvette a poharát, hogy megnedvesítse összeszorult torkát, megtörülte verítékes homlokát, levette a szemüvegét, aggodalma­san nézett körül a sötét kertben s olyan küzdésben állott lelkiismeretével, mintha valami nagy bűn­tényről kellene vallomást tennie. Végre mély fohászkodással kezdte: — Bocsássátok meg, hogy a hátatok mögött nősültem, de tudjátok, hogy egész életemben csak befejezett eseményekről szoktam beszélni. Nos tehát az én házasságom is befejezett történet és most már elmondok mindent okulástokra s a magam föl­mentésére. Épen két hónapja Nyitravármegyében jártam, családi levéltárak rejtelmeit kutatgattam s megval­lom, hogy igen érdekes oklevelekre bukkantam. A gróf egy fiatal embert rendelt mellém másolónak. Szörnyű rossz másoló volt, nem is vehettem egyéb hasznát, mint hogy rábíztam az ősi akták kiporo­lását. A fiatal ember helyett egyszerre csak a leány­testvére állított be a kastély lomtárába s előadta, hogy bátyja hajnalban lebukott a veloczipedről és kificzamitotta a kezét. A papa egy-két napra el­küldte helyettesnek, mert a gróf úr szigorúan meg­parancsolta, hogy segítségemre legyenek. A leányka csinos kis falusi teremtés volt, de szívesebben csevegett, mintsem kellett volna. Nem bízhattam rá természetesen a penészes iratok poro­lását, sőt magam se folytathattam jelenlétében a régi írások rendezgetését. A múltból belenéztem a jövőbe. A falusi leánykának sejtelme sem volt foglalkozásomról, azt hitte, hogy régi bankókat keresek a fakó írások közt. És elcsevegte a gerliczei életrajzát, elmondta a macskája kalandjait, a kis kutyus furcsaságait, a papa tajtékpipáinak történetét, a mama konyhatit­kait, az öcscse hőstetteit és a saját kedves ele­deleit. Egészen új tanulmány került dolgozó­szo­bámba. Abba­hagytam a régi századok föltámasz­tását és egészen belemélyedtem a mindennapi fa­lusi idillek történetének meghallgatásába. A kis leány csak csevegett s azt hitte, hogy szórakoztatása sokkal többet ér nekem, mint a ren­detlen iratcsomagok rendezése, így telt el az első nap. Nem írtam ugyan egy árva szót sem, de álmomban megjelentek a nyájas kisasszony szerelmes gerliczei, kalandos macskái, tréfás kutyácskái, láttam a papa híres pi­­pagyűjteményének fényesen rendezett példányait, ettem a mama nagyszerű főztjéből, ittam a nagy kerti lugas borából és reggelig hallgattam az egész­séges és vidám kisasszony tereferéit. Szinte sajnál­tam, hogy föl kellett ébrednem. Nyolc­ órakor átüzentek a bérlő házából, hogy legyek szíves átmenni egy kis reggelire. Meg­reggeliztem ugyan, de azért mégis átmentem. A vidám falusi tündér elém szaladt és nagy rózsát tűzött a kabátomba. Megkérdezte azután, hogyan aludtam. Mert ő — amint őszintén elárulta — nagyon rosszul aludt. A papa leghatalmasabbik tajtékpipájával várt a pitvarban. A mama izgatot­tan terített a verandán. írnokom hideg borogatá­sokat rakott a kezére, mikor beléptem. Egy kicsit megsajnáltak, hogy ilyen csúnya foglalkozásom van s a papa, emberbaráti szempontok­ból több mozgást, szórakozást ajánlott, azután jóaka­rattal tudakolta, tudok-e kártyázni. A mama meg­veregette a vállamat s rögtön kinyilatkoztatta, hogy a por nemcsak a ruhámat, de a tüdőmet is megeszi nemsokára. — Mért nem végezteti a gróf ur azt a czu­­dar munkát a faczér hajdúival. Sokkal markosabb legények azok a professzor urnái! A család boldog tudatlansága ősi naivsága megfoghatatlan szeretetreméltósága egészen elraga­dott. Soha ennyi őszinteséget és jóságot nem talál­tam egy házban. Persze másodszor is meg kellett reggeliznem. Szedret, epret, szilvát, kávét, süteményt raktak elém. Biztosra vettem a hideglelést, de mindenből kellett vennem, mert veszedelmesen elcsábítottak a kínálás legtökéletesebb művészetével. Reggeli közben mindent megtudtak tőlem. Különösen azt, hogy még nőtelen vagyok. A kis FŐVÁROSI LAPOK 1895 augusztus 29. Csütörtök. BELFÖLD. A dohányjövedék új igazgatója. Mint a »Ma­­gyar Értesítő« jelenti, dr. Perleberg pénzügy­miniszteri osztálytanácsost legközelebb miniszteri tanácsossá fogják kinevezni és a magyar királyi dohányjövedék igazgatói állást fogja elfoglalni, mely állás Graenzenstein Béla államtitkárrá történt kineveztetése óta üresedésben volt. VIDÉK: Egyházmegyei választások, az alsó borsodi ev. ref. egyházmegye tanácsbiróul Pappszász Lajost, a szerencsétlen véget ért Pappszász György testvérét vá­lasztotta meg 56 szavazattal 43 ellenében, egyházi aljegyző pedig Szalóczy Pál valki lelkész lett 30 szótöbbséggel. Villamos világítás Keszthelyen. A kies balatonparti fürdőváros nemsokára villamos-világítást kap. Egyik budapesti gyártelep igazgatósága ajánlatot tett Keszt­hely városának, hogy hajlandó a saját költségére beren­dezni a villamos világítást a város egész területén, a fürdő parkban, a fürdőtelepen és kikötőben, csupán 50 évi engedélyt kér s azt köti ki, hogy a közvilágítást a város általa eszközöltesse. A városi tanács elvileg elfo­gadta a kedvező ajánlatot. Az új anyakönyvvezetők. — aug. 28. A belügyminiszter — a­mint értesülünk — ma kinevezte a hajdú megyei anyakönyvvezetőket. A kinevezettek a következők: 1. A hajdúböszörményi kerületbe: Peksy Károly rendőrkapitány, h. U. Szabó Antal városi közgyám (Felső-Józsa); 2. a hajdúszoboszlóiba: Kovács Gyula polgármester, helyettese Borok Gyula városi számvevő 3. a hajdú-nánásiba: Csótány László polgármester, h. Kállay Imre városi főjegyző; 4. a balmazújvárosiba: Kaszás József közs. fesző, h. Kovács Ferencz közs. alsző; 5. a hajdúdorogiba: Kovács István közs. fő­bíró, h. Székesdy Károly községi aljegyző; 6. a hajdú­­hadháziba: Csapó László közs. főbíró, h. Cotth Gyula községi aljegyző (Téglás); 7. a hajdú­vámos­pércsibe: Kohutovics János községi jegyző, h. Medgyesi Albert községi aljző; 8. a hajdú-sámsoniba: Kovács Károly községi jegyző, h. Magyar János községi segédjegyző; 9. a csegeibe: Szabó Gábor községi fősző, h. Sélley Lajos községi aljző; 10. az egyekibe: Devics Lajos községi sző, h. Kukányi Lajos községi alsző; 11. a tég­­lásiba: Oláh Gyula községi jegyző; 12. a mike-péresibe: Orosz István községi jegyző (S­z­o­v­á­t); 13. a felső-józsaiba: Toronyi János körjegyző (Hajdúböszörmény); 14.

Next