Friss Hirek, 1919. március (3. évfolyam, 50-74. szám)

1919-03-01 / 50. szám

Hódmező-Vásárhely, 1919. 111. évfolyam 59. szám. Szombat, március 1. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Százezernyi tömeg kisérte utolsó útjára a kommunisták áldozatai­nak koporsóit. Szegény rendőrök és népőrök az Országháza kupolacsarno­kából indultak az utolsó útra. Itthagyott asszonyaik és gyermekeik gyásza egy félnapra a nemzet gyásza volt. De úgy kellene, hogy a gyász mélységes hatása örökre megölje azoknak szívét, akik végig nézték a temetést vagy írásban vé­­végig élték a fájdalmat, amit hat ártatlan ember erőszakos halála ébresztett bennük ! Milyen gyorsan is felej­tenek az emberek ! A köz­vetlen érdekelteken kívül ugyan hányan gondolnak ma a háború milliónyi ál­dozatára, akik egyszer ép­pen úgy szerették az éle­tet, mint az a hat ember, akiket egy ország részvéte kísért a köztemetőbe ? Egy év múlva, két év múltán kijár-e sírjaikhoz a hálás kegyelet vagy feltüzeli fej­fájukat a magáról megfe­ledkezett ember ? Reméljük a jobbat ! Higy­­jük azt, hogy a nehéz na­pok elmúltával lehiggad­nak az emberek s jobban megbecsülik azoknak em­lékezetét, akik a harctere­ken és a Conti­ utcában egyaránt érettük haltak meg. A rohanó életet megállítani nem lehet, nem is szabad. De a vértanuk emlékezete előtt tisztelettel megállani illik is, kötelesség is. Azok pedig, akik fékezhetetlen nagy kedvükben ma is reggelig képesek táncolni — ne felejtsék el, hogy tűzhányó hegyen táncolnak! Minisztertanács a választásokról Bpest, febr. 28. Ma este minisztertanács lesz, ame­lyen a kormány a nemzetgyűlési választások előkészí­tésével foglalkozik.­­ CM* Ugyancsak ezen az ülésen tárgyalja a kormány a lóverseny kérdését. Meg nem szüntetik a lóversenyeket, de a nyerészkedési alkalmakat szigorúan korlátozzák. Wilson ellen nem volt merénylet. Berlin, február 28. A Havas-ügynökség Wilson ellen elkövetett merénylet hírét megcáfolja. Olaszország követelése. Bécs, február 28. Londonból jelentik, hogy Olasz­ország Német-Ausztriától 12 milliárd korona hadikár­pótlást követel. Oláh nyelv az erdélyi iskolákban. Nagyszeben, febr. 28. Az oláh kormányzótanács tegnap az erdélyi megszállott területek összes iskoláiba bevezette az oláh imperiumot, amelynek értelmében a tanítás ezután oláh nyelven történik. Rémnapok Zilah városában. Debrecen, febr. 28. Zilah városából ma 40 menekült érkezett ide, akik elmondták, hogy az oláhok a várost rommá lőtték. Az ott rekedt magyar lakosság közt vér­fürdőt rendeztek. A székely védőcsapatok Szatmárnémeti irányában vonulnak vissza. __ Hoch János nem lesz püspök. Budapest, febr. 28. Károlyi elnök ma délelőtt ma­gához hivatta Hoch János, a Nemzeti Tanács elnökét és felajánlotta neki a váci püspöki állást. Hoch az ajánlatot nem fogadta el, mert tovább is a politikának akar élni. Szeged a kordonon kisül. Szeged, február 28. A minisztertanács mai ülésén Szeged városát kizárta az országos közélelmezés körze­téből, mert az őszön 30 vagyon lisztet lefoglalt a maga részére. A nagyvilágból. A délvidéki sztrájk csak részben szűnt meg. Csak a vasutasok állottak munkába. Szabadkán még áll a sztrájk. A török és bolgár part­vidéken a blokád megszűnt. Wekerlét rendőri felü­gyelet alá helyezték. A szerbek Barcson — bizonyára a kultúra nevé­ben — két órai szabad rablást engedélyeztek. A Felvidéken az általá­nos sztrájk tovább tart. Wilson ellen újabb me­rényletet akartak elkövetni. Néptörvény a bábomért felelős miniszterek és hadvezérek felelősség­­revonásáról. A sikkasztó miniszterekről külön törvényt csinálnak. A háború megindításában és köny­­nyelmű továbbfolytatásában bűnös miniszterek felelősségrevonásáról szó­ló törvényjavaslat elkészült és Juhász- Nagy Sándor igazságügyminiszter azt a mai minisztertanács elé terjeszti. A néptörvény nemcsak a minisz­terekről intézkedik, hanem mindazon miniszterek és egyébb felelős sze­mélyek ellen mondja ki megindí­­tandónak, az eljárást, akiket a há­borúval kapcsolatban felelősség ter­hel ; a miniszterek mellett elsősor­ban a hadvezérekről és általában magasabb rangú tisztekről van szó. A vizsgálat vezetésében nagy sze­repe lesz a Nemzeti Tanács intéző­­bizottságának ; a néptörvény részle­tesen állapítja meg a vád képvise­letét, vádtanácsot szervez, e mellett megfelelően gondoskodik a védős­óra: I Szerkesztőség, kiadóhivatal és könyvnyomda I ^fizeési ára helyben negyedévre 15 kor., | | § Hódmezővásárhely, Szent Antal­ utca 7. szám. I Felelős szerkesztőd X félévre 30 korona. — Vidékre negyedévre I * 2­0 | Megjelenik hétfő kivételével minden nap. | R&BARÁC TITÍÁN ff 15 korona, félévre 30 korona. € 20 fillér. | Telefon­szám: 22. { ca«aDn^ | Hirdetések a legolcsóbban közöltétnek. { fllér.

Next