Friss Hirek, 1927 (11. évfolyam, 1-48. szám)
1927-01-03 / 1. szám
ladt a karácsonyfa és sistergő szurokfáklyaként pokoli fénnyel töltötte meg a szobát. A művész nem vesztette el hidegvérét, feleségét a telefonhoz küldötte, maga pedig a nehéz bársony-brokát függönyöket tépte le és azzal nyomta el a tüzet. Munkáját siker koronázta, mielőtt a tűzoltók és mentők kiérkeztek volna. A mentőkre azonban így is szükség volt, mert Szende Ferenc arcán és kezén súlyos égési sebeket szenvedett. SPORT Amit a múlt évben nem tudtunk elmondani... Bizony, kedves sporttársaink, nem tudtuk elmondani. Mert kitört a politika. Emberek belegázoltak emberek becsületébe. Tajtékzó fogaik csattogtak, mint a csettegtető, melyre alkalmasint még öregebb diákjai is emlékeznek a tó alatti nagy oskolának. A „Friss Hírek“ hasábjait is kisajátította magának a közélet s a sport hamupipőkéjévé koldusodott a feltornyosult közéleti harcoknak. Csak most jutunk hozzá, hogy elmondjuk. Benyomásainkat, emlékezéseiket, bírálatunkat -egyszóval: ami tanulságot szülünk az elmúlt év vásárhelyi spéletéről. Ne haragudj reánk bajos, hamvasarcú Athletikánk, hogy minden udvariassági szabály farbaöldöklésével azt a goromba frátert, a Futballt bocsátjuk előre, de hát ő az, aki eltart bennüket. Téged is, gyönyörű Szűz! Minket is, vásárhelyi sporthírlap írókat. Parsque—mille pardon, о Mademoiselle !* Kezdjük a kerülettel. Amitől borsózik az ember háta, mihamarabb jó túlesni rajta. Hát csak ezért. Stop! Most jut eszünkbe. Nem kell nekünk feltétlenül írnunk a kerületről, mint olyanról, amelyik immár felvette a néhai nevet és Alszövetség titulust kapott a Szét Választók Erkölcs Nemesítő Testületétől. (Természetesen titulus nélkül kapta a titulust, amint Deák Sanyi sport- és szaktársunktól, az OTT ex-tagjától értesülünk. Pedig ez szomorú, mert titulus jószágfélét jelent a latin nyelvben. Alkalmasint úgy gondolták a nemes szívű Nemesítők, hogy marad elég jószág az Alszövetségen belől még a kerület hagyatékából...) Elegendő teend ezek szerint, ha pusztán sportbeli számadását vizsgáljuk át az új Alszövetségnek. Már csak azért is, mert ebben — hála Istennek! — akad igaz örömünk is . . . (Folyt. köv.) Profiliga — Budapest: Téli Kupa: Vasas—Kispest 3:1 (0:0) Góllövők : Szabó, Ivanics (volt MÁV - játékos), Szentmiklósy. Ferencváros—Nemzeti 2:1 (1:1). Góllövők: Spitz, Dán. A második félidő gólját szintén Dán lőtte. Újpest—III. ker. 5:3 (4:1). Góllövők Újpest részéről Lutz III, Péter, Jeszmás (3), ki óriási formában van. III. ker. részéről Dreszler, Konyor és Horváth. A bíró Nagyot (III. ker.) kiállítja. FRISS HÍREK Órák kérdése a háború az Egyesült Államok és Nikaragua közt. Kellog, az Egyesült Államok hadügyminisztere nyilatkozott az amerikai sajtó képviselői előtt a páratlanul kiélesedett délamerikai konfliktus várható kimeneteléről. Nyilatkozatában kijelenti, hogy az Egyesült Államok csapataikat mindaddig vissza nem vonhatják Mexikó, illetőleg Nikaragua megszállt részeiből, míg a déli államokban tartózkodó amerikai állampolgároknak élet és vagyonbiztonsága kellő biztosítást nem nyer. Kijelentette továbbá azt is, hogy ezért a célért az Egyesült Államok mindent készek megtenni. Az amerikai lapok értesülése szerint a déli határon újabb csapatösszevonások történnek és a hadüzenet az Egyesült Államok és Nikaragua között órák kérdése. Tavasszal újra Szegeden át fut a Szimplon-Expressz. A gyorsvonat összeköttetés már újévkor megindult Szeged és Temesvár között. A trianoni halálos ítéletek egyike rozsdás bilincset vert az alföldi medence legnagyobb szivérére, a Szegedet Temesvárhoz kapcsoló bánáti vonalra. Ezt az ítéletet azonban most megsemmisítette a jog és gazdasági szükség elemi erővel kirobbanó élettüze. A baden badeni vasúti kongresszuson a magyar és oláh kiküldöttek megegyeztek abban, hogy január elsejétől a Szegedre érkező második gyorsvonat tovább fut Temesvár (érk. 11 óra 50 perckor), Versec felé, közvetlen kocsikkal Budapest- Karánsebes között. Kálmán Gábor vasútigazgató értesülése szerint pedig a Szimplon-Expressz, melyet szintén a győztesek kényszerítettek egy a kereskedelem szempontjából lehetetlen kerülőre, áprilistól, vagy májustól kezdődőleg újra a Szeged-Temesvár vonalon veszi útját a rejtelmes Kelet felé. Nincs többé stóla a szegedi kálvinista eklézsiában A szegedi református templom péntek délutáni istentiszteletén Bakó László lelkész bejelentette, hogy a szegedi református egyházközség abban a helyzetben van, hogy könnyíteni tud híveinek sorsán és újévtől kezdve eltörölte az esketési, keresztelési és gyászszertatási stólaköltségeket. Ezentúl a reformátusoknál minden hívő fizetség nélkül kapja a papi szolgálatot. És eltörölte a lelkészi hivatal az anyakönyvi, keresztlevéli stb. írásbeli munkák költségeit is. Megszervezte egyúttal az egyház a szegények kataszterét, vagyis a lelkészi hivatal az erre szoruló koldusoknak minden vasárnap, a hivatal helyiségében kiosztja a segélyeit, amelyek egy hétre megmentik az élet nyomorultjait a koldulástól. Milyen nemes és fenkölt gesztus ez a szegedi református egyháztól. És milyen magasztos példaadás ! Négymillió, meg a huron. Újév első napján, alkonyattájban egy kis csődület támadt a Központi szálloda mellett, azon a helyen, ahol a hitközség irodája van. Egy kisleány siró hangon kezdett el tiltakozni valami addig ismeretlen tény ellen s azt mondogatta : — Ne bántsa, hagyja, ez az enyém, én ejtettem el! Egy öregrendü asszony pedig nagy igyekezettel akart elsietni és szokatlan ügybuzgalommal szuszakolt a kebelibe egy kis csomagot. A rendőrőrszem lépett aztán közbe és oldotta meg a kérdést. Ahogy később megállapítást nyert, a leányka egy kis csomagban négy millió korona készpénzt és két fülbevalót vitt s abban a pillanatban ejtette le a földre azt, mikor egy idegen asszony ott haladt el. Az is lehajolt s magáénak vindikálta a „találmányt“, melyhez neki is jussa van. Persze akadtak, akik látták a dolgot s az erőszakoskodó nőt meg akarták verni, aztán pedig a rendőrtől azt kívánták, hogy kisérje be az asszonyt, mert cselekménye rablási kísérletnek is beillik. A rendőr felírta az asszony nevét, a tömeg pedig az esti szürkületben eloszlott. 1927 január 3. Amerika nem enged be senkit, a rendes kvótán felül. Egy bécsi lap azt a hírt közölte, hogy az Északamerikai Egyesült Államok karácsonyra megengedik, hogy a kivándorolt európaiak közvetlen hozzátartozói, akik eddig hiába kértek vízumot útlevelükre, beutazási engedélyt nyerjenek az újvilágira. A hírt, amelyet ma a budapesti lapok is átvettek, mindenütt a legnagyobb érdeklődéssel és izgalommal fogadták, hiszen igen sokra — több százezerre — tehető azoknak a száma, akik eddig sikertelenül próbálkoztak azzal, hogy Amerikában élő hozzátartozóikhoz kijussanak. A háború után Amerika, mint ismeretes szigorú törvénnyel korlátozta, minden államra a bevándorló kontingenst és ennek során Magyarországról például évente csak ötszáz embernek engedi meg a törvény, hogy az Északamerikai Egyesült Államok kikötőjében partraszálljon és ott letelepedjék. Egy pesti lap felvilágosításért az Északamerikai Egyesült Államok budapesti konzulátusához fordult, ahol a leghatározottabban megcáfoltak minden hasonló híresztelést és mint mondották, a legnagyobb tájékozatlanság és szívtelenség kell ahhoz, hogy százezreknek a fantáziáját, izgalmát újra felfokozzák, akiknek eddig is az volt a keservük, hogy a szigorú bevándorlási törvény következményeként nem tudtak hozzátartozóikhoz kiutazni. A belügyminisztérium illetékes osztályán szintén semmit sem tudnak az Északamerikai Egyesült Államok „karácsonyi ajándékáról“, így tehát egészen bizonyos, hogy minden marad a régiben. —Koszorumegváltás. Szathmári János kőműves mester IV. ker. Kaszap utca 23. szám alatti lakos, Gojdár Mihályné elhalálozása alkalmából koszorumegváltás címén 200.000 koronát adományozott a helybeli hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák egyesülete javára, mely adományért ez után mond hálás köszönetet az egyesület vezetősége. — Toborzás. A m. kir. honvédelmi miniszter úr, az egész ország területére a toborzást elrendelte; aki a honvédséghez be akar állani, az a szükséges tudnivaló e végett, jelentkezzen a katonaügy osztálynál, városháza emelet : 1 sz. alatt. Dr Vörös Sándor katonaügyi előadó. Önnek nincs szükségre arra, hogy gyomor- és bélbántalmai miatt álandóan szenvedjen amikor köztudomású, hogy a világhírű és mindenki elfal leg___________________________________________elsőnek elismert 1 G M Á N D ! keserűvíz azonnal megszünteti a rendszerint fenti bajokból eredő fejfájást, csökkenti a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavaroknál éhgyomorra már fél pohár langyos IGMÁNDI keserűvíz elegendő Kapható kis- és nagy üvegben Szétküldés! hely: Igmándi keserűvíz forrás vállalat, Komárom, Árjegyzék Ismét eladóknak kivonat** bérmentve. Nyomtatta a Kultúra Részvénytársaság könyvnyomdája, Hódmezővásárhely. Felelős kiadó : Fejérváry József.