Friss Ujság, 1915. december (20. évfolyam, 333-362. szám)
1915-12-25 / 357. szám
0 a törökök kosi harca a Szardaneváknál. Hogyan fogadták és verték ki az ellenséget, Az egész világ a török Anaforra mellett elért nagy sikerének hatása alatt áll. Konstantinápoly felszabadítása előrehalad és az angoloknak Ari Barmiból való kivonulása bizonyítja, hogy az angolok immár minden reményt feladtak arra nézve, hogy a megye tett török birodalmat feldarabolják és az Izlám hajlékát saját céljaikra felhasználják. A negyei szövetségnek a visszavonulásával olyan tervek dőltek dugába, amelyek — ha megvalósulnak — más képet adtak volna az egész világnak, a központi hatalmakat örök időkre elvágták volna attól a lehetőségtől, hogy befolyásukat kiterjesztszék és más világrészekkel érintkezhessenek. Ezeknek a ránk nézve vészes terveknek a bukása a Liman von Sanders pasa fővezérlete alatt küzdő török sereg érdeme. A küzdelemről, amelylyel ezt a nagy, világra szóló eredményt elérték, érdekes könyvet írt Liman von Sanders pasai hadsegéde, Prigge őrnagy. Elsősorban a vezér óriás munkáját ismerteti, amelylyel a török hadsereget néhány hét alatt megszervezte és a tökéletesség soha eddig el nem ért magas fokára emelte. Valósággal drámai hatást fejt ki a gallipoli harcok leírása. Simon von Sanders pasának a belső vonalon kell háborút viselnie. Vigyáznia kell a kisázsiai partokra, az egész félsziget minden egyes pontjára és a sárosa öbölre. Minderre pedig aránylag nagyon kevés katonával, rossz közlekedési viszonyok közepette és ez ellenségnek különösen nehéz tüzérségben való fölénye ellenében. Minden egyes ütközetet idegeket megfeszítve, visszafojtott lélegzettel lestek akkor a beavatottak, hogy vájjon az előretolt őrségek tartják-e magukat és hogy az egyik frontról a másikra való áttolás elég gyorsan megy-e végbe. Mert itt minden egyes hadmozdulatnak az egész ügyre döntő fontossága volt.A legizgalmasabbak azok a borzasztó napok voltak, amikor az angolok és franciák minden erővel nekm voltak, hogy a védőseregen keresztülgázolva megtegyék azt a néhány kilométernyi utat, amely az egész vidéket uraló Elesi-Tepe magaslatra visz, ahonnan nehéz tüzérséggel valamenynyi erődöt lehetne leigázni és a Konstantinápolyt lehetett volna elfoglalniuk. Oly közel van ez, igazán csacs: néhány kilométernyi szegély, ahogy Churchill mondotta, de azért ez az út a borzalmak útja lett, amely százezrek életébe került. Április 25-ikén, iirjja az őrnagy, hajnali szürkület előtt, amikor már három hete ott feküdt a nagy hajóhad az Égei-tengeren, új flotta jelent meg, amelyben csatahajóik, torpedónaszádok és szállítógőzösök voltak. Vasárnapi nap volt, amikor a Törökország sorsa fölött döntő ütközet megkezdődött. Négy napig tart a harc, mert csak 29-én dőlt el a sorsa. Az ellenség visszamenekül csónakjaira és a nagy főhadiszállás jelentheti. Ebben az órában egyetlen ellenséges katona sincs ázsiai földön. De ez csak részleges eredmény volt. Mert ugyanakkor a Sedi Bar és a Morta öböl ellenünk intézett támadás híre érkezik. Mindenütt meg kell tenni az intézkedéseket. Erről az ütközetről írja Trigge: „Napfölkelte óta füst, lőporgőz, por, vasforgács és szilánk alkotta köd takarja el a félsziget déli csúcsát. Egy szélroham néhány pillanatra eloszlatja az ágyuk füstjét, és látni lehet, hogy a nagy szállító hajók mellől mindenféle bárkák indulnak el, amelyek zsúfolásig tele vannak katonákkal és mindenféle hadiszerekkel. Azt mondták a katonáiknak, lehetetlen, hogy az órák óta tartó tüzelés után egyetlen ember is életben maradt légyen és emigy felbátorítva ugráltak a franciák és angolok csónakjaikba. A parton voltak. De akkor a sekély vízben megbotlanak a lerakott drótsövényben és egyik a másikra bukik, embergombolyag támad a parton és a rég megsemmisittetnek hitt török katonák gépfegyvertüze félelmetesen arat közöttük. De egy széles kikötőösvényük is van. Százan és százan el is érik — de ekkor egy borzasztó robbanás — forgács, gerenda, emberi testrészek repülnek szerteszéjjel a levegőben. Elmert őrnagy aknái megtették szörnyű hatásukat. A támaszponton levő török legénység elhagyja fedezékét s megszállja a lövészakkait. Az ellenséges ágyutüzet nem is veszi figyelembe és úgy adja le jól irányzott lövéseit a támadókra, akik megkezditék a magaslatok és csúcsok megmászását. A támadó közelebb ér. A hajóágyúk tüzelése elhallgat, nehogy az ellenséget és saját katonáit egy ,és ugyanazon lövedékkel megsemmisítse. Ezt a pillanatot használták föl a törökök. A fehérszakállú török pap, a hodzsa, akinek a fején lévő zöld turbán a mekkai zarándokot mutatja, hagyja el először a lövészárket, oldalán egy fiatal tiszt, aki csak most hagyta el a tiszti iskolát. Kivont karddal mutatja a drótsövényen keresztül vezető utat Ezzel felszabadult a mohamedániiok vad fanatizmusa. Velőtrázió Allah! Allah! Allah! Allah! Allah! kiáltások zúdulnak a támadók elé. Az öreg mellett álló fiú elesik. A nyugvó ösztönök, amelyek évszázadok előtt Nyugat-Európa réme voltak, fölébredtek. A támadó meglepődött Mintha az ágyutűz nem fogna ezeken az ördögökön! Ezek a törökök azok, akikről a tisztek, tábori tüzek mellett azt mesélték, hogy csak védekezve harcolnak, azonban minden támadásra képtelenek! A támadás meghiúsult, a tisztek elestek„ Akiben még van élet, a tengerbe veti magát, hogy úszva elérje a közeledő csónakot. Sortüzek követik a menekülőket." Ugyanigen borzalmas a támadás kudarca Nelles-foknál, de a törökök minden bátorsága és önfeláldozása nem tudta megakadályozni, hogy a partvidék ama részeit, amelyek a hajóágyúk tüzébe estek, meg ne szállják az angolok és franciák. Két mód kínálkozik Limon van Sandersnek, hogy az ágyutüzet elkerülje. Vagy visszavonja a hadállást és oly messzire megy hátra, hogy az ellenséges ágyú tüze el ne érje, vagy annyira előre megy, hogy az ellenség, nehogy saját katonáit veszélyeztesse, kénytelen legyen tüzelésével felhagyni. És Simon van Sanders ezt az utóbbi megoldást választja. Ez az óvatosságban való merészség jellemzi a tábornagyot, akiről egy német fejedelem megírta „Ki hitte volna, ho.ry egy lovaska- 1915. december 25. F a 1 S S U J s Jt Q tona, egy rajtütő, a támadásnak ez az embere a legnagyobb védelmi hadműveletet ilyen szerencsésen fogja tudni keresztülvinni.“ És most ezekről a helyekről verték ki a törökök, a mi harminc és feleseink hathatós tüzének segítségével az ellenséget. Ennek a küzd© lemnek örök időkre szóló hősi dala lesz a Dardanelláknak. A gupkák, sikák és patanok. Az angolok vágóhídra viszik az indiai katonákat. Az angol hadseregben szolgáló indiai katonáknak három elnevezés© van: gurikák, sikák és patanok. 15—17 éves korukban kerülnek toborzás útján a hadsereghez, gonddal képezik ki őket, 5—8 év múlva tökéletes katonai gépek lesznek belőlük. Olyanok, mint a kozákok. A lelkiismeretet éles késük pengéjén tartják. Néhány év előtt az első vezényszóra lőtték agyon lázadó testvéreiket, rokonaikat. Büszke is volt rájuk Kitchener mindaddig, míg a gurkákat, síkokat és patanokat is megcsapta a faji érzés és a művelődés szele. Hat év óta többször fellázadtak. Ezt a megbízhatatlan elemet küldték most Európába a háborúba. Vérük hullása fejében a hindu katonák zsoldját heti 9 rúpiáról 11 rúpiára (12 márka) emelték fel. Nagyon tetszett az indiai katonáknak, hogy amikor hajójuk Franciaországban és Angliában kikötött, az asszonyokrendkívül szívesen fogadták őket, becézgették, csókolgatták a barna legényeket, akik egy-kettőre beletanultak az európai erkölcsibe. De nemcsak földi gyönyörűségről, lelki épülésről is gondoskodott Anglia. Minden indiai ezreddel egy hindu vagy mohamedán pap is jön, akik este és reggel prédikálják ásítozó híveknek, hogy a „svarga“-ba és „bahistá“-ba, a menyországba kerülnek azok, akik a britrokonért halnak meg. Másik feladata e papoknak az, hogy útj meg új rémmeséket költenek és terjesztenek a németek kegyetlenkedéséről. Innen magyarázható meg, hogy az indiai katonák oly kétségbeesett ellenállást tanúsítanak s inkább meghalnak, sőt öngyilkossá lesznek, mintsem hogy fogságba keerüljenek. Egy alkalommal a németek ezer indust kerítettek körül, de ezek addig tartották magukat, amíg csak száz ember maradt életben. Ez a száz ember térdre esett az altiszt előtt s életéért könyörgött. Csodálkozik, amikor az altiszt azt felelte, hogy a német nem öli meg a foglyokat. Emre azután lassan feloldódott a nyelvük. Elmondták, hogy azért támadnak oly dühösen a németekre, mert minidig az első raj vonatban állanak s hátulról az angol rajvonatból nyomban lelövik azt,, aki hátránt mer. Elmondták azt is, hogy az angolok roszszul élelmezik őket, vas szigorral bánnak velük, a sebesült még meg sem gyógyult, már ismét a harctérre küldik. Bezzeg aki angol megjelenik, az nem látja többé viszont a frontot. A rokkant katonák iskolája* Valamennyit kitanítják és kenyérhez juttatják. A Szegényház utcában áll egy négyemeletes, nagy épület. Háború előtt iskola volt, most is az, de már egészen más a hivatása. A hazáért való szörnyű küzdelemben hiénává lett hősök iskoláznak itt Emberek, akik vagy a kezüket vagy a lábukat hagyták a bábomban s ezért mesterségüket nem folytathatják. A szegényházutcai rokkantak iskolájában készítik őket elő az új életre, az egyszerűket, műveletlenebbeket Írásos vasasra tanítják, az iskolázatta-libákat olyan ismeretekre, amelyekkel a műveltségüknek s társadalmi helyzetüknek megfelelő módon kereshetik meg a kenyerüket. Részben hivatali, részben társadalmi utón valamennyit valami kenyérbe helyezik. A szegényház utcai rokkantak iskolájának Bodor Zsigmond dr. az orvosa, a rokkantak oktatását számos tanár, tanító és tanítónő végzi s egybehangzóan azt állítják, hogy a rokkantak csodálatosan buzgók és szorgalmasak s rohamosan mennek előre a tanulmányaikban. Pedig nem egy 40 esztendős szántóvető vagy napszámos ember van közöttük, aki ezelőtt csak hírből hallott a betűvetésről s vannak közöttük románok, svábok, tótok is, akiket előbb magyarul kell megtanítani. Ezekből az embereikből többnyire őrök, csőszök, erdőőrök, portások lesznek, ezért kell őket írni-olvasni s amennyiben nem magyar nemzetiségűek, magyarul megtörni tani. Az elemi iskolások. Ilyenek is vannak a rokkantak iskolájában. A műveltségi fokhoz képest két tanfolyamot nyitottak, az elemit és a polgára iskoláit. Az elemibe járnak azok, akik vagy írni-olvasni, vagy magyarul nem tudnak. Nagyobbára parasztok, napszámosok. Közlegényi sorban harcoltak a hazáért, de igen soknak közöttük a vitézségi érem csillog a mellén, jeléül annak, hogy ez egyszerű emberekben a csatáik válságos pillanataiban meglepő értelmességet és ügyességet tanúsítottak. A polgári iskolai tanfolyamot az intelligensebb rokkantak hallgatják. Sok közöttük a sarzsi, számosan az őrmesterségig is felvitték. Nemcsak a népiskolák, de a reál vagy gimnázium egy-két osztályát is elvégeztél? s civilben vasúti alkalmazottak, kereskedősegédek, iparosok voltak. Belépünk az elemi iskolába. A „tanulók“, kiknél? életkora 18 és 40 év között ingadozik, felállnak (már aki tud) és katonásan tisztelegnek. Szomorú látvány, amit meg kell szokni. Elül egy negyvenéves barna, ráncosképü, lassú mozdulata balra ül, alföldi magyar paraszt. Az irka fölé hajlik s balkezével lassan, ügyefogyottan irja, amit a tábláról leolvasott. A jobb karját egy orosz kórházban vágták le. Ami akarat még van az öreg legényben, mind oda szorul a balkéz bütykös ujjaiba sir, ír szorgalmasan. Megy már a dolog, de csal? lassan. De mert folyton gyakorol, egy-két hónap múlva job-