Friss Ujság, 1929. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1929-01-01 / 1. szám
z Vérbefagyva, mezítelenül, holtan találták Jókai István volt tököli jegyzőt Elin ezav a rábán öngyilkosságot követett el Vasárnap reggel a Tököl község melletti Szilágytelepen borzalmas felfedezést tettek. A telep egyik lakóját, Jókai Istvánt, aki Tököl községnek éveken keresztül jegyzője volt, teljesen ruhátlanul, vérbefagyva, holtan találták meg házának kertjében. Először ezt hitték, hogy Jókai István bűntény áldozata lett s bizottság szállt ki a pestvidéki ügyészségről. Csakhamar megállapították, hogy a volt jegyző nem gyilkosság, hanem öngyilkosság áldozata. Borotválkozás közben hirtelen elmezavarában többször testébe vágta a borotvát, majd elvágta a nyakát. Ezután törni-zúzni kezdett a lakásban, majd ledobta ruháit és meztelenül rohant ki a kertbe, ahol a fáskamra mellett összeesett és megfagyott. Miután kétségtelenül megállapították, hogy a holttesten levő sérülések mind a szőrmésétlen ember saját kezétől származnak, az ügyben a további eljárást beszüntették. FŐVÁROSI SÖRFŐZO RT A búza feltűnő áresése A liszt és kenyér azonban továbbra is drága A gazdaközönséget kínosan érinti a búza óriási áresése. Míg a márciusi búza a múlt héten még 25.30 pengő volt, ma ugyanezt, az árut 24.30 pengőért kínálták. Ha tekintetbe veszetik, hogy az idei aratáskor 34.42 pengőben indult a márciusi búza, akkor a búza árvesztesége máig mázsánként 10 pengőre rúg. Ebből ki lehet számítani, hogy a 10 pengős árveszteség egyenlő azzal, mintha az 1928-as termés két százalékkal rosszabb lett volna. De a gazdák szempontjából szinte katasztrofális ez az áresés, már csak azért is, mert az úgynevezett szakértők és jóakaratú tanácsadók folyton azt hangoztatták, hogy nem kell eladni a búzát, amikor 10 pengővel nagyobb volt az ára. Jellemző viszonyainkra az a tény, hogy a liszt ára a nagy áresés mellett az utóbbi napokban nem változott, sőt a fogyasztótömegek a kenyérért kénytelenek ugyanezt a magas árt fizetni, melyet akkor állapítottak meg, amikor jó pengővel drágább volt a búza motormázsája. FRISS ÚJSÁG 1929 január 1. ke Rekormozott arcú utánáttók vakmerő rablótámadása Sashalmon Agybafőbe verték áldozatukat, Kicsik Pálnét, azután kifosztották — A rablótámadás után betörést követtek e! — A rendőrség nyomában van a gonosztevőknek Vecsésen is rablótámadást kíséreltek meg a sashalmi rablók Vakmerő rablótámadás történt vasárnapra virradó éjszaka a főváros tőszomszédságában lévő Sashalom községben. Este nyolc óra tájban, amikor az egyetlen sashalmi gyógyszertár bezárt, a patika tulajdonosa, Kicsik Pál ottmaradt éjszakai ügyeletet tartani. A vacsorát a gyógyszertárban együtt fogyasztotta el fiatal feleségével, aki később hazament lakásukra. A Toldy Ferenc-ucca sarkán, ahol Krimiknek saját háza van, Kicsiknét két bekormozott artú férfi támadta meg. Az egyik eléje állt, a másik pedig a meglepetésről szólni sem tudó úriasszonyt hátulról egy tompa tárggyal fejbevágta. Kicsikné azonban még neki veszítette el az eszméletét, amire a két bandita villámgyorsan betömte a száját két telepérte a földre, ahol öszszekötözték. Ezután kitépték a füléből brilliáns fülbevalóit a rétiküllében levő többszáz pengőnyi készpénzt kimarkolták, majd a lakás kulcsait is kivették a táskából és ennek segélyével felnyitották a villát, az összekötözött, eszméletlen állapotban lévő úriasszonyt bevonszolták a villa kertjébe, ahol a virágágyak közé dobták. A kulcsokkal ezután felnyitották a lakást is és teljesen kirabolták. Kicsikov a dermesztő hidegben órákon át feküdt a kertben eszméletlenül, azonban 11 óra tájban végre magához tért és nagynehezen kilökte szájából a rongyokat, minthogy azonban valósággal gúzsba volt kötve, mozdulni sem tudott. Minden erejét összeszedve, kiáltozni kezdett, amire figyelmesek lettek a környéken lakók, akik azután kiszabadították Krisiknét rettenetes helyzetéből és bevitték a lakásba. Azonnal értesítették a férjét, majd a rendőrséget, amely megindította a nyomozást. Krisiknét a kiállott izgalmak annyira megviselték, hogy most súlyos betegen fekszik. Vasárnap délelőtt a mátyásföldi rendőrkapitányság detektívjei kihallgatták Krisiknét, aki azonban támadói kilétéről nem tudott határozott felvilágosítást adni. A támadás ugyanis koromsötétben történt és így Kicsikué a különben is bekormozott arcú támadóinak arcvonásait nem láthatta, csak arra emlékszik, hogy őz egyik feltűnően nagy orrú férfi volt. Ezen az egyetlen nyomon indult meg a nyomozás, amelynek vasárnap estig máris van annyi eredménye, hogy az egyik tettes kilétét valószínűen sikerült megállapítani. Kiderült ugyanis, hogy ezelőtt néhány hónappal Krisikékkel szemben lakott egy ilyen feltűnően nagyorrú férfi, aki azonban mintegy három héttel ezelőtt elköltözött onnan. A rendőri nyomozásnak sikerült azt is megállapítani, hogy az illető legutóbb a Petőfi-uccában vett lakást, amikor azonban vasárnap délután elmentek ide, hogy a gymrahitozist kihallgassák,megtudták, hogy az illető vasárnap reggel váratlanul összecsomagolt és ismeretlen helyre költözött. tisztviselőket, művezetőket és fmában a hasonló állásban levő vagy évi fizetéssel alkalmazott munkavállalókat, magát,alllmazottakat, amelyekhez kereskedősegédek, raktárfelügyelők, ügynökök, utazók, pénzbeszedők, krénikai rendezők, kereskedelmi gyakornokok, vagy tanoncok stb. tartoznak még abban az esetben is, ha javadalmazásuk havi 300 pengést, meghaladja ugyan, de a havi 500 pengőnél nem több! A magánalkaalmazottak közül ugyanis csak azok kötelezettek az öregségi és rokkantsági biztosításra, akiknek fizetése az 500 pengőt nem haladja meg. A Budapest, Újpest, Rákospalota, Kispest, Pesterzsébet, Csepel és Budafok területén betegség, baleset, öregség, rokkant ág, özvegység és árvaság esetére biztosításra kötelezett magánalkalmazottakat nem az Országos Társadalombiztosító Intézetnél, hanem a Magrínalkalmazottak Bistisítő Intézeténél kell bejelenteni. A végrehajtási utasítás 11. paragrafusa közli, hogy ez az általános bejelentési kötelezetség a háztartási alkalmazottakra. (mindenes, szobalány, szakácsnő, komoron, házvezetőnő, társalkodó, ápoló, nevelő, magánkocsis, magán képkocsi vezető stb. nem terjed ki, tehát ezeket nem i is kell bejelenteni az öregségi és rokkantsági biztosításra. Dréhr államtitkár szerint 700 ezer alkalmazott bejelentésére számítanak A társadalombiztosításhoz nagy reményeket fűz Fáss József népjóléti miniszter és munktársa, Dréhr Imre államtitkár, akik ezt a hatalmas munkát igénylő biztosítási tervezetet megalkották. Dréhr államtitkár kijelentette, hogy körülbelül 700.000 keresőre és ezeknek nagyszámú családtagjai bejelentéséreszámítanak A népjóléti minisztérium a hatalmas munka megalkotásánál a magyar viszonyokat vette figyelembe és hivatalos nyilatkozat szerint az újnvosítást kérően a külföldtől, fél annyi költséggel tudják lebonyolítani. A népjóléti minisztérium első újévi ténykedése alkalmával nem mulaszthatjuk el intő szavunkat, felemelni, hogy ez a hatalmas méretű társadalombiztosítás keresztülvitele a valóságban abban a humánus szellemben történjék, mint ahogyan ezt Vasa József elgondolta. " A ,,Dolgozó Asszonyok Lapjának" újévi ünnepi száma megjelent érdekes és gazdag tartalommal. Kiemeljük a következő cikkeket: A dolgozó asszony védelme. Szociális útmutató. Asszonypályák.. Amerikai üzletasszony. Egy aktív gyárigazgatónő. Racionális háztartás felé. Szerkeszti dr. Bródy Ernőtté. Előfizetési ára egy évre 6 pengő. Mindenütt árusítják.. Mutatványszám kapható: VI., Jókai ut.ca 4. A sashalmi rablás után újabb rablótámadást kísérelt meg a két gonosztevő A sashalmi rablótámadás után hétfőn reggel újabb rablótámadás történt Vetnés község határában. A rablók az országúton támadták meg áldozatukat, aki segítségért kiáltozott. A segélykiáltásokra emberek siettek elő, akiknek láttára a rablók elmenekültek, mielőtt tettüket végrehajthatták volna. A támadók szentély leirása teljesen ráillik a sashalmi rablókra s igy arra következtetnek, hogy a sashalmi rablás elkövetői kísérelték meg a vecsési rablótámadást. ^li!MJIWg*wniii—iun»»i » ■ ii — Ma lép életbe az öregségi és rokkantnyugdíjtörvény! Magyarország összes ipari munkásait és kereskedelmi alkalmazottait be kell jelenteni a nyugdíjbiztosításra . Az önálló kisiparosok, mezőgazdasági munkások, háztartási alkalmazottak egyelőre kimaradtak A mai nappal kezdődik meg a népjóléti minisztérium által már évek óta előkészített öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítás. Az 1928 :XI. t.c. mű lép életbe és ennek intézkedése folytán a mai naptól kezdődően Magyarország összes vállalatainak összes alkalmazottait öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére biztosítani kell az Országos Táradalombiztosító Intézetnek. Amikor ezt a nagyfontosságú tényt olvasóinknak bejelentjük, nem haladhatunk el szó nélkül amellett, hogy ebből a törvénycikkből három óriási munkáskategória hiányzik. A mezőgazdasági munkások tízezrei, és önálló kisiparosok óriási tömege, a háztartási alkalmazottak ezrei hiányoznak a kötelező biztosítottak felsorolásából. Tekintettel arra, hogy a népjóléti miniszter bejelentést tett már, hogy ezeknek az óriási és valóban rászorult munkástömegeknek öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítására minden, előkészületet pótlólag megtesznek, reméljük, hogy a ma életbelépő törvénycikk ezen óriási hiánya mihamarább megszűnik s ezek a tömegek is részesülnek majd az Országos Társadalombiztosító Intézet segítségében. Az ipari munkásokat keresetük nagyságára való tekintet nélkül be kell jelenteni A ma életbe lépő rokkantsági törvény mindazokat a munkavállalókat (a háztartási alkalmazottak stb. kivételével) akik betegség és baleset esetére biztosításra már kötelezve vannak, most öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére is biztosításra kötelez. Minden munkavállaló munkást köteles a vállalata, ahol szolgálatot teljesít, bejelenteni még pedig az ipari munkavállalókat keresetük nagyságára való tekintet nélküli Ugyancsak be kell jelenteni a FAGYÁSI BÁNTALMAK KEZEI,ESE \ A FAGYÁSI / \\ BÁNTALMAK ^ gyors eltünteti- |sőre szolgál •Ö 1 liter meleg láb* jr vízben feloldott Y jó evőkanálnyi J *? * )p Szent Rókus-só, melyben a fagyos testrészt lefekvés előtt áztatjuk. Igsn előnyös, de a fagyos lábat könnyen megmaaszírozzuk egy kis vazelinnel, azután jó meleg ruhává betakarjuk. A fagyások megelőzésére ajánlatos a lábét jól regedzeni E célból mindazoknak, akik télen sokat állnak egyhelyben nedves, sáros talajon, ajánlatos kelettkint egyszer egy Szent Rokke-félefürdőt venni. Egy nagy csomag Szent Rókus-tábla éra 1 pengő 28 fillér. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban. Ha valahol nem volna, úgy forduljon SZENT RÓKUS GYÓGYSZERTÁRHOZ vii., RÁkóczi-mr 70