Friss Ujság, 1936. szeptember (41. évfolyam, 199-223. szám)
1936-09-01 / 199. szám
I3SG szept&aScr L, tedd FRISS ÚJSÁG Budavár ünnepe után Budapest ünnepre készül Megérkezett Romanelli ezredes, Magyarország nagy barátja Legendás neve van minden magyar ember előtt Romanelli ezredesnek. Régi barátja a magyar nemzetnek, felejthetetlen szolgá látott tett a kommunizmus alatt az országnak. Nagy olasz küldöttséget hozott magával az ezredes, azokat, akik részt kívánnak venni a budavári emlékünnepségben. A küldöttség tagjai között lesznek azok is, akik leszármazottai a budavári csatában résztvett olasz hősöknek. Ilyen leszármazottak érkeztek Belgiumból is. Képviselteti magát az ünnepségen a német hadsereg és Németország polgári lakossága. Itt lesznek Lengyelországnak, Svédországnak a kiküldöttei is. A budavári ünnepség megkezdődött Sipőcz Jenő dr. főpolgármesternek a rádión elmondott előadásával. Az Iparművészeti Múzeum a 250 éves évforduló alkalmából nagyon érdekes kiállítást rendez, összegyűjtötték a csatának a ránk maradt emlékeit. Gobelinek, 158 egykorú festmény, metszet, tervrajz mutatja be a várfalakon az ostromot és a hadvezéreket. A puskák, kardok, golyók, pisztolyok, sisakok üvegszekrényekben lesznek kiállítva. Az évforduló alkalmából minden felekezet templomában hálaadó ünnepi istentisztelet lesz. A budavári koronázó főtemplomban Sered, Jusztinián dr. bíboros hercegprímás pontifikálja a szentmisét. A budapesti városházán és az összes fővárosi hivatalokban szeptember 2-án az évforduló alkalmából hivatali szünet lesz. Szentig Károly polgármester az évforduló alkalmából javaslatot tett, hogy meg kellene ünnepelni Budapest 250 éves megalapításának ünnepét is. A jubileumi ünnepséget szeptember havában tartanák meg. Troiliancon ezredes fogadtatására megjelent Colonna herceg olasz követtel beszélget a Keleti pályaudvaron. z Országzászlóavatás. A dombóvári frontharcosok áldozatkészsége és gyűjtése alapján Dombóvár is állít országzászlót. Felavatására nagyszabású ünnepség keretében október 11-én kerül sor. Ugyanakkor szenteli fel zászlaját a megalakuló dombóvári frontharcos főcsoport. Tíznapos vadászkirándulásáról hazaérkezett a kormányzó Budapesten keresztül Gödöllőre ment Gömbös miniszterelnök kedden jelenik meg kihallgatáson a kormányzó előtt Horthy Miklós, Magyarország kormányzója vasárnap, este 9 órakor hazaérkezett tíznapos ausztriai útjáról. Szombatról vasárnapra virradó éjszakát a kormányzó Pörtschachban töltötte. Korán lefeküdt, mert vasárnap már reggel 7 órakor folytatta útját hazafelé. Az autó Klagenfurton keresztül a Pack-alpesi úton folytatta útját. Laibach előtt az autó az egyik erdőszélen megállt és a kormányzó a kíséretében levő Brunswick György alezredes társaságában rövid sétát tett az erdőben. Grác határában a kormányzó autóját az osztrák frontharcosok gráci csoportjának 50 főből álló osztaga fogadta. A frontharcosok díszlépésben vonultak el a kormányzó előtt. A kormányzó kocsija Grác egyik elővárosába, Kroisbachba gördült, ahol meglátogatta régi fegyvertársát, Heyssler nyugalmazott ellentengernagyot. A kormányzó pár percig időzött régi bajtársának lakásán és utána a gráci Tegethoff térre hajtatott, ahol piros, kék és sárga havasi virágokból kötött csokrot helyezett el Tegethoff tengernagy emlékművére. Egy óra tájban indult el a kormányzó autója Grácbtól. A kocsi megállás nélkül száguldott keresztül Semmers ügett, fél 5 órakor érkezett Wienerneustadtba és fél 6 órakor a magyar határra. A kormányzó autója a bécsi budapesti országúton keresztül 8 óra után néhány perccel érkezett Budapestre. A kocsi megállás nélkül robogott keresztül a fővároson, majd rátért a gödöllői országútra. Horthy Miklós kormányzó vasárnap este 9 óra után pár perccel érkezett meg Gödöllőre, láthatóan csütörtökön elvisz abba a németországi szanatóriumba, ahova gyógykezelés céljából bevonul. Gömbös miniszterelnök hétfőn délelőtt fogadta a honvédelmi minisztérium referenseit, majd déltájban mintegy félóra hosszat tárgyalt Ernist Sándorral, a kereszténypárt vezetőjével. Ernst távozása után MackensenGyörgy budapesti német követ kereste fel a miniszterelnököt. Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn délután fogadta Darányi Kálmán földművelésügyi minisztert, majd Bánya Kálmán külügyminisztert, akikkel a tárcájuk körébe tartozó ügyeket beszélte meg. Gömbös Gyula miniszterelnök kedden fogadja a kormánynak azon tagjait, akikkel eddig még nem találkozott. A találkozás után jelenik meg kihallgatáson Horthy Miklós kormányzónál vagy Gödöllőn, vagy pedig a kormányzósági palotában. A miniszterelnök határidő nélküli szabadságot fog kérni a kormányzótól és ugyanakkor javaslatot tesz, hogy távolléte alatt a kormányzó Darányi Kálmán földművelési minisztert bízza meg a miniszterelnöki teendők ellátásával. Horthy Miklós kormányzó nyomban Gömbös Gyula után fogadja majd Darányi Kálmánt is. Gömbös Gyula szabadsága alatt a honvédelmi minisztériumot Kozma, Miklós belügyminiszter fogja vezetni. Egyébként Gömbös Gyula miniszterelnököt tegnap Bicske díszpolgárává választotta. Gömbös Gyula a miniszterelnökségen Vasárnap este fél 7 óra tájban indult el Nagytétényből Budapest felé Gömbös miniszterelnök, aki villájából beköltözött a miniszterelnökségi palotába. Magával hozta úti poggyászát is, amelyet előre Darányi Kálmán tárgyalni kíván az ellenzék vezetőivel A hétfő délelőtt folyamán az ellenzéki pártok Budapesten tartózkodó vezetői értesítést kaptak, hogy Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter, aki újból helyettesíteni fogja a miniszterelnököt, tárgyalásokat szándékozik folytatni az ellenzéki pártok képviselőivel. Pálinkás zsoké kapja a Hermes Bank 3000 pengőjét A Friss Újság útján jutott nyomra • A bankcsalókat letartóztatta a vizsgálóbíró A Hermes Bankban történt csalás ügyében dr. Enyedi Róbert vizsgálóbíró hétfőn délelőtt kezdte meg a letartóztatott gyanúsítottak kihallgatását. Víg Ágostonné bábaasszonyt hordágyon hozták fel a cellából. Vignét, mint ismeretes, a főkapitányságról a rabkórházba szállították, mert idegroham tört ki rajta, vasárnap azonban a kórházból már átvitték az ügyészség fogházába. A vizsgálóbíró ezután kihirdette a gyanúsítottak előtt letartóztatási végzését. Az összes gyanúsítottak felfolyamodást jelentettek be a vádtanácshoz. A legutoljára letartóztatott Schwitzer Zoltán magántisztviselő további sorsáról kedden döntenek. Hétfőn délelőtt egy gyűrött ruházatú, beretválatlan arcú férfi jelent meg dr. Polányi Aladár főügyész előtt és így mutatkozott be: — Én vagyok Marosi-Mandl Zoltán krupié, akit a Hermes Bank ügyében keres a rendőrség. Nem bírom tovább a bujkálást és ezért jelentkeztem. Ezután elmondotta, hogy Nagy Lajos, a bankszélhámosság főhőse, 4000 pengőt adott át neki megőrzés céljából. Ennek az összegnek nagy részét elköltötte, a maradékot pedig magával hozta. Beismerő vallomása után Marosi Zoltánt előzetes letartóztatásba helyezték és az ő sorsáról is kedden fognak dönteni. A főkapitányság bűnügyi osztályán hétfőn délben megjelentek a Hermes Bank igazgatói és rövid tanácskozást folytattak a bűnügyi osztály főnökével a jutalmak szétosztásáról. Úgy döntöttek, hogy a bank által kitűzött pengő jutalmat Pálinkás Imre állásnélküli zsoké kapja, mert az ő közlései alapján fogta el a rendőrség Hegyaljai Endre kovácssegédet, aki annak idején kiváltotta az ál-Strasserné nevére szóló fényképes vasúti igazolványt. Ez a bejelentés döntő volt, mert ebből kiindulva került kézre az egész szélhámos társaság. A pénz megtalálására kitűzött 2000 pengő jutalomból 500 pengőt Hasziló István mosodatulajdonos kap, mert ő közölte a rendőrséggel Erdély Henrik ügyvéd detektív- regénybe dugott 25 ezer pengőjének rejtekhelyét. A fennmaradó 1500 pengőt a bank átadta Laky Lajos detektívfőnöknek, hogy ossza szét ezt az összeget a 40 detektív között. 3 CSÚF KITÁGULT PÓRUSOK, MITESSZEREK gyakran a rossz púder következményei. Új felfedezés a púdeR CSOMÓSODÁSIT megakadályozza. Dr. M. Cartin (Párisi Egyetem, Orvosi Fakultás) mondja: „Keményítőtartalmú púderek behatolnak a pórusokba, felduzzadnak és tágítják őket. Olyan púderek, amelyek bármilyen kis szemcséket is tartalmaznak, izgatják a kényes arcbőrt és gyakran gödröcskéket, vagy mitesszereket idéznek elő. De a tiszta légies púder,mely krémhabot tartalmaz, a bőrre mint tonicum hat és ideális szépítőszer." A légies púder csodálatos eljárás segítségével készül és tényleg lebegő szemcséket, tartalmaz. Ezzel a módszerrel készül a Tokaion púder. Ez az oka annak is, hogy a Tokaion púder nem tartalmazhat szemcsés részecskéket, amelyek elcsomósodhatnak és izgathatják a pórusokat. Ezért simul a Tokaion púder olyan bársonyosan és egyenletesen az arcbőrhöz, amelyre úgyszólván láthatatlan szépségfilmet varázsol. A Tokaion ■ púder a szabadalmazott krémhabos eljárással készül. Ezért tapad ez a púder 8 óra hosszat. A legforróbb vendéglőben sem szükséges újabb „arc-tatarozás". Hosszabb táncestély folyamán is friss és fénytelen marad az arcbőr. Próbálja ki még ma a Tokajon púdert. Önt meg fogják lepni ennek az új eljárásnak az előnyei. Ha előírásszerű alkalmazása nem hoz eredményt, viszszaadjuk pénzét, akik a nyomozásban részt vettek, éjjen és napokon át dolgoztak, sőt a nyomozás során jelentékeny kiadásaik is voltak. A jutalomdíjakat kedden délelőtt adják át. A legjobban járt a nyomravezetők közül Pálinkás Imre állásnélküli zsoké, aki a Friss Újságban olvasott a Hermes Bankban történt nagyszabású csalásról és így jutott neki eszébe, hogy egyik ismerőse beszélt neki arról, hogy Hegyaljai Endre kovácssegéd vasúti igazolványt szerzett „valami bankszélhámossági ügyhöz". A zsoké voltaképpen senkit sem ismert a bűnügy szereplői közül, amit tudott, azt is csak hallotta és mégis nagy fontosságú volt a bejelentése. V'.vwx%xwvvvwwvv\v\xwvv Robbanás a bányában: 17 halott 12 sebesült A németországi Bochumban, a Lothringen bánya-részvénytársaság tulajdonában lévő „Vereinigte Präsident" nevű tárnájában hétfőn délben nagy robbanás történt. Este 0 óráig tizenhét halottat húztak ki a romok alól. Tizenkét sebesültet kórházba szállítottak. Eddig nem tudták megállapítani, hogy pontosan hány ember tartózkodott a tárnában a robbanás pillanatában.