Friss Ujság, 1938. március (43. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-08 / 54. szám

1938 március 8. kedd FRISS ÚJSÁG Örökrabságra ítéltek egy apagyilkost 15 éves fegyházbüntetését a Tábla emelte fel élet­­fogytiglanra H­a­n­y­e­c­z Vince 23 éves end­­rőd­i földműves a múlt év novem­berében veszekedés hevében vas­villával fejbevágta édesapját, majd megfojtotta. A gyulai tör­vényszék H­a­n­y­e­c­z Vincét fel­menő ágbeli rokok­on elkövetett szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek és 15 évi fegyházra ítélte. A szegedi Ítélő­tábla hétfőn foglalkozott az ügy­gyel és Hanyecz büntetését élet­fogytiglani fegyházra súlyosbí­totta. Az ítélet nem jogerős. Életuntak szomorú vasárnapja Tömegesen indultak a halálba A Király utca 18. számú ház harmadik emeletéről vasárnap este az udvarra vetette magát Kajtó Gizella szövőnő és azonnal szörnyethalt. A zuhanás zajára kijött az egy emelettel alább lévő lakásáról Báron Győző kalapossegéd, aki vőlegénye volt az öngyilkos leány­nak. Amikor megtudta, hogy menyasszonya halálugrást köve­tett el, ő is le akart ugrani az eme­letről, szándékának végrehajtásá­ban azonban a házbeliek meg­­akadályozták. — Özv. Bokor Gézáné 66 éves magánzónő levetette ma­gát az Aggteleki utca 15. számú ház második emeletéről és össze­tört tagokkal, hatalmas vér tócsá­ban holtan terült el a kövezeten. Az idős nőt súlyos betegség gyö­törte és már régen készült az ön­­gyilkosságra. A Ferenc József hídról a Duná­ba akart ugrani egy jól öltözött nő. Már a híd karfáján volt, mi­kor a járókelők hozzáugrottak és visszarántották. Megállapították, hogy Bogár József­né született Grün Margit a neve, de hogy miért akart meghalni, nem volt hajlandó megmondani. Mivel az öngyilkosságról nem akart lemon­dani, saját érdekében a főkapi­tányság életvédelmi osztályán tar­tották. — A Petőfi térnél a Du­nába ugrott Figler István szabó­segéd, a rendőri motoros csónak azonban kimentette. A Rókusba vitték. — Angyal Antalné takarí­tónő az Erzsébet-hídról akart ha­lálugrást elkövetni, egy rendőr azonban lefogta és a főkapitány­­ságra vitte, ahol az életvédelmi osztály vette gondozásába. Az összekötő vasúti hídon egy levelet találtak, amelynek boríték­ján az állott, hogy adják át a leg­közelebbi rendőrnek. A levélben Kőszegi Kolarik Dezső szegedi fiatalember bejelentette, hogy ön­­gyilkosságot követ el. A boríték­ban egy másik levél is volt, ame­lyet az állítólagos öngyilkos Pa­taki Mátyásnak címzett Szegedre, a püspöki palotába. Nem látszik valószínűnek, hogy az öngyilkos­ság megtörtént, mert a közelben lévő dunai mentőőrség emberei ezt látták volna. A Szigetvári ucca 33. szám alatti lakásán mérget ivott Belinda Ferenc 25 éves ve­gyész. A gyorsan ölő méreg azon­nal végzett vele. A rendőrség meg­állapította, hogy a vegyész az ön­­gyilkosság elkövetése előtt egy lombikban maga készítette a mérget és háziasszonyának azt mondta, hogy most olyan szert csinál, a­mely egy perc alatt halált okoz. A lombik tartalmát, mielőtt még megakadályozhatták volna, egy pohárba öntötte, felhajtotta. Rög­tön meghalt. A rejtélyes hátterű öngyilkosság ügyében a rendőrség vizsgálatot indított. Koldusszegényen meghalt a magyar alumínium-kincs Balázs Jenő mérnök megrendítő tragédiája A Várban, Kaszinó utca 1. szám alatt lévő albérleti lakásán vasár­nap­­rejtélyes­­ körülmények között holtan találták Balázs Jenő 56 éves bányamérnököt. Déltájban­­bement a fürdőszobába, amelynek ajtaját magára zárta. Mivel hosz­­szú ideig semmiféle életjelt nem adott magáról és a kopogtatásra sem válaszolt, melnyitották az aj­tót. A fürdőszoba kádjában, félre­billent fejjel, holtan találták Ba­lázs Jenőt. Az autógejzirból alig észrevehetően kiszivárgott a gáz, de ez nem látszott elegendőnek ahhoz, hogy megölhette volna a hatalmas termetű mérnököt. A ki­hívott rendőri bizottság öngyil­kosságra gyanakodott, lehetséges, hogy mérgezés­­ történt, de méregnek, vagy búcsúlevélnek nyomát sem találták és így az sincs kizárva, hogy szívszélhűdés ölte meg Balázs Jenőt. A haláleset nagy megdöbbenést keltett mérnöki körökben, ahol is­merték Balázs Jenő óriási érde­meit. Neki köszönhető ugyanis, hogy a Dunántúl több helyén, így elsősorban Gánt község környékén felfedezték a százmilliókat jöve­delmező bauxit-telepeket,­­ amely­ből az alumínium fém készül. Ba­lázs bukkant rá a bauxitra, ame­lyeknek kiaknázási jogát eladta 20 ezer dollárért. A megalakult vállalat milliós jövedelméből egy fillért sem kapott. Ezután a Ba­kony északi­ vidékén fedezett fel még gazdagabb alumíniumérc­­telepeket, amelyekért milliókat kí­náltak fel neki. Nem adta oda, maga akarta kiaknázni az alumí­nium kincseket, közben azonban nőttek az adósságai és a bakonyi kincsek is elvesztek. Az államkincstár vásárolta meg árverésen, amelyet a hitelezők kí­vánságára tartottak, meg. A zse­niális mérnök teljesen elszegénye­dett, sokszor még ebédre valója sem volt és hónapos szobába köl­tözött. Már csak egy reménysége volt, milliós kártérítési pert indí­tott a kincstár ellen, de a per ki­menetelébe vetett reménysége is egyre haloványabb lett, ezért tart­ják lehetségesnek, hogy önk­ezé­vel vetett véget gondterhes életének! Többszáz áldozata van a kaliforniai árvíznek A délkaliforniai árvízszerencsétlen-­sség halálos áldo­zatainak számát 400—600-ra becsü­lik. A pontos szá­mot valószínűleg sohasem lehet meg­állapítani, mert az ár a holttestek egy részét a Csen­des óceán felé so­dorta. Hollywood­ban a rendőrség lefoglalta a film­gyárak fényszóróit és azokat az éjsza­kai mentőmunká­latokhoz használja fel. Az árvíz az emberáldozatokon kívü­l óriási anyagi károkat is okozott, amely több mint 100 millió pengőre rúg. A katasztrófa következtében 10 ezer ember lett hajléktalanná. Az árvíz elárasztotta a hollywoodi film­sztárok gyönyörű villáit is, amelyek a santa­ monicai parton épültek. Képünk ezt a villa­sort mutatja be. ­ A nagyhatalmak háborúellenes szövetkezése Az osztrák munkásság­ért áll az ország függetlensége mellett Zernatto osztrák miniszter rend­kívül érdekes beszédet mondott az osztrák rádióban. Kifejtette, hogy Ausztria a függetlenség útján halad. Ezt a német birodalmi kan­cellár is megerősítette, amikor ki­jelentette, hogy az új megállapo­dások a tavalyi júliusi egyezmény kiegészítései. A júliusi megegyezés szerint Németország felelősséget vállal az osztrák függetlenségért. Watzek államtitkár, akit Schusch­­nigg kancellár munkáskörökből vett be kormányába, úgy nyilat­kozott, hogy az osztrák munkások tudják, milyen nehéz feladatok előtt állnak, de el vannak szánva arra, hogy­­ mint aktív készültség állnak ort az ország függetlensége mellett. Ez a gondolat nem pro­paganda eredménye és minden kényszer és nyomás nélkül nyil­vánul meg. Beck lengyel külügyminiszter ellátogatott Rómába, ahol rendkívüli ünnepélyességgel fogadták. A Lengyelországot és Olaszországot közösen érdeklő kér­désekről fog tárgyalni az olasz kormányférfiakkal. Rómában hét­főn kezdődtek meg a nagyfontos­­ságú angol-olasz tárgyalások. An­gol részről lord Perth nagykövet, olasz részről pedig gróf Ciano külügyminiszter tárgyal. A han­gulat rendkívül bizakodó úgy Ang­liában, mint Olaszországban. de­ 3 SVÁ­JCI SAPKA vésbé kedvezőek az angol-német tárgyalások kilátásai, amelyeknek lefolytatása céljából Ribbentropp német külügyminiszter szerdán érkezett Londonba. Az angol kor­mány arra gondol, hogy négy­hatalmi szerződés jöjjön létre, amelynek alapja egy megnemtámadási megállapodás volna Anglia, Franciaország és Olaszország között. Benes csehszlovák köztársasági elnök egy angol hírlapíró előtt nyilatkozott a kisebbségi kérdésről. Kijelentette, hogy Csehszlovákia hű marad a kisebbségi szerződé­sekhez és elismeri Európának azt a jogát, hogy érdeklődjék a cseh­szlovákiai kisebbség sorsa iránt. Hajlandó barátainak, elsősorban Franciaországnak és Angliának ebben a kérdésben minden felvilá­gosítást megadni. Amennyiben a nagyhatalmak között valamilyen rendezés jönne létre a kisebbségi kérdésről, úgy Csehszlovákia ehhez készséggel hozzájárul. Háborúkat nemcsak fegyverekkel nyernek Az angol alsóházban az ellenzék interpellációk pergőtüzét intézte Chamberlain miniszterelnökre. Da­­vidson képviselő azt kérdezte, hogy az olasz nagykövettel folytatott legutóbbi megbeszélés során ka­pott-e a miniszterelnök hivatalos előterjesztéseket az olasz kormány­tól a volt német gyarmatok visz­­szaadása ügyében. A miniszterel­nök nemmel felelt. Az interpellá­ciók után Chamberlain miniszter­­elnök bejelentette, hogy Anglia a harcászati célú tervezésekben tel­jes összhangban áll. Háborúkat nemcsak fegyverekkel és katonák­kal nyernek, hanem gazdasági esz­közökkel és hitelek tartalékaival is, — mondotta. A súlyos erőfeszí­tések hosszantartó korszakában, mint a mostani, Angliának gondo­san meg kell őrizni gazdasági és pénzügyi szilárdságát. Chamberlain még kijelentette, hogy az angol felfegyverkezési po­litika sarkköve Anglia biztonsága. Az angol erőfeszítéseknek négy célja van: 1. meg kell védeni An­gliát, 2. szabadon kell tartani a kereskedelmi utakat, 3. a tengeren­túli területek megvédelmezése min­den támadás ellen, 4. együttműkö­dés a háborús szövetségesek terü­leteinek megvédése körül. Beszédét így fejezte be: — Ne tagadjuk meg érdeklődé­sünket a világ népei iránt. Mélységesen aggasztanak bennün­ket azok a viták, amelyek szűkre­­zárt területen kezdődnek, de álta­lános tűzvész kiindulópontjai le­hetnek.

Next