Függetlenség, 1905. március (18. évfolyam, 25-28. szám)

1905-03-05 / 25. szám

4-ik oldal. F U G G E T L E N S E G KÓPÉSÁGOK. Kulissza-titteok. Azt mondják, hogy Derecz Maris­kánál ártatlanabb, naivabb teremtés még nem igen taposta a világot jelentő desz­kákat. Csodákat mesélnek a tartózkodó, szolid magaviseletéről és a világ nyol­cadik csodájának tartják, mert a leg­ártatlanabb csipkelődésre is olyan ró­­zsapirba borul csinos kis orcája, hogy Éva mama is kitagadná lányai közül ha látná. Miután gyors lépésekkel haladunk a húsvét ünnepe felé és az egész vilá­gon kezdik már tárgyalni az ünne­pekre előterjesztendő kívánságokat, — hát a színfalak közt is arról tárgyal­nak mostanában, hogy ugyan mit is kéne az ünnepekre legjobbat, legkelle­mesebbet kívánni Déri Rózsi, aki még a színpadon is ide-oda mozog, és ebből is kétségte­lenül kiviláglik, hogy veleszületett mo­­tórius hajlamai vannak, megkockáztatja a véleményt, hogy legjobb volna hús­­vétra egy kis kéjutazást (ne tessen rosz­­szat gondolni!) rendezni. Az eszmét magukévá teszik a kompánia összes jelen lévő tagjai és most már azon kezdenek gondolkozni, hogy ugyan hová is kéne a kirándu­lást tenni. Latabár siet kijelenteni, hogy ő akárhová szívesen elutazik, csak­­ Boroszlóba nem. Ellenben magára nézve legkívána­­tosabbnak, legkellemesebbnek tartaná izmai erősítésére és torka köszörülése okáért egy jó gyalogutat tenni a „Hotel Braun“ néven ismert európai hírű, előkelő fogadó különtermébe. A férfiak, — különösen Sutyák, egyhangúlag elfogadják a javaslatot. A szó joga aztán a nőket illeti. Berec Mariska áll legközelebb, ahhoz for­dul hát Latabár, aki az ülésen elnököl: — És te Mariska ?! Hová szeret­nél legjobban Húsvétkor utazni? A kedves Mariska sóhajt egyet, és szemlesütve szól: — Rómába.­ És persze hogy a szegényke vilá­gért sem érti, hogy a körülállók mit nevetnek, mit kacagnak azon oly infá­­misan, hogy ő Rómába szeretne menni. Hiszen ő csak a pápát szeretné látni! * * * Nos, végre nagy nehezen eldöntik, hogy ki hová szeretne kisebb nagyobb kirándulást tenni. Magyari, aki mindig célzatos ke­serűségeket okoz, most hirtelen meg­­szóllal: No jó. Hát tudjátok már, hogy hova mentek. De hol van ehhez a pénz ? A társaság a szép álmokból föl­riadva szomorú bizonyossággal szemléli az összedőlt kártyavárat, m­íg Nagy De­zső így morfondíroz a „Hajdúk hadna­gya“ Hájasával: — Mi kell ehhez ? — Francia! — Hol a francia ? — Francia nincs! — Mi kell az úthoz? — Pénz! — Hol a pénz? — Pénz nincs! * * * De most hirtelen nagy ribillió ke­letkezik. Latabár­ki eddig törte a fe­jét, most hirtelen egyik lába körül egy félkört ír le és vadul, örömmel kiált: — Hah, meg van! — és ezzel jó oldalba böki Nagy Dezsőt. — Mi van? — kérdi amaz. — Pénz van! — feleli kéjesen Latabár. Az egész kompánia, ludak, libák és gúnárok összefutnak és láza­san kérdik: — Hol van pénz? Latabár élvezettel tekint körül és szól: — Te Hájas! — Az osztrák-ma­gyar Bankban ! (h.­u.) SZÍNHÁZ. Műsor: Vasárnap: d. u. Drótost út. (félhelyárak), este: János vitéz. (Bérletszünet) Hétfő: Huszárvér. (Páratlan bérlet.) Kedd: Arany patkó. (Páros bérlet.) Szerda: Aranypatkó. (Páratlan bérletben.) Csütörtök: A gyimesi vad­virág. (Párosbérlet. A hét ismét változatos. Van ismét valami a régiből, — diadalt diadalra hal­moz Sárosi Paula — és a­mi a fő a pub­likum élet-halál harcot folytat Sárosi és Szilasi felet. Hogy aztán, — ha még ösz­­szehasonlítást is tehetünk — Sárosi Paula fényes diadalával járt a sok pro és kontra taps (vagy talán kontra pisszegés!) azt­­— úgy hisszük — még csak említenünk is fölösleges. Voltak Kecskeméten sokféle lázak. Blaha-láz, Csongori-láz, Küry-láz, most Sárosi-láz uralkodik, mely egeket vív és Mici kuplékat kíván. Sárosi Paula művészete, csábos tánca csak úgy mint eddig — újból magával ragadta az érte lelkesülő kecskemétieket. Jelentős sikere volt ismét az idei fiókprimadonnának Déri Rózsinak a Svi­­hákok­­ban, ki ezúttal is sokszoros tanúje­­lét adta, hogy meg van már minden, ami egy primadonnának szükséges — s csak még kellő érvényesülés: A szerep hiány­zik Kitűnő partnere volt Komáromi Gizi is, ki eleven temperamentummal játszott és csinosan énekelt A férfi szereplők — még Latabárt se véve ki — igen gyen­gék voltak s a tavalyi előadás nívója mögött maradtak. (F. I.) Pártközgyű­lés. A Kecs­­ keméti felsőkerületi szövetkezett ellen­zék f. hó 5-én, vasárnap délelőtt 10 óra­kor a Függetlenségi Népkör Klapka­­utcai helyiségében pártközgyűlést tart, melyre az elvtársak ez úton hivatnak meg. Kecskemét, 1905. március hó 1. Szappanos István elnök. ÚJDONSÁGOK. Generál Steinsberg in Grosswardein. Stainsberg altábornagy úr kitűnő ka­tona, igazi mintája az osztrák katonai szellemnek. És pedig nemcsak azért, mert vasárnap délelőtt a nagyváradi gimnázium iskolai hangversenyén kerdlájkot csinált a mi nemzeti imádságunknak, a Szó­zatnak. Nemcsak azért, mert ezt a kí­nos hírt sem enyhíteni, sem cáfolni nem igyekezett. Hanem főleg azért, mert ezzel az ötlettel elkésett egy kicsit. Az osztrák ármádia ugyanis, a dicsőséges osztrák haditörténelem lapjainak hiteles tanúsága szerint mindig megkésett egy ötlettel és egy órával. Generál Steins­berg úr is megkésett az ötletével és ezért mondjuk, hogy Generál Steinsberg kifogástalan osztrák harc­os. Megkísértjük megmagyarázni Ge­nerál Steinsberg úrnak, hogy miért is mondjuk elkésettnek az ő múltkori ötletét. Bizonyára olvassa a generális úr a Reichswehr című osztrák laptársun­kat. Nos, ebben a leg­gutgesinntebb nyomdatermékben is meg volt írva — persze panaszosan, kesergően — hogy a régi rendszer elbukott. Bizonyistok elbukott. És várjon tudja-e a generális úr, hogy hol és miért szenvedte az első nagy vereséget a régi osztrák szellemű­ irányzat ? Kolozsvárit, — a régi cs. és kir. közhaza egyik részének a főváro­sában — leleplezték Hollós Mátyás di­csőséges királyunk szobrát. Ennél a szoborleleplezésnél az akkori szokások­nak megfelelően egy kis Gotterhalte­­botrány történt, ami a fölhullámzó ese­mények folyamán áldozatul kívánta egy magyar országgyűlési képviselőnek Nessi Pál tartalékos hadnagy úrnak a tiszti kardbojtját. Ez volt az utolsó Gotterhalte-ü­gy bérces hazánkban. Ebből támadt min­den. Hiszen ismeri generálisságod a lavina keletkezésének természeti törvé­nyeit. A havasok fölött kóválygó ma­dár kiejt a csőréből egy akkora kavi­csot, mint amekkora generálisságodnak az egyik pici kis aranycsillagocskája. A kavics gördül lefelé. Tapad hozzá hó, jég, sár. És ez a kavics lent a völgyben elsöpör egy egész falut. Ilyen volt az a kolozsvári kavics is. Gördült, megnőtt, rettenetesen megnőtt és lent a völgyben, az or­szágban elsöpörte az egész régi avult feketesárga közszellemet, a polgársá­g fejét vitézül beverő katonai nimbust. Gotterhalte mindenható voltát, a Bécsnek kényre-kegyre odaolvasott ka­tonai milliókat, az akasztófa madár­ijesztőket, a Kossuth név rebellis ten­denciáját, a klikk uralmat, a hazug szabadelvűséget — szóval: a/, egész bécsi muníciót. Ő felsége, kit fokozatos lelkesedés­sel nevezünk a legalkotmányosabb ma­gyar királynak, Kossuth Lajos fiát a Burgban fogadta, udvarképessé tette — és ön, generális úr most tüntet a Szózat ellen ? Ugyan kérjük tisztelet­tel, nincsen igazunk, mikor azt mond­juk, hogy generálisod elkésett ezzel az ötletével. Elkésett vele, mint Don Qui­jote de la Mancha, aki a régi lovagság intézményét akkor akarta visszaállítani, amikor a dárdájával csak szélmalmok ellen harcolhatott. Lehet azonban, hogy nem egy el­késett ötletről van szó, hanem a gene­rális úr lekü­zdhetlen ellenszenvéről, melyet e nemzet hatalmas, büszke ön­tudata iránt érez. Ha így van, akkor nekünk is van egy ötletünk, amely azonban nem késett el és a mely gene- 25-ik szám.

Next