Függetlenség, 1881. március (2. évfolyam, 59-89. szám)

1881-03-01 / 59. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Iroda kiadó hivatal­osAzpn­t, IV. koronzhirMig-uroza­t. u. Cikk bérmentei leveleket fogadunk el. Klárátokat nem küldünk viasza. ELŐFIZETÉSI ÁR: ▼ Mikre postán küldve vagy Budapesten bálhoz hordva: Egyes ívre . .................................15 frt Félévre........................................8 frt Negyedévre.................................4 frt Egy óra........................1 frt 40 kr. 59. szám. Ügyes szám Ara: 5 kr.FÜGGETLENSÉG. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kedd, márczius 1. ... ■ ______________________ Szerkesztői Iroda le kiadó hivatal Balape**, IV- koronaherczeg-ntcza 3. az Előfizetöei pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czlmzendők A lap ceimli le az utczát pontosan caeg. Jelölni kötőik. H­ír cfl. etileket Is 3a.3rU.tt*xelEet érszabály nerint félveez a kiadóhivatal Mi a különbség ? Európa kelete forrong, a nyugat szinleg csendes. Pedig politikai vulká­nok kráterei ma még sem ott, sem itt nem füstölögnek. Ha a kráter nem füs­tölög, akkor a vulkán tövében lakók nem gondolnak menekülésre, nem félnek, hogy a láva kiömlik. A keleti kráter belsejében azonban kész van minden a kitörésre. A görög­török kérdés a legvégső stádiumában van, s a görög-török kérdést nem lehet béké­sen megoldani, mert az a hatalom, mely a görög diplomatákat befolyásolja, sehogy­­ sem akarja, hogy a régi nyílt seb, mely mint keleti kérdés kisért évek óta, be­hegedjen. Ez a hatalom Angolország. Az uj angol kék könyvből ugyanis kiderül, hogy Angliának még kellő időben módjá­ban lett volna Görögországra hatni, hogy egyezzék ki a törökkel, maradjon bé­kével, s ne ingerelje maga ellen Török­országot. De Anglia ezt nem tette. Angol­ország szítja tehát a békétlenséget, az az Angolország, melynek magának is nagyon sok baja van. Ott az izlandi dolog; ott van a boér kérdés, hogy többet ne em­lítsünk. S ez az Angii­­, melynek saját magának vannak belbajai, akarja azt, hogy a többi európai hatalmak se tud­janak kibonyolódni a zavarokból. Ha nekem fáj valami, gondolja magában, fájjon a többinek is. Mily másként viseli magát a köz­­társasági Francziaország. Francziaország­­ban ma Gambetta Leo ép oly hatalom, mint a­mily irányadó, döntő befolyása van Bismarcknak Németország ügyeire. A franczia legitimista és ultramon­­tán sajtó hozzászoktatta Európát ahhoz az eszméhez, hogy Gambetta a háború. És Gambetta éveken keresztül hagyta a fellegeket feje fölött összegyűlni. A felle­gek összetömörültek, már már kitörőben volt a vihar, s ekkor, a legalkalmasabb pillanatban megszólalt Gambetta. Beszéde valódi villámhárító volt. Maguk a német lapok, pedig ezek ugyancsak nem jó barátai Gambettának, kezdik ma már elismerni, hogy Gam­betta nem gondol revanche-háborúra. Gam­betta igen­is akarja, hogy Francziaor­­szágnak ezután a legtöbb befolyása legyen az európai konc­ertben. Ki akarja az elsőséget vívni, de nem területének gya­rapítása ált­al, hanem meg akarja szilár­dítani a köztársaságot, s oda igyekszik hatni, hogy a franczia polgárok tényleg győződjenek meg arról, miszerint nem csak beszéd, pusztán elhangzó szó az a szabadság, egyenlőség és testvériség , ha­nem olyan gyakorlatilag keresztül vihető kormányforma, mely képes a franczia polgároknak jólétét és boldogságát is biztosítani. Angliának, az alkotmányos monar­chiának miniszterei, diplomatái, politi­kusai, minden kigondolható dolgot elkö­vetnek nem csak arra nézve, hogy saját alattvalóikat ,az íreket minél jobban meg­­rendszabályozzák, hanem arra nézve is, hogy egy másik hatalmat, békülni akaró ellenfelével összeveszítsene. A köztársasági Francziaország jelenlegi személy­esítője Gambetta ezzel szemben kijelenti, hogy az országra nézve az az üdabozó, ha szomszédaival minél tovább őszinte és és barátságos viszonyban fog állani. Pedig az a szomszéd, melyre a fran­czia kamara elnöke czéloz, Németország; az a Németország, mely szomszédja terü­letének egy részét elragadta; a franczia eszméket, franczia emlékeket, nyelvet, egyszóval mindent tiz év óta valódi né­met czivilizatori buzgalommal kiirtani iparkodik ; az a Németország, melyre méltán neheztelhet minden franczia. S Gambetta még Németországgal is béké­ben akar maradni, csakhogy Franczia­­ország boldog legyen , csak hogy a fran­czia polgárok anyagilag gyarapodjanak, szellemileg művelődjenek, s a szabadság, a valódi szabadság, Francziaországban megszilárduljon. Ez a különbség a monarchikus Anglia és a köztársasági Franciaország között. — febr. 27. A főrendiház folyó évi márczius hó 1-én 1 órakor ülés tart. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében tárgyalás alá vette az 1880. XXXVIII. t. cz. módosításáról, a közmunka- és közlekedési miniszteri tárcza részéről az 1880. évre szüksé­ges póthitel, és a honvédelmi minisztérium 1881. évi költségvetésének II. és VI. czimében a le­génységi élelem költség többletének fedezésére szolgáló póthitelről szóló törvényjavaslatokat, és azokat az illető jelen volt miniszterek indokolásai után elfogadta. Ezután tárgyaltatott a bélyeg és illetékre vonatkozó törvényjavaslatnak a ház által visszautasított 7. és 20. § a. A bizottság hosszabb tárgyalás után a pénzügyminiszternek a szakaszokra vonatkozólag már a házban be­adott módosításait fogadta el, melyek értelmé­ben szövegeztetnek e szakaszok. Ezenkívül tárgyalta még a bizottság a fő­városi rendőrségről szóló törvényjavaslatot, és elfogadta az abban előterjesztett költségvetés­nek több költségeit s egyszersmind kimondá, hogy a belügyminisztérium a végleges szerve­zésről szóló javaslatot 1882-re nézve okvetlen terjes­sze a ház elé. I i­ IM ... ■ , , I ' ' 1JJ!'.«'.'.11. - A tabi választás. A tabi választás külső eredményéből erő­nek erejével oly dolgokat következtet a kor­mánypárti sajtó, a­melyek a viszonyok benső ism­rete, s a választás statisztikai adatai után összeomlanak, mint az elkapatott gyermek kár­tyavárai. Hanem azt meg kell adni, hogy a választó­kerület székhelyének a távírdától és vasúttól való távolságát, no meg a lent agitáló képvise­lők távollétét elég ügyesen aknázták ki hama­rosan a maguk malmára. Roppant nagyra voltak vele, hogy győztek egy azelőtt pártjukon levő s később személyi irányban mozgó választó­ke­rületben, de azt, hogyan, fó minő számeredmén­­­nyel, mily viszonyok között győztek, bölcsen elhallgatták. No hát addig is, míg a következő válasz­táson tényleg győznék meg a kormánypártiakat, hogy az nevet, a­ki legutoljára nevet, elmon­dunk néhány „becses adatot“, hadd fanyarodjék el tőle a szájuk íze. Először : a kormánypárt Miklós István ügyeinek zavarodása óta folyvást agitált; agitált októbertől kezdve egész a választás napjáig , tehát négy hónapnál tovább és szakadatlanul­­ agitált Miklós István esetéből nem a személy, hanem a párt ellen, bár az ügy személyes jellegű volt, s a párt eklatáns tényben utasította vissza az azonosítást, még ha a kerület elvész is. Ezzel a hosszú időn át tartó meggyúrással szemben a mi pártunk voltaképeni jelöltje mellett negyedfél napig agitált. E negyedfél napból, vagyis vasár­nap déltől szerda estéig­­ két­és egy fél napot vett igénybe, hogy épp azokra a községekre fektesse az agitáczió súlyát, a­hol Miklós István jelöltségének fentartása zavart, megoszlást, vis­­­szavonást okozott. Másodszor: a kormánypárt és kabarék egyesülve lépett fel, még­pedig a hatalom vala­mennyi eszközeinek segélye mellett. A mi pár­tunk részén egy-egy beszéd volt az egész, a­mivel hatni igyekeztek ; nem ült szolgabíró és két-három kertes a falu nyakába kulac­csal, fuvar­osztó és napszám­osztó tarisznyával, nem osztogatott fát, nem küldte el a Balatonra a papok nádasát vágni a választókat, nem vásárolta a választó igazolványokat , nem nyúlt az értelmetlenség legveszélyesebb fegyveréhez, az itatáshoz. Harmadszor : mindezek daczára a mi pár­tunkra jöttek a 48-as zászló alatt szavazni ön­­kénytesen, pusztán a szó által felvillanyozva, az elveknek hódolni 910-en. Három és egy fél nap alatt 910 választót oda állítani az urna elé, minden külső, minden hatalmi, minden kortes eszköz nélkül oly eredmény, hogy a somogyi kormánypárt a győzelmi tivornya után maga is gondolkozóba esett fölötte Negyedszer: a mi többségük került, azt kapták azokból a községekből, a­hova egyetlen egy függetlenségi emb­er se tette be lábát a nép felhívása végett, mert absolute nem volt rá idő, a­hol tehát még azt se tudták, hogy Csorba Ede a jelölt, hanem csak hallottak valamit, hogy fel akarna lépni Miklós István. E közsé­gekből egy szállig befuvaroztatott szavazók ad­ták meg a többséget. Ötödször : Miklós István jelöltségét támo­gató községekből egy-egy harmad rész Csorba jelöltségének kikiáltása után átpártolt a kor­mánypártra. Tanulságok : Az egyik tanulság, hogy még csak egy nap három olyan község bejárá­sára van szükség jelöltünk kitűzése végett, a­melyekre nem jutott idő, s úgy megveri pár­tunk a kormánypárti fekete sereget, hogy egész Somogy megyében hanyatt dőlnek tőle, nem is említve a többi be nem járt községek bejárá­sát. A másik tanulság, hogy a be nem járt községekben egész a választás napjáig, egyes Miklóshoz ragaszkodó bejárt községekben pedig a bejárásig, a kettős jelölés miatt megoszlott választók, e nélkül még az idő rövidsége daczára is okvetlenül, mert számbelileg lehet kimutatni, nekünk biztosították és fogják jövőre biztosítani a többséget. Tanulság végre az, hogy a választók szám­beli arányát illetőleg pártunk a csak negyedfél napra szorítkozó megosztott agitáczió­s kettős jelölés daczára mindössze harmincznyolcz em­berrel kevesebb szavazatot adott most az ur­nába, mint akkor, a­mikor Miklós 948 szava­zattal képviselővé választatott. Ily eredményt elérni egy pártnak, a­mely­nek erkölcsi tekintélyét kellett egyszerre védeni az egy jelölt melletti agitáczióval, ez bizonyára oly eredmény, a minőre ma csak ez a párt képes. Kinevezési rendszer: S.-A.-Ujhely, febr. 26. Zemplén megyének S.-A.-Ujhelyben január hó 20-án tartott rendkívüli bizottsági közgyűlé­sében tárgyalás alá vétetett Szabolcs megyének azon átirata, mel­lyel a közigazgatási­ rendszer megváltoztatása tárgyában az országgyűléshez intézett feliratát hasonló szellemű felirattal pár­­toltatni kéri. Ezen inczidensből kiindulva, megyei rend­kívüli közgyűlésünk, a közigazgatás hiányai és ezek orvosszerei iránti javaslat előterjesztésére alispánunk elnöklete alatt : Evva András, Prá­­mer Alajos, Diószeghy János, Szerviczky Ödön, Gräfffy József, Vladár Kristóf, Zsolnay Endre, Szakácsi Dániel, Sponer Tivadar, Erényi Jakab, Fesztery Tamás és Fejes István bizottsági ta­gokból álló 13-as küldöttségét azon megha­tás­sal küldötte ki, hogy ezek vélemény­es jelö­­lésü­ket a márcz. hóban tartandó tavaszi rendes köz­gyűlésre, jóváhagyás végett, mutassák be, a­mikor Szabolcs megye felirata iránt is egyidejűleg fog érdemleges határozat hozatai. A tizenhármas küldöttség febr. 19-én ülést tartván, még a szabolcsmegyei feliraton is, mely­ben az élethossziglan való választás pártolása ajánltatik, túllövöldözött, és azon egyik orvos szerben állapodott meg, hogy : „a megyei tisztviselők élethossziglan tartó hivatalukat a kormány kine­vezésétől nyerjé­k.“ „Medicina pejor morbo.“ Báró Sennyei Pál régibb program­jának egy általa is legalább most látszólag, elejtett része. Külsőleg úgy néz ki, mintha Zemplén megye reform­küldöttsége egyengetni akarná a kinevezés behozatalának útját a jövő kormánynak. Rohamos esés a jelen „quasi alkotmányos élet“ sikamlós lejtőjén. Alig hiheti magyar em­ber, II. Rákóczy Ferencz, Kossuth Lajos, Ka­zinczy Gábor, Szemere Miklós megyéjéről, hogy ily kezdeményezéssel léphessen fel az ország előtt ! De hát fel fog lépni, mert ezen „orvos szer“ mint küldöttségi javaslat, a jövő márczius hóban Zemplén megye bizottsági köz­ülésében „jóváha­gyás végett“ elő fog terjeszteni, és azt hiszem, a többség által vissza fog vettetni. Vissza fog pedig, mert megrendíti ezen eszme magyar alkotmányunk alapkövet „a pusz­taszeri egyezkedést, és az ezen alapra rakott ezredéves alkotmány különben is ingadozó épü­letét ; megöli népünkben a hitet ezen „schein alkotmányos élet iránt.“ Kihúzza a hivők keb­léből a bizalomnak utolsó gyökerét, és oly apáthiát fogna szülni a közügyek menetében, melyet életre hívni többé semmi fordulat sem lenne képes. Hiszen ebben a közigazgatási bizottságos és csendőrös világban, a tisztviselők választása volt még, úgy­szólván az egyetlen vonzó erő, mely a megyei bizottsági tagok legnagyobb részét, időnkint a megye termébe vonzatta, a­hol egyúttal, akarva nem akarva, más köz­ügyek feletti tanácskozásba is bele­vonattak. Más népek a választási jog elnyeréséért vérüket ontották, és megtartásáért folyton küz­denek. A dalmácziai morlákok 1848-ban készek voltak a hatalmas ausztriai kormánynak ellen­szegülni, sőt fegyverhez nyúlni, midőn biró vá­lasztási joguk fölfüggesztetett. Pedig az alkot­mán­nyal nem biró maroknyi nép volt. Európa műveltebb nemzetei az általános sza­vazati jog behozatala, tehát a választás legszé­lesebb alaponi kiterjesztése mellett agitálnak. A magyar alkotmány alapkövét, a megyék sarkalatos jogát, saját tisztviselőinknek válasz­tása képezte, nekünk szentesített törvények által van biztosítva választó­­jogunk ; mi nem vagyunk maroknyi nép; minket a kormány­hatalom nem akar ezen nemzetünk életével összefort jogunktól erőszakkal megfosztani, és mi magunk dobjuk azt el, csupán azért, hogy modern államban, mo­dern hazafiaknak lát­tassunk. Ez öngyilkosság. Ez megtagadása a hazánk történelméből ki nem törölhető azon igazságnak, melynek fénye Hunyadi Jánost, az igazságos Mátyást és Kossuth Lajost övedzi, a­kik szintén választottak. Megtagadása azon axiómának, hogy a választott elöljáró iránt mindig nagyobb a tisztelet és engedelmesség a népben, mert: „ezeknek ütése sem fájna úgy, mint a reánk nevezett tisztviselők simogatása.“ Annyit jelent a tisztviselők kormány által leendő kineveztetésének önmagunk általi pro­­klamálása, mint kiszolgáltatni a nemzet kezéből az utolsó fegyvert, mel­lyel magát a kormány­­hatalom túlkapásai ellen századokon keresztül védelmezte, vagyis a megnyirbált megyei élet tragoediájának utolsó felvonása, mely utolsó fel­vonásban a szereplők közül csak a bálvány-, aka­rom mondani kormány­imádók maradnak életben. Azt hiszem, hogy az utolsó felvonás ilyetén eljátszását meg fogják akadályozni Zemplén­megye bizottságának tagjai. Hanem aztán, uraim, Zemplén­ megye bizott­ságának tagjai, meg kell jelenni a tavaszi év­­negyedes közgyűlésen, és felszóllalásukat hangoz­­tatniok kell, mert : „néma gyermeknek anyja sem érti baját.“ Nem ismerem szóról-szóra azon indokokat, mert még írásba foglalva nincsenek, melyekre orvosszerv javaslatát az ominózus 13 as bizottság többsége (mert tisztelet a kivételeknek, közöttük is voltak ellenzői a kinevezési javaslatnak, mint Matolay Etele alispán, Évva András, Szakácsi Dániel) alapítani fogja, de annyit megnyugtatásul előre is mondhatok, hogy nem képzelhető oly indok a kinevezési rendszer mellett, melyet egy­szeri hallásra is a legközépszerűbb józan­­ észjárású ember azonnal megczáfolni képes ne lenne. Elvárjuk különösen a s.-a.-ujhelyi és a lisz­­kai kerülete­k országgyűlési képviselőitől, hogy véleményüket szabadon hangoztassák és Philip­­pinél a találkozásra, illetőleg tanácskozásra meg­jelenjenek. . . Bajusz József: Parnell levele Hugo Viktorhoz. Parnell igen nevezetes levelet intézett Hugo Viktorhoz, melyben ezen nagy bölcsész rokon­­szenvét Írország nyomorult állapota iránt fel­hívja. A levél így hangzik: P­á­r­i­s, 1881. febr. 24. Mélyen tisztelt uram! Az ön nemes szivű­sége, rokonszenve az emberi nem nyomorai iránt, az ön számos felszólalása az el­nyomott nemzetek érdekében,egész hosszú és dicső élete ezen jellemvonásai bátorításomul szolgálnak arra, hogy az ön hatalmas közbenjárását kérjem ki a szerencsétlen ir nemzet védelmére. Az a­ kérdés nem felekezeti kérdés. Jelen helyzetében ez tisztán társadalmi kérdés. Ez öt millió munkás ember ügye, kik munká­juk által akarnak megélni szülőföldükön, egy ha­talmas, kiváltságos, eredetére és aspiráczióira nézve idegen osztály ellen küzdve, melyet igazságtalansá­gában és zsarnokságában hasonlólag egy idegen nemzet fegyveres ereje támogat. Mik voltak ezen osztály uralkodásának ered­ményei ? Az egymást követő borzasztó ínséges évek, melyek nemzedékeket nemzedékek után emésztettek fel, történelmi tanulságul szolgálnak erre nézve. Nincs kéz és nyelv, mely képes volna ecse­telni azon nyomort és szenvedéseket, melyeknek mindnyájan, még legifjabbjaink is, tanúi voltunk. Csöndes napokból. Eredeti regény. Irta: Pétery Károly. n. rész. XIX. (4­3 Folyt.) — Itt egy pár fillér, szivességedért kis húgom! Pár krajczárt nyújtott át a reszkető kis leánynak, ki sehogy sem tudta elhinni, hogy ez a rengeteg pénz mind az övé. — Vedd el nagy szamár! u­ralt rá a korcsmárosné s köszönd meg. Úgy bámul mint­ha soha sem látott volna pénzt. A félszemil korcsmáros ekkor lépett be. A­mint az ezredest megpillantotta, arcza bíbor vörös lett. Alig volt képes tartoztatni magát, hogy Zádorfalvyra ne rohanjon. Zádorfalvy a kis­lány nézésébe annyira el volt merülve, hogy nem vette észre a korcs­máros megjelenését. Akkor nézett fel, midőn az asszony férjét megszólította. — Ez az ur kocsisának egy k­eze bort ren­delt, ezért hivattalak be. — Mindjárt lesz. Asszony hozd le a mé­csest, egy uj hordót kell csapra ütnöm. Zádorfalvy magára maradt a kis leán­nyal. — A korcsmáros gyermeke ugy­e kis leá­nyom ? — Az vagyok, felelt a kis lányka félénken. — Hogy kinek ? — Aniczának. A kis lány az adott felelet után távozni készült — Mért akarsz kimenni? dolgod van? — Nincs most, hanem félek megint meg­vernek, ha megtudják, hogy az úrral be­széltem. Léptek hangzottak. A kis leány erre hirte­len eltűnt. — Nem parancsol az ur egy kis jó bort ? kérdé a belépő korcsmáros, dühét mosoly alá rejtve, mi még borzasztóbbá tette megbélyeg­zett arczát. Most ütöttem csapra jó magyaráz­t. — Fejem fáj, ennélfogva a viz mellett ma­radok. — Hova készül uraságod? — Ar ra akartam menni, de erős fejfájá­som miatt jobbnak látom Hegyesfal­vára vissza­térni. Csak egy kissé kipihenem magam. Úgy hiszem a kocsi­rázás okozta. — Én is Aradra készülök. Az árendát kell megvinni. Szerencsés utat uram. Most már ma­gára hagyom. Ha valamire szüksége lesz itt marad az asszony. Kevés idő múlva kocsi zörgés hallatszott. A korcsmáros ment el. A korcsmárosné betekintett az ivóba. — Ha valamit parancsol az úr, a kony­hában a szolgáló. Nekem a kertben egy kis dolgom van. Zádorfalvy azt várta, hogy a kis leány még talán megjelenik, de az nem mutatta magát, hanem helyette a szolgáló lépett be. Panni is sokat változott — legalább tíz évet látszott vénülni. A­mint belépett, Zádorfalvyhoz közeledett, de mielőtt megszólítaná, az ablakon tekintett ki, mely a kertre nézett. — Ne menjen az ur ma Hegyesfalva felé. A korcsmáros az után várja, hogy meggyilkolja. Az előbb hallottam, midőn a feleségével a pin­­cze ajtóba beszélt. Zádorfalvy gyanakodva nézett a sajátságos külsejű leányra. — Miért akarna engem meggyilkolni, hi­szen soha sem látott s ellenem semmi oka ha­ragra ? — Tudja az ur mit beszél ? — Hát a pos­tás, kit a tavas­szal meggyilkolt, mit vétett neki? az sem látta azelőtt. Hát az erdélyi hajt­­sár, kit leszúrt a nyáron, mit vétett? — Hát a kereskedő, kit megrabolt, látta-e őt? — De mégis csak kell okának lenni, hogy ily őrült vakmerőséggel, fényes nappal, ország­úton valakit megtámadjon, a­hol minden percz­­ben rajta veszthet? Hegyesfalva félórányira sincs innen, mindenütt munkások vannak a földek között, ily vakmerőségre csak őrült ve­­temedhetik. — Meg is van őrülve ez az ember, mióta fiának a lövés miatt kezét el kellett vágni, s most is élethalál között van. — Micsoda lövés miatt? kérdezé Zádor­falvy. Sejteni kezdte, miről van szó. — A nyáron Hegyesfalván valami idegen gazdag urat akartak kirabolni, ott kapta fia a lövést. De csak azt a napot tudnám kitörölni életemből! A leány arcza iszonyú kifejezést öltött, szemei vadul foro­gtak, ökleit összeszoritotta. — Az éjjel halt meg az én kedvesem. Az egyik lövés a fejét, a másik a szivét találta. Ez a vak kutya az oka mindennek, ez tett engem örökre árvává. Átkozott legyen haló porában is. Zádorfalvy megborzadt a fájdalom e vad kitörésén. Az atlétaszerű­ leány Zádorfalvyhoz egy lé­pésnyire közeledett s megállóit előtte. — Az ur szép ember, oly szép embert aligha látott e ronda korcsma fala, de Pista még egyszer oly szép volt, mint az ur. Hét vár­megyében nem volt párja, mindenki irigyelte tőlem, a föld hátán nem volt boldogabb lány, mint én. Ha ő ideges karjaival átölelve, azt susogta, hogy ős­szel elvesz s hogy csak egyedül engemet szeret, oh mit bántam én, ha nem vett volna is el, csak élve maradt volna. Zádorfalvy mély részvétet érzett a leány­­ iszonyú szenvedésén. — Ott a kertbe temettük el szép virág­­szálamat. Nem eltemettük, elkapartuk, mint agyon­vert ebet szokták; még csak egy szál deszka sem takarja el szép arczát a leromló földtől. Selyem kendőmet terítettem rá, mit ő ajándékozott. Ez a vén kutya rátaposta a földet, parajjal, gazzal, hintette be sírját virág helyett. Ott a sír szélén fogadtam fel, hogy megboszu­­lom szeretőm halálát ezen a vén gonosztevőn, ha­bár azután meggyilkolna is. — Mért nem jelentetted fel szerencsétlen ezt a rablót, ezt a­ többszörös gyilkost ? — Sokszor akartam, de felhagytam vele. Hisz már többször befogták s újra eleresztették, van pénze magának igazságot venni. De meg ki hinne nekem szegény leánynak ? Ily alka­lomra, ilyen urra vártam, mert a kocsistól tu­dom, hogy az ur gazdag, nagy birtoku, nagy befolyású ember, s tüstént kész lett tervem. Ezek a jött-ment urak, ha az ur feljelenti, nem merik elcsinálni az akasztófára való dolgát. — De hivatkozhatom-e rád szerencsétlen ? — Nem lesz rám szüksége az urnak. A korcsmáros boszut akar venni az uron, hogy fiát nyomorékká tette. Hallottam, mondom, a­mint a feleségével erről beszélgettek. Künn zaj hallatszott. .. A lány odasúgott Zádorfalvynak . — Még egyszer mondom, kerülje a dülő­­utat s az Ároktól és fáktól őrizkedjék. Zádorfalvy kilépett a szobából. A leány egy oldal ajtón észrevétlenül távozott. A korcsmárosné megszeppent. — Azt hittem, rég távozott az ur, külön­ben nem hagytam volna magára. — Kinyugodtam magam, fejfájásom el­múlt, sietnem kell, hogy a helységbe világosan beérjek. Zádorfalvy kémszemlét tartott a táj felett. Semmi rejtekhely, semmi fa, semmi árok, vagy búvóhely nem tűnt fel előtte. Restelte kocsisá’­nak megmondani, hogy másik útra térjen, ha­ladt tehát az országúton, de gondosan vigyá­zott két felé, hogy az ellenség orozva le ne lőjje. Kezét revolverén tartotta, egyébiránt lehe­tetlen volt elhinnie, hogy a vén bandita ily őrül­ten koczkáztassa nyakát, miután orgyilkos czél­­ját óvatosabban is elérheti. Néhány lépésnyire volt Hegyesfalvától, midőn egy vályog­vető gödörből egy lövés füle mellett süvöltött el, egy másik pedig a lőcsöt érte. A lovak megragadták a kocsit s mint villám tűntek el a hegyesfalvi házsorok közt. A kocsis az ezredes segítségével végre megállásra bírta a lovakat. Reszkettek s fútták. A kocsis ekkor tért magához. — Oly kacskaringós káromkodást kerekített ki, hogy a hegyesfalvi hivek keresztet vetettek ma­gokra. . Zádorfalvy jól megajándékozva a kocsist, egyenesen Gyomaiékhoz ment. Kalandja utolsó részét elbeszélte barátjának s tanácsát kérte ki, mit tegyen. Gyomai rögtön intézkedett (Folytatása következik.)

Next