Függetlenség, 1881. április (2. évfolyam, 90-118. szám)

1881-04-22 / 110. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, IV. kcronaherczeg-utcza 3. ez. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre...........................................1 fr frt Félévre.................................................8 frt Negyedévre.....................................4 frt Egy hóra...............................1 frt 40 kr. Egyes szám ára: 5 kr. 110. szám. FÜGGETLENSÉG. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Péntek, április 22. Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, IV- koronaherczeg-utcza 3. sz. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiitterek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kérjük. B ifidetéseket és a nyilztereket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal Kabinet-buktatás tréfából. Ezelőtt mintegy két héttel, mikor a franczia-algíri viszály kenyértörésre kezdett kerülni, az olasz minisztérium egy szép napon csak azon vette észre magát, hogy a parliamentben pártjával együtt minden előleges bevezetés nélkül le van szavazva. Nicotera és Crispi urak, a baloldal vezérei, ugyanis felhasználták az alkalmat, midőn a kormánypárti képviselők „dolce far nientét“ tartottak, s a tuniszi ügyben interpellálták a minisztériumot. Cairoli hívei látván, hogy kisebbségben vannak, azt szerették volna kivívni, hogy a kormány csak két nap múlva feleljen az interpelláczióra. Ez sem sikerült, mert az ellenzék kérlelhetlen volt. Rögtön kellett felelni, s Crispiék nem vették tudomásul a választ. Cairoli és minisztériuma, a bizalmatlanság e nyilatkozata után rögtön beadta lemondását. Két hétig tartott Olaszországban a miniszter-krizis, s most a második hét végén oly megoldást nyert, mint a legutóbbi magyar kabinetválság, midőn Tisza Kálmán pro forma leköszönt, s azután újra kegyeskedett beleülni abba a bársonyszékbe, mely szerinte tövisekkel van ugyan kibélelve, de hát azért mégis csak miniszteri szék lesz az. Humbert olasz király ugyanis, Cairoli leköszönése után meghívta bizalmas értekezletre az egyes pártok vezérférfiait, s felszólíta őket, ajánlanának oly államférfit, ki képes lesz kabinetet alakítani. Sem Crispi, sem Nicotera nem vállalkoztak e nehéz feladatra. Hanem igen is, e helyett egyes vezéregyéniségek a baloldalból és dissidensek közül oly nyilatkozatokat tettek a király előtt, melyek által igazán nevetséges színben állították saját magukat az olasz nép elé. E nyilatkozatok összege az, hogy maguk az ellenzéki vezérférfiak sem tudnak alkalmasabb embert Cairolinál kabinetalakításra, mert Cairoli nélkül senki sem képes, a jelenleg Olaszországban folyamatban levő pénzügyi kalaritásokat lebonyolítani. De hát ha azt tudták az olasz ellenzék vezérférfiai, hogy tehetetlenek, hogy erélytelenek, sőt tehetségtelenek, s nincs kellő képességük arra, hogy ne csak parlamenti debateurök legyenek, hanem államférfiak is ; ha tudták, hogy nincs tömör és elég nagy párt a hátuk megett, miért játszatták le akkor pártjukkal ezt a kormánybuktatási komédiát? Azért, hogy alkalmuk legyen politikai ellenfelüket Cairolit megdicsérni Humbert király előtt ? Azért, hogy megadják Cairoli minisztériumának azt az elégtételt, hogy példával legyen neki bebizonyítva az, amit ő több ízben hangoztatott, hogy Olaszországban a jelenlegi viszonyok között csak Cairoli kabinet lehetséges. Mert ma ismét Cairoli a miniszter, s a Cairoli minisztérium ma erősebb mint volt valaha. Akik bukását előidézték , akik tizennégy nap előtt politikai ellenfelei voltak, a baloldal és a dissidensek, azok most a leghűségesebb támogatói. Ilyen politika csakis Olaszországban eshetik meg. Nem kutathatjuk, hogy csakugyan helytelen-e az a politika, amit a Cairoli kormány a külfölddel szemben követett; az, hogy a tuniszi ügybe mennyire volt belekeverve, csak akkor derül majd ki, ha az erre vonatkozó okmányokat a franczia külügyminisztérium közzéteszi, azt azonban nem vitathatjuk el Cairolitól, hogy a belügyek terén majdnem emberfelettit produkált Olaszország pénzügyei csak rövid idő előtt még rosszabbak voltak, mint a mienk, s e nemrégiben oly zilált pénzügyek ma majdnem teljesen tisztázva vannak. Hogy meddig tart ez a dicsőség, meddig támogatják azok a szeszélyes politikusok a Cairoli kabinetet, azt Crispi úrék még maguk sem tudják Náluk ez a tréfa egy peret. Meglehet, hogy rövideden ismét eszükbe jut ily parlamenti tréfát rendezni, s akkor Humbert király kénytelen lesz új képviselőválasztást elrendelni, hogy új emberek jöhessenek be az olasz parlamentbe, s más pártalakulások elkerülhetővé tegyék az ily komédiázást. — április 21. Az országgyűlési „Függetlenségi kör“ ápril hó 22-kén 11 órakor értekezletet tart. A habarék párt társalgó misége foszladozóban van, mint a nap felkeltével a sötétség. Ki erre, ki arra keres politikai nézeteivel állást a csatlakozás által. Legtöbb csatlakozás történik mi felénk, s csak elvétve a romlottabb és hivatalvadászó elem botorkázik a Lukács Béla-féle kétkulacsos óvatosság kétfelé is tett nyilatkozatai által a kormánypárt húsos fazekai mellé. Újabban két esetről van tudomásunk, amidőn a sorakozás a mi zászlónk alá történt. Az egyik Simonyi Iván galántai képviselő esete, aki a függetlenségi körnek tett nyilatkozata szerint pártunk elveit fogadta el programmjául. Simonyi Ivánon csak azt csodáltuk, hogy nézetei és szavazásai folytán már előbb nem tette. A másik eset Schwarz Gyula esete, a volt képviselőé, aki a monori kerületben szándékozik függetlenségi programmal föllépni. Schwarcz Gyula úrnak, akinek tudományossága előtt meghajtunk, csak azt kívánjuk, hogy ha már egyszer sokféle párt bukdácsolása után visszatért ahoz a párthoz, ahonnan kiindult, erősítse meg lelkét és edzze meg jellemét, hogy valahára komoly politikus számba jöjjön, és ne szélkakaskodjék. A budapest-zimonyi vasútra vonatkozó tárgyalások még ma sem lettek befejezve. Holnap folytattatni fognak. A bécsi lapok most arra a rendkívüli felfedezésre jutottak, hogy az árustatisztikáról szóló törvény sérelmet involvál az osztrák-magyar vám- és kereskedelmi szerződésre nézve, miután a 2 kres bélyeggel ellátott bevallási űrlapok az Ausztriából Magyarországba irányuló áruforgalom tekintetében nehezítést gyakorolnak. Ezzel szemben csak annyit jegyezhetünk meg, hogy az árustatisztikára vonatkozó törvényjavaslat már ezelőtt hónapokkal nyilvánosságra lett hozva, s az osztrák kormánnyal hivatalosan is közöltetett, és hogy e törvényjavaslat — most már törvény — 2-ik szakasza határozottan magában foglalja azon világos intézkedést, hogy a bevallások 2 krba kerülő űrlapokon állítandók ki. Akkor senkinek sem jutott eszébe, hogy ezt a vám- és kereskedelmi szerződés megsértésének tekintse s az osztrák kormány részéről sem történt semminemű felszólamlás. Most, mikor a törvény végrehajtására vonatkozó miniszteri rendeletet kihirdettük, egyszerre azon felfedezést vélik tehetni, hogy a magyar kormány nem akarja megtartani a vám- és kereskedelmi egyezmény határozat,/./--^ . A képviselőház április hó 25-ikén, hétfőn d. e. 11 órakor illést tart. Gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter és dr. Kemény kereskedelmi miniszter ma este Budapestre érkeznek. Tisza Kálmán, szombaton tér vissza Gesztről. A Szerbiával kötendő kereskedelmi szerződés tárgyában, mint az Orsz. Ért.-nek Bécsből írják, a tárgyalások a végső stádiumban vannak, s annyira haladtak, hogy valószinüleg holnap befejeztetnek. Májusi előléptetés. A katonai körök figyelme ez idő szerint egészen a májusi előléptetések dolgában fölmerülő hírekre van szegezve. Ez előléptetések, a róluk jó forrásokból szárnyaló közlemények alapján, sokfelé rossz vért szülnek és élénk megbeszélés, erős kritika tárgyát képezik. Lapunk abban a kedvező helyzetben van, hogy az alaposságukkal és szakavatottságukkal nagy feltűnést keltő honvédségi czikkek kitűnő írójától közölheti e kérdés megvilágítására az alábbi czikket: A májusi közös hadseregbeli előléptetésekre a N. W. Tageblattban tett észrevételek, amelyek a legkiképezettebb tábornokok mellőzéséről szólanak, kiknek a közös hadsereg úgy sincs nagy bőségében, nekünk is alkalmid szolgál, hogy arra nézve annyival is inkább megtegyük észrevételeinket, amennyiben a magyar honvédségben azok száma még csekélyebb. Ha talán való is, mit némely katonai tekintély állít, hogy a közös hadsereg kiképzésére és fegyverkezésére nézve a jelenkor követelményei színvonalán áll, de azt sem tagadhatni, hogy a tisztikar katonai szelleme különféle okoknál fogva sokat szenvedett, és hogy a századok óta a császári hadseregben megrögzött hiányos vezénylet a legújabban behozott rendszer által, melynél fogva fiatal tábornokok pótolják az öregek helyét, legkevésbé sem orvosoltatik. Míg Poroszország a maga 70 éves hadtest-, 60 éves osztály- és dandár parancsnokaival két világra szóló nagy hadjáratot dicsőségesen végzett, az alatt Ausztriában fiatal tábornoki nemzedéket akarnak behozni, akiknek semmi tapasztalásuk nincs arra, hogy hadsereget vezényelhessenek, a káros és tapasztalt tábornokokat pedig oly eszközökkel igyekeznek a közös hadseregtől eltukmálni, amelyek minden részrehajlatlan szakértő megrovását méltán megérdemlik. Az érdemekben megőszült tábornokok és törzstisztek elmozdítása oly módon történik, hogy az illető elmozdítandók ezt még távolról sem sejtik. És miért történik ez? Mert egyik vagy másik fölebevaló kifogásolni valót talál bennök. Míg még egy cseléd is követelhet legalább egy havi felmondási időt, az alatt a tábornokoknak a rendeleti közlöny egyszerűen lakásukra küldetik. Az elmozdítás másik módja az elkedvetlenítés és apró bosszantások mindaddig, míg az illető maga folyamodik nyugdíjaztatásért, hogy meneküljön e darázs szúrásoktól. A legkülönösebb mód pedig az, hogy a tábornok vagy törzstiszt felülről intést kap, hogy miután 60 éves korát meghaladta, illő volna, hogy nyugalmaztatásáért folyamodnék, vagy pedig még egyszerűbben ráparancsolnak, hogy magát betegnek jelentse. Nem emlékeztet-e e két utóbbi mód a török udvar ama szokására, melynél fogva a szultán a kegyvesztett nagy vezérnek, miniszternek vagy pasának elküldi a selyem sinort, hogy azzal magát megfojtsa ? És hogy egyesek gyűlölete kielégittessék és a kegyenczek előléptethessenek, a nyugdíjazási budget már 12 millióra rúg, mely a nemzetek véres verejtékéből fedeztetik, az elégedetlenek számából pedig légiókat lehetne alakítani. E bajok forrása a vezérkar dicsvágya. A kegyosztás és pártfogolás némelykor más változatban is észlelhető e szomorú katonai helyzetben, kivált ha kitűnő tábornokok mellőzése és a honvédség parancsnokságával megbízott tábornokok pártfogolása forog kérdésben, noha ez utóbbiak is voltak és nem a honvédség, hanem a közös hadsereg tábornokai. Míg ugyanis a fényes múltúkért kitűnő Scudier és Maroicsics táborszernagyoknak tudtára adják mennyire kívánatos volna, ha nyugdíjaztatásukért folyamodnának, noha a közös hadsereg legjobb taktikusai és a legvirágzóbb egészségnek örvendenek, az alatt Péchyt, a ki 1859-ben mint cs. kir. őrnagy azon oknál fogva nyugdijaztatott, mivel akkor nem tartatott előléptetésre képezettnek, 10 évvel később előléptették és a honvédséghez osztották be, hogy tábornokká léptessék elő. Ezzel a Péchyvel a legkíméletesebben bántak és a Ludovika akadémiabeli kudarcza daczára legfelsőbb megelégedéssel jutalmazták s rendelkezési állapotba helyezték, később pedig saját kérelmére nyugdíjazták rendjellel ékesítették föl és most egész nyugdíjat húz semmiért. Véletlenül az ő eseténél, e nyugdíjazás a honvédségre nézve nagy szerencse volt, mivel már attól kellett tartani, hogy azért tették előbb ideiglenesen rendelkezési állapotba, hogy egy kitörendő háború esetében az ő hadvezéri lángeszét fogják igénybe venni. Ily eset a közös hadseregben számtalan van, így Pulz és Mendel altábornagyok útjában állanak Graefnek és gr. Szapáry Lászlónak. Pulznak fényes katonai múltja és ingathatatlan ereje s egészsége azonban megnehezítik nyugdíjazását. Ő volt az, ki az osztrák-olasz hadjáratban 1866-ban Custozzánál a maga dzsidásaival négy olasz gyalog négyszöget szétrobbantott. Mondel a király oldala mellett van, azért nem bánhatnak el vele könnyen. Majd megválik, a májusi előléptetéseknél mi fog velük történni, hogy Graef és Szapáry táborszernagyokká léptessenek elő. Még különösebb Bourgignon altábornagy esete. Ő ugyanis azon oknál fogva, mert egy szállásról a másikba történt átköltözése alkalmával katonai szekerészeket alkalmazott bútorai átszállítására, nyugdíjaztatott, mivel ezt tábornoki állásával összeférhetlennek tekintették. Mig vele ez történt, az alatt Hollán Ernő ur egészen jól érzi magát tábornoki állásában, daczára a még mindig fel nem világosított keleti vasútügynek, melyre nézve ő nem csak nem sürgeti a magyar országgyűlés által elhatározott vizsgálatot, sőt e vizsgálat meghiúsításával is beéri. Ez tehát nagyon összefér a tábornoki állással s méltán lehet kérdezni, vajjon a magyar honvédségnél alkalmazott cs. kir. tábornokok más agyagból gyurvák-e, mint a közös hadseregbeliek ? A magyarországi román ifjúság. (Saját levelezőnktől.) Bukarest, ápril 19. A magyar lapok legnagyobb része ama meglepő hírt közölte e napokban, hogy a román fejedelemségnek királysággá proklamálása alkalmából a magyarországi román ifjúság tüntetni akar, s e czélból a budapesti és kolozsvári egyetem román ajkú hallgatói egy küldöttséget küldenek Bukarestbe átadni a királyi párnak a román ifjúság hódolatát. E hírrel kapcsolatban egyes lapok, s kivált a románok regényesebbnél regényesebb tudósításokat hoztak forgalomba. Előadták mily nagyszerű lesz e tüntetés, hány emberből fog állani a deputáczió, a román népnek mily forró rokonszenve kíséri őket útjukban, mennyire a román nép érzelmeit fogja tolmácsolni a deputáczió. Előadták továbbá, hogy mekkora fényes fogadtatás vár reájuk Bukarestben a román királyság székvárosában. Itt-ott e hírek olvasására talán már készültek is a magyarországi román vidékek az út mentében a fiatalsági küldöttség üdvözlésére. Mind e hírekről, mi itt csak a magyarországi lapokból értesültünk, mert ily deputáczió megválasztásáról, kiküldéséről, jöveteléről Bukarestben nem tud senki semmit. Nincs ilyen deputáczió kiküldésének még szándéka se bejelentve. Határozottan írhatom, hogy ilyenről se az udvar, se a hivatalos körök, se mások nem értesültek, ilyen még csak jelezve síncs. Mindenki, aki a magyarországi viszonyokat ismeri, csak éretlen tréfának, vagy valami hetimester ötletének tekinti ezt a tüntetési kacsát. Olyan ember nem él Bukarestben, ha csak valamit ért a politikához, hogy a legtávolabbról is hitelt adna a híresztelésnek. Sok ok van, amiért nem hiszik, s ezek között a legfőbb az, hogy számottevő elemből valamire való deputáczió nem alakulhat, s aki e hírt először világgá bocsátá, nem igen gondolt annak megvalósulására, csak a szenzáczióra, melyet e hite előidézni fog. Sikerült-e Magyarországon elérni czélját, s propagandát csinálni az eszmének a román fiatalság között, s fölvenni vele a közönséget, nem tudom, csak azt tudom, hogy itt Bukarestben úgy a kormánykörökben, mint közöttünk magyarok között, akik a román királyi párt oly impozáns ováczióban részesítettük, a román fiatalsági küldöttség eszméje is kellemetlenül érintett. Az az általános vélemény, hogy akitől az ered nem lehet román, vagy legalább nem jó román, hogy ily idétlen tervvel igyekszik konkolyt hinteni az egymásra utalt, s az utóbbi időkben egyre szívélyesebbé vált magyarromán barátság közé. A „FÜGGETLENSÉG“ TÁRCZÁJA, lAISISI fISSIIISE, Daudet Alfons regénye. 25 texjSőr, és sz. XIII. Victor kulcsai. Midőn lefelé haladtam, körültekintek, mindent jól szemügyre vettem, mintha lelkembe vésni akarnám ez épület minden részletét, melyet látni talán nem fogok soha. Azon pontra érve, hol a bűvös fekete szemekkel először találkoztam, felsóhajték és gondolom : — Isten óvjon benneteket szép fekete szemek ! Az igazgató kárpitozott, titokzatos ajtaja előtt is elhaladtam, aztán Victor szobájához értem. Itt megállapodtam .... Oh gyönyör, oh élvezet, a végzetes kulcsköteg ott himbálódott a szoba kulcsán, mely a zárba volt dugva. Élvezettel szemléltem e borzasztó közeget s szemle közben egy eszmém támadt, a boszuállás eszméje! A gondolatot tett követte, zaj nélkül húztam ki a szoba kulcsát s az egész csomagot elrejtem kabátom belső zsebébe és a boszuállás édes érzetétől villanyozva, négy lépcsőt ugorva át, haladtam lefelé. A középszakasz udvarán egy nyitott kút volt, oda siettem. E pillanatban senki sem időzött az udvaron, az óriás szemüveg nem vonta szét ablak függönyét. A körülmények tehát kedveztek a bűntett elkövetésének. A borzasztó kulcscsomagot, mely annyi fájdalmat okozott nekem, kivettem zsebemből és egész gyönyörrel a kútba dobtam. Utólszor hallam csörömpöléseket s az elégtétel érzetével, mosolyogva távoztam a bűntény szinhelyéről. A kapu alatt, épen midőn kimenőben valók, Viot úrral találkoztam, de oly Viot úrral, minőt eddig nem láttam, nem ismertem. Kulcs nélküli Viot úrral, kétségbe esve futkározott ide-oda. Mellette elhaladva, egy pillanatig gyanúsan zavartan tekinte reám. Talán kérdezni akart, ha nem láttam-e élettársait, de nem volt bátorsága. Most a kapus az emeletről a lépcső karjáról lehajolva, kiáltá : — Viot ur nem találom sehol. Mire a kulcsok hatalmas ura töprengve mondá: — Oh én istenem — és eszeveszetten elfutott. Szerettem volna tovább e látványban gyönyörködni, de a fegyvertérről ide hangzott a posta sip s én nem akartam a postakocsiról lemaradni. Es most isten hozzád átkos épület, isten veletek rosz szivű gyermekek, és szigorú házi szabályok; távozom tőletek öröre. Es ön Boucoyzan marquis, adjon hálát az égnek, hogy kardom begyétől megmenekült, melyet itt maradásom esetében el nem kerülhet. — Hajts kocsis, sípolj postalegény, hányjanak szikrát kerekeid jámbor postakocsi és repítsetek tüzel mének mihamarabb innen, messzire. — Repitsetek szülővárosomba, Baptist bátyámhoz, hogy édes, jó anyámat ölelhessem, aztán gyorsan Páris felé, hogy Jaquest felkeressem szobájában, a latin negyedben. XIV. Baptist nagybátyám. Sajátságos ember volt az én Baptist nagybátyám, nem volt ő sem jó. ..sem rossz. Fiatal korában nőül vett egy magas, sovány, fösvény leányt, kitől roppantul félt. Most e vén gyermek csak egyetlen szenvedélyt ismert: a festést. Vagy negyven év óta körül volt rakva ecsettel, különféle tégelyekkel, festékekkel, s egész idejét a lapokban megjelenő képek kiszínezésével tölté. A ház tele volt különféle képeslapokkal, Charivari és Magasin pitoresque-el. Mindannyiunk képei vastagon voltak színes festékekkel bemázolva. Midőn egyszer neje megtagadta tőle a pénzt, hogy lapokat vehessen, könyveket mázolt be. Magam is láttam több könyvet, melyet bemázolt. Előre öreg, és borzasztó nép mellett élt kedves anyám már hat hó óta. Szegény anyám egész napját fivére társaságában tölté és igyekezett magát neki hasznossá tenni. Kimosta ecseteit, vizet készített tégelyeibe, stb. Kellemetlen volt anyámra, hogy Baptist bácsi atyámról megvetéssel emlékezett, a mióta megbuktunk, és szegény anyám egész nap e megjegyzést hallá : — Egzette nem fogja fel helyzetét, valóban ő könnyelmű ! És mily komoly, meggyőző hangon ejti e szavakat, miközben egy spanyol nyelvtant mázolt be. Azóta sokszor találkoztam az életben komoly emberekkel, kik idejöket spanyol nyelvtan bemázolásra fordítják és mások felett, — kik munkálkodnak, de kevés szerencsével, — szigorúan pálctát törnek. E részletekről, s anyám szomorú helyzetéről csak később nyertem felvilágosítást. Most, midőn e házban időztem, csak arról győződhetem meg, hogy anyám, — bár mit mondjon is, — nem boldog itt. Épen ebéd ideje volt, midőn megérkeztem. Anyám örömmel futott elém és karjaiba zárt. Bár örvendett látásomon, hangulata nyomasztónak látszott. Keveset, halkan, és a felindulástól remegő hangon beszélt, szüntelen tányérjára szegezve tekintetét. Fájt szívemnek, hogy most is régi, kopott, fekete ruháját viselte. Nagybátyám és nagynéném hidegen fogadtak. Nagynéném ijedt arczczal tudakolá, ha ebédeltem-e már. Siettem őt „igen“-nel megnyugtatni. Szegény nő, egy pillanatig aggódott, hogy én is fogyasztom asztalát. És minő ebéd volt az! Baptist nagybátyám azt tudakolá, ha beálltak-e már a szünidők ? Azt válaszolom, hogy még nincs ugyan szünidő, de Párisba megyek, mert Jaques jó állást talált részemre, mely jövőmet inkább biztosítja, mint a tanítói állás. E feleletet azért rögtönöztem, hogy anyámat megnyugtassam, és másrészt nagybátyám előtt tekintélyben emelkedjem. Midőn nagynéném a „jó állásból hallott, nagy szemeket meresztett reám. — Hallod Dániel, — szólt aztán hozzám — jól tennéd, ha anyádat magadhoz vennéd Párisban. Szegény nő agyon búsulja magát gyermekei után; aztán tudod, nem kívánhatjátok, hogy nagybátyátok legyen szüntelen a család fejős tehene. — Az tény, hogy engem fejős tehénnek tekintenek, — jegyzi meg nagybátyám tele szájjal. E jelző : fejős tehén, tetszett neki, és egész komoly hangon ismétlé többször egymásután. Az étkezés hosszasan tartott, mint rendesen öreg embereknél. Anyám keveset evett, lopva reám pillantott. Nagynéném folyton szemmel tartá. — Nézd, nővérednek elvette étvágyát az öröm, hogy Dánielt láthatja. Tegnap két darab kenyeret fogyasztott, ma csak egyet. Oh kedves drága jó anyám, menyire szívesen magammal vittelek volna rögtön, ha biztosra indulok. Elragadtalak volna a szívtelen fejőstehén közeléből. De Jaques szobája sokkal kisebb, semhogy hármunkat befogadhatna. Csak legalább kedvemre kibeszélhettem volna vele magamat, de egyetlen pillanatra sem hagytak magunkra. Ebéd után Baptist bácsi nagy munkájához látott, a spanyol nyelvtant rajzolta, a fösvény nagynéni pedig az ezüst erő-készletet mosta el. Mindketten félszemmel reánk ügyeltek. A válás órája ütött, indulnom kellett, anélkül, hogy egyetlen bizalmas, egyetlen szívélyes szót válthattunk volna együtt. Szivem csordultig volt, midőn a fasorban egyedül haladtam az indóházhoz. Ismételtem fogadalmamat, egész komolyan életpálya után látni, s egyébre nem gondolni, mint a családi tűzhely helyreállítására. Vége az első résznek.