Függetlenség, 1881. május (2. évfolyam, 119-149. szám)

1881-05-16 / 134. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. sz. Csak bérmentes leveleket, fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre....................................Ifi frt Félévre................................ . 8 frt Negyedévre.................................4 frt Egy hóra...........................1 frt 40 kr. Egyes szám­ára: 5 kr. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 134. szám. Hétfő, május 16. Szerkesztői iroda és kiadó­hivatal Budapest, IV- 3:oronaherczeg-utcza 3. sz. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan meg­­jelölni kérjük. A h­­irdetéseket és a-srilttereket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal A románok. (L. K.) A nagy­szebeni román értekezlet elfogadta a határozati javaslatot, mely a ma­gyarországi románok aktivitását feltételesen he­lyesli , a királyhágón túli románoknak további passzivitását azonban fentartandónak mondja ki. A meghozott határozatot sajnáljuk. Minden hosszasabb magyarázgatás nélkül elhisszük a románoknak, hogy lehetnek sérelmeik. Kinek ne volnának­­ sérelmei ma? Míg azonban e sérel­mek orvoslása nem ütközik az ország területi integritásának, politikai államegységének hatá­raiba; míg sérelmeik a külön ajkúak egyenjo­­gosítására, kulturális fejlődésükre vonatkoznak; míg tehát a sérelmek olyan természetűek, me­lyeknek orvoslására a magyar országgyűlés nem­csak hivatva, de épen saját érdekében köte­lezve van, nem bírjuk felfogni, hogy a magyar­­országi románok aktivitásához miért akarnak feltételeket kötni? továbbá az erdélyi románok által miért tartassék fen a passivitás, holott már meggyőződhettek, hogy az ő részükről az igen hatástalan, sőt kárhozatos eszköz, mert használ­hatóságához hiányzik a legfőbb feltétel: hogy ők nem külön tagjai a koronának. Sajnálatunkat a passzivitás kimondása miatt fokozza még az a körülmény, hogy a magyar­országi aktivitás föltételéül oly dolgokat mon­danak ki, melyek ellen határozottan föl kell lépni mindenkinek, ki előtt szent István koro­nájának épsége, a magyar államiság eszméje szent és sérthetlen. Ha értesülésünk ugyanis nem téves, a magyarországi románok aktivitását oda is akarják a többi közt hrányoztatni, hogy Erdély autonómiáját vívják ki, hogy a román nyelv hivatos használatát erőszakolják ki, és hogy a magyarosodás ellen kordont húzzanak. E törekvések olyanok, hogy a magyar tör­vényhozás a nemzet ellen való gyilkosság meg­­kísértése nélkül még csak nem is tűrheti. Erdély külön autonómiájának berendezése az unió széttépését jelentené, melybe sem Erdély, sem Magyarország nem egyeznék soha, valamint a magyar állameszme nyílt megtagadása volna, hogy ha a magyar birodalom valaha más hiva­talos nyelvet ismerne el, mint saját nyelvét, végre öngyilkossági kísérletnek tekintené min­denki, ha a magyar birodalom saját területén a magyar állampolgárok előtt a magyarosodás elé akadályok gördítését engedné és tűrné meg. Ha a románok elfeledték azt, hogy nem képezik külön kiegészítő részét a magyar biro­dalomnak, hanem egy és ugyanazon országnak oly polgárai, kik sem külön geográfiai területet, sem külön politikai területet, sem külön intéz­ményeket nem bírnak és nem bírhatnak; ha a teljes egyenjogúság helyett oly követelésekkel állanak elő, melyekre semmiféle joggal nem bír­nak, akkor ne csodálkozzanak, hogyha e köve­teléseik még a méltányos, jogos, teljesíthető as­­piráczióik megvalósulása előtt is bezárja az aj­tót, hogyha valódi sérelmeik orvoslása is szenved a jogtalan, a törvénytelen, az alaptalan követe­lések miatt. Örömmel üdvözölte volna az egész nemzet a románokat, midőn passzivitásukból kilépve váll­vetve igyekeztek volna úgy saját valódi és jo­gos, mint az egész nemzet sérelmeit orvosolni; örömmel üdvözölte volna mint hazafiakat, kik üdvtelen és czéltalan tétlenségüket oly tevékeny­ségre fordítva e sokat szenvedett hazának és benne önmaguknak jobb sorsot igyekeztek volna előidézni, teremteni; de midőn oly követelések­kel állanak elő, tevékenységüket oly feltételek­hez kötik, melyek a nemzet részéről öngyilkos­ságot involválnak, melyeket a magyar alá nem írhat, el nem fogadhat, akkor sajnáljuk a romá­nokat, sajnáljuk azt a tétlenséget, mely még a lehetőséget is elveszi a sérelmek megszüntetésé­től, de sajnálatunk nem terjedhet annyira, hogy meggondolatlan aspiráczióik megvalósíthatására segéd­kezet nyújtsunk, hogy ezáltal hazánk, nemzetünk, önmaguk ellen kövessünk el árulást, gyalázatos, menthetlen, bélyegző árulást. A nemzetiségek ellenében a magyar úgy is túl engedékeny. Engedékenysége nem egyszer szerzett már önmagának kellemetlenséget, sőt hajt. A románok a nagy­szebeni értekezletükön újra csak azt mutatták meg, hogy minél többet enged a magyar, annál nagyobb követelésekkel állanak elő, sőt elég vakmerőek követeléseiket annyira fokozni, hogy már egyenesen a nem­zeti exisztenczia ellen való támadássá válnak. A magyar a vele ugyanazon országot lakó idegen ajkú polgárokat testvérekül óhajtja tekin­teni, velük békében és egyetértésben kíván élni, de ha jutalmul ily követelésekkel állanak elő, akkor e nemzetnek nincs, nem lehet egyébb szava hozzájuk, mint a leghidegebb, legkönyör­telenebb visszautasítás. Vajjon ezt akarják-e elérni a románok? Alig hisszük, pedig ha elfeledik, hogy ők nem abban a viszonyban és helyzetben vannak, mint a horvátok: ha nem akarják észrevenni azt, hogy a horvátok folytonos és túlságos követelé­sei is mekkora ingerültséget keltenek az ország­ban ; ha nem látják azt, hogy a horvátok köve­teléseinek kielégítése is csak azért erőszakoltatik a magyar kormány által a nemzet nagy indig­­nácziójára, hogy ennek fejében támogassák a magyar kormány depraváló, korrumpáló műkö­dését és eljárását, akkor a nemzet részéről más, mint visszautasító válaszban nem részesülhetnek. — május 15. A nagyszebeni értekezlet, melyet a magyar­­országi és erdélyrészi románok tartottak és szom­baton befejeztek, az erdélyi románokra nézve a passzivitás további fentartását mondta ki, a ma­­­gyarországi románok aktivitását pedig feltétele­sen helyezette és a feltételek megállapítására és formulázására bizottságot küldött ki, mely bi­zottság a következő programmot állította össze: Erdély autonómiájának ki­vívása, a román nyelv hivatalos használása, a hivatalok betöltésénél a számarány és a nyelvek ismeretének a szüksé­gessége, a nemzetiségi törvény revíziója, az egy­házi és iskolai autonómiának megvédése , a magyarosodás elleni törekvés, egy új választási törvény alkotása, nemzetgazda­sági és pénzügyi javaslatok sürgetése a dualiz­mus kérdéseit illetőleg a maga idején a szerző­dések lejártakor. Az országgyűlési szabadelvű­ párt mai értekez­letét Vizsolyi Gusztáv elnök megnyitván, Ordódy Pál közlekedési miniszter ismerteti Bánhidy Bélának a hazai folyók szabályozására vonatkozó indítványa tárgyában a holnapi üllésben teendő előterjesztésé­nek tartalmát. Előadta a többek közt, hogy 3 tör­vényjavaslatot szándékszik benyújtani, név szerint a tiszavölgyi vízszabályozó társulatról és központi bi­zottságának megalakításáról, az előmunkálatokra szükséges póthitelről és végre az okvetlenül szük­séges teendők megtételére szóló meghatalmazásról, melyekkel azt hiszi, az indítványnak eleget tett. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy az indít­vány mint összetartozó a törvényjavaslatokkal együtt fog tárgyaltatni. Ezután a budapest-zimonyi vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat vétetvén fel, az Ordódy miniszter indokolása és György Endre felszólalása után elfogadtatott. Választási förmedvény. Olvastunk már életünkben sok bolondot, de egy rakáson oly csomó bolondgombát még nem­igen nyomtak ki, mint abban a felhívásban van, melyet a nagy-károlyi szabadelvű­ párt központi vég­rehajtó-bizottsága adott ki. Most, midőn még a választási láz nem kelti fel az indulatokat, a­midőn még az idejét sem tud­juk, körülbelül, mikor fognak a polgárok a válasz­tói urnához járulni, hogy legszentebb jogaikat gya­korolják, igazán szolgalelkil egyén bérencz tolla lehet csak képes oly valótlan badar rágalmakat összehalmozni, mint a mennyi valótlanság a nagy-ká­rolyi kiáltványban foglaltatik. Nézzük például a kiáltvány harmadik bekez­dését, melyből kitűnik, hogy mily higgadt, mily tárgyilagos, és hidegvérű „úr“ írhatta ezt a prok­­lamatiót. E bekezdés így szól: „A függetlenségi pártnak az emberi könnyel­műség természetes következményei miatt elkesere­dett, önmagukkal is meghasonlott szóvivői nyakra­­főre gyüléseznek, hogy handabandáikkal a józanul gondolkozó polgárok fejét megzavarhassák, kedé­lyüket felzavarhassák.“ Ha e sorokat olvassa valaki, az illető azt hi­hetné, hogy a­ki a kiáltványt fogalmazta, jellemi­­leg Cató, az emberi gyarlóságoktól ép oly ment, mint a köpenyét Putifárnénál feledett József; ön­zetlen mint Arisztides ; takarékos mint Diogenes, ki fapoharát is felesleges bútordarabnak tartván el­dobta, mikor látta, hogy egy fiúcska a markából iszik. Hát még, ha a következő bekezdésben azt ol­vassuk, hogy: „A függetlenségi párt álomszerűen szép, de valósíthatlan programját főképen azon elemek ra­gadták magukhoz, a­melyek — midőn pusztító haj­lamaikat önmagukon már gyakorolhatják — az országon óhajtják folytatni, álmodni sem mernék, akkor igazán álmodni sem mernek, hogy e kiált­vány olyan 1l­o­s­v­a­y László féle catilinaris exis­­tenczia tollából került ki. Szörény megye volt főjegyzője a hatodik bekez­désben még ezeket is mondja: „A­ki a saját épüle­teit pusztulni engedi, attól ne várjuk, hogy az or­szágnak épitsen.“ Tökéletesen igaza van a proklamáczió szerző­jének Illosvay Lászlónak, a Szatmármegyei Közlöny szerkesztőjének. De ha valaki erkölcsi prédikáczió­­kat akar tartani, ha valaki egy országos pártot vádol, gúnyol, gyanúsít aljasan, az azután oly em­ber legyen, a­ki a nyilvánosság előtt megállja he­lyét s ne csak a szájából s tollából hangozzék e szó „erkölcs“, hanem tettei is ilyenek legyenek. Ilosvay László úr ellen „ad personam“ talán senkinek sem lehet kifogása. Mi nem ismerjük, te­hát nekünk sincs, de „a kinek épületei“, hogy az ő kifejezésével éljünk, a harminczkét levelű biblia oltárán pusztultak el, az ne tolja fel magát er­­kölcsbirónak; s ne kívánja a nagy-károlyiaktól, kik őt jól ismerik, hogy tőle fogják azt várni, hogy az „országnak építsen.“ A ki tudja az isten, hogy cseppent Szörény­­megyébe főjegyzőnek, s emberek a megmondhatói miért cseppent ki a főjegyzős­égből, az csakugyan örülhetne, ha nem ugyan a jégesőt, nagy fellege­ket, hanem azt a csomó édes emléket felfogná va­laki a kalapjával, a­mit Szörényben hátrahagyott. A felhívás többi része ép oly sületlen, a­mily ha­zug, rosszakaratú és ostoba. Mert oly vádakat állítani, hogy az államház­tartást csak az esetben lehet helyreállítani, „ha bő­ven termő éveink lesznek“; mert olyat mondani, hogy az ország polgárai között nem lehet jólétet eszközölni, ha nem lesz jó termés; mert oly haza­­fiatlan eszmét vetni a polgárok közé, hogy a n­e­m­­zeti önállóság a nemzet léteiét megsem­misítéssel fenyegeti, — csak egy roszlelkű ember, rósz magyar teheti. Olyan ember, aki „nem józan agyát a kalandor osztrák-magyar politikusok ábrán­dos árado­zásai által elhódítani“, és lelkiismeretét a „nemzet bizalmára nem érdemes“ és a „hatalom gyeplője után kapkodó, szédelgő, rosszakaratú nép ámítok és félrevezetőknek“-nek engedő át. Mi engedelmet kérünk, hogy az Ilosvay László által szerkesztett proklamáczióból a fentebbi, s idéző­jel közzé zárt epithetonokat kiplagisáltuk, de megjegyezzük, hogy mutatványkép kedvesked­tünk az Ilosvay szótár legenyhébb kifejezéseivel. A kormány és pártja valóban szégyelhteti ma­gát, hogy egyes helyeken már ily faragatlan otromba eszközökhöz folyamodnak párthívei, csak­hogy félre­vezethessék a választókat. B. Mednyánszky Árpád budai jelöltsége. A függetlenségi párt, a fővárosban aligha tartott oly népes értekezletet, mint ma, Budán. A főutcza 90-ik szám alatti Kofler-féle ven­déglő tágas udvara alig volt képes befogadni a választókat, a­kiket lelkesültségre nézve bát­ran oda állíthatunk az elsők közé. Pontban 4 órakor nyitotta meg a gyűlést Boócz Lajos ideiglenes elnök s a jegyzőkönyv felolvasása és hitelesítése után rövid szavakban mondva köszö­netet a megjelent választó­polgároknak, s to­vábbi kitartásra buzdítva őket. Mivel hogy pedig a ráruházott tisztség csak ideiglenes, leteszi azt a választók kezeibe, s elnökül ajánlja Erdei Henriket. (Éljenzés.) Erdei Henrik, megköszönve a bizalmat, a választók elnézését kéri, ha netalán nem járna el tisztében kellőleg. A gyűlés czéljára áttérve, a múlt gyűlés határozatára utal, miszerint báró Mednyánszky Árpád (Hosszan tartó éljen­­zés!) a II-ik kerület függetlenségi párti jelöltje programmbeszédét fogja megtartani. (Éljenzés!) Ajánlja, hogy egy küldöttség menjen el Med­nyánszky lakására, őt a gyűlésbe való meg­jelenésre felhívni. (Helyeslés.) Erre a gyűlés által kiküldött választó­pol­gárok 6 kocsiba ültek, s Mednyánszkyért men­tek. A kocsikon „Éljen Mednyánszky Árpád“ feliratú lobogókat vittek. A gyűlést Mednyánszky megérkeztéig felfüggesztette az elnök. Körülbelül 10 óra múlva érkezett meg a jelölt a gyűlésbe, hol őt a körülbelül 500—550-re felszaporodott választók szűnni nem akaró lel­kes éljenzéssel fogadták. Az elnök üdvözölvén a jelöltet őt programmbeszédének elmondására kérte. Mednyánszky az emelvényre hosszan tartó éljenek közt lép. Mednyánszky Árpád : Az élet keserű tapasztalatai között szeretettel tekintettem vissza születésem helyére. Szeretettel, mert itten ringott bölcsőm, de némi szomorúsággal is. Buda város évek során át kormánypárti képviselők által lévén képviselve, fájdalommal tölté el keblemet az a tudat, hogy azon város választópolgárai, hol születtem, hol gyermekéveim egy részét töl­töttem el, elveimet nem vallják a magukénak. Én a függetlenségi pártnak vagyok híve. Azon párt elveit vallom a magaménak, a­mely párt nem akar oly hadsereget, mely oly szellemben van növelve, hogy a saját nemzete akarata elle­nére hadműveleteket vigyen véghez, mely a nem­zetnek kárára van, vagy legalább melyhez nincs semmi köze; nem akar oly pénzügyminisztert, a­ki nagy dolgokra hivatkozik, a­midőn nem nagy dolgokról van szó. Itt van például a kor­mány pénzügyi politikájának legújabb szülemé­nye, a 6 százalékos rente konversió. A pénzügy­­miniszter ezt valami nagy dolognak kiáltja ki. Azt mondja, hogy segítve van vele az ország pénzügyi helyzetén. Eddig fizettünk 400 millió után 6 százalékot, most az igaz csak 4 százalé­kot fogunk fizetni, de az adósság 125 milliónál több lesz. A függetlenségi pártnak azt vetik szemére, hogy hát revoluczionárius. Az határozottan nem igaz. Mi nem törekszünk forradalomra, mi nem bántjuk a felség jogát. Adjuk meg a királynak a mi a királyé, s a nemzetnek a mi a nemzeté. A koronának jogai tartassanak meg ép úgy, mint a nemzeté. Mi nekünk nem a koronás ki­­rál­lyal van bajunk, de a szomszéddal, a­kinek keze a mi zsebünkben kotorász. (Derültség.) Azt is mondják, hogy mi a közös hadsereg ellenei vagyunk, s ezáltal ellenzésbe jövünk ön­magunkkal. Hogy ha nem lesz közös hadsereg, de lesz önálló nemzeti hadsereg, akkor ennek eltartása, kétszer annyiba fog kerülni, s akkor még több okunk lesz lármázni. Feltéve, hogy úgy lesz. Mi szívesen fizetünk többet, ha nem kell mindig attól tartanunk, hogy az a se­reg, a­mit tulajdonkép a mi keservesen össze­gyűjtött filléreinkből tartunk fel, nem használa­tik fel olyan expedícziókra, mint volt Bosznia okkupácziója, a­melyben a vér, pénz hiába folyt. (Hosszas éljenzés.) A függetlenségi párt, ha többségre jut, leg­először is a pénzügy javítását tűzi ki feladatául. A pénzügy mai állásáról napokig lehetne be­szélni, még­sem merülne ki a tárgy, tekitsen inkább a polgár az adókönyvecskébe, s a szá­mok, azok beszélni fognak. (A fogyasztási adókról szólt ezután Med­nyánszky, mire tekintettel a német ajkú válasz­tókra, német nyelven folytatja beszédét.) A függetlenségi párt fő feladata az önálló vámterületet behozni. Kiszámíthatl­an károkat okoz a közös vámterület, mert míg egyrészről a bécsi portékáknak fel­szökik az ára, addig a mi áruink tetemesen vesztenek értékükből. Mednyánszky ezután a jelenlegi tarthatat­lan állapotokat ostorozva, az egyéni szabadság szükségességét hangsúlyozza, mely nálunk semmi esetre nincs meg, nincs meg olyan mértékben, a­mennyire azt az a polgár követelheti, a­ki adót fizet. Végül megköszönte a választók bi­zalmát, melyet irányában tanúsítottak akkor, a­midőn őt jelöltjükül kiáltották ki. Zárszavai után szűnni nem akaró éljenzés és tapsban törtek ki a jelenlevők. Ezután közkívánatra Verhovay Gyula lé­pett a szószékre. V­erhovay Gyula : A legnagyobb örömmel emelek szót, Buda város II. kerületé­nek függetlenségi választói előtt. Oly férfiút nyertek meg jelöltül, a­ki nem csak városuk szülöttje, de éveken át rendíthetően híve a füg­getlenségi pártnak; azon zászló alatt küzd ő, mely alatt atyja életét veszté. Magamévá teszem minden szavát, s azért nem is akarom ismételni a mondottakat, csak egy pontra akarok reflek­tálni. Tisztelt barátom azt mondta, hogy kor­mánypárti választók vannak. Vannak, igenis, a választáskor — de hogy egyébkor lennének kor­mánypárti választók, tagadom. A választások után mindenki — unisono — szidja a kormányt. Három évig nincs kormánypárti ember, hanem a választások előtt, a kormánypárti vá­lasztó felszaporodik, m­int eső után a mérges gomba. A mi elvünk minden társadalmi osztály ér­dekeit, jólétét hordja magában. A földmivesétől kezdve, fel a legmagasabb társadalmi osztályig. A párt politikája valódi nemzeti politika, mely az utolsó napszámosnak érdekeit épp úgy védi, mint a legelőkelőbb főurét. Beszédében ezután hosszasabban foglalko­zik a kormány kárhozatos politikájával s a füg­getlenségi párt ellenségeinek érveit czáfolja. Beszédét hosszasan megéljenezték, mire Szalay Imre képviselő szólott közkívánatra. Beszéde után, melyet élénken megéljeneztek, Mednyánszky mondott egy pár befejező szót, mire az elnök a képviselőjelöltnek, a megjelent vendégeknek és választó­polgároknak köszönetet mondva, a mai gyűlést feloszlatta. A gyűlés Mednyánszky éltetésével 8 órakor ért véget. Választási mozgalmak. A Hölfy-párt ma délután tartotta meg alakuló gyűlését, a nagymező utcza 17. szám a, Emoser-féle társaskerti helyiségben. A nagy számban, túlnyomólag iparosok és kereskedőkből álló választókat Roszberger Nándor üdvözölte, felkérvén őket, hogy a mai gyűlés vezetésére elnököt válas­szanak. Közfelkiáltás utján Staf­fenberger István választatván meg elnöknek, ki elfoglalva az elnöki széket a jegyzői tisztségre Fenyvessy Károly és Krausz Adolf választópol­gárokat kéri fel. Ezután a mai választói köz­gyűlést egybehivók nevében dr. Schwarcz Gyula ügyvéd emel szót előadván, hogy az országgyű­lés feloszlatását jóval megelőzőleg e kerületben a választási mozgalom oly irányba lett terelve, mely a közvélemény kárhoztató bírálatát pro­vokálta. Egyes választó polgártársak a szerény­ség határait túllépő azon tévnézetből indulva ki, hogy e kerület választói az ő gyámságuk alatt állanak s így azok nevében beszélhetnek, cse­lekedhetnek, azonban tényleg az ország színe előtt kompromittálták azáltal, hogy egy oly a politikai morál sülyedését tanúsító jelszó han­goztatása mellett, mely szerint a plebs contri­­buenst képviselő politikai pártállása nem érdekli, a képviselőjelölést megejtették. Hangsúlyozza, hogy társadalmi és nemzetgazdasági újjászületé­sünket, csak oly alkotmányos intézkedés moz­díthatja elő, melynek éltető eleme s gyökere Magyarország függetlensége. Mindezek alapján indítványozza, hogy a választói közgyűlés ünne­pélyesen Helfy Ignáczot (Hosszan tartó éljenzés) a VI. kerület országgyűlési képviselőjelöltjéül proklamálja, s hogy mint Helfy-párt megala­kuljon. Miután Chorin Henrik hason szellemben német nyelven mondott beszédet, elnök egy­hangú határozatként kimondja, hogy a mai köz­gyűlés dr. Sch­warcz Gyula indítványát elfogadja. Ezután megalakult a párt elnöksége, mely a következő választókból áll : dr. Faludy Géza, Pázmándy Dénes, Chorin Henrik, dr. Schwarcz Gyula, Staffenberger István, Ruhdorfer Benedek (kültelek.) Jegyzők : Fenyvessy Károly, Krausz Adolf, dr. Rosenberg Gyula , Masánszky Róbert, pénztárnok Lissauer Henrik. Az ideiglenes vá­lasztmány tisztségében közgyülésileg megerősit­­tetett. Dr. Rosenberg Gyula indítványa értelmé­ben az elnökség és választmány megbizatik, hogy kebeléből küldöttséget indítson Helfy Ignáczhoz felkérendő őt a jelöltség elfogadása s programmbeszéd tartására. Ezzel az ülés éljen Helfy kiáltással befejez­tetett. A VII. ker. szabadelvűpárti választók mára hirdet­ték alakuló közgyűlésüket. Minthogy azonban a válasz­tók a küszöbön álló ünnepélyességek miatt csak csekély számmal gyűltek össze, Dr. Grósz Sándor indítványára a jelenlevők végrehajtó bizottsággá alakultak, mely a leg­közelebbi napokra egy új közgyűlést fog egybehívni s ezen a képviselőjelöltre nézve is előterjesztést tenni. A mátészalkai képviselőjelölésnek furcsa előz­ményei voltak. Péchy Jenőnek a szatmári mameluk orgona e díszpéldányának „orgona-taposói“ Perényi Péter báró és Szilágyi Antal sejtették, hogy hiba van a kréta körül, s nagyhirtelen egy kis csendes paklizással akarták Péehy urat ismét­ kijelöltetni. Összehívtak tehát egy pártszine­­et nélküli értekez­letet, melyre 400-nál több választó jelent meg. Uj­­falusy alispán Péehyt ajánlotta jelöltnek. Egy hang sem emelkedett, mely a jelenlevő hivatalnokoknak reményt nyújtott volna arra, hogy sikerül a suskus. Ezután Ilosvay Sándor­ Vályi Jánost, függet­lenségi part­i veterán bajnokát ajánlotta jelöltnek. A lelkes éljenzés megszűnte után felállt Szilágyi Antal uram, ki magát függetlenségi pártinak adta eddig ki, s azt mondá, hogy bár ő elvtársa Vályinak, azért mégis szeretett kedves ura öcscsét Péchy Jenőkét ajánlja jelöltnek. A vén köpenyeg forgatót az összegyűltek csúfosan kika­­czagták, s Szalkay Sándor lelkes szavai után egyhangúlag Vályit jelölték. Denique a nagy-károlyi lélekvásárlást nem lehet kétszer ismételni, nem mindenki Komoróczi. Beregszászból írják lapunknak, hogy az ottani függetlenségi párt, mely erősen áll, F­ü­­ze­s­s­é­r­y Gézát óhajtja jeleitől felléptetni. A kormánypárt jelöltjéül Péchy alispánt emle­getik, ki hajdan balközépi volt s mostanig szinte annak tartották. Levelezőnk azonban nem hiszi, hogy az alispán ur pofon csapja saját magát, s elfogadja a kormánypárti jelöltséget. Őt legin­kább azok akarják felléptetni, kik az alispán­­ságra áhítoznak. Mint nem utolsó kortes fegyvert felemlítjük még azt, hogy a megyei levéltárnok a napok­ban elhalálozván, — ennek állását a választáso­kig nem töltik be, — tartogatván ezt mézes madzagnak az ingatagok erősítésére, s az erősek megingatására. Gödöllőn a függetlenségi párt részéről tizen­egy községből 300-at meghaladó választék jelenvén meg, képviselőjelölési értekezletet tartottak, s egy­hangúlag Jánosi Rezső urat jelölték ki. Komádiból írják a Biharmegyei L.-nak : Május 12-én Ercsey Dezső, a szakasz szolgabirája, községi elő­­fogaton magát faluról falura hordatva, a községházaknál Tiszára a szabadelvű párt jelöltje érdekében magasztaló beszédeket tartott, őt Magyarország megváltójának ne­­vezé. Komádinak megyei költséggel építendő kavicsos utat ígért, a lakosokat összehivatta, s a korcsmában bor­­ivás közben Tiszát egekig emelte s a lakosokat a megye örökös kegyével kecsegtetve arra kapaczitálta, hogy Tiszára szavazzanak. A község lakosaiból 30-at bizottmá­­nyi tagul kinevezett, hogy ezek utczánként beosztva a népet informálják s a szavazatokat gyűjtsék. A Tisza­­zászlók kihozatalára 4 ember berendeltetett N.-Váradra, kiknek fuvarjuk s költségeik fedezése s fáradságuk meg­­jutalmazása megigértetett. S mindezek ráadásul a nevezett szolgabiró kisbirákkal a Bölöny zászlókat beszedni ren­delte s azok valóban mind be is szedettek. — Ehhez eztán kommentár nem kell. Muszkaországi zavarok. A zsidók menekülése. A Muszkaországból menekülő zsidók kiván­­­dorlása majdnem emlékeztet a Kr. sz. utáni IV. századbeli átalános népvándorlásra, midőn az ázsiai népek szomszédos ellenségeiktől megtá­­madtatva elhagyták hazájukat és Európa felé nyomultak. A Kievből Krakóba menekülő uta­sok azt beszélik, hogy az ottani főkormányzó Drentelen tábornok azonnal a kievi zavarok kitörése után Pétervárra táviratozott s azt a kérdést intézte a kormányhoz, miként lépjen fel a lázítók ellen, de erre azt a választ kapta, hogy fegyvert ne használjon a parasztok ellen. Ezt a parasztok vezetői megtudták és az ő dühösségük, pusztítási és fosztogatási vágyuk ez által vérszemet kapott, úgy hogy újra megkez­dették a zsidók üldözését nemcsak Kiev városá­ban, hanem minden szomszéd faluban. A pusztí­tások óriási mérvben növekednek és terjednek. Drentelen tábornok erre saját felelősségére mégis kiküldötte a katonaságot a lázadók ellen, de a katonaság is tudta, hogy a kormány, me­lyet a czárral ugyan azonosítanak, nem kívánja, hogy a parasztok ellen fellépjen, s így csak immel-ámmal járt el, a parasztokat jó szóval igyekezett lecsillapítani és később a katonaság nemcsak fraternizált velük, hanem nagyon való­színűleg segítette is parasztságot a pusztítások­nál. Sok katonánál ugyanis oly tárgyakat talál­tak, melyeket csak rablás által ejthetett birto­kába. így tehát a pusztítóknak szabad volt a vásár és miután Kievben már nem talál­tak semmi elpusztítani valót, mert némely zsidónak még­is sikerült pénzt , ékszere­ket és egyéb pénzértéket megmenteni, a leg­közelebb eső helységekbe indultak, hogy ott folytassák a rablást és öldöklést, jelesül Wini­­czában, Kiseneffben, Fasztovban és más hely­ségekben. Winiczában igen sok zsidó sebesült meg. Midőn a lázadók onnét elmentek, a zsidók már azt remélték, hogy túl estek minden bajon, de negyed napra ismét oda üzentek a parasztok, hogy vissza fognak térni, mi a legtöbb családot arra indította, hogy Gácsországba meneküljön. A kievi kormányzóságon kívül még Dél- Muszkaország több kormányzóságaiból is napon­kint érkeznek jelentések új meg új zsidó­üldö­zésekről, jelesül Chelson és Odessza kormányzó­ságokban. Berezovkán a zsidók házai előbb ki­raboltattak, azután pedig felgyujtattak a pa­rasztság által, egyetlen egy zsidó bolt sem ma­radt érintetlenül. Viktorovkán a parasztság a hatóság ellen támadt, azért, mert a fosztogatás­nál nem talált annyi vagyont, mint a­mennyit találni remélt és most a helység elöljáróira fog­ták, hogy ezek rejtik el a zsidók vagyonát és minden napra raktározás fejében minden egyes zsidótól 6 rubelt kapnak. Odesszából csapatok indíttattak Viktorovszka felé, de nem tudni

Next