Függetlenség, 1881. május (2. évfolyam, 119-149. szám)
1881-05-16 / 134. szám
Budapest, 1881. — Második évfolyam Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. sz. Csak bérmentes leveleket, fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre....................................Ifi frt Félévre................................ . 8 frt Negyedévre.................................4 frt Egy hóra...........................1 frt 40 kr. Egyes számára: 5 kr. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 134. szám. Hétfő, május 16. Szerkesztői iroda és kiadóhivatal Budapest, IV- 3:oronaherczeg-utcza 3. sz. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kérjük. A hirdetéseket és a-srilttereket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal A románok. (L. K.) A nagyszebeni román értekezlet elfogadta a határozati javaslatot, mely a magyarországi románok aktivitását feltételesen helyesli , a királyhágón túli románoknak további passzivitását azonban fentartandónak mondja ki. A meghozott határozatot sajnáljuk. Minden hosszasabb magyarázgatás nélkül elhisszük a románoknak, hogy lehetnek sérelmeik. Kinek ne volnának sérelmei ma? Míg azonban e sérelmek orvoslása nem ütközik az ország területi integritásának, politikai államegységének határaiba; míg sérelmeik a külön ajkúak egyenjogosítására, kulturális fejlődésükre vonatkoznak; míg tehát a sérelmek olyan természetűek, melyeknek orvoslására a magyar országgyűlés nemcsak hivatva, de épen saját érdekében kötelezve van, nem bírjuk felfogni, hogy a magyarországi románok aktivitásához miért akarnak feltételeket kötni? továbbá az erdélyi románok által miért tartassék fen a passivitás, holott már meggyőződhettek, hogy az ő részükről az igen hatástalan, sőt kárhozatos eszköz, mert használhatóságához hiányzik a legfőbb feltétel: hogy ők nem külön tagjai a koronának. Sajnálatunkat a passzivitás kimondása miatt fokozza még az a körülmény, hogy a magyarországi aktivitás föltételéül oly dolgokat mondanak ki, melyek ellen határozottan föl kell lépni mindenkinek, ki előtt szent István koronájának épsége, a magyar államiság eszméje szent és sérthetlen. Ha értesülésünk ugyanis nem téves, a magyarországi románok aktivitását oda is akarják a többi közt hrányoztatni, hogy Erdély autonómiáját vívják ki, hogy a román nyelv hivatos használatát erőszakolják ki, és hogy a magyarosodás ellen kordont húzzanak. E törekvések olyanok, hogy a magyar törvényhozás a nemzet ellen való gyilkosság megkísértése nélkül még csak nem is tűrheti. Erdély külön autonómiájának berendezése az unió széttépését jelentené, melybe sem Erdély, sem Magyarország nem egyeznék soha, valamint a magyar állameszme nyílt megtagadása volna, hogy ha a magyar birodalom valaha más hivatalos nyelvet ismerne el, mint saját nyelvét, végre öngyilkossági kísérletnek tekintené mindenki, ha a magyar birodalom saját területén a magyar állampolgárok előtt a magyarosodás elé akadályok gördítését engedné és tűrné meg. Ha a románok elfeledték azt, hogy nem képezik külön kiegészítő részét a magyar birodalomnak, hanem egy és ugyanazon országnak oly polgárai, kik sem külön geográfiai területet, sem külön politikai területet, sem külön intézményeket nem bírnak és nem bírhatnak; ha a teljes egyenjogúság helyett oly követelésekkel állanak elő, melyekre semmiféle joggal nem bírnak, akkor ne csodálkozzanak, hogyha e követeléseik még a méltányos, jogos, teljesíthető aspiráczióik megvalósulása előtt is bezárja az ajtót, hogyha valódi sérelmeik orvoslása is szenved a jogtalan, a törvénytelen, az alaptalan követelések miatt. Örömmel üdvözölte volna az egész nemzet a románokat, midőn passzivitásukból kilépve vállvetve igyekeztek volna úgy saját valódi és jogos, mint az egész nemzet sérelmeit orvosolni; örömmel üdvözölte volna mint hazafiakat, kik üdvtelen és czéltalan tétlenségüket oly tevékenységre fordítva e sokat szenvedett hazának és benne önmaguknak jobb sorsot igyekeztek volna előidézni, teremteni; de midőn oly követelésekkel állanak elő, tevékenységüket oly feltételekhez kötik, melyek a nemzet részéről öngyilkosságot involválnak, melyeket a magyar alá nem írhat, el nem fogadhat, akkor sajnáljuk a románokat, sajnáljuk azt a tétlenséget, mely még a lehetőséget is elveszi a sérelmek megszüntetésétől, de sajnálatunk nem terjedhet annyira, hogy meggondolatlan aspiráczióik megvalósíthatására segédkezet nyújtsunk, hogy ezáltal hazánk, nemzetünk, önmaguk ellen kövessünk el árulást, gyalázatos, menthetlen, bélyegző árulást. A nemzetiségek ellenében a magyar úgy is túl engedékeny. Engedékenysége nem egyszer szerzett már önmagának kellemetlenséget, sőt hajt. A románok a nagyszebeni értekezletükön újra csak azt mutatták meg, hogy minél többet enged a magyar, annál nagyobb követelésekkel állanak elő, sőt elég vakmerőek követeléseiket annyira fokozni, hogy már egyenesen a nemzeti exisztenczia ellen való támadássá válnak. A magyar a vele ugyanazon országot lakó idegen ajkú polgárokat testvérekül óhajtja tekinteni, velük békében és egyetértésben kíván élni, de ha jutalmul ily követelésekkel állanak elő, akkor e nemzetnek nincs, nem lehet egyébb szava hozzájuk, mint a leghidegebb, legkönyörtelenebb visszautasítás. Vajjon ezt akarják-e elérni a románok? Alig hisszük, pedig ha elfeledik, hogy ők nem abban a viszonyban és helyzetben vannak, mint a horvátok: ha nem akarják észrevenni azt, hogy a horvátok folytonos és túlságos követelései is mekkora ingerültséget keltenek az országban ; ha nem látják azt, hogy a horvátok követeléseinek kielégítése is csak azért erőszakoltatik a magyar kormány által a nemzet nagy indignácziójára, hogy ennek fejében támogassák a magyar kormány depraváló, korrumpáló működését és eljárását, akkor a nemzet részéről más, mint visszautasító válaszban nem részesülhetnek. — május 15. A nagyszebeni értekezlet, melyet a magyarországi és erdélyrészi románok tartottak és szombaton befejeztek, az erdélyi románokra nézve a passzivitás további fentartását mondta ki, a magyarországi románok aktivitását pedig feltételesen helyezette és a feltételek megállapítására és formulázására bizottságot küldött ki, mely bizottság a következő programmot állította össze: Erdély autonómiájának kivívása, a román nyelv hivatalos használása, a hivatalok betöltésénél a számarány és a nyelvek ismeretének a szükségessége, a nemzetiségi törvény revíziója, az egyházi és iskolai autonómiának megvédése , a magyarosodás elleni törekvés, egy új választási törvény alkotása, nemzetgazdasági és pénzügyi javaslatok sürgetése a dualizmus kérdéseit illetőleg a maga idején a szerződések lejártakor. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Vizsolyi Gusztáv elnök megnyitván, Ordódy Pál közlekedési miniszter ismerteti Bánhidy Bélának a hazai folyók szabályozására vonatkozó indítványa tárgyában a holnapi üllésben teendő előterjesztésének tartalmát. Előadta a többek közt, hogy 3 törvényjavaslatot szándékszik benyújtani, név szerint a tiszavölgyi vízszabályozó társulatról és központi bizottságának megalakításáról, az előmunkálatokra szükséges póthitelről és végre az okvetlenül szükséges teendők megtételére szóló meghatalmazásról, melyekkel azt hiszi, az indítványnak eleget tett. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy az indítvány mint összetartozó a törvényjavaslatokkal együtt fog tárgyaltatni. Ezután a budapest-zimonyi vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat vétetvén fel, az Ordódy miniszter indokolása és György Endre felszólalása után elfogadtatott. Választási förmedvény. Olvastunk már életünkben sok bolondot, de egy rakáson oly csomó bolondgombát még nemigen nyomtak ki, mint abban a felhívásban van, melyet a nagy-károlyi szabadelvű párt központi végrehajtó-bizottsága adott ki. Most, midőn még a választási láz nem kelti fel az indulatokat, amidőn még az idejét sem tudjuk, körülbelül, mikor fognak a polgárok a választói urnához járulni, hogy legszentebb jogaikat gyakorolják, igazán szolgalelkil egyén bérencz tolla lehet csak képes oly valótlan badar rágalmakat összehalmozni, mint a mennyi valótlanság a nagy-károlyi kiáltványban foglaltatik. Nézzük például a kiáltvány harmadik bekezdését, melyből kitűnik, hogy mily higgadt, mily tárgyilagos, és hidegvérű „úr“ írhatta ezt a proklamatiót. E bekezdés így szól: „A függetlenségi pártnak az emberi könnyelműség természetes következményei miatt elkeseredett, önmagukkal is meghasonlott szóvivői nyakrafőre gyüléseznek, hogy handabandáikkal a józanul gondolkozó polgárok fejét megzavarhassák, kedélyüket felzavarhassák.“ Ha e sorokat olvassa valaki, az illető azt hihetné, hogy aki a kiáltványt fogalmazta, jellemileg Cató, az emberi gyarlóságoktól ép oly ment, mint a köpenyét Putifárnénál feledett József; önzetlen mint Arisztides ; takarékos mint Diogenes, ki fapoharát is felesleges bútordarabnak tartván eldobta, mikor látta, hogy egy fiúcska a markából iszik. Hát még, ha a következő bekezdésben azt olvassuk, hogy: „A függetlenségi párt álomszerűen szép, de valósíthatlan programját főképen azon elemek ragadták magukhoz, amelyek — midőn pusztító hajlamaikat önmagukon már gyakorolhatják — az országon óhajtják folytatni, álmodni sem mernék, akkor igazán álmodni sem mernek, hogy e kiáltvány olyan 1losvay László féle catilinaris existenczia tollából került ki. Szörény megye volt főjegyzője a hatodik bekezdésben még ezeket is mondja: „Aki a saját épületeit pusztulni engedi, attól ne várjuk, hogy az országnak épitsen.“ Tökéletesen igaza van a proklamáczió szerzőjének Illosvay Lászlónak, a Szatmármegyei Közlöny szerkesztőjének. De ha valaki erkölcsi prédikácziókat akar tartani, ha valaki egy országos pártot vádol, gúnyol, gyanúsít aljasan, az azután oly ember legyen, aki a nyilvánosság előtt megállja helyét s ne csak a szájából s tollából hangozzék e szó „erkölcs“, hanem tettei is ilyenek legyenek. Ilosvay László úr ellen „ad personam“ talán senkinek sem lehet kifogása. Mi nem ismerjük, tehát nekünk sincs, de „a kinek épületei“, hogy az ő kifejezésével éljünk, a harminczkét levelű biblia oltárán pusztultak el, az ne tolja fel magát erkölcsbirónak; s ne kívánja a nagy-károlyiaktól, kik őt jól ismerik, hogy tőle fogják azt várni, hogy az „országnak építsen.“ A ki tudja az isten, hogy cseppent Szörénymegyébe főjegyzőnek, s emberek a megmondhatói miért cseppent ki a főjegyzőségből, az csakugyan örülhetne, ha nem ugyan a jégesőt, nagy fellegeket, hanem azt a csomó édes emléket felfogná valaki a kalapjával, amit Szörényben hátrahagyott. A felhívás többi része ép oly sületlen, amily hazug, rosszakaratú és ostoba. Mert oly vádakat állítani, hogy az államháztartást csak az esetben lehet helyreállítani, „ha bőven termő éveink lesznek“; mert olyat mondani, hogy az ország polgárai között nem lehet jólétet eszközölni, ha nem lesz jó termés; mert oly hazafiatlan eszmét vetni a polgárok közé, hogy a nemzeti önállóság a nemzet léteiét megsemmisítéssel fenyegeti, — csak egy roszlelkű ember, rósz magyar teheti. Olyan ember, aki „nem józan agyát a kalandor osztrák-magyar politikusok ábrándos áradozásai által elhódítani“, és lelkiismeretét a „nemzet bizalmára nem érdemes“ és a „hatalom gyeplője után kapkodó, szédelgő, rosszakaratú nép ámítok és félrevezetőknek“-nek engedő át. Mi engedelmet kérünk, hogy az Ilosvay László által szerkesztett proklamáczióból a fentebbi, s idézőjel közzé zárt epithetonokat kiplagisáltuk, de megjegyezzük, hogy mutatványkép kedveskedtünk az Ilosvay szótár legenyhébb kifejezéseivel. A kormány és pártja valóban szégyelhteti magát, hogy egyes helyeken már ily faragatlan otromba eszközökhöz folyamodnak párthívei, csakhogy félrevezethessék a választókat. B. Mednyánszky Árpád budai jelöltsége. A függetlenségi párt, a fővárosban aligha tartott oly népes értekezletet, mint ma, Budán. A főutcza 90-ik szám alatti Kofler-féle vendéglő tágas udvara alig volt képes befogadni a választókat, akiket lelkesültségre nézve bátran oda állíthatunk az elsők közé. Pontban 4 órakor nyitotta meg a gyűlést Boócz Lajos ideiglenes elnök s a jegyzőkönyv felolvasása és hitelesítése után rövid szavakban mondva köszönetet a megjelent választópolgároknak, s további kitartásra buzdítva őket. Mivel hogy pedig a ráruházott tisztség csak ideiglenes, leteszi azt a választók kezeibe, s elnökül ajánlja Erdei Henriket. (Éljenzés.) Erdei Henrik, megköszönve a bizalmat, a választók elnézését kéri, ha netalán nem járna el tisztében kellőleg. A gyűlés czéljára áttérve, a múlt gyűlés határozatára utal, miszerint báró Mednyánszky Árpád (Hosszan tartó éljenzés!) a II-ik kerület függetlenségi párti jelöltje programmbeszédét fogja megtartani. (Éljenzés!) Ajánlja, hogy egy küldöttség menjen el Mednyánszky lakására, őt a gyűlésbe való megjelenésre felhívni. (Helyeslés.) Erre a gyűlés által kiküldött választópolgárok 6 kocsiba ültek, s Mednyánszkyért mentek. A kocsikon „Éljen Mednyánszky Árpád“ feliratú lobogókat vittek. A gyűlést Mednyánszky megérkeztéig felfüggesztette az elnök. Körülbelül 10 óra múlva érkezett meg a jelölt a gyűlésbe, hol őt a körülbelül 500—550-re felszaporodott választók szűnni nem akaró lelkes éljenzéssel fogadták. Az elnök üdvözölvén a jelöltet őt programmbeszédének elmondására kérte. Mednyánszky az emelvényre hosszan tartó éljenek közt lép. Mednyánszky Árpád : Az élet keserű tapasztalatai között szeretettel tekintettem vissza születésem helyére. Szeretettel, mert itten ringott bölcsőm, de némi szomorúsággal is. Buda város évek során át kormánypárti képviselők által lévén képviselve, fájdalommal tölté el keblemet az a tudat, hogy azon város választópolgárai, hol születtem, hol gyermekéveim egy részét töltöttem el, elveimet nem vallják a magukénak. Én a függetlenségi pártnak vagyok híve. Azon párt elveit vallom a magaménak, amely párt nem akar oly hadsereget, mely oly szellemben van növelve, hogy a saját nemzete akarata ellenére hadműveleteket vigyen véghez, mely a nemzetnek kárára van, vagy legalább melyhez nincs semmi köze; nem akar oly pénzügyminisztert, aki nagy dolgokra hivatkozik, amidőn nem nagy dolgokról van szó. Itt van például a kormány pénzügyi politikájának legújabb szüleménye, a 6 százalékos rente konversió. A pénzügyminiszter ezt valami nagy dolognak kiáltja ki. Azt mondja, hogy segítve van vele az ország pénzügyi helyzetén. Eddig fizettünk 400 millió után 6 százalékot, most az igaz csak 4 százalékot fogunk fizetni, de az adósság 125 milliónál több lesz. A függetlenségi pártnak azt vetik szemére, hogy hát revoluczionárius. Az határozottan nem igaz. Mi nem törekszünk forradalomra, mi nem bántjuk a felség jogát. Adjuk meg a királynak a mi a királyé, s a nemzetnek a mi a nemzeté. A koronának jogai tartassanak meg ép úgy, mint a nemzeté. Mi nekünk nem a koronás királlyal van bajunk, de a szomszéddal, akinek keze a mi zsebünkben kotorász. (Derültség.) Azt is mondják, hogy mi a közös hadsereg ellenei vagyunk, s ezáltal ellenzésbe jövünk önmagunkkal. Hogy ha nem lesz közös hadsereg, de lesz önálló nemzeti hadsereg, akkor ennek eltartása, kétszer annyiba fog kerülni, s akkor még több okunk lesz lármázni. Feltéve, hogy úgy lesz. Mi szívesen fizetünk többet, ha nem kell mindig attól tartanunk, hogy az a sereg, amit tulajdonkép a mi keservesen összegyűjtött filléreinkből tartunk fel, nem használatik fel olyan expedícziókra, mint volt Bosznia okkupácziója, amelyben a vér, pénz hiába folyt. (Hosszas éljenzés.) A függetlenségi párt, ha többségre jut, legelőször is a pénzügy javítását tűzi ki feladatául. A pénzügy mai állásáról napokig lehetne beszélni, mégsem merülne ki a tárgy, tekitsen inkább a polgár az adókönyvecskébe, s a számok, azok beszélni fognak. (A fogyasztási adókról szólt ezután Mednyánszky, mire tekintettel a német ajkú választókra, német nyelven folytatja beszédét.) A függetlenségi párt fő feladata az önálló vámterületet behozni. Kiszámíthatlan károkat okoz a közös vámterület, mert míg egyrészről a bécsi portékáknak felszökik az ára, addig a mi áruink tetemesen vesztenek értékükből. Mednyánszky ezután a jelenlegi tarthatatlan állapotokat ostorozva, az egyéni szabadság szükségességét hangsúlyozza, mely nálunk semmi esetre nincs meg, nincs meg olyan mértékben, amennyire azt az a polgár követelheti, aki adót fizet. Végül megköszönte a választók bizalmát, melyet irányában tanúsítottak akkor, amidőn őt jelöltjükül kiáltották ki. Zárszavai után szűnni nem akaró éljenzés és tapsban törtek ki a jelenlevők. Ezután közkívánatra Verhovay Gyula lépett a szószékre. Verhovay Gyula : A legnagyobb örömmel emelek szót, Buda város II. kerületének függetlenségi választói előtt. Oly férfiút nyertek meg jelöltül, aki nem csak városuk szülöttje, de éveken át rendíthetően híve a függetlenségi pártnak; azon zászló alatt küzd ő, mely alatt atyja életét veszté. Magamévá teszem minden szavát, s azért nem is akarom ismételni a mondottakat, csak egy pontra akarok reflektálni. Tisztelt barátom azt mondta, hogy kormánypárti választók vannak. Vannak, igenis, a választáskor — de hogy egyébkor lennének kormánypárti választók, tagadom. A választások után mindenki — unisono — szidja a kormányt. Három évig nincs kormánypárti ember, hanem a választások előtt, a kormánypárti választó felszaporodik, mint eső után a mérges gomba. A mi elvünk minden társadalmi osztály érdekeit, jólétét hordja magában. A földmivesétől kezdve, fel a legmagasabb társadalmi osztályig. A párt politikája valódi nemzeti politika, mely az utolsó napszámosnak érdekeit épp úgy védi, mint a legelőkelőbb főurét. Beszédében ezután hosszasabban foglalkozik a kormány kárhozatos politikájával s a függetlenségi párt ellenségeinek érveit czáfolja. Beszédét hosszasan megéljenezték, mire Szalay Imre képviselő szólott közkívánatra. Beszéde után, melyet élénken megéljeneztek, Mednyánszky mondott egy pár befejező szót, mire az elnök a képviselőjelöltnek, a megjelent vendégeknek és választópolgároknak köszönetet mondva, a mai gyűlést feloszlatta. A gyűlés Mednyánszky éltetésével 8 órakor ért véget. Választási mozgalmak. A Hölfy-párt ma délután tartotta meg alakuló gyűlését, a nagymező utcza 17. szám a, Emoser-féle társaskerti helyiségben. A nagy számban, túlnyomólag iparosok és kereskedőkből álló választókat Roszberger Nándor üdvözölte, felkérvén őket, hogy a mai gyűlés vezetésére elnököt válasszanak. Közfelkiáltás utján Staffenberger István választatván meg elnöknek, ki elfoglalva az elnöki széket a jegyzői tisztségre Fenyvessy Károly és Krausz Adolf választópolgárokat kéri fel. Ezután a mai választói közgyűlést egybehivók nevében dr. Schwarcz Gyula ügyvéd emel szót előadván, hogy az országgyűlés feloszlatását jóval megelőzőleg e kerületben a választási mozgalom oly irányba lett terelve, mely a közvélemény kárhoztató bírálatát provokálta. Egyes választó polgártársak a szerénység határait túllépő azon tévnézetből indulva ki, hogy e kerület választói az ő gyámságuk alatt állanak s így azok nevében beszélhetnek, cselekedhetnek, azonban tényleg az ország színe előtt kompromittálták azáltal, hogy egy oly a politikai morál sülyedését tanúsító jelszó hangoztatása mellett, mely szerint a plebs contribuenst képviselő politikai pártállása nem érdekli, a képviselőjelölést megejtették. Hangsúlyozza, hogy társadalmi és nemzetgazdasági újjászületésünket, csak oly alkotmányos intézkedés mozdíthatja elő, melynek éltető eleme s gyökere Magyarország függetlensége. Mindezek alapján indítványozza, hogy a választói közgyűlés ünnepélyesen Helfy Ignáczot (Hosszan tartó éljenzés) a VI. kerület országgyűlési képviselőjelöltjéül proklamálja, s hogy mint Helfy-párt megalakuljon. Miután Chorin Henrik hason szellemben német nyelven mondott beszédet, elnök egyhangú határozatként kimondja, hogy a mai közgyűlés dr. Schwarcz Gyula indítványát elfogadja. Ezután megalakult a párt elnöksége, mely a következő választókból áll : dr. Faludy Géza, Pázmándy Dénes, Chorin Henrik, dr. Schwarcz Gyula, Staffenberger István, Ruhdorfer Benedek (kültelek.) Jegyzők : Fenyvessy Károly, Krausz Adolf, dr. Rosenberg Gyula , Masánszky Róbert, pénztárnok Lissauer Henrik. Az ideiglenes választmány tisztségében közgyülésileg megerősittetett. Dr. Rosenberg Gyula indítványa értelmében az elnökség és választmány megbizatik, hogy kebeléből küldöttséget indítson Helfy Ignáczhoz felkérendő őt a jelöltség elfogadása s programmbeszéd tartására. Ezzel az ülés éljen Helfy kiáltással befejeztetett. A VII. ker. szabadelvűpárti választók mára hirdették alakuló közgyűlésüket. Minthogy azonban a választók a küszöbön álló ünnepélyességek miatt csak csekély számmal gyűltek össze, Dr. Grósz Sándor indítványára a jelenlevők végrehajtó bizottsággá alakultak, mely a legközelebbi napokra egy új közgyűlést fog egybehívni s ezen a képviselőjelöltre nézve is előterjesztést tenni. A mátészalkai képviselőjelölésnek furcsa előzményei voltak. Péchy Jenőnek a szatmári mameluk orgona e díszpéldányának „orgona-taposói“ Perényi Péter báró és Szilágyi Antal sejtették, hogy hiba van a kréta körül, s nagyhirtelen egy kis csendes paklizással akarták Péehy urat ismét kijelöltetni. Összehívtak tehát egy pártszineet nélküli értekezletet, melyre 400-nál több választó jelent meg. Ujfalusy alispán Péehyt ajánlotta jelöltnek. Egy hang sem emelkedett, mely a jelenlevő hivatalnokoknak reményt nyújtott volna arra, hogy sikerül a suskus. Ezután Ilosvay Sándor Vályi Jánost, függetlenségi parti veterán bajnokát ajánlotta jelöltnek. A lelkes éljenzés megszűnte után felállt Szilágyi Antal uram, ki magát függetlenségi pártinak adta eddig ki, s azt mondá, hogy bár ő elvtársa Vályinak, azért mégis szeretett kedves ura öcscsét Péchy Jenőkét ajánlja jelöltnek. A vén köpenyeg forgatót az összegyűltek csúfosan kikaczagták, s Szalkay Sándor lelkes szavai után egyhangúlag Vályit jelölték. Denique a nagy-károlyi lélekvásárlást nem lehet kétszer ismételni, nem mindenki Komoróczi. Beregszászból írják lapunknak, hogy az ottani függetlenségi párt, mely erősen áll, Füzesséry Gézát óhajtja jeleitől felléptetni. A kormánypárt jelöltjéül Péchy alispánt emlegetik, ki hajdan balközépi volt s mostanig szinte annak tartották. Levelezőnk azonban nem hiszi, hogy az alispán ur pofon csapja saját magát, s elfogadja a kormánypárti jelöltséget. Őt leginkább azok akarják felléptetni, kik az alispánságra áhítoznak. Mint nem utolsó kortes fegyvert felemlítjük még azt, hogy a megyei levéltárnok a napokban elhalálozván, — ennek állását a választásokig nem töltik be, — tartogatván ezt mézes madzagnak az ingatagok erősítésére, s az erősek megingatására. Gödöllőn a függetlenségi párt részéről tizenegy községből 300-at meghaladó választék jelenvén meg, képviselőjelölési értekezletet tartottak, s egyhangúlag Jánosi Rezső urat jelölték ki. Komádiból írják a Biharmegyei L.-nak : Május 12-én Ercsey Dezső, a szakasz szolgabirája, községi előfogaton magát faluról falura hordatva, a községházaknál Tiszára a szabadelvű párt jelöltje érdekében magasztaló beszédeket tartott, őt Magyarország megváltójának nevezé. Komádinak megyei költséggel építendő kavicsos utat ígért, a lakosokat összehivatta, s a korcsmában borivás közben Tiszát egekig emelte s a lakosokat a megye örökös kegyével kecsegtetve arra kapaczitálta, hogy Tiszára szavazzanak. A község lakosaiból 30-at bizottmányi tagul kinevezett, hogy ezek utczánként beosztva a népet informálják s a szavazatokat gyűjtsék. A Tiszazászlók kihozatalára 4 ember berendeltetett N.-Váradra, kiknek fuvarjuk s költségeik fedezése s fáradságuk megjutalmazása megigértetett. S mindezek ráadásul a nevezett szolgabiró kisbirákkal a Bölöny zászlókat beszedni rendelte s azok valóban mind be is szedettek. — Ehhez eztán kommentár nem kell. Muszkaországi zavarok. A zsidók menekülése. A Muszkaországból menekülő zsidók kivándorlása majdnem emlékeztet a Kr. sz. utáni IV. századbeli átalános népvándorlásra, midőn az ázsiai népek szomszédos ellenségeiktől megtámadtatva elhagyták hazájukat és Európa felé nyomultak. A Kievből Krakóba menekülő utasok azt beszélik, hogy az ottani főkormányzó Drentelen tábornok azonnal a kievi zavarok kitörése után Pétervárra táviratozott s azt a kérdést intézte a kormányhoz, miként lépjen fel a lázítók ellen, de erre azt a választ kapta, hogy fegyvert ne használjon a parasztok ellen. Ezt a parasztok vezetői megtudták és az ő dühösségük, pusztítási és fosztogatási vágyuk ez által vérszemet kapott, úgy hogy újra megkezdették a zsidók üldözését nemcsak Kiev városában, hanem minden szomszéd faluban. A pusztítások óriási mérvben növekednek és terjednek. Drentelen tábornok erre saját felelősségére mégis kiküldötte a katonaságot a lázadók ellen, de a katonaság is tudta, hogy a kormány, melyet a czárral ugyan azonosítanak, nem kívánja, hogy a parasztok ellen fellépjen, s így csak immel-ámmal járt el, a parasztokat jó szóval igyekezett lecsillapítani és később a katonaság nemcsak fraternizált velük, hanem nagyon valószínűleg segítette is parasztságot a pusztításoknál. Sok katonánál ugyanis oly tárgyakat találtak, melyeket csak rablás által ejthetett birtokába. így tehát a pusztítóknak szabad volt a vásár és miután Kievben már nem találtak semmi elpusztítani valót, mert némely zsidónak mégis sikerült pénzt , ékszereket és egyéb pénzértéket megmenteni, a legközelebb eső helységekbe indultak, hogy ott folytassák a rablást és öldöklést, jelesül Winiczában, Kiseneffben, Fasztovban és más helységekben. Winiczában igen sok zsidó sebesült meg. Midőn a lázadók onnét elmentek, a zsidók már azt remélték, hogy túl estek minden bajon, de negyed napra ismét oda üzentek a parasztok, hogy vissza fognak térni, mi a legtöbb családot arra indította, hogy Gácsországba meneküljön. A kievi kormányzóságon kívül még Dél- Muszkaország több kormányzóságaiból is naponkint érkeznek jelentések új meg új zsidóüldözésekről, jelesül Chelson és Odessza kormányzóságokban. Berezovkán a zsidók házai előbb kiraboltattak, azután pedig felgyujtattak a parasztság által, egyetlen egy zsidó bolt sem maradt érintetlenül. Viktorovkán a parasztság a hatóság ellen támadt, azért, mert a fosztogatásnál nem talált annyi vagyont, mint amennyit találni remélt és most a helység elöljáróira fogták, hogy ezek rejtik el a zsidók vagyonát és minden napra raktározás fejében minden egyes zsidótól 6 rubelt kapnak. Odesszából csapatok indíttattak Viktorovszka felé, de nem tudni