Függetlenség, 1881. november (2. évfolyam, 301-330. szám)
1881-11-01 / 301. szám
pf Budapest,1881. — Második évfolyam Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, 17. koronaherczeg-utáza 3. o. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre....................................IS frt Félévre................................................. frt Negyedévre....................................... frt Egy hóra..........................1 frt 40 kr. Egyes számára: 5 kr. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP, 301. szám, Apróság: a feledékenységnek olyan neme, mely elég világosan kitünteti azt a közönyösséget, mellyel a képviselő úr választói, sőt kortesei irányában is viseltetik. Ezen inczidens folytán a faeseti szabadelvű kortesek elhatározták, hogy a jövő választásoknál előre lefizettetik a jelölt úrral az alkotmányos kapaczitáczió költségeit. —nyi. Kedd, november 1. Szerkesztői iroda és kiadóhivatal Budapest, 17 koronaherczeg-utcia 3. sz. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyilt terek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kérjük. Hiridetéseket és xs-yilttexeket árszabály szerint fölvess a kiadóhivatal Látogatás után. Umberto király és Margit királyné elhagyták immár a császár-várost s útban vannak Olaszország felé. Fogadtatásuk alkalmával nagyon kevés mutatott ugyan arra, hogy az a monarcha, aki Olaszország királyát vendégül látja, Magyarországnak is uralkodója ; mindazáltal, mikor találkozásukkal számolunk, e körülményt nem lehet tekinteten kivül hagyni s mérlegelnünk kell azt a hatást is, melyet a találkozás specziálisan hazánk sorsára gyakorolhat. Történtek-e konkrét megállapodások, s ha igen, miben állanak azok, azt pozitív bizonyossággal természetesen nem tudhatjuk. De vannak jelenségek, melyek legalább nagy valószínűséggel bíró kombinácziókra alapot adnak. így tudjuk, hogy ha Umberto részéről formális ígéret nem történt is az iránt, hogy Olaszországnak Trieszthez és Trentinóhoz való igényéről lemond, a találkozás mégis abban a föltevésben létesült, hogy az olasz király nem fogja háborgatni Ausztria olasz birtokait. Egy officziózus közlemény felvilágosított arról is, hogy Umberto e szívessége fejében egy más szívességet kért Berencz Józseftől : erkölcsi támogatást a mindjobban növekvő republikánus áramlat által meglazított királyi hatalma szilárdítására. Ugyancsak ezek a berlini és bécsi officziózusok nem is késnek a bécsi találkozást a danzigi entrevuevel hozni kapcsolatba s hangsúlyozni, hogy a négy fejedelem közt e találkozások által alliance létesült, mely ha nincs is írásba foglalva, biztosítja az illető kormányok által követendő bel- és külpolitika összhangját. Mindez túlságosan elegendő, hogy mi, magyarok ne örvendjünk felettébb azon, hogy az olasz király megjárta Bécsnek városát. Nekünk semmi érdekünk sincs abban, hogy Ausztria territoriális épsége csorbát ne szenvedjen , de nagyon is sok kifogásunk lehet az ellen, hogy ép a mi kormányunk közvetítésével egy oly állam is, a minőnek eddig Olaszországot ismertük, fölvétessék az abszolutisztikus tendencziák szövetségébe. Bennünk a szabadság iránti szeretet nem csak históriai tény, hanem logikai művelet eredménye is A fejedelmi hatalomnak minél szűkebbre való korlátozása állandó törekvése volt a magyar nemzetnek, mely — joggal e, vagy nem. Ítéljék meg a historikusok — a korona iránt nem egyszer gyanúval viseltetett, hogy állami létét s alkotmányos jogait el akarja konfiskálni. Ha e gyanú eloszlott is, minden magyar ember minél több biztosítékot óhajt ma is az iránt, hogy ezek a kísérletek nem fognak ismétlődni. Éppen azért, midőn azt látjuk, hogy a fejedelmek találkozókat tartanak, melyeknek bevallott czélja az egymás iránt való bizalom révén lehetőséget adni, hogy külön-különbenn királyi hatalmukat meggyarapíthassák, nekünk ebben vajmi kevés örömünk telhetik. Olaszország fiatal királya bizonyosan kellemes emlékeket visz haza magával Bécsből. Fejedelmi gazdájának ölelései, a hódolatokat tevő urak és hölgyek, a káprázatos fényű udvari ünnepek sokkal több élvezetet nyújtottak neki, semhogy eszébe juthatott volna meggondolni : a középeurópai korhadt hatalmak szövetsége jobb biztosítéka-e trónjának, mint népének az a meggyőződése, hogy a király a nemzeti hagyományok leghívebb ápolója. Mennyi ellenkezést, mennyi okoskodást és mennyi nemzeti érzelmet kellett elhallgattatni, hogy az utazás megtörténhessék, s most, hogy megtörtént, máris hány helyen s milyen erővel ítéli el az olasz közvélemény az „ Italia öröklött ellenségével“ való paktálást. A diplomaták örülhetnek, nekik sikerült győzelmet vívniok, s egyezséget létesíteni ott, ahol az egyezség lehetetlennek látszott. Csak az a kérdés : van e ennek az egyezségnek valóságos értéke magukra az egyezkedő felekre nézve is. Elhihető-e az, hogy százados aspirácziókat, nemzedékről nemzedékre szálló hagyományokat két ember megegyezése szappanbuborékok módjára szétfújhat. Hogy Umberto király kiejtette kezéből az Italia irredenta zászlóját, az nem szerencse Ausztriára, de szerencsétlenség Umbertóra, mert azt a zászlót most más fogja fölvenni, s más lesz az, akiben Olaszország a nemzeti egység első hősét keresni fogja. — október 31. Az országgyűlési függetlenségi párt nov. hó 1-én 5 órakor a kör új helyiségében kígyóutcza 1. számú értekezletet tart. Bécs és Budapest politikai köreiben nagyon valószínűnek tartják, hogy külügyminiszterré Andrássy Gyula gróf fog kineveztetni. Némelyek szerint a kinevezés a hivatalos lapokban talán már holnap vagy holnapután fog közzététetni, mások ellenben azt hiszik, hogy a közhírré tétel nem történik meg addig, míg a delegácziók szét nem oszolnak. Részünkről azt hisszük, hogy e hírek kombinácziók, melyeknek alapjául Andrássynak Bécsben időzése s az olasz miniszterekkel történt érintkezése szolgál. Hogy helyes kombinácziók-e, azt pár nap alatt megtudjuk; egyelőre azonban hajlandók vagyunk kétségbe vonni, hogy Andrássy, még ha megkináltatnék is, elfogadná azt a halál által véletlenül megürült helyet, melyet három év előtt oly kényes hirek közt volt kénytelen elhagyni. Ösmeretes az a controversia, mely a két protestáns egyház s a kultusz-miniszter közt a katholikus plébánosok részére protestáns felek által fizetendő ágybér tekintetében fölmerült. A miniszter sérelmes rendelete ellen, mely szerint az ágybér a telkeken fekvő teher, mind a helv. hitv. konvent, mind az ág. hitv. egyetemes gyűlés felírtak az összminiszteriumhoz, kérve a rendelet visszavonását. Mint értesülünk, e kérdésben november 7-én a kultusz-miniszteriumban tanácskozás lesz melyben az igazságügyi, a vallásügyi és a belügyi minisztérium két-két taggal lesz képviselve s ezeken kivül Boncz Döme közalapitványi ügyigazgató is meghivatott. Ugyanő véleményadásra szóliittatván föl, jelentését már elkészítette s abban Trefort miniszter álláspontját helyesnek ismeri el. Azt vitatja ugyanis, hogy azokon a telkeken, melyek tulajdonosai a kanonika visitáczió alkalmával ágybérrel rovattak meg, e kötelezettség mint dologi teher fekszik. Bonczur véleménye azonban — informácziónk szerint — erős ellenzéssel fog találkozni, s igen heves viták várhatók arra nézve : válhatik-e az ágybér követelése egyátalán dologbeli joggá, s még ha igen is, lehetséges-e ez azzal a ténnyel szemben, hogy e teher telekkönyvileg kitüntetve nincs s így a miniszter rendelete nem rendíti-e meg a nyilvánkönyvi hitelt. A múlt szombat a pótválasztások napja volt. Három helyen volt új választás és a kormánypárt mind a három kerületben vereséget szenvedett. Zala Egerszegen Farkas Dávid a függetlenségi párt jelöltje győzött Skublits István ellenében, aki nemcsak a szabadelvű párt programmjával, hanem borával is lépett a küzdtérre. úgy látszik azonban, hogy Zala-Egerszeg városának polgárait a kormánypárti presszió és bor nem tántorította meg és elég józanok voltak szavazatokat olyan képviselőre adni, a ki nem a miniszterek, hanem a nemzet érdekeit fogja képviselni az országgyűlésen. * Skublits István hires ember Zalában, a ki ennek a vármegyének hivatalait végig kóstolta már. Volt fogalmazó, jegyző, ügyész, szolgabiró és talán még alispánnak is megteszik, ha nem lett volna nálánál tehetségesebb férfiú a vármegyében. Most azonban a közügyektől visszavonultan élt, míg a pótválasztások ismét felébresztették a keblében szunyadozó ambióziót. Itatásainak vége bukás lett, de azért ő mégsem mondott le a reményről, hogy még valamikor igazságügyminiszter lesz belőle. Büntetőjogot ugyan soha sem tanított egyetemen, sőt talán soha nem is tanult, de mivel jámbor ember, aki Tisza Kálmán urat egyedül üdvözítő államférfiunak ismeri el, bátran föl lehet tenni, hogy e kormány alatt még sokra viheti. ” Az a „kitűnő mérsékelt ellenzéki férfin,“ a ki előtt az egész művelt világ kalapot emel és a kit csak azok a barbár aradiak nem akartak elismerni, Chorin Ferencz, a baksai választókerületben megválasztódott. Ennek a ténynek senki sem örül úgy, mint a „Magyarország,“ mert a baksai kerület újdonsült országgyűlési képviselője azokhoz a nagy államférfiakhoz tartozik, kiknek beszédeit a lapok csak akkor méltatják figyelemre, ha megfizetik a nyomtatási költségeket. * Facset községe arról nevezetes, hogy országgyűlésileg Harkányi Frigyes által van képviselve. Harkányi Frigyes ur meg arról nevezetes, hogy Facset községét már harmadizben képviseli. Az utolsó választásnál nagy oppoziczió támadt ellene. Nagyon természetes, hogy Harkányi ur nyomban korteseket bérelt, kiknek kötelességévé tette, hogy a renitens választókat megnyerjék. A kortesek megtették kötelességüket, ami abból is kitűnik, hogy Harkányi meg lett választva , nem úgy azonban Harkányi, aki máig sem teljesítette ígéreteit. A facseti nagy vendéglős ugyanis Harkányi úr ellen 600 forintnyi követelés erejéig pert indított, mely összeggel a a választási mozgalmak óta adósa. Panaszos liferálta ugyanis a választási bort és pálinkát, melynek a nagy férfiú egyedül köszönheti megválasztatását. És Harkányi úr még máig sem fizette ki a kontót. Ez A kivándorlás. „Első csengetés, Kassa felé beszállani“, hangzik az északkeleti vas*, vonalának egyik jelentékenyebb állomásán. Nyüzsgő raj bontakozik ki a várótermek fülledt légköréből, s eloszolva a pályaudvaron, siet a kocsikhoz. Egy IV. osztályú kocsi előtt megható jelenet foly le. Szegényes ruhába hurkolt harminczas korú férfi és egy húsz éves korú nő búcsúznak az őket sorjában ölelő és nagy jajgatást véghez vivő csoport férfi és asszonynépségétől. Valami oly szokatlan jellege van e búcsúnak. Mintha nem is a gőzzel utazás korszakában válnának el a rokonok, amikor 24 óra alatt az ország egyik végétől a másikig röpíti ismerőseihez a mozdony az utasokat, hanem a régi korszak újulna fel előttünk, amikor a viszonlátás vékony reményével váltak el a szülők gyermekeiktől, ha ezek vándorbotot vettek kezükbe, hogy édes otthonoktól távol üssenek tanyát. Mintha a bucsukönnyek egy örökre távozó útjába hullanának a szeretet és emlékezet ne felejtsenek. — Miféle csoport az, és kit siratnak, kérdezi az ily látványhoz nem szokott utas a kalauztól. — Attól a fiatal házaspártól búcsúznak rokonai, mert kivándorolnak Amerikába. — Úgy látom önöket már meg se lepi e jelenet. — Mindennapos jelenet ez nálunk uram. * Érzékeny jelenet, sötét kép, és mégis „mindennapos.“ Ezerszer kár, hogy a kormány tagjait oda nem viszik a vasúti állomásokhoz, hadd néznék „mindennap“, hogy szakadnak le egymás kebeléről a válás fájdalomkitörései között azok, kik nem bírnak ide haza megélni. Fajunk nem elég élelmes, ezt szokták a mai politika bölcsei oda vetni. Nos mit gondolnak, talán a szellemi proletariátus hivatalleső nyomorultjai és hozzátartozóik játszák le a drámai jelenetet ? Az az alak ott nem „táblabirói“ typus, melyre ráfogják, hogy irtódzik a dologtól. Vállalkozó, élelmes, munkás faj az: zsidók és tótok. A tót hozzászokott a szegénységhez. Kevés az igénye, dolgozik, csak kapjon munkát. Egy kis burgonya, egy kis zabkenyér mellett panasz nélkül tengődik. Sovány eledellel, olcsó napszámmal beéri, csak aztán legyen mit aprítania, legyen napszáma. Ha a tót is itt hagyja otthonát, akkor már se munkája, se zabkenyere. A zsidó ellen se lehet panasz, hogy fényes ebédek mellé nagy benne a dinom-dánom hajsza. Szűk étkezés, nagy takarékosság, sok élelmesség, ez az ő jelleme. Nem válogatós az üzletben, megél a jég hátán, ahol két krajczár és darab rongy van, megfelezi, s él hitből, meg élelmességből. Ha már a zsidó is kivándorol, akkor a rongy is fogyatékán van. Zsidók és tótok vándorolnak, mert nem élhetnek meg. Tudjátok-e urak, hogy ez rettenetes vád a mostani közgazdasági politika ellen ? Ez a kivándorolás azt bizonyítja, hogy a munkahiány, a keresetpangás általános és búcsúzva rokontól, szülőföldtől, hazától, át kell szelni az óceánt az élelmes és munkás erőnek, mert Magyarországon már nincs elég vöröshagyma és zabkenyér. * Ez csak egyik képrészlete a kivándorlásnak. Van másik is. Izmos alak toppan be egyik felvidéki falu árendásához. Posztózubbony födi testét, széles karimájú, ültetvényes módi kalapját kezében forgatja. „Adj’ isten jó napot árendás uram.“ Az árendás nézi tetőtől talpig. Olyan ismerős hang, olyan ismerős megszólítás. Ki lehet ? „Ejnye, de hamar elfeledett az ur, — szól az idegen sárosmegyei tót nyelven — pedig azért jöttem, hogy lefizessem azt a 600 fitot, s visszaváltsam földemet.“ Az árendás föleszmél, jobban szemügyre veszi a napbarnitotta alakot, ráismer, leiz az Janó, ki két év előtt vándorolt Amerikába. * Ez a másik kép. Elevenebb, érdekesebb amannál, de szintoly élethíen igaz. Míg mi hazánk népesedési viszonyaira és munkáskéz szükségletére irányozva figyelmünket, politikai indokokból, a közgazdaságilag és társadalmilag oly veszélyes kivándorlás megakadályozására hívtuk fel a kormányt és sötétebbnél sötétebbre rajzoltuk a kivándorlók sorsát: azalatt a kivándoroltak tengeri vihart átélt megtollasodott vándormadárként térnek vissza az új világból régi fészkekbe. Falukban, hol híjával volt a garas, és csaknem éhen haltak a családok, százával küldik a forintokat a kivándorolt rajok. Beszélhetünk most már a tengeri út borzalmairól, lefesthetjük a kétségbeejtő nyomort, mely az óczeán túlsó partjain az élelmes és dolgozó kezekre vár;s hozhatnak rendeleteket és törvényeket: a tény, hogy aki itt éhen halt volna, onnan pénzt küld, minden frázisnál, ijesztésnél és törvénynél többet bizonyít. Többet Tisza Kálmán félhivatalos kőnyomatusának a a kivándorlási ügynökségekre szórt panaszánál; többet a kivándorlás megakadályozására újabban tett erőfeszítéseknél. A megyék, felocsudtak és intézkedéseket követelnek, a kormány meghökkent, s maga festi sötétre a kivándorlás viszontagságait. A felsővidék megyéi felócsudtak, mert a hallatlanul olcsó tömeges munkaerő fogy, mint gazdaságunk tőkéje; a kormány meghökkent, mert érzi az iszonyú vádat, mely abban rejlik, hogy a mostani politika csapásai által földönfutóvá lett vállalkozási és dolgos szellem roppant vándorutat kénytelen tenni élelméért; érzi, hogy Tisza Kálmán birodalmában maholnap nem marad más, mint a megvesztegetett közvélemény megvesztegetett lélekkufárjai. Szó ide, szó oda, nagy dolog az, egy nyers forrásaiban dúsgazdag, szaporodásra szoruló, munkás kéz hiányában szenvedő országot odáig kormányozni, hogy ami élelmesség, ami munkaszeretet kebelében van, az a mesterségesen megszorított üzletélet, a szerződések és törvények által alkotmányosan tönkrejuttatott gazdasági és forgalmi élet köréből kereset és munka nem létében kivándoroljon, hogy kenyeret ehessen maga, és kenyeret küldhessen haza. Tizek kezdték, százak folytatják, ezerek készülnek a kivándorlásra, és a mostani kormánynak nincs egyéb eszköze, hogy meggátolja a kenyér után néző tömegek kivándorlását, mint az ijesztgetés oly amerikai rémlátományok festésével, melyeket a felvidéki posták pénzeslevélforgalmi adatai cáfolnak meg. Ahol ezelőtt csak az adóhivatalok láttak pénzt, oda most Amerikából kopogtat be a kenyérre való, mert hát Magyarországot Tisza Kálmán és elődei úgy megkormányozták, hogy túl van népesedve tíz krajczáros lakomákat rendező kormánybiztos kortesekkel, túl van terhelve adókkal, de a szántóföldek kimerültek, a szőlők elparlagosodnak, a vállalkozó és dolgozó nép kivándorol. Verhovay Gyula pillanatban is rokonszenvét akarta nyilvánítani az olasz királyi pár iránt. Robilant nagykövet és a nagykövetség tagjai, továbbá Wimpffen gróf jelentek meg először az állomáson, azután a helytartó és a rendőrség elnöke. A vasút perronja és csarnoka föl volt díszítve mint a vendégek megérkezésekor. Háromnegyed kilencz órakor kezdődött a többi előkelők felvonulása. Rainer főherczeg és neje jókor megjelentek az udvari salonban. A csarnokban Schneller főigazgató és Wilczek gróf vártak az udvar megérkezésére. Az udvari kocsik kilencz órakor állottak meg a pályaudvar előtt. Az elsőből Margherita királyné, prémes fekete selyem bundába öltözve, uralkodónk karján kiszállott. A közönség mely a csarnokban sorfalat képezett, tiszteletteljesen üdvözölte őket. A királyné barátságosan és mosolyogva fogadta a köszöntést. A második kocsiból az olasz király és a trónörökös szállott ki. Ez után a kiséret következett. A két király az udvari szalonba ment, ahol Rainer főherczeg és neje várta őket. A salonban rövid ideig tartó cerete volt. Kevéssel az elindulásra meghatározott idő előtt a perronra mentek. Az udvari kocsi mellett Margherita királyné csókra nyújtotta kezét a szolgálatára rendelt lovagoknak, Umberto király pedig kezett fogott velük és megcsókolta Rainer főherczeget. Ekkor előlépett az olasz nagykövet és neje és a méltóság viselők. Umberto király szívélyesen megölelte uralkodónkat és a trónörököst, akik ismételve kezet csókoltak Margit királynénak. Az olasz király és királyné elutazásuk előtt félórával megjelentek Erzsébet királyné termeiben és ott búcsúztak el szívélyes érzelmek közt királynénktól és Stefánia trónörökösnétől ; a főherczegektől és főherczegnéktől tegnap búcsúztak el a palotában. Umberto király és az olasz királyné 9 óra 5 perczkor szálltak az udvari kocsiba és az ablakon át még öt perczig társalogtak uralkodónkkal és a trónörökössel. 9 óra 10 perczkor elindult az udvari vonat és az olasz királyi pár ismételve meghajtotta magát és bucsuzásul élénken integetett kezével uralkodónk felé. Az olasz király Bécsben. A fejedelmi találkozás, mely talán a legújabb fejedelmi összejövetelek közt a legmeglepőbb volt, ma véget ért. Az olasz királyi pár visszautazott székhelyére és biztosan el lehet mondani, hogy a benyomás, az emlékek, miket úgy a király, mint a királyné a bécsi udvartól magukkal visznek, a legkellemesebbek. Az olasz királyi pár az osztrák-magyar monarchia uralkodójának volt vendége és a házigazda nem tanúsíthatott nagyobb, melegebb vendégszeretetet, mint melyet a vendégek élveztek. Nem zajos mulatságok és látványosságok, hanem meleg és szives szeretet volt napirenden és a hagyományok szerint elkerülhetetlen katonai szemlén kivül alig volt mozzanat, mely fényes, de hideg formalitásokra emlékeztetett volna. Az olasz fejedelmi pár a bécsi szives látással meg lehet elégedve. Hogy az ut politikai czéljai is igy sikerültek-e, ki tudna arról még most számot adni ? Az eredményeknek kell azt igazolni. Egy eredményt ugyan már jeleznek Bécsből, a lehető legnagyobb határozottsággal, azt, hogy újra Andrássy Gyula gróf lesz meghíva a külügyek élére. Ha e hir valónak bizonyul, akkor az olasz király bécsi utjának politikai következménye is nagyon gyorsan nyilvánul, mert nem lehet eltagadni azt, hogy a hangulatváltozásnak csakis az utóbbi négy nap alatt kellett megtörténni. A notórius félhivatalosság még az olasz király bécsi utjának kezdetén is a legnagyobb bizonyossággal és sullyal kolportálta Kálnoky kineveztetését, és ime, már a látogatás végén az orosz udvar kegyencze el van ejtve. Lesz alkalmunk e tárggyal még foglalkozni más helyütt. Most az utazás részleteiről adjuk a távirati értesítéseket. Bécs, okt. Bl. A felségek ma reggel 9 órakor jelentek meg a pályaudvarban. Uralkodónk karját nyújtotta Margit királynénak. Az olasz király a nevét viselő ezred ezredesi egyenruhájában, Rainer főherczegnét vezette karján. Valamennyi főherczeg jelen volt. Az uralkodók a legszivélyesebben vettek búcsut egymástól, több ízben átölelték és megcsókolták egymást. A király kezet csókolt Margit királynénak. Az uralkodók mélyen meg voltak hatva. A vonat 9 óra 7 percakor robogott ki a pályaudvar csarnokából. BÉCS, okt. 31. A téli hideg daczára előkelő nép gyűlt össze a pályaudvaron, amely a végső Parlamenti pártok Németországban. Berlin még mindig lázas állapotban van. Még eddig soha nem mutattak a német politikus pártok oly erőlködést, hogy jelöltjeiket a parlamentbe győzelemre jutassák, mint az éppen most megejtett választások alkalmával. A lapok már három hóval a választások előtt kezdették az izgatást. Kivált a nemzeti szabadelvűek követtek el mindent, hogy a birodalmi kancellár a parlamentben erős ellenzéket találjon, mert attól tartanak, hogy ő Németországban bizonyos tényleges diktatúrát fog behozni. Most a pártok úgy állanak, hogy sem a kancellár, sem pedig a nemzeti szabadelvűek nem bírnak határozott többséggel és most egy párt alakítását akarják létrehozni haladópártiakból, szecesszionistákból és nemzeti szabadelvűekből. Ha ez az alakulás csakugyan létrejönne, akkor lehetne csak remélni, hogy az alkotmányos rendszer gyökeret verhetne Németországban és ekkor várhatná csak a német nemzet, hogy miniszterei csakugyan felelősek legyenek. De ez mindaddig nem igen valószínű, mig Bismarck herczeg befolyással bír, mert ő minden áron fenn fogja tartani a militarizmust és a bürokrácziát. Az ellenzék pedig épp úgy a kanczellár által behozandó állami, mint azon szoczializmus ellen van, melyet Bebel és Liebknecht hirdetnek. Ez a párt jelenleg 123 szavazattal bír és így elég tömör tömeget képez. Ezek közt vannak olyanok, kik Lengyelország, mások kik a hannoveri királyság visszaállítását kívánják, ismét mások azt akarják, adassék vissza Francziaországnak Elzász és Lotharingia és Dániának Észak-Schleswig. Még itt a szocziáldemokraták nincsenek beleértve, kik mindinkább kezdik fejüket ismét felemelni és szavukat hallatni a nagy lipcsei szoczialista pör daczára. Ha a szociáldemokraták is egészen csatlakoznának ezen most alakuló párthoz, akkor az mintegy 145 vagy 150 tagot számlálna. Ez tehát valamivel több mint egy harmada a parlamentnek, mely mindössze 397 tagból áll, míg a kormánynak nincs több mint 100 —120 oly embere, kikre biztosan számíthat,a nemzeti szabadelvű pártnak pedig 120—135 tagja van. Sokan azt tartják, hogy Németországban minden más politika mint Bismarck herczegé lehetetlen. A javaslatok, melyek a parlament elé be fognak terjesztetni a kormány által, többnyire pénzügyiek és közgazdászatiak, egy részben társadalmi kérdések is érintve lesznek, jelesül az átalános kényszer élet- és jövedelembiztosítási törvényjavaslat fog ismét szőnyegre kerülni. A dohánymonopólium, a vámilletékek felemelése és a söradó a birodalmi kanczellár programmjában benn foglaltatik, ezért le akarja az élelmiszer és a fa adót szállítani, ellenben a nemzeti szabadelvűek a gyárakra vetett adót akarják leszállíttatni, a dohányra, szeszes italokra, és ezukorra pedig nagyobb adót kívánnak vetni. Ezen felül még az ellenzék részéről a hadsereg létszáma leszállítása is szóba fog hozatni, de mindeddig a kancellár és a császár elég tekintéllyel bírnak, hogy e kérdés megpendítésénél igen óvatosan lépjen fel az ellenzék. A német haladó párti lapok a választások eredményével nagyon megelégedetteknek látszanak és azt mondják, hogy a kormány ezúttal nagy vereséget szenvedett. A Norddeutsche Allgemeine Zeitung a választásokra nem tesz észrevételeket. A haladó és az antiszemitikus pártok közt több ízben összeütközések voltak. Minap a rendőrség egész éjelen át talpon volt, hogy csendháborgásokat megakadályoztassa és több elfogatás történt Berlin utczáiban, kivált a Friedrichstadti külvárosban, a nép csak reggeli 3 óra tájban oszlott szét.