Függetlenség, 1881. november (2. évfolyam, 301-330. szám)

1881-11-01 / 301. szám

pf Budapest,­1881. — Második évfolyam Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, 17. koronaherczeg-utáza 3. o. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre....................................IS frt Félévre................................................. frt Negyedévre....................................... frt Egy hóra..........................1 frt 40 kr. Egyes szám­ára: 5 kr. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP, 301. szám, Apróság: a feledékenységnek olyan neme, mely elég világo­san kitünteti azt a közönyösséget, mel­lyel a kép­viselő úr választói, sőt kortesei irányában is visel­tetik. Ezen inczidens folytán a faeseti szabadelvű kortesek elhatározták, hogy a jövő választásoknál előre lefizettetik a jelölt úrral az alkotmányos kapa­­czitáczió költségeit. —nyi. Kedd, november 1. Szerkesztői iroda és kiadó­hivatal Budapest, 17­ koronaherczeg-utcia 3. sz. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyilt terek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan meg­jelölni kérjük. Hiridetéseket és xs-yilttexek­et árszabály szerint fölvess a kiadóhivatal Látogatás után. Umberto király és Margit királyné elhagyták immár a császár-várost s út­ban vannak Olaszország felé. Fogadtatá­suk alkalmával nagyon kevés mutatott ugyan arra, hogy az a monarcha, a­ki Olaszország királyát vendégül látja, Ma­gyarországnak is uralkodója ; mindazáltal, mikor találkozásukkal számolunk, e kö­rülményt nem lehet tekinteten kivül hagyni s mérlegelnünk kell azt a hatást is, melyet a találkozás specziálisan hazánk sorsára gyakorolhat. Történtek-e konkrét megállapodások, s ha igen, miben állanak azok, azt po­zitív bizonyossággal természetesen nem tudhatjuk. De vannak jelenségek, melyek legalább nagy valószínűséggel bíró kom­­binácziókra alapot adnak. így tudjuk, hogy ha Umberto részéről formális ígé­ret nem történt is az iránt, hogy Olasz­országnak Trieszthez és Trentinóhoz való igényéről lemond, a találkozás mégis ab­ban a föltevésben létesült, hogy az olasz király nem fogja háborgatni Ausztria olasz birtokait. Egy officziózus közlemény felvilágosított arról is, hogy Umberto e szívessége fejében egy más szívességet kért Berencz Józseftől : erkölcsi támoga­tást a mindjobban növekvő republikánus áramlat által meglazított királyi hatalma szilárdítására. Ugyancsak ezek a berlini és bécsi officziózusok nem is késnek a bécsi találkozást a danzigi entrevuevel hozni kapcsolatba s hangsúlyozni, hogy a négy fejedelem közt e találkozások ál­tal alliance létesült, mely ha nincs is írásba foglalva, biztosítja az illető kormányok által követendő bel- és külpolitika össz­hangját. Mind­ez túlságosan elegendő, hogy mi, magyarok ne örvendjünk felettébb azon, hogy az olasz király megjárta Bécs­­nek városát. Nekünk semmi érdekünk sincs abban, hogy Ausztria territoriális épsége csorbát ne szenvedjen , de nagyon is sok kifogásunk lehet az ellen, hogy ép a mi kormányunk közvetítésével egy oly állam is, a minőnek eddig Olaszor­szágot ismertük, fölvétessék az abszolutisz­tikus tendencziák szövetségébe. Bennünk a szabadság iránti szeretet nem csak his­tóriai tény, hanem logikai művelet ered­ménye is A fejedelmi hatalomnak minél szűkebbre való korlátozása állandó törek­vése volt a magyar nemzetnek, mely­ — joggal e, vagy nem. Ítéljék meg a histo­rikusok — a korona iránt nem egyszer gyanúval viseltetett, hogy állami létét s alkotmányos jogait el akarja konfiskálni. Ha e gyanú eloszlott is, minden magyar ember minél több biztosítékot óhajt ma is az iránt, hogy ezek a kísérletek nem fognak ismétlődni. Éppen azért, midőn azt látjuk, hogy a fejedelmek találkozó­kat tartanak, melyeknek bevallott czélja az egymás iránt való bizalom révén le­hetőséget adni, hogy külön-külön­benn királyi hatalmukat meggyarapíthassák, nekünk ebben vajmi kevés örömünk tel­hetik. Olaszország fiatal királya bizonyosan kellemes emlékeket visz haza magával Bécsből. Fejedelmi gazdájának ölelései, a hódolatokat tevő urak és hölgyek, a káp­rázatos fényű udvari ünnepek sokkal több élvezetet nyújtottak neki, semhogy eszébe juthatott volna meggondolni : a közép­európai korhadt hatalmak szövetsége jobb biztosítéka-e trónjának, mint népének az a meggyőződése, hogy a király a nem­zeti hagyományok leghívebb ápolója. Mennyi ellenkezést, mennyi okoskodást és mennyi nemzeti érzelmet kellett el­­hallgattatni, hogy az utazás megtörtén­hessék, s most, hogy megtörtént, már­is hány helyen s milyen erővel ítéli el az olasz közvélemény az „ Italia öröklött el­lenségével“ való paktálást. A diplomaták örülhetnek, nekik si­került győzelmet vívniok, s egyezséget létesíteni ott, a­hol az egyezség lehetet­lennek látszott. Csak az a kérdés : van e ennek az egyezségnek valóságos értéke magukra az egyezkedő felekre nézve is. Elhihető-e az, hogy százados aspiráczió­­kat, nemzedékről nemzedékre szálló ha­gyományokat két ember megegyezése szappan­buborékok módjára szétfújhat. Hogy Umberto király kiejtette kezéből az Italia irredenta zászlóját, az nem sze­rencse Ausztriára, de szerencsétlenség Umbertóra, mert azt a zászlót most más fogja fölvenni, s más lesz az, a­kiben Olaszország a nemzeti egység első hősét keresni fogja. — október 31. Az országgyűlési függetlenségi párt nov. hó 1-én 5 órakor a kör új helyiségében kígyó­­utcza 1. számú értekezletet tart. Bécs és Budapest politikai köreiben na­gyon valószínűnek tartják, hogy külügyminisz­terré Andrássy Gyula gróf fog kineveztetni. Némelyek szerint a kinevezés a hivatalos lapok­ban talán már holnap vagy holnapután fog közzététetni, mások ellenben azt hiszik, hogy a közhírré tétel nem történik meg addig, míg a delegácziók szét nem oszolnak. Részünkről azt his­szük, hogy e hírek kombinácziók, melyek­nek alapjául Andrássynak Bécsben időzése s az olasz miniszterekkel történt érintkezése szolgál. Hogy helyes kombinácziók-e, azt pár nap alatt megtudjuk; egyelőre azonban hajlandók va­gyunk kétségbe vonni, hogy Andrássy, még ha megkináltatnék is, elfogadná azt a halál által véletlenül megürült helyet, melyet három év előtt oly kényes hirek közt volt kénytelen el­hagyni. Ösmeretes az a controversia, mely a két protestáns egyház s a kultusz-miniszter közt a katholikus plébánosok részére protestáns felek által fizetendő á­g­y­b­é­r tekintetében fölmerült. A miniszter sérelmes rendelete ellen, mely sze­rint az ágybér a telkeken fekvő teher, mind a helv. hitv. konvent, mind az ág. hitv. egyete­mes gyűlés felírtak az összminiszteriumhoz, kérve a rendelet visszavonását. Mint értesülünk, e kérdésben november 7-én a kultusz-miniszteriumban tanácskozás lesz melyben az igazságügyi, a vallásügyi és a bel­ügyi minisztérium két-két taggal lesz képviselve s ezeken kivül Boncz Döme közalapitványi ügyigazgató is meghivatott. Ugyanő vélemény­­adásra szóliittatván föl, jelentését már elkészí­tette s abban Trefort miniszter álláspontját he­lyesnek ismeri el. Azt vitatja ugyanis, hogy azokon a telkeken, melyek tulajdonosai a kano­­nika visitáczió alkalmával ágybérrel rovattak meg, e kötelezettség mint dologi teher fekszik. Boncz­ur véleménye azonban — informá­­cziónk szerint — erős ellenzéssel fog találkozni, s igen heves viták várhatók arra nézve : vál­­hatik-e az ágybér követelése egyátalán dologbeli joggá, s még ha igen is, lehetséges-e ez azzal a tén­nyel szemben, hogy e teher telekkönyvileg kitüntetve nincs s így a miniszter rendelete nem rendíti-e meg a nyilvánkönyvi hitelt. A múlt szombat a pótválasztások napja volt. Három helyen volt új választás és a kormánypárt mind a három kerületben vereséget szenvedett. Zala­ Egerszegen Farkas Dávid a függetlenségi párt jelöltje győzött Skublits István ellenében, a­ki nemcsak a szabadelvű párt programmjával, hanem borával is lépett a küzdtérre. úgy látszik azonban, hogy Zala-Egerszeg városának polgárait a kormány­­párti presszió és bor nem tántorította meg és elég józanok voltak szavazatokat olyan képviselőre adni, a ki nem a miniszterek, hanem a nemzet érdekeit fogja képviselni az országgyűlésen. * Skublits István hires ember Zalában, a ki ennek a vármegyének hivatalait végig kóstolta már. Volt fogalmazó, jegyző, ügyész, szolgabiró és talán még alispánnak is megteszik, ha nem lett volna nálánál tehetségesebb férfiú a vármegyében. Most azonban a közügyektől visszavonultan élt, míg a pótválasztások ismét felébresztették a keblében szu­­nyadozó ambióziót. Itatásainak vége bukás lett, de azért ő még­sem mondott le a reményről, hogy még valamikor igazságügyminiszter lesz belőle. Büntető­jogot ugyan soha sem tanított egyetemen, sőt talán soha nem is tanult, de mivel jámbor em­ber, a­ki Tisza Kálmán urat egyedül üdvözítő államférfiunak ismeri el, bátran föl lehet tenni, hogy e kormány alatt még sokra viheti. ” Az a „kitűnő mérsékelt ellenzéki férfin,“ a ki előtt az egész művelt világ kalapot emel és a kit csak azok a barbár aradiak nem akartak elismerni, Chorin Ferencz, a baksai választókerületben meg­választódott. Ennek a ténynek senki sem örül úgy, mint a „Magyarország,“ mert a baksai kerület újdonsült országgyűlési képviselője azokhoz a nagy államférfiakhoz tartozik, kiknek beszédeit a lapok csak akkor méltatják figyelemre, ha megfizetik a nyomtatási költségeket. * Facset községe arról nevezetes, hogy ország­­gyűlésileg Harkányi Frigyes által van képviselve. Har­kányi Frigyes ur meg arról nevezetes, hogy Facset községét már harmadizben képviseli. Az utolsó vá­lasztásnál nagy oppoziczió támadt ellene. Nagyon természetes, hogy Harkányi ur nyomban korteseket bérelt, kiknek kötelességévé tette, hogy a renitens választókat megnyerjék. A kortesek megtették kö­telességüket, a­mi abból is kitűnik, hogy Harkányi meg lett választva , nem úgy azonban Harkányi, a­ki máig sem teljesítette ígéreteit. A facseti nagy vendéglős ugyanis Harkányi úr ellen 600 forintnyi követelés erejéig pert indított, mely összeggel a a választási mozgalmak óta adósa. Panaszos liferálta ugyanis a választási bort és pálinkát, melynek a nagy férfiú egyedül köszönheti megválasztatását. És Harkányi úr még máig sem fizette ki a kontót. Ez A kivándorlás. „Első csengetés, Kassa felé beszállani“, hangzik az északkeleti vas*­­, vonalának egyik jelentékenyebb állomásán. Nyüzsgő raj bontako­zik ki a várótermek fülledt légköréből, s elo­szolva a pályaudvaron, siet a kocsikhoz. Egy IV. osztályú kocsi előtt megható jelenet foly le. Szegényes ruhába hurkolt har­­minczas korú férfi és egy húsz éves korú nő búcsúznak az őket sorjában ölelő és nagy jajgatást véghez vivő csoport férfi és asszony­népségétől. Valami oly szokatlan jellege van e búcsú­nak. Mintha nem is a gőzzel utazás korszaká­ban válnának el a rokonok, a­mikor 24 óra alatt az ország egyik végétől a másikig röpíti ismerőseihez a mozdony az utasokat, hanem a régi korszak újulna fel előttünk, a­mikor a vi­­szonlátás vékony reményével váltak el a szülők gyermekeiktől, ha ezek vándorbotot vettek ke­zükbe, hogy édes otthonoktól távol üssenek tanyát. Mintha a bucsukönnyek egy örökre távozó útjába hullanának a szeretet és emléke­zet ne felejtsenek. — Miféle csoport az, és kit siratnak, kér­dezi az ily látványhoz nem szokott utas a ka­lauztól. — Attól a fiatal házaspártól búcsúznak ro­konai, mert kivándorolnak Amerikába. — Úgy látom önöket már meg se lepi e jelenet. — Mindennapos jelenet ez nálunk uram. * Érzékeny jelenet, sötét kép, és mégis „min­dennapos.“ Ezerszer kár, hogy a kormány tag­jait oda nem viszik a vasúti állomásokhoz, hadd néznék „mindennap“, hogy szakadnak le egymás kebeléről a válás­ fájdalomkitörései között azok, kik nem bírnak ide haza megélni. Fajunk nem elég élelmes, ezt szokták a mai politika bölcsei oda vetni. Nos mit gondol­nak, talán a szellemi proletariátus hivatalleső nyomorultjai és hozzá­tartozóik játszák le a drá­mai jelenetet ? Az az alak ott nem „táblabirói“ typus, melyre ráfogják, hogy irtódzik a dolog­tól. Vállalkozó, élelmes, munkás faj az: zsi­dók és tótok. A tót hozzá­szokott a szegénységhez. Ke­vés az igénye, dolgozik, csak kapjon munkát. Egy kis burgonya, egy kis zabkenyér mellett panasz nélkül tengődik. Sovány eledellel, olcsó napszámmal beéri, csak aztán legyen mit aprí­tania, legyen napszáma. Ha a tót is itt hagyja otthonát, akkor már se munkája, se zabkenyere. A zsidó ellen se lehet panasz, hogy fényes ebédek mellé nagy benne a dinom-dánom haj­sza. Szűk étkezés, nagy takarékosság, sok élel­messég, ez az ő jelleme. Nem válogatós az üz­letben, megél a jég hátán, a­hol két krajczár és darab rongy van, megfelezi, s él hitből, meg élelmességből. Ha már a zsidó is kivándorol, akkor a rongy is fogyatékán van. Zsidók és tótok vándorolnak, mert nem él­hetnek meg. Tudjátok-e urak, hogy ez rettene­tes vád a mostani közgazdasági politika ellen ? Ez a kivándorolás azt bizonyítja, hogy a mun­kahiány, a keresetpangás általános és búcsúzva rokontól, szülőföldtől, hazától, át kell szelni az óc­eánt az élelmes és munkás erőnek, mert Ma­gyarországon már nincs elég vöröshagyma és zabkenyér. * Ez csak egyik képrészlete a kivándorlás­nak. Van másik is. Izmos alak toppan be egyik felvidéki falu árendásához. Posztó­zubbony födi testét, széles karimájú, ültetvényes módi kalapját kezében forgatja. „Adj’ isten jó napot árendás uram.“ Az árendás nézi tetőtől­ talpig. Olyan isme­rős hang, olyan ismerős megszólítás. Ki lehet ? „Ejnye, de hamar elfeledett az ur, — szól az idegen sárosmegyei tót nyelven — pedig azért jöttem, hogy lefizessem azt a 600 fitot, s vis­­­szaváltsam földemet.“ Az árendás föleszmél, jobban szemügyre veszi a napbarnitotta alakot, ráismer, leiz az Janó, ki két év előtt vándorolt Amerikába. * Ez a másik kép. Elevenebb, érdekesebb amannál, de szintoly élethí­en igaz. Míg mi hazánk népesedési viszonyaira és munkáskéz szükségletére irányozva figyelmün­ket, politikai indokokból, a közgazdaságilag és társadalmilag oly veszélyes kivándorlás megaka­dályozására hívtuk fel a kormányt és sötétebb­nél sötétebbre rajzoltuk a kivándorlók sorsát: azalatt a kivándoroltak tengeri vihart átélt megtollasodott vándormadárként térnek vissza az új világból régi fészkekbe. Falukban, hol híjával volt a garas, és csaknem éhen haltak a családok, százával küldik a forintokat a kiván­dorolt rajok. Beszélhetünk most már a tengeri út bor­zalmairól, lefesthetjük a kétségbeejtő nyomort, mely az óczeán túlsó partjain az élelmes és dolgozó kezekre vár;s hozhatnak rendeleteket és törvényeket: a tény, hogy a­ki itt éhen halt volna, onnan pénzt küld, minden frázisnál, ijesz­­tésnél és törvénynél többet bizonyít. Többet Tisza Kálmán félhivatalos kőnyomatusának a a kivándorlási ügynökségekre szórt panaszánál; többet a kivándorlás megakadályozására újab­ban tett erőfeszítéseknél. A megyék, felocsudtak és intézkedéseket követelnek, a kormány meghökkent, s maga festi sötétre a kivándorlás viszontagságait. A felsővidék megyéi felócsudtak, mert a hallatla­nul olcsó tömeges munkaerő fogy, mint gazda­ságunk tőkéje; a kormány meghökkent, mert érzi az iszonyú vádat, mely abban rejlik, hogy a mostani politika csapásai által földönfutóvá lett vállalkozási és dolgos szellem roppant ván­­dorutat kénytelen tenni élelméért; érzi, hogy Tisza Kálmán birodalmában maholnap nem ma­rad más, mint a megvesztegetett közvélemény megvesztegetett lélekkufárjai. Szó ide, szó oda, nagy dolog az, egy nyers forrásaiban dúsgazdag, szaporodásra szoruló, munkás kéz hiányában szenvedő országot odáig kormányozni, hogy a­mi élelmesség, a­mi mun­kaszeretet kebelében van, az a mesterségesen megszorított üzletélet, a szerződések és törvé­nyek által alkotmányosan tönkrejuttatott gazda­sági és forgalmi élet köréből kereset és munka nem létében kivándoroljon, hogy kenyeret ehessen maga, és kenyeret küldhessen haza. Tizek kezdték, százak folytatják, ezerek készülnek a kivándorlásra, és a mostani kor­mánynak nincs egyéb eszköze, hogy meggá­tolja a kenyér után néző tömegek kivándorlá­sát, mint az ijesztgetés oly amerikai rémláto­­mányok festésével, melyeket a felvidéki posták pénzeslevél­forgalmi adatai c­áfolnak meg. A­hol ezelőtt csak az adóhivatalok láttak pénzt, oda most Amerikából kopogtat be a kenyérre való, mert hát Magyarországot Tisza Kálmán és elődei úgy megkormányozták, hogy túl van népesedve tíz krajczáros lakomákat rendező kormánybiztos kortesekkel, túl van terhelve adókkal, de a szántóföldek kimerültek, a szőlők elparlagosodnak, a vállalkozó és dolgozó nép kivándorol. Verhovay Gyula­ pillanatban is rokonszenvét akarta nyilvánítani az olasz királyi pár iránt. Robilant nagykövet és a nagykövetség tagjai, továbbá Wimpffen gróf jelen­tek meg először az állomáson, azután a helytartó és a rendőrség elnöke. A vasút perronja és csar­noka föl volt díszítve mint a vendégek megérkezé­sekor. Háromnegyed kilencz órakor kezdődött a többi előkelők felvonulása. Rainer főherczeg és neje jókor megjelentek az udvari salonban. A csarnok­ban Schneller főigazgató és Wilczek gróf vártak az udvar megérkezésére. Az udvari kocsik kilencz órakor állottak meg a pályaudvar előtt. Az elsőből Margherita királyné, prémes fekete selyem bundába öltözve, uralkodónk karján kiszállott. A közönség mely a csarnokban sorfalat képezett, tisztelettelje­sen üdvözölte őket. A királyné barátságosan és mosolyogva fogadta a köszöntést. A második kocsi­ból az olasz király és a trónörökös szállott­ ki. Ez után a kiséret következett. A két király az udvari szalonba ment, a­hol Rainer főherczeg és neje várta őket. A salonban rövid ideig tartó cerete volt. Kevéssel az elindulásra meghatározott idő előtt a perronra mentek. Az udvari kocsi mellett Margherita királyné csókra nyújtotta kezét a szol­gálatára rendelt lovagoknak, Umberto király pedig kezett fogott velük és megcsókolta Rainer főher­­czeget. Ekkor előlépett az olasz nagykövet és neje és a méltóság viselők. Umberto király szívélyesen megölelte uralkodónkat és a trónörököst,­­ a­kik is­mételve kezet csókoltak Margit királynénak. Az olasz király és királyné elutazásuk előtt félórával megjelentek Erzsébet királyné termeiben és ott bú­csúztak el szívélyes érzelmek közt királynénktól és Stefánia trónörökösnétől ; a főherczegektől és főher­­czegnéktől tegnap búcsúztak el a palotában. Um­berto király és az olasz királyné 9 óra 5 perczkor szálltak az udvari kocsiba és az ablakon át még öt perczig társalogtak uralkodónkkal és a trónörö­kössel. 9 óra 10 perczkor elindult az udvari vonat és az olasz királyi pár ismételve meghajtotta magát és bucsuzásul élénken integetett kezével uralko­dónk felé. Az olasz király Bécsben. A fejedelmi találkozás, mely talán a legújabb fejedelmi összejövetelek közt a legmeglepőbb volt, ma véget ért. Az olasz királyi pár visszautazott székhelyére és biztosan el lehet mondani, hogy a benyomás, az emlékek, miket úgy a király, mint a királyné a bécsi udvartól magukkal visznek, a leg­­kellemesebbek. Az olasz királyi pár az osztrák-ma­gyar monarchia uralkodójának volt vendége és a házigazda nem tanúsíthatott nagyobb, melegebb ven­dégszeretetet, mint melyet a vendégek élveztek. Nem zajos mulatságok és látványosságok, hanem meleg és szives szeretet volt napirenden és a ha­gyományok szerint elkerülhetetlen katonai szemlén kivül alig volt mozzanat, mely fényes, de hideg formalitásokra emlékeztetett volna. Az olasz feje­delmi pár a bécsi szives látással meg lehet elé­gedve. Hogy az ut politikai czéljai is igy sikerül­­tek-e, ki tudna arról még most számot adni ? Az eredményeknek kell azt igazolni. Egy eredményt ugyan már jeleznek Bécsből, a lehető legnagyobb határozottsággal, azt, hogy újra Andrássy Gyula gróf lesz meghíva a külügyek élére. Ha e hir va­lónak bizonyul, akkor az olasz király bécsi utjának politikai következménye is nagyon gyorsan nyilvá­nul, mert nem lehet eltagadni azt, hogy a hangu­latváltozásnak csakis az utóbbi négy nap alatt kellett megtörténni. A notórius félhivatalosság még az olasz király bécsi utjának kezdetén is a legna­gyobb bizonyossággal és sul­lyal kolportálta Kál­­noky kineveztetését, és ime, már a látogatás végén az orosz udvar kegyencze el van ejtve. Lesz alkalmunk e tárg­gyal még foglalkozni más helyütt. Most az utazás részleteiről adjuk a távirati értesítéseket. Bécs, okt. Bl. A felségek ma reggel 9 órakor jelentek meg a pályaudvarban. Uralkodónk karját nyújtotta Margit királynénak. Az olasz király a nevét viselő ezred ezredesi egyenruhájában, Rainer főherczegnét vezette karján. Valamennyi főherczeg jelen volt. Az uralkodók a legszivélyesebben vettek búcsut egymástól, több ízben átölelték és megcsó­kolták egymást. A király kezet csókolt Margit ki­rálynénak. Az uralkodók mélyen meg voltak hatva. A vonat 9 óra 7 percakor robogott ki a pályaud­var csarnokából. BÉCS, okt. 31. A téli hideg daczára előkelő nép gyűlt össze a pályaudvaron, a­mely a végső Parlamenti pártok Németországban. Berlin még mindig lázas állapotban van. Még eddig soha nem mutattak a német politikus pártok oly erőlködést, hogy jelöltjeiket a parla­mentbe győzelemre jutassák, mint az éppen most megejtett választások alkalmával. A lapok már három hóval a választások előtt kezdették az izgatást. Kivált a nemzeti szabadelvűek követ­tek el mindent, hogy a birodalmi kanc­ellár a parlamentben erős ellenzéket találjon, mert attól tartanak, hogy ő Németországban bizonyos tény­leges diktatúrát fog behozni. Most a pártok úgy állanak, hogy sem a kanc­ellár, sem pedig a nemzeti szabadelvűek nem bírnak határozott többséggel és most egy párt alakítását akarják létre­hozni haladópártiakból, szec­esszionistákból és nemzeti szabadelvűekből. Ha ez az alakulás csakugyan létre­jönne, akkor lehetne csak re­mélni, hogy az alkotmányos rendszer gyökeret verhetne Németországban és ekkor várhatná csak a német nemzet, hogy miniszterei csakugyan felelősek legyenek. De ez mindaddig nem igen valószínű, mig Bismarck herczeg befolyással bír, mert ő minden áron fenn fogja tartani a mili­­tarizmust és a bürokrácziát. Az ellenzék pe­dig épp úgy a kanczellár által behozandó állami, mint azon szoczializmus ellen van, melyet Bebel és Liebknecht hirdetnek. Ez a párt jelenleg 123 szavazattal bír és így elég tömör tömeget képez. Ezek közt van­nak olyanok, kik Lengyelország, mások kik a hannoveri királyság vissza­állítását kívánják, ismét mások azt akarják, adassék vissza Fran­­cziaországnak Elzász és Lotharingia és Dániá­nak Észak-Schleswig. Még itt a szocziáldemo­­kraták nincsenek bele­értve, kik mindinkább kezdik fejüket ismét felemelni és szavukat hal­latni a nagy lipcsei szoczialista pör daczára. Ha a szoc­iáldemokraták is egészen csatlakoznának ezen most alakuló párthoz, akkor az mintegy 145 vagy 150 tagot számlálna. Ez tehát vala­mivel több mint egy harmada a parlamentnek, mely mindössze 397 tagból áll, míg a kormány­nak nincs több mint 100 —120 oly embere, kikre biztosan számíthat,­­a nemzeti szabadelvű pártnak pedig 120—135 tagja van. Sokan azt tartják, hogy Németországban minden más politika mint Bismarck herczegé lehetetlen. A javaslatok, melyek a parlament elé be fognak terjesztetni a kormány által, többnyire pénzügyiek és közgazdászatiak, egy részben tár­sadalmi kérdések is érintve lesznek, jelesül az átalános kényszer élet- és jövedelem­biztosítási törvényjavaslat fog ismét szőnyegre kerülni. A dohány­monopólium, a vám­illetékek felemelése és a söradó a birodalmi kanczellár programm­­jában benn foglaltatik, ezért le akarja az élelmi­szer és a fa adót szállítani, ellenben a nemzeti szabadelvűek a gyárakra vetett adót akarják leszállíttatni, a dohányra, szeszes italokra, és ezukorra pedig nagyobb adót kívánnak vetni. Ezen felül még az ellenzék részéről a hadsereg létszáma leszállítása is szóba fog hozatni, de mind­eddig a kanc­ellár és a császár elég tekin­téllyel bírnak, hogy e kérdés megpendítésénél igen óvatosan lépjen fel az ellenzék. A német haladó párti lapok a választások eredményével nagyon megelégedetteknek látsza­nak és azt mondják, hogy a kormány ez­úttal nagy vereséget szenvedett. A Norddeutsche All­gemeine Zeitung a választásokra nem tesz ész­revételeket. A haladó és az antiszemitikus pártok közt több ízben összeütközések voltak. Minap a rend­őrség egész éjelen át talpon volt, hogy csend­háborgásokat megakadályoztassa és több elfo­­gatás történt Berlin utczáiban, kivált a Fried­­richstadti külvárosban, a nép csak reggeli 3 óra tájban oszlott szét.

Next