Függetlenség, 1933. május (1. évfolyam, 61-85. szám)

1933-05-28 / 83. szám

m­a Fontos feladatokat kell ntog­­oltania a villamosítási törvény végrehajtási utasításának A villanyáramárak leszállításának előfeltételei — Szakkörökben érdeklődéssel várják az országos villamosítási terv publikálását — Bornemissza Géza igazgató nyilatkozata A kereskedelmi miniszter minapi költség­vetési beszédének néhány kiemelkedő részlete élénken foglalkoztatja a gazdasági szakkörö­ket és a fogyasztóközönség szélesebb rétegeit, így különösen nagy érdeklődést keltett a mi­niszter beszédének az a része, amelyben az energiagazdálkodás modernizálásának, a régi rossz és végre nem hajtott villamossági tör­vény megfelelő pótlásának és a villanyáram­árak leszállításának a kérdésével foglalko­zott Alkalmunk volt ezekről az időszerű problémákról. Bornemissza Gézával, a Hun­gária villamossági rt. igazgatójával, az elektrifikálási kérdések egyik legkitűnőbb szakértőjével beszélgetést folytatni, aki a szakkörök véleményét és állásfoglalását az alábbiakban vázolta a Függetlenség munka­társának: — Ma már minden gazdasági tényező tisztában van azzal — mondotta Bornem­issza igazgató —, hogy az energiagazdálko­dás megoldása évtizedekre befolyásolhatja a gazdasági helyzet alakulását, ezért rend­­kívül nagy érdeklődés kísérte a kereskedelem­ügyi miniszter felszólalását, amely az ener­giagazdálkodás csaknem minden problém­­át felölelte. A miniszter beszédében szon­­tosan megjelölte az energiagazdálkodási jövő feladatát, de egyúttal rátért azokra az ak­tuális problémákra is, amelyeket a közel­jövőben megoldani kíván. Felszólalásának különösen ez a része bír jelentőséggel, úgy hogy annak visszhangja messze túl fogja szárnyalni a szakkörök érdeklődését is.­­ Az aktualitások sorát a miniszter a villamossági törvény végrehajtási utasításá­val nyitotta meg, amely már elkészült és rövidesen a szakkörök bírálata alá kerül. Aki a két évvel ezelőtt megalkotott villa­mossági törvényt ismeri, az igazat ad a miniszternek abban, hogy a végrehajtási utasítás keretében a legkomplikáltabb kér­dések tömege vár megoldásra, de reméljük, hogy mihamarabb életbeléptethető lesz ez az utasítás, amelynek hiányát úgy az el­járó hatóságok, mint a villamosvállalkozók egyaránt érzik.­­ Nem hatott meglepetésként a minisz­ternek az a kijelentése, hogy a villamos­sági törvény nem kielégítő s azt megfele­lően ki kell egészíteni. Ha a tervbe vett ki­egészítés azt célozza, hogy megszabadítsa a vállalkozást azoktól a költséges és körülmé­nyes eljárásoktól, amelyeket a törvény inaugurált, csak örömmel üdvözölhetjük. Ellenkező esetben félő, hogy a törvény nem fogja lényegesen előmozdítani a villamosí­tást és annak végrehajtása az államra is új, költséges szervezetek felállítását teszi szük­ségessé.­­ Érdeklődéssel várjuk az országos villa­mosítási terv publikálását, de tisztában kell lennünk azzal, hogy, amint a külföldi pél­dák eklatánsan bizonyítják,­­ a villamosí­tás jövő fejlődését nem lehet merev for­mákba és tervekbe belekényszeríteni. A széngazdasági és energiagazdasági szem­pontokat — különösen a mai viszonyok kö­zött — igen gyakran alá kell rendelni az általános gazdasági irányelveknek, de fi­gyelemmel kell lenni a fennálló jogviszo­nyokra is, mert minden olyan terv, mely e körülményekkel nem számol, a gyakorlat­ban amúgy sem lesz megvalósítható. Éppen ezért örömmel üdvözöljük­­a miniszternek azt a felfogását, hogy a villamosítási pro­blémák megoldását egy élő szervezettől, az Energiagazdasági Tanácstól várja. Ebben a tanácsban meg kell valósítani a hatóságok­nak az érdekeltségekkel való harmonikus együttműködését, ez még a mai súlyos gaz­dasági viszonyok között is újabb lökést ad­hat a villamosítási munkálatoknak.­­ A fogyasztóközönség legszélesebb réte­geit érintette a miniszter beszédének az a ré­sze, amely az áramárak leszállítását tár­­gyallja. Dícséretreméltó objektivitással álla­pította meg a miniszter azt, hogy amikor az áramárak olcsóbbodását szeretné elérni, akkor figyelembe kell venni azt, hogy ha­zánkban a fogyasztás katasztrofálisan cse­kély. Csekély fogyasztás mellett pedig a villamosáramszolgáltatás csak aránylag ma­gasabb árak mellett lehet rentábilis. Ez a megállapítás egyúttal meg is jelöli azt az utat, melyen az áramáraknak várva várt ol­csóbbodása elérhető anélkül, hogy a villa­mosvállalatok egzisztenciális érdeke ve­szélyeztetve lenne. Fokozni kell a fogyasz­tást, amire megvan a lehetőség, hiszen ma még a vezetékkel ellátott helyeken a lakos­ságnak alig 30—40 százaléka veszi igénybe az áramat, ezek is jórészt csak világítási célokra. Új fogyasztók szerzésével, a vil­lamosáramnak háztartási és egyéb célokra való felhasználásával, ha nem is a külföldi eredményeket, de mindenesetre lényeges fogyasztásemelést lehet elérni.­­ Fölösleges hangsúlyoznom azt, hogy a vállalatok teljesen, tisztában vannak a pro­blémával és mindent ekövetnek a fogy­asz­­tás fokozása érdekében. A fennálló rendel­kezések azonban sokszor megakadályozzák a vállalatokat propaganda- és akvizíciós te­vékenységük kifejtésében. Becsületesen ösz­­sze kell tehát egyeztetni a kisipar érdekeit a vilamosművek és a fogyasztóközönség együttes érdekeivel, mert csak a céltudatos propaganda honosíthatja meg azokat a fo­gyasztási ágazatokat, amelyek nélkül a fo­gyasztás számottevő emelkedésére és e ré­ven az egységárak komoly leszállítására szá­mítani nem lehet.­­ Itt még egy körülményre szeretném a figyelmet felhívni. A vill­amosszerződések a vállalkozóra rendszerint súlyos feltételeket tartalmaznak ,a megváltás és a­záramlás tekintetében, amikor tehát az áramárak csökkentéséről van szó, akkor figyelemmel kell lenni ezekre a terhekre is. Minden olyan engedményért, amelyet a fogyasztás­növelés indokolttá tett, a vállalkozónak mél­tányos kárpótlást kell juttatni a visszterhek könnyítése révén. — A gyakorlatból tudjuk, hogy sok he­lyen megvan a lehetősége az áramárak ily­­értelmű leszállításának. Sajnos, az ilyen pótszerződések megkötését — jóllehet azok a fogyasztóközönségnek számottevő enged­ményeket biztosítanak —, a rendkívül hosz­­szadalmas bürokratikus eljárások sokszor nem hónapokig, hanem évekig elhúzzák. A villamostörvény végrehajtási utasításának egyik fontos feladata lesz, hogy az ilyen el­járásokat meggyorsítsa, mert ma kétszere­sen igaz az, hogy „bis dat, qui cito dat”. üggőre még Vasárnap, 1933 május 28 A német-magyar kereskedelmi kapcsolatnál paritásosan kell érvényesülniük a két állam érdekeinek A mezőgazdasági és g­yáripar álláspontja a német kül­kereskedelmi tárgyalások ügyében Külkereskedelmi problémáink homlokterében azok a nagyfontosságú gazdasági tárgyalások állnak, amelyek — végre komoly formában — néhány nap előtt megindultak a magyar kor­mány és a német birodalmi kormánynak Bu­dapestre érkezett képviselője között. A gaz­dasági közvélemény feszült érdeklődéssel néz e tárgyalások kimenetele elé, mert az jelentős mértékben befolyásolja agrárexportunk jövő alakulását. Alább megszólaltatunk két kiváló vámpolitikust: Marschall Ferenc országgyű­lési képviselőt és Lengyel Gézát, a GyOSz titkárát, akik figyelemreméltó nyilatkozatuk­ban érdekesen tükrözik vissza a mezőgazda­ság és nagyipar határozott álláspontját a né­met kereskedelmi tárgyalások kérdésében. Marschall Ferenc dr. orsz. képviselő, az Országos Mezőgazda­sági Kamara h. igazgatója a következőket mondotta munkatársunknak­: — A német kereskedelempolitika irányító tényezőinek mostani budapesti tárgyalásai azzal a reménnyel töltik el a magyar gazda­sági életet, hogy a Németországgal való ke­reskedelmi kapcsolatunk kényes kérdései végre közvetlen és őszinte feltárásra fognak kerülni. Tudott dolog az, hogy a Német­országgal kötött­ kereskedelmi szerződésünk, amely megközelítőleg két esztendő óta érvény­ben van, még abban a legszerényebb mérték­ben sem váltotta be a hozzáfűzött reménye­ket, amelyet az optimistább felfogásúak mégis lehetőnek tartottak. Német kivitelünk az e­l­­múlt esztendőben mindössze 48 millió pengőt tett ki. Passzivitásunk ellenben még mindig 26 millió pengő körül mozgott és ezzel öt esztendő alatt elérte az 500 millió pengőt. Az állatkivitel tekintetében eddig még a szerző­dés biztosította szűkös lehetőségek kihasználá­sára sem volt módunk. A múlt év tavaszán megkísérelt egyetlen szállítás, a különböző ál­lategészségügyi vegzatúrákat nem említve, súlyos veszteséggel járt. A magyar kormány ennek ellenére a múlt év augusztus havában a Németországgal kötött kereskedelmi szerző­désnek eddig érvényben nem volt tételei kö­zül hatályba léptetett többet. A német elzár­kózó törekvések újabban az eddiginél is foko­zottabb mértékben jelentkeznek. Súlyos vám­emelések, kontingensmegállapítások, állat- és növényegészségügyi rendszabályok életbelépte­tése szinte állandóan napirenden van. A né­met agrárvámpolitika azonban, amely — mint ismeretes — egy évtizeden keresztül megaka­dályozta, hogy Németországgal tarifaszerző­dést köthessünk, az izolá­lás útján még to­vábbi, az eddiginél is súlyosabb kihatással járó elhatározások előtt áll. — Ez a helyzet fokozotabb mértékben kö­telességünkké teszi, hogy Németországgal való kereskedelmi kapcsolatunk jövőbeni fej­lődését beható megbeszélés tárgyává tegyük. Erre annál nagyobb szükség van, mert újab­ban az autarkia ellenére Németország részé­ről egyes államok felé olyan szerződésileg is biztosított kedvezéseket látunk (pl. Hollandia stb. felé), amelyek érzékenyen sújtják M­­­­gyarországnak e téren jogosan jelentkező ér­dekeit. Mindenesetre kívánnunk kell, hogy a jövőben a két állam között oly kereskedelem­politikai atmoszféra alakuljon ki, amelyben a kölcsönösen fennforgó érdekek paritásosan érvényesüljenek. Megg­yőződésünk szerint a német ipari bevitel megfelelő ellenértékét mezőgazdasági exportunk részére, legalább is ugyanebben az arányban, feltétlenül bizto­sítanunk kell. Nem kételkedünk abban, hogy a magyar kormány a maga részéről mindent meg fog tenni, a német—magyar kereskedel­mi kapcsolatok egészségessé tételére, ami ta­lán a másik oldalon is végre ki fogja váltani azt a barátságos gesztust, amelyet Magyar­­ország a német kereskedelmi politika intézői részéről joggal elvárhat. Lengyel Géza, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövet­sége titkára nyilatkozata így hangzik: — A Magyar Gyáriparosok Országos Szö­vetsége formálisan nem foglalkozott még a magyar—német gazdasági viszony legújabb fejleményeivel, már azért sem, mert nem is tudjuk, hogy ezek tulajdonképen miben álla­nak, ezért csak a magam egyéni véleményét fejezem ki. Azt hiszem azonban, hogy a ma­gyar mezőgazdaság és a magyar gymipar felfogása teljesen egyezik. Nincs más kíván­ságunk nekünk sem mint az, hogy a magyar mezőgazdasági termékek végre utat találja­nak Németország felé, melytől annyit vásá­ Budapesti terménytőzsde Hivatalos árfolyamok­ a készárupiacon __________ Irom­zat: szilárd BÚZA !­Tiszai ______ Felsőtiszai Jászsági Dunántúli Fejér m. pestvidék Bácskai 76 kg 12.40- 12.60 11.55-11.75 11.40— 11.55 77 kg 12.65-12.90 11.70—11.95 11.55—11.70 78 kg 12.90— 13.10 11.90— 12.10 11.75—11.90 Rozs pestv. 6.20— 6.30 Rozs egyéb .. 6.20- 6 30 Tak. árpa la_. 8.60— 8.80 Fak.árpa közép 8.40— 8.60 Sörárpa la „ 11 00—13.00 S­örárpa k. min. 9 75—11.00 Zab la — — _ 7.90—8.15 Zab közép „ 7.75-7.85 79 kg 13.15-13.35 12.05­ 12.25 11.95—12.10 80 kg 13.25—13.45 12.20—12.40 12.05—12.25 Tengeri tiszai _ 6.90 6.95 Tengeri drón­ — 6.90—6.95 Korpa ___— 5.00—5.10 8-as tak. liszt — 8.00—8.20 Hivatalos árfolyamok a határidőpiacon Irányzat egyenetlen Magyar búza Má*. — —-----­Júni 11.40 -11.65-------­Okt. 10­ 95-10.98-10.76-Zárlat Ma­gyar rozs Zárlat Tenger­ 11.63-11-65 10.77-10.801 Máj. Juni OIL 6- 181-B.20 -7- 39-7.26 - ----------1 Május-----------— 6 21 -6.23 Julius 7.39—7-33 -7-30 -7.33 Aug.--------------­Zárlat 7.34-7.35 róttunk az elmúlt években, amíg a mezőgaz­dasági kivitelnek úgyszólván teljes megszű­nése a vásárlásokat is erősen nem csökken­tette. Még most is, az elmúlt negyedévben, csaknem kétszer annyi értékű árut vettünk Németországtól, mint amennyit ott el tudtunk adni. De nagyon természetes, hogy ez az álla­pot tovább nem tartható fenn, mert behoza­talunkat mással, mint kivitellel megfizetni nem tudjuk.­­ A német gazdaságpolitika irányelveibe mi természetesen nem szólhatunk bele. Német­ország egészen rendkívüli elzárkózása az ag­rárbevitel elől feltétlenül a német export csökkentésével fog járni, ezt azonban jól tud­ják a német gazdaságpolitika vezetői is, erről tehát kár volna más állam gazdasági ténye­zőinek vitatkozni. Azt látjuk azonban, hogy még ott is, ahol Németország — 60 millió embernek óriási a szükséglete — kisebb vagy nagyobb agrárimportot lehetővé tesz, arány­lag sokkal kedvezőtlenebb mértékben érvénye­sülünk, mint más exportáló agrárállamok. Vá­mokat és beviteli engedélyezési előírásokat nagyon sok esetben úgy szabnak meg, hogy hátrányosabb helyzetbe kerülünk, mint ver­senytársaink, noha kereskedelmi szerződésünk elvben biztosítja az egyenlő elbánást. A leg­minimálisabb kívánság, hogy ez az egyenlő elbánás gyakorlatilag s minden részlet tekin­tetében érvényesüljön. Túlzott reményeket akkor sem fűzhetünk a német piachoz, nem azért mintha felvevő képessége még mindig nem volna, hanem azért, mert nem lehet sok reményünk reá, hogy megváltoztassák azt a német törekvést, amely a fogyasztást a maga teljes egészében a német mezőgazdaság szá­mára akarja biztosítani, függetlenül attól, hogy az versenyképes-e, vagy sem; függetle­nül attól, hogy ez a mezőgazdasági autarkia Németországban csak úgy érhető el, hogy a német fogyasztók milliói élelmiszerekért két­szeresét, sőt háromszorosát fizetik annak, mint általában Közép-Európában. (…) Münchenben betiltották az üzlet­kötéseket újterm­ésű gabonában. A minap jelentette a Függetlenség, hogy­­Szabolcs és Szatmár megyében megindultak a vá­sárlások újtermésű búzában és rozsban. A szénztelen és megszorult gazdáktól a bú­zát 6—7, a rozsot 3—4 pengős áron veszik meg. Ezzel az uzsoraüzlettel kapcsolatban alább közöljük a müncheni terménytőzsde­­kormánybiztosának az ottani tőzsde veze­tőségéhez intézett mai átiratát: „Tudomá­somra ju­tott, hogy különböző oldalról ajánlatokat tesznek újtermésű búzára. Ezt a spekuláció gonosz kinövésének tar­tom és ezért a müncheni terménytőzsde körzetében a további intézkedésig minden­féle fajtájú és minőségű újtermésű gabo­nában az üzletkötést betiltom." Ezt a pél­dát nem kellene nálunk is követni! (2) A telepítések üzemi kérdései. A Ma­gyar Gazdaszövetség által rendezett telepítési ankét üzemi albizottsága most tartotta első ülését freichenbach Béla dr. egyetemi tanár elnökletével. Az ülésen megvitatásra kerültek a gazdálkodó és munkástelepek létesítésével, berendezésvel, a telepek gazdasági megszer­vezésével és a telepesek gondozásával kap­csolatos kérdések. Behatóan megbeszélték az ország különböző vidékein létesítendő telepí­tések tőkeszükségletének, valamint a telepe­sek által fizetendő évi annuitások és egyéb szolgáltatások kérdését. (2) A Magyar Hitelezői Védegylet­­Inbiláris közgy­űlése. A Magyar Hitelezői Védegylet május 30-án a Kereskedelmi Csarnok dísz­termében tartja 50. évi rendes közgyűlését, amelyen a védegylet elnökévé választják Szurday Róbertet. A közgyűlésen Fabinyi Tihamér kereskedelmügyi miniszter is fel­szólal és üdvözli a jubiláló védegyletet. A l¥lagyarorsxági Szövetkezetek Szövet­­sége és a parlamenti szö­vetkezetellenes támadás A Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége szombaton ülést tartott, amely foglalkozott Fábián Béla országgyűlési képviselőnek a parlamentben tett azzal a teljes tájékozatlan­ságra valló, alaptalan kijelentésével, hogy „a szövetkezetek a szovjet előretolt had­állásai’’. Fábián Bélának ezzel a kijelentésé­vel szemben, amelynek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy hamis beállítással diszkreditálja a szövetkezeti mozgalmat és a laikus közön­ség tájékozatlanságára számítva, a szövetke­zetek céljai tekintetében megtévessze és bi­zalmatlanná tegye a közvéleményt, a szövet­ség megállapítja, hogy a marxista és kommu­nista elvek szöges ellentétben állanak a szö­vetkezeti gondolattal, a szövetkezetek igazi szellemével, lényegével, belső erkölcsi tartal­mával, gazdasági és szociális célkitűzéseivel s nem a kapitalizmus, hanem csupán annak káros kinövései és túlkapásai ellen küzdenek a szövetkezetek. Annak a közismert és a ma­gyar szövetkezeti mozgalom háromévtizedes működése által igazolt ténynek a hangsúlyo­zása mellett, hogy a magyar polgári szövet­kezetek szigorúan a magántulajdon és gazda­sági szabadság elvi alapján állanak és a kö­réjük tömörült közel 4 millió magyar kis­ember egzisztenciája érdekében nélkülözhetet­len és fontos nemzeti hivatást töltenek be, a szövetség a legerélyesebben visszautasítja a parlamentben elhangzott szövetkezetellenes tá­madást és köszönetét fejezi ki a kereskede­lemügyi miniszternek és mindazoknak a kép­viselőknek, akik az igaztalanul megtámadott szövetkezeti gondolatot megérdemelt véde­lemben részesítették.

Next