Gazdák Lapja, 1902. július (1. évfolyam, 27-31. szám)
1902-07-03 / 27. szám
vásárlások direkt a tenyésztőktől történjenek, a bizottság be fogja útitervébe a szatmári vásárt osztani, daczára annak, hogy néhány darabot már vásárolt a vármegyében. A vásár előkészítési ideje, sajnos, rövid volt, s így a minisztérium nem intézkedhetett oly irányban, hogy a katonaság remonda szükségletének fedezésére ilyenek vásárlása eszközöltessék. Reméljük azonban, hogy következő vásárunk alkalmával ez is meg fog történni. Nem tudunk pontos számadatokkal szolgálni a két vásár külön-külön eredményéről. A keddi összes lófelhajtás körülbelül 1000 drb. volt. Ebből eladás történt az átírt marhalevelek szerint mintegy 250 db., természetesen legnagyobb részt olcsóbb, erősebb igás lovak közül. Az értékesebbek közül mintegy 25 eladásról van tudomásunk; ezek között legtöbbért, egyenként 560 K-áért kelt el 2 db. 4 éves csikó. A többi eladás 500, 450, 400, 370, 300 korona körül volt. Az ügy iránti igaz érdeklődésért általában hálás elismeréssel tartozik az intézőség összes tenyésztőinknek, kik valóban meglepő szép számban eszközöltek felhajtásokat. Különösen fel kell itt említenünk bér. Kovács Jenő ur felhajtását, ki egy 27 drbból álló állománnyal mutatta be tenyészetét. Hálával kell Gróf Teleky László Gyula és Sándor, úgyszintén Gróf Tisza István és Br. Vécsey László szívességét elismerni, kik oly távolról hajtattak fel értékesebbnél értékesebb darabokat. A vásár legérdekesebb darabjai voltak különben gróf Teleky László Gyula 2-es amerikai ügető fogata (3200 koronára tartva, ígérve volt érte 2100 korona); legértékesebb 4-es fogat volt a Domahidy Eleméré (3000 koronára tartva, ígértek 2400 K-át. Elegáns, jól összeállított fogatokat hajtattak fel bér. Kovács Jenő és Szerdahelyi Ágoston (utóbbié nem volt eladó); feltünőbb hátas lovak voltak a gróf Teleki László Gyula doppel ponnyja, Vécsey László báró és Tisza István gróf hátasai stb. De egyátalán lehetetlen kiemelni e helyütt mind azt a sok értékes példányt, melyek együttesen impozáns bizonyítékai voltak annak, hogy vármegyénk lótenyésztését ma már kicsinyelni nem lehet, nemcsak nevesebb tenyésztők, de a községi kisgazdák kezén is a tenyésztés javul s olyan lóanyagunk van, hogy vásárunkat nincs okunk szégyenleni s ha e kísérlet nyomán sikerül értékesítési viszonyainkat is javítani,a lótenyésztés fontos jövedelemforrásunk lehet. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület június hó 25-én tartott igazgatóválasztmányi üléséből, Domahidy Sándor elnöklete alatt részt vettek : Cholnoky Imre, dr. Fekete Sámuel, Jákó Sándor, Kölcsey Antal, bér. Kovács Jenő, Svaiczer Gábor, Szeőke Ödön, Sz. Tréger Albert és Poszvék Nándor egy. titkár, igazgatósági tagok. Múlt választmányi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az alelnök fájdalommal emlékezik meg az egyesületnek érdemekben gazdag elnökének elhunytáról, s az ülés egyhangú óhajának igyekszik kifejezést adni, amidőn javaslatba hozza, hogy a család iránti részvétét az igazgató választmány ez ülésből fejezze ki s az egylet megalakulása óta tevékeny, közszeretetben állott feledhetetlen elnöke emlékének a kegyelet nagyobb kifejezésével is adózzon. Kölcsey Antal javaslatára az ülés egyhangúlag elhatározza, hogy az Egylet tagjainak magán adakozásából az Egylet minden tagja által aláírott emlékkönyvet állít ki. Ezek intézésére felkéri az ülés Domahidy Sándor, Kölcsey Antal, dr. Kovács Jenő, Szeőke Barna, Svalczer Gábor és Cholnoki Imre urakból álló bizottságot. Köszönettel vette tudomásul az ülés, hogy az Egylet gyásza alkalmából részvétét fejezte ki az Egyesületnek Láng Lajos keresk. miniszter, Szentiványi Zoltán és a szegedi gazdasági egylet. Fájdalommal bejelenti az elnök, hogy az Egylet igazgatóválasztmányából az utóbbi időben elhaltak: Szentpály Jenő, Vállyi Árpád, Hármán Mihály és Losonczy József. Az ülés mély fájdalommal veszi tudomásul a közélet oszlopos tagjainak elhunytét, kiknek az Egylettel szemben szerzett elévülhetetlen érdemeiket jegyzőkönyvben megörökíti s a családhoz részvétátiratot intéz. A földm. miniszter ur által az Egylet könyvtára részére megküldött munkákat köszönettel veszi az ülés tudomásul, dr. Koós Mihály és Tokányi László „Állategészségügyi rendele-