Gazdák Lapja, 1903. december (2. évfolyam, 49-52. szám)

1903-12-04 / 49. szám

Nem is olyan nehéz azt megérteni, hogy nyers termelésünk s iparunk fejlődése egy­mást valóban feltételezi munkásviszonyaink, de még szegénységünk is korlátoznak abban, hogy nagyobb költséggel, több munkáskéz felhasz­­nálásával jövedelmesebb termelési ágakat ka­roljunk fel, a gép­munka pedig még a kézi munkánál is drágább, vagy tökéletlen; állat­­állományunk csekély értékű, sőt a nép kezé­ben levő jószág minősége siralmas, így az állattartás nem jövedelmez, következésképen talajunk erejét fenttartani nem bírjuk. Ha jövedelmezőbb termelési ágakat fel nem karol­hatunk, vetünk répát takarmánynak, a czirok kézi munkáját tengeri kapálásra fordítjuk, kenderünket képesek vagyunk magunk házi iparilag feldolgozni, szóval csak a saját szük­ségletünkre termelünk, így nincs meg az ösz­tön a gazdában, hogy iparvállalatok alakulá­sát segítse elő, tehát nem veszi fel a nyers­anyag biztosításának kényelmetlenségét s így jutottunk oda, hogy a dédelgetett iparválla­latok nem alakulhatnak, amelyik pedig óriási támogatással alakul, az is küzd a nyers­anyag hiányával és minőségével. Az utóbbi évek gondolkodó elméi belát­ták immár a hibát s az elhanyagolt gazdasági ágat kezdik felkarolni. De mennyi munka, küzdelem és pénz kell ahhoz, hogy annyi idő mulasztását egyszerre pótolhassuk! — Pedig mentül előbb pótoljuk azt, annál hamarább köszörültük ki a csorbát, annál előbb egészít­hetjük ki iparunk hiányait s annál hamarabb gyümölcsöztetjük a ma gyümölcsözetlenül fekvő eddigi áldozatokat. Hogy az eddig dédelgetett tényezők fél­tékenyen látják, hogy ma az eddig mostoha mezőgazdaság érdekei lépnek előtérbe, azt nem csodáljuk, pedig ennek ép azok érdeké­ben kell igy lennie s hisszük is, hogy minden helytelen gáncs daczára, a megkezdett utón haladunk tovább. Ha azonban mielőbb eredményhez aka­runk jutni, ne maradjunk tovább a kisérlete­­zésnél, hanem kezdjünk egyszer már számba­­vehető áldozatot hozni nem az iparnak, hanem annak a szegény elhagyott mezőgazdaságnak i P. A rostaaljak takarmányozásáról. Általános szokásban van a különböző rosta­aljakat aszerint értékesíteni, amint egyes kulti­­vált növények magvaihoz hasonlító gyommag­vak nagyobb mennyiségben fordulnak bennük elő, így a vadbükkönyben gazdag rostaaljak a bükköny hamisítására, a repcze és mustármag­vakban bővelkedők megőrölve repczepogácsákba kevertetnek, a lóhere rostaaljak majd mint alsóbbrendű vetőmagvak jönnek forgalomba, majd pedig fűmagkeverékekbe vegyíthetnek.­­ Legnagyobb részük azonban megőrölve a külön­böző korpák és takarmánylisztek hamisítására esz felhasználva. Ezen utóbbi hamisítási eljá­rás arra indította a kísérleti állomásokat, hogy ezen különböző rostaaljak takarmány érté­két, az állatokra való káros vagy hasznos vol­tát tanulmányozzák. Ezen kísérletek azon ered­ményre vezettek, hogyha csak a ruhaaljak mér­ges gyommagvakkal, milyenek pl. a szédítő vadócz (Lolium temulentum), csormolya fintor ( Melamphyrum arvense), anyarozs stb. keverve nincsennek, igen gyakran teljesen jó erőtakar­­mányt adnak. Jelen közleményben a vadbükkönyt és konkolyt tartalmazó rostaaljakról lesz szó. Vadbükkönyt bátran etethetünk hízó­­ökrökkel és fejőstehenekkel, sőt utóbbiak rend­szerint hálásabbak iránta, mint a hízók. A te­henek szívesen esznek 2—3 kg. vadbükkönyt fejenkint s naponta s ez úgy hat a tejelválasz­tásra, hogy a tej mennyiségét szaporítja, míg ellenben a tej százalékos zsírtartalmát némileg csökkenti, ami igen természetes is, mert más tejszaporító takarmányok, mint pl. a zöldtakar­mány s a répa is így hatnak rá. De azért a vadbükkön­nyel tartott tehe­nek tejéből mégis több vajat nyerünk, mint másokéból, mert a vadbükköny nem csökkenti annyira a tej százalékos zsírtartalmát, mint a­mennyiben a mennyiséget szaporítja. A sok vadbükkön­nyel tartott tehenek vaja azonban kissé kemény és morzsás, amiből az következik, hogy vajtermelésre alapított tehenészetekben nem tanácsos a vadbükkönyt kizárólagosan ab­rakul használni, ámbár másrészt teljesen mellőz­nünk sem kell ezt. A konkoly már kevésbbé alkalmas szarvas­­marha takarmányozására és nagy vigyázatot igényel, de sertésekkel már inkább etethető. A lóval bátran etethetünk vadbükkönyt, sőt midőn a lovak nehéz munkaidőben több fe­hérjét kívánnak, mint máskor, a bükkönydara hathatósabban támogatja munkaképességüket, mint a zab. Etetés azonban csak mérsékelten (0 5—1 kg. naponta) történhet, mert a bükköny nehezen emészthető s azonfelül szembetűnően hizlalja s izzasztja a lovat. Ezért nem is czél­­szerű heverő, vagy könnyű munkát végző lovak­kal vadbükkönyt etetni. A sertés kevésbbé sze­reti a vadbükkönyt, mint a ló, de mérsékel­­adagban a kellő elővigyázat mellett azzal is

Next