Gazdák Lapja, 1903. december (2. évfolyam, 49-52. szám)
1903-12-04 / 49. szám
Nem is olyan nehéz azt megérteni, hogy nyers termelésünk s iparunk fejlődése egymást valóban feltételezi munkásviszonyaink, de még szegénységünk is korlátoznak abban, hogy nagyobb költséggel, több munkáskéz felhasználásával jövedelmesebb termelési ágakat karoljunk fel, a gépmunka pedig még a kézi munkánál is drágább, vagy tökéletlen; állatállományunk csekély értékű, sőt a nép kezében levő jószág minősége siralmas, így az állattartás nem jövedelmez, következésképen talajunk erejét fenttartani nem bírjuk. Ha jövedelmezőbb termelési ágakat fel nem karolhatunk, vetünk répát takarmánynak, a czirok kézi munkáját tengeri kapálásra fordítjuk, kenderünket képesek vagyunk magunk házi iparilag feldolgozni, szóval csak a saját szükségletünkre termelünk, így nincs meg az ösztön a gazdában, hogy iparvállalatok alakulását segítse elő, tehát nem veszi fel a nyersanyag biztosításának kényelmetlenségét s így jutottunk oda, hogy a dédelgetett iparvállalatok nem alakulhatnak, amelyik pedig óriási támogatással alakul, az is küzd a nyersanyag hiányával és minőségével. Az utóbbi évek gondolkodó elméi belátták immár a hibát s az elhanyagolt gazdasági ágat kezdik felkarolni. De mennyi munka, küzdelem és pénz kell ahhoz, hogy annyi idő mulasztását egyszerre pótolhassuk! — Pedig mentül előbb pótoljuk azt, annál hamarább köszörültük ki a csorbát, annál előbb egészíthetjük ki iparunk hiányait s annál hamarabb gyümölcsöztetjük a ma gyümölcsözetlenül fekvő eddigi áldozatokat. Hogy az eddig dédelgetett tényezők féltékenyen látják, hogy ma az eddig mostoha mezőgazdaság érdekei lépnek előtérbe, azt nem csodáljuk, pedig ennek ép azok érdekében kell igy lennie s hisszük is, hogy minden helytelen gáncs daczára, a megkezdett utón haladunk tovább. Ha azonban mielőbb eredményhez akarunk jutni, ne maradjunk tovább a kisérletezésnél, hanem kezdjünk egyszer már számbavehető áldozatot hozni nem az iparnak, hanem annak a szegény elhagyott mezőgazdaságnak i P. A rostaaljak takarmányozásáról. Általános szokásban van a különböző rostaaljakat aszerint értékesíteni, amint egyes kultivált növények magvaihoz hasonlító gyommagvak nagyobb mennyiségben fordulnak bennük elő, így a vadbükkönyben gazdag rostaaljak a bükköny hamisítására, a repcze és mustármagvakban bővelkedők megőrölve repczepogácsákba kevertetnek, a lóhere rostaaljak majd mint alsóbbrendű vetőmagvak jönnek forgalomba, majd pedig fűmagkeverékekbe vegyíthetnek. Legnagyobb részük azonban megőrölve a különböző korpák és takarmánylisztek hamisítására esz felhasználva. Ezen utóbbi hamisítási eljárás arra indította a kísérleti állomásokat, hogy ezen különböző rostaaljak takarmány értékét, az állatokra való káros vagy hasznos voltát tanulmányozzák. Ezen kísérletek azon eredményre vezettek, hogyha csak a ruhaaljak mérges gyommagvakkal, milyenek pl. a szédítő vadócz (Lolium temulentum), csormolya fintor ( Melamphyrum arvense), anyarozs stb. keverve nincsennek, igen gyakran teljesen jó erőtakarmányt adnak. Jelen közleményben a vadbükkönyt és konkolyt tartalmazó rostaaljakról lesz szó. Vadbükkönyt bátran etethetünk hízóökrökkel és fejőstehenekkel, sőt utóbbiak rendszerint hálásabbak iránta, mint a hízók. A tehenek szívesen esznek 2—3 kg. vadbükkönyt fejenkint s naponta s ez úgy hat a tejelválasztásra, hogy a tej mennyiségét szaporítja, míg ellenben a tej százalékos zsírtartalmát némileg csökkenti, ami igen természetes is, mert más tejszaporító takarmányok, mint pl. a zöldtakarmány s a répa is így hatnak rá. De azért a vadbükkönnyel tartott tehenek tejéből mégis több vajat nyerünk, mint másokéból, mert a vadbükköny nem csökkenti annyira a tej százalékos zsírtartalmát, mint amennyiben a mennyiséget szaporítja. A sok vadbükkönnyel tartott tehenek vaja azonban kissé kemény és morzsás, amiből az következik, hogy vajtermelésre alapított tehenészetekben nem tanácsos a vadbükkönyt kizárólagosan abrakul használni, ámbár másrészt teljesen mellőznünk sem kell ezt. A konkoly már kevésbbé alkalmas szarvasmarha takarmányozására és nagy vigyázatot igényel, de sertésekkel már inkább etethető. A lóval bátran etethetünk vadbükkönyt, sőt midőn a lovak nehéz munkaidőben több fehérjét kívánnak, mint máskor, a bükkönydara hathatósabban támogatja munkaképességüket, mint a zab. Etetés azonban csak mérsékelten (0 5—1 kg. naponta) történhet, mert a bükköny nehezen emészthető s azonfelül szembetűnően hizlalja s izzasztja a lovat. Ezért nem is czélszerű heverő, vagy könnyű munkát végző lovakkal vadbükkönyt etetni. A sertés kevésbbé szereti a vadbükkönyt, mint a ló, de mérsékeladagban a kellő elővigyázat mellett azzal is