Gazdák Lapja, 1905. június (4. évfolyam, 22-26. szám)

1905-06-02 / 22. szám

VI. évfolyam. Szatmár 1905. június 2. GAZDÁK LAPJA. KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET­, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET­, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZ EGYLET­ ÉS AZ ÉSZAKK. VÁRM. SZÖVETE. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. 22-ik szám. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület­, valamint a Szatmármegyei Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci­ utca 5. sz hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megren­delések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Telefon 14. szám. A szatmári amerikai szőlővesző oltvány szaporító telep ügye. es deket jelöli ki, amelyek jelenleg mint lucernások a város által hasz­náltatnak, s amennyiben azok a kívánt 20 holdat ki nem tennék, a hiányzó terület a szükséghez képest máshonnan adassák ki. Azon­ban a közgyűlés kijelenti, hogy ezen földterület díjmentesen és csak addig engedtetik által, amíg azok amerikai szőlővessző termelésére használtatnak. Mely határozatról a megyei gazdasági egyesületet azon ké­réssel értesítheti, hogy lehetőleg még a folyó évben tegye meg azon előintézkedéseket, a­melyek a telep berendezéséhez szükségesek. Másrészről pedig a gazd. tanácsost megbízza, hogy a gazdasági egyesület részére annyi föld­terület átadásáról gondoskodjék, amen­­­nyire ez évben szüksége leend. Végül a gazd. tanácsost és tiszti főügyészt megbízza, hogy a gazdasági egyesület kiküldötteivel állapítsák meg azon feltételeket, melyek a föld átengedése, használata és visszavétele tekintetében a várossal, mint birtokossal szemben szabályozandók. sittetnek.Mely határozatról a gazd. tanácsos és tiszti ügyész érte- Az egyesület e határozat jogérvénye­s Szatmár város noblesse oblige-ében vetett bizalma alapján e területet mintegy 30.000 korona költ­séggel betelepítette, azt épületekkel ellátta, ké­sőbb a talajvíz elvezetése céljából kanalizálta. Miután pedig 12 éven keresztül házilag kezelte, a kezelés könnyítése céljából azt keze­lés végett vállalatba adta ki oly formán, hogy a vállalkozó a telepet eredeti állapotában fent­­tartani, megfelelő számú tőkét trágyázni, ott az Egylet ellenőrzése mellett kifogástalan minőségű szőlőveszőt és oltványt termelni, annak 10 °­ C-át az Egylet rendelkezésére bocsájtani, a többit pedig megállapított határnapig jelentkező egyleti tagoknak előre megállapított kedvezményes áron kiadni tartozik s csak az így le nem foglalt mennyiséggel rendelkezik szabadon. E megállapodás tehát úgy a közcél teljes érvényesülését, mint a város azon kikötésének teljesítését biztosítja, hogy az oltvány és szől­­lővessző­ fezaporitásra használtassák. A Rza­már­/árm<am/oÍ Tak­aróLinÓnzÍ^r a nyár folyamán a második áruraktárát felépiti VJZ.Ct.lF Ildi Veti­lllCJ^yCI­I CLIxClI CIxpCI IZl­l es igy aratáskor már ötvenötezer métermázsa ter­­mény-beraktározási hely áll a közönség rendelkezésére. Az eddigi méltányos díjak továbbra is érvényben maradnak ; a beraktározott áruk 3/1­ rész értékéig 6 °/o-os kamat mellett előleg vehető. II. sz. váltó-, vagy jelzálogos kölcsönök méltányos kamatozás mellett kaphatók; 274 takarék betétet kamatozásra elfogad­, 26—2 A városi tanács f. évi 579 sz. a. a gazdasági szakosztály egyező véleményével beterjeszti a Szatmármegyei Gazdasági Egye­sület által amerikai szőlővesszők termelésére kért 20 hold földterü­let átengedése iránt beadott kérelmét. A közgyűlés a gazdasági egyesületet a maga elé tűzött azon nemes és emberbaráti cél elérésében, miszerint a phylloxera által el­pusztított szőlőterületek ellenálló amerikai veszőkkel betelepittesse­nek s e célból amerikai vesszők termelésére telepet létesítsen, kész­séggel, sőt kötelességszerüleg támogatni kész, minélfogva a kért célra a javaslatba hozott lókerti földek mellőzésével, miután azok nem önálló egészet képeznek, a zsadányi ut mellett levő azon föl­(P.) Szatmárnémeti szab kir. város egy 1901. évi közgyűlési határozatával a szőlő fel­újítás előmozdítása céljából díjmentesen a Szat­mármegyei Gazdasági Egyesület használatára bocsátott 20 hold területet, de csak addig, míg az amerikai szőlővessző termelésére használ­­tatik. Több ízben azonban felmerült az a kérdés, hogy e terület használata és viszabocsátása fe­­j­lett szerződés köttessék, mivégre úgy Szatmár­­ város, mint a vármegyei Gazdasági Egyesület kiküldöttei f. hó 29-én délután tárgyaltak. Minthogy pedig a kívánatos megegyezés­­ létre nem jöhetett, ennél fogva is, későbbi eset­leges félreértések kizárása céljából, szükségét látjuk annak, hogy a kérdés nyilvánosan meg­­villágíttassék, úgy, hogy arról mindkét erkölcsi testület összes érdekelt tagjai tudomást szerez­hessenek. A város a telepet annak idején a következő, miniszterileg jóváhagyott határozattal engedte át az egyesületnek : 44/901. közgy. sz.

Next