Gazdák Lapja, 1908. január (7. évfolyam, 1-5. szám)

1908-01-10 / 2. szám

AGARÁSZ EGYLET­ ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRM. SZÖVETK. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE megjelenik: minden pénteken­ Előfizetési éra egész évre 6 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci­ utca 5. sz. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület, valamint a Szatmár- j hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a meg­­megyei Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. j­ó rendelések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám. Termeljünk cukorrépát. (R.) Több i szólaltunk fel már e lap hasábjain, hogy vármegyénk gazda közönsége barátkozzék meg a cukorrépa termeléssel, mely a dohány után legjobban fizet, mert hiszen a répán kívül nagyon fontos, különösen a mai nehéz mezőgazdasági viszonyok mellett, a mi­dőn,,, az ál­attenyésztésre kell a legnagyobb súlyt helyezni; a répatermelésnél visszanyert répafej­es lapu, a mely értékben körülbe­lül 25 száza­lékot tesz ki. Vármegyénk talaja, a mint azt a nehány uradalomban tett kísérletek is igazolták, telje­sen megfelelő a répatermelésre s a mai elő­nyösebb cukor árak mellett, a szerencsi cukor­gyár, mely eddig a nagyobb távolság követ­keztében felmerülő magasabb vasúti szállítási díj miatt, e vidék répatermelésére nem reflek­tálhatott ; ma már a legelőnyösebb árat fizeti s emellett még a megmunkáltatásra kamat nél­küli előleget is nyújt; ha ehez még hozzá­vesszek, hogy vármegyénk folyton fejlődő va­súti hálózata oly kiterjedt, hogy a szállítás ezál­tal legalább­is 25 százalékkal olcsób lett; nem látjuk indokoltnak gazdáink tartózkodását a répatermeléstől. A répatermelést fellendíteni szándékozván, már most jelezzük, hogy folyó évi február hó 19-én ez ügyben Szatmáron értekezletet tartunk, melyen a szerencsi cukorgyár felügyelője is részt fog venni s teljes és alapos tájékozást fog nyújtani. Gazda­gyűlés: A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület január 8-án d. e. 10 órakor Szatmáron a városháza tanács­­i termében igazgatósági gyűlést tartott, melyen jelen voltak : Domahidy­ Sándor elnök, Jékey Móric, Ko­vásznái Zsigmond, Kölcsey Antal, Pethő György, Ra­­­­dó Bertalan, Szegedy Antal, dr. Tréger Albert ig. tagok és Poszvék Nándor titkár. Az elnök, mielőtt megnyitotta az ülést, fájdal­mas részvéttel emlékezett meg Serly Gusztáv haláláról, ki az Egyletnek régi igazgatósági tagja volt. — Egy­hangú határozattal az elhunyt emléke jegyzőkönyvileg megörökittetik. A múlt ülés jegyzőkönyve megjegyzés nélkül hitelesíttetett. Tudomásul vétetett a földmivelésügyi miniszter leirata szálastakarmányok kedvezményes vasúti szállí­tása tárgyában. Miután a földmivelésügyi miniszter leirata, az Amerikából visszavándorlók foglalkoztatása tárgyában, a hivatalos lapban közzététetett, tudomásul lett véve. Úgyszintén tudomásul lett véve a földmivelés­ügyi m­. kir. miniszter által megküldött „Eladó szálas takarmánytermés kimutatása“. Olvastatott a Gazdasági Egyesület Országos Szö­vetségének felhívása, magasabb színvonalú gazdasági előadások érdekében. Az ülés az előadások határnap­jául február 8-át és 9-ét tűzi ki s megbízza a titkárt. Hai számunk 10 oldal. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület fagyasztása is érti fóit? Sző^ettsezete műtrágyákból nagy raktárt tart.

Next