Gazdák Lapja, 1908. február (7. évfolyam, 6-9. szám)

1908-02-07 / 6. szám

KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP, A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZ EGYLET­ ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRM. SZÖVETK. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület, valamint a Szatmár­­megyei Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci­ utca 5. sz. hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a meg­­­­rendelések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám. A gazdasági előadások. (R) Agrár­állam vagyunk, a mezőgazdaság kell hogy vezessen, mert hiszen ez országunk él­tető eleme! Azonban téved az, ki azt hiszi, hogy ma, mikor minden téren a rohamos fej­lődést látjuk, a gazdának még mindig a régi, ósdi, maradi rendszer mellett lehet maradni; azt mondva : az öreg apám is így csinálta, és még­is megélt, tehát én is így csinálom. Változtak az idők,‘“­nagyot fordult azóta a világ kereke, az államok fejlődése óriási pénzt nyelt és nyel el, s míg más államokban a ki­fejlett ipar, a fokozott igényeket kielégíteni ké­pes volt és képes, addig minálunk, a földnek ósdi rendszerű művelése mellett nem vagyunk képe­sek azzal lépést tartani, holott az államfentar­­tás terhe fórészben a gazdákra nehezedik. Hol vagyunk ma a régi állapottal szem­ben, a­mikor a gazda jövedelmének legalább 40%-át megemészti az adó, pótadó, ártér, biz­tosítás stb. s legalább­is 40 °­ C-al több a mai ne­héz munkás viszonyok mellett, a földnek megmunkáltatása; megjegyzendő, hogy ez az arány jó, vagy legalább­is jó közepes termés figyelembe vétele mellett van számítva. Ámde a jó termés, különösen az utóbbi években oly ritka, mint a fehér holló, hiszen a gazda, úgy­­­­szólván a megmunkáltatás költségeit és az adót­­ sem képes fedezni csupán a föld terméséből, a­mi természetszerűleg magával vonja eladó­sodását. Honnan várhatja anyagi viszonyainak javulá­sát? Egyedül a forszírozott gazdálko­dástól ! Az anya­föld, mely évezredig hűséges volt gazdájához, hűséges ma is, de a fokozottabb igényeknek, hogy megfelelhessen, feltétlenül szükséges, hogy gazdája vele szemben is bő­kezűbben járjon el. Gazdáink jelentékeny része, még ma is, jórészt tájékozatlanság miatt vonakodik pl. a műtrágyák használatától; tájékozatlanok nagy­részt az ipari növények termelése terén; a gyümölcs­tenyésztés, mely ma már a legtöbb helyen a mezőgazdaság keretébe lett bevonva, igen sok helyen sokat szenved azért, mert alapos ismeretek hiányában, a gazda nem tudja azt, az elhárítható csapásoktól megóvni; ott van az álattenyésztés, mely a mai viszonyok között a gazda legszilárdabb támpontja , hiszen e téren is látjuk, hogy az okszerű takarmá­­nyozásbani járatlanság, a termékek értékesítése körüli elfogultság pl. tejszövetkezetek alakítása iránt stb., stb. hányszor és hányszor okoz sú­lyos kárt a gazdáknak. Szükséges tehát, hogy a mai nehéz me­zőgazdasági viszonyok mellett, lelkiismeretes tevékenységet fejtsenek ki az illetékes vezető EWai számunk 14 oldal. A SzatMímelyd 5szán»­i Cjyesfilet fogyasztási is cr kicsit a műtrágyákból nagy raktárt tart.

Next