Gazdák Lapja, 1909. január (8. évfolyam, 1-5. szám)

1909-01-01 / 1. szám

2-ik oldal GAZDÁK LAPJA jan. 1. csökkentése testet öltsenek, ma már nyilvánvaló s ismerve a magyar gazdaközönség nembánom­­ságát, azt hiszem, hogy egy olyan dologgal állunk szemben, amelyet elaltatott egyrészről maga a társadalom, mint másrészről a társadalom képviselete. Leszögezve ezeket, méltán mutathatunk rá az elmúlt év meddőségére. Pedig nagy volt a reményünk, hogy az olyannyira szükséges kamarák még a tél folya­mán a törvényhozás elé kerülnek, ahol gyorsan átmenve, még ez új évben hozzá­foghattunk volna a közgazdasági élet rekonstrukciójához, a mostani szervezetek megerősítéséhez és életre keltéséhez. Mert ma e részben csak tengődést, csak elferdített irányt, elhibázott hivatást látunk a vidéki gazdasági szervezetek és különösen a gazdasági egyesületeknél. Az érdekképviselet rendszeresítése lett volna hivatva életre kelteni őket, vagy elseperni a föld színéről s újra alkotni őket ott, ahol meg nem felelnek hivatásuknak. E kérdés megoldása azonban eltolódott, hogy meddig, a jó Isten tudja. És eltolódik az adó­kérdések rendezése ise, ha a gazdatársadalom a jövőben ugyanazt a széthúzást, nemtörődömséget fogja tanúsítani, amelyet tanúsított a múltban. Általában, mintha valami beteges tünetet lehetne észlelni a mi jelenlegi gazdatársadalmi mozgalmainknál. Itt fejetlenséget, ott széthúzást, majd ferde irányt az érdekek istápolásában, nemtörődöm­séget, sok helyen pedig véghetetlen aluszékony­­ságot, renyheséget. Semmi esetre sem válik egyik sem a gazdák hasznára. S látva ezeket, látva, hogy minden más téren mennyire érvényesül a haladás, az erő, a tudás, megértés az érdekek megerősítése terén, méltán aggodalom fogja el az embert, hogy csak mi, akiknek kétszeresen kellene, hogy szí­vünkön feküdjön a föld s az azzal foglalkozók gondozása, csak mi nem vesszük komolyan ér­dekeinket, csak mi hárítjuk el magunktól még azt a jót is és odázzuk el annak megoldását. Egy pusztuló udvarház. Irta: Ágh Endre, egyszer az apjának — miért ne tenném, ha ezzel segítek magamon. Azután Todorescu legkevésbbé sem oka annak, hogy ennyire jutottunk. — Igaz, igazad van. — szólt Jóköy Simon. tudod-e,­hogy az a leány nem a te fajodból való ?De — Tudom. De ez nem bánt engem. Jó lélek­­, tud érezni és szeretni is. És a­mi fő, van pénze. — És azt hiszed, hogy az öreg odaadja neked a leányt? — Ide adja és pénzt is ad vele. —Hát vedd el. Ha így gondolod, hogy boldogságodat feltalálhatod, vedd és hozd ide a Jóköy udvarházba a lőtt-ment idegen leányt, hogy még a mink van, az is az övék legyen. László elgondolkodott. — Az övék ? Majd meglátod, hogy milyen könyen szerzem vissza az ősi just. Todorescu János dehogy is nem adta szívesen a leányát Jóköy Lászlóhoz ! — Odaadom, mondotta — legyen a tied fiam, mert egyedüli vágyam, hogy őt boldognak lássam. Szeretitek egymást, legyen meg tehát. Az öreg Jókőynek pedig azt mondta : Minden gazdaságban nélkülözhetetlen eszközök az országszerte első helyen elismert kitűnő szerkezetű és legolcsóbb OTT „Eredeti Kalmár-rosták“ len- és heremagtisztító-gépek. Elsőrendű hazai anyagból gyártunk ezidő szerint 15-féle nagyságban, különböző szerkezetben a gazda minden követelményeinek legjobban megfelelő általános terménytisztításhoz berendezett különleges gépeket, szerelő és magválasztó rostákat, kézi, vagy hajtóerőre alkalmazva. — Ez évi újdonságainkról szíveskedjék ingyen árjegy­zéket kérni. — Minden esetleges kérdezésekre azonnal és díjtalanul válaszolunk. — Raktárt tart és eladások"! eszközöl a Szatmármegyei Gazd. Egyesület Fogyasztási és Ért. Szövetkezete Szatmárit, Rákóci­ utca 36. szám KALMÁR ZS. és TÁRSA különleges terménytisztitó gépgyára Hódmező-Vásárhelyen, Telefon 69. szám. 1905-ben Nagy-Enyeden állami aranyéremmel kitüntetve. Sürgönyeim: Kalmár-rostagyár. Odalent Váralján a rengeteg­ erdőségektől körül­vett völgyben két földesur gazdálkodik. Valamikor igaz an egyike volt mind az az ezeregynéhány hold a fövényes mentén, de hogy változott az idők járása s a rosszabb napokra még rosszabbak jöttek, a nagy darab birtok kétfelé szakadt s az, a mi abból megma­radt a Jókey Simonnak, ma testvérek között sem több kétszáz holdnál. A többit elvitték a bankok, az az, hogy tőlük megvette valami Todorescu János. A két földesur a világ előtt a legjobb barátságot mutatta egymás iránt, holott szinte gyűlölték egymást s ezt nyíltan is hirdették különösen a­mikor a gyer­mekekről volt szó, a Todorescu leányáról és Jóköy Lászlóról. A két fiatal ugyanis nagyon megértette egymást. S egy szép napon arra ébredt Jókey Simon, hogy a fia kész mindennel számolni a szép Todorescu leányáért. — Pusztulunk s veszünk édes­apám, — szólt

Next