Gazdasági Lapok, 1862 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-04 / 18. szám

tatott phrazistól, attól t. i.hogy „a minőséggel nem gondolok, nekem csak tömeg, csak a legtöbbet nyíró kos keiki, de hassunk azért következetesen a mennyiség minden módom szaporítására is, és pedig leginkább az által, hogy birkáink czélszerű széles testalkatát, kellő benőttségét, s a lehető legnagyobb bőrtömöttségét mozdítsuk elő. Mindezt csak úgy érendjük el, ha birkáinkat jobban tartandjuk, s csak is úgy, ha mindenekelőtt tenyésztésük körül átalános nézetekkel nem elégedvén meg, azt kizárólag a legrészletesb szakképzettség befolyásával kezeljük. A feltétel talán kissé nehéz, de ez után legbiztosban megkettőzhető jövedelmünk talán megérdemli, hogy mindent elkövessünk, miszerint annak mielőbb a lehető leg legjobban megfeleljünk. Válasz b. Miske Imre úrnak a váltógazdaságok ügyében. II. A váltógazdaság alapeszméje — szerencsére egyenesen a termelő természet törvényeiből meríttetett. Hogy a különfaju növények egymásután sokkal inkább díszlenek, mint az egyfajuak, felesleges említeni, erre nézve minden gondolkozó gazda már rég tisztában lévén. Hogy a gazdálkodás alá tartozó összes birtok minden része, évről évre folytonosan jövedelmezzen — részint mint piaczi terményeket termő közvetlenül, részint mint takarmány-termő terek és legelők közvetve — a legfőbb czélja lehet minden gazdának, s mondhatnék ideálja, mely után jóléte fokozása tekintetéből törekednie kell. S ha még meggondoljuk azt, hogy a józanul berendezett, s vezetett vetés-váltógazdaság a föld erejét nemhogy pusztítaná, sőt éppen ellenkezőleg növeli azt: ki az, aki a váltógazdaság ellen elvileg szót emelni tudna . A váltógazdálkodás ellen ott, hol annak beállítását, s vezetését a helyi, a föld s az éghajlati viszonyok megengedik , hol a gazdának mind elég pénzereje van a nélkülözhetlenül megkivántató erősebb felszerelésre, úgy az épületek, mint az igás és haszonmarha, a munkás kezek és a felügyelet kiállítására — szólani józanul nem lehet, mert hogy egy jól kezelt váltógazdaság magasabb tiszta jövedelmet bír fölmutatni, mint a három nyomásos fekete ugaras rendszer, az minden kétségen felül áll; és mégis, mi az oka annak, hogy itt hazánkban a váltógazdaságok iránti hajlam nem bír átalánosságra vergődni, hogy hazánkban egy nemével a bizalmatlanságnak tekinti a kis gazdák tömege az uradalmak e téreni törekvéseit, s nevezi a váltógazdaságot a czifra gazdaságnak, mely nem fizeti ki magát. Holott, amint a szeg kiszúrja magát a zsákból, úgy bizonnyal köztudomásra kell jönni, a váltók nagyobb jövedelmezésének — még ha érdekében állana is, tagadni jövedelmeit az illető tulajdonosnak vagy tisztségének. Miből elvégre is azt kell következtetnünk,hogy a gyanakodó tömegnek talán mégis némi tekintetben, vagy tán nagyon is igaza van, egy némely váltógazdaságot illetőleg. Elvégre is gondolkozóba kell esnünk a fölött, hogy azon óriás mérvű takarmányvásárlások, melyek egynémely váltógazdaság részéről majdnem évről évre történtek, oly mértékben, hogy kevés különbséggel egy-egy év tiszta jövedelmének beillett volna a takarmányért kiadott összeg, talán mégsem járnak együtt a váltógazdaság vezetésével szükségesképpen, vagy ha együtt járnak, akkor mégis inkább ma álljunk az egyszerű parasztgazdálkodás mellé, hol kevesebbet markol ugyan az ember, de mégis többet szerít, mint a sokat markoló, de kevesebbet szorítani látszó váltógazdaságban. Hej! kiállt föl egyik másik öreg legény, mikor még ezen meg ezen a pusztán, míg árendás gazdálkodott amúgy régiesen — parasztosan, úgy állott ám szépen az osztag, mintha a mostani gazdaság három évi termését rakná össze, s annyi búzát adott el, hogy most három évre is elég lenne eladónak, s volt mellette gyapjú is elég. És bármily határozatlan, s tán némileg nagyított is az efféle beszéd, tagadhatlan, hogy sok igazság van mégis benne. És ha van benne igazság, hol rejlik a baj, mi az oka annak, hogy a sokkal nagyobb erő, megfeszített munka, hasonlíthatlanul magasabb értelmiség, kevesebbet eredményez, az egyszerű, eszközléseihez képest majdnem másodszerű gazdálkodási módnál. Avagy az égalj változott-e kedvezőtlenebbé, vagy a földerő fogyatkozott- e meg, a barázdák lettek tán meddőbbé, de hisz ez utóbbi gyanítás éppen a váltógazdaság egyik fő alaptételét döntené halomra,avagy nem azt állítjuk-e,hogy a váltógazdaság által a földerő nemhogy fogyasztatnék, sőt ellenkezőleg nevezetesen gyarapíttatik. Tehát az égaljnak kellő kedvezőtlenebbé változnia. Itt már van valami a dologban, mert az csakugyan áll, hogy körülbelül 1848. óta, mely év politikai életünkre nézve is epochalis, az időjáró oly rendszertelenné vált, hogy jóravaló havas telünk alig volt ez óta, s a nyarak legnagyobb részt oly roppant szárazak, hogy majd nem tudunk hova lenni, s hozzá tavaszaink csendes lanyha esők helyett, csakis széllel fordulnak elő, s hogy e tényezők a termés emelésére nem, de kevesbítésére bizonynyal erősen befolynak, az kétségtelen. Az idő mindenesetre a legfőbb gazda, mert legyen túl mostoha, akkor bizonyosan halomra dönti,legfeszítettebb iparkodásunkat is. De azért áll az mégis, hogy a legnagyobb mérvű elemi csapásokat , értem a szakadatlan forró szárazságot, melyet hetek, sőt hónapokon át jótékony eső föl nem vált, értem a negyvennapos esőket, a jégverést, a szélvihart, a a hót stb., ezeket mondom leszámítván, a kisebbszerű balidőjárással, mely a gyengén kezelt gazdaságokat már tönkre teszi, a belterjes mivelés, annyira okvetlenül diadalmasan megküzd, hogy egy-egy közép termést eredményez akkor, mikor az erőtlen gazdaságok majdnem semmi sikert, és jövedelmet nem bírnak fölmutatni. Azt se mondhatjuk tehát, hogy egynémely váltógazdaság terméscsökkenését, tisztán az időjárás mostohasága eredményezi; tény lévén, hogy 1848 óta is, mióta t. i. a rendetlenebb időjárások mutatkoznak, időnkint jó terméseknek örülhettünk, sőt teljesen mostoha év, termés tekintetéből, melyben t. i. a termés a középszerűn jóval alul ütött volna ki, tán csak egyszer-kétszer mutatkozott — legalább itt Fehér megyében. A rosszul jövedelmező váltógazdaság meddőségének egyik fő okát,mindezekből kiindulva tehát mégis a keze-