Gazdasági Mérnök, 1902. január-december (26. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-05 / 1. szám
XXVI. évfolyam. Budapest, 1902 január 5. MEGJELENIK MINDEN VASARN Előfizetési díj: Egész évre 24 kor. fél évre 1 Wm Alapitól IDA szerkeszti AediS.0fP“.äSi£I Szep&eszkmeg és kiadóhivatal : BUO^ESTjix/tirtKjkx SOROKSARI UTCZA 5. SZÁM. y L/ t/ ^ - * , könyvtári gasztalanul kering. De^a^Q^^ug szive» mily élénken ' l^*‘***^ Beköszöntő. Mi jót hoz az uj esztendő? Beszélnek 100 milliós, 300 milliós, beszélnek 500 millió koronás beruházási kölcsönről. Bérhajózási csatorna, kereskedelmi kikötő építését, nagyszabású iparfejlesztési politikát, újabb és fokozottabb telepítési akciót, erdősítéseket, folyószabályozásokat, az országos távbeszélőhálózat kiterjesztését, új vicinális vasúti törvénynyel kapcsolatosan a fővonalak fejlesztését és még számos egyéb üdvös alkotást vár a nemzet a kormánytól. Mert igaz ugyan, hogy az országgyűlés szavazza meg a kölcsönt, de az mindenki előtt napnál világosabb, hogy semmi sem történik az országgyűlésen, ha a kormány a maga jószántából nem cselekszik. A törvényhozás feladata a képviselőházé volna, de attól ugyan panghat ipar, kereskedelem, nyomoroghat a munkástömeg s zúrhatja az abablakokat — tönkre juthat a földművelő elem — a segítő eszméket és elhatározásokat onnan hiába várná valaki. A kezdeményezés és végrehajtás egyaránt a kormány akaratától függ és beruházási százmilliókat hiába várnánk és remélnénk, ha a kormány a saját eszéből és jóvoltából erélyesen nem cselekedne a szükség pillanatában. Két intézménye van az országnak, mely az ész és szív szerepét arrogálja magának, holott onnan se gondolat, se jó érzés ki nem indul. E kettő: az alsóház és a börze. Az alsóház volna az ország feje. Régóta nem az. Vagy a miniszter gondolkozik a nemzetért, vagy senki sem gondolkozik. Jó szerencse, hogy ma gondolkozik. A börze hirdeti magáról: én vagyok az ország gazdasági életének szive; minden ér rajtam fut keresztül; én érzem meg legelőször, ha zavar áll be a vérkeringésben s én jelzem azt legelőször, ha javul a haza sorsa, nincs nálam érzékenyebb szerve a nemzet testének. Dohog ám a börze parkettje bécsi lázra. Mehet idehaza minden a maga jó-rosszi utján— az a hires fokmérő a szomszédnak érvelését mutogatja. Bedig kedve van mostanság egy-két hét óta. Ott kering az ország vére ezer városban, húszezer községben, félmillió tanyán. Bizony ugyan lanyhán, miazért mondjuk mindezeket az új esztendő kezdetén, hogy hozzátehessük. Nem virrad még, amiért a börze kakasa ,rikolt, és nem borult még fölénk az örök sötétség, amiért a képviselőház tétlen és erőtlen. Van feje az országnak — a kormány. Jó szerencse, ha nagyot mert gondolni és nagyot alkotni. Nyomorúságunk óriási és mindenki tudja, hogy itt puszta takarékossággal szűkmarkúsággal segíteni nem lehet. Nagy tettek kellenek, nagy elhatározások. Akkora alkotásokra van szükség, amelyekből pillanatnyilag is, de évtizedekre is erőt nyerjen ipar, közlekedés, mezőgazdaság. Ha nincs beruházási kölcsön, akkor «nincs haza». Ha lesz kölcsön — pedig lesz és pedig több száz millió koronás — akkor «van haza». De tudni kell és megjegyezni, hogy ez a tett a kormánynak lesz érdeme. Gondolat és végrehajtás a kormány kizárólagos dicsősége. Mindazon műszaki alkotások, melyek a magyar közgazdaság javára ezen kölcsönösszegből létesülni fognak, a 20-ik század első magyar kormányának akaratához fognak fűződni. Ha húsz év múlva csatornák, kikötők, kétvágányú és villamos nagyvasutak, erőteljes gyáripar, rendezett és belterjes kisgazdaságok kincseiben fog az ország bővelkedni, akkor ez a jólét mindarra a nyolcz férfira fog hálás emlékezetet ébreszteni, aki két évtized előtt a legnyomottabb gazdasági időszakban, a szabad vállalkozás teljes szünete idején életmentő nagy vállalkozásra merte magát határozni. Jó szerencsének mondom, hogy az ország valódi feje a múltnál jobb állapotot ígér az új esztendőre, sőt a nemzeti vagyonszerzésnek biztosabb alapokat kíván teremteni a nagyszabású beruházási kölcsönnel. S mivel az ország anyagi javulása édes mindnyájunknak hasznos, azért az új esztendőt teljes bizalommal, reménységgel kezdjük. Teljesítse mindazt az ország igazi feje, amit az ország szíve ott az ezer városban, húszezer községben és félmillió tanyán jónak óhajt a hazáért ! Üdvözlöm az olvasót. (G. V.) 1372/73. szám. Hazánk vizierőnek kihasználása ipari czélokra. Írta : Gyulai Mihály magánmérnök. Állami és gazdasági életünkben súlyos viszonyok állottak be. Erre a válságra volt szükség, hogy a figyelem ama természeti erők felé fordulassék, melyek hazánk hegyi vizeiben rejlenek. Amíg Svájcz és Amerika utánzásra méltó kitűnő példákat nyújtottak a vizierőknek ipari czélokra való kihasználására, addig nálunk — jóllehet csak egy pillantást kell vetni Magyarország térképére, hogy rögtön észrevegyük ama szembeötlő geográfiai alakulást, mely szerint a határt magas hegyek képezik s a vizek, mint egy teknőbe futtak le az Alföldre — mégis nem a lehetőség, hanem — mondhatni — a szükség érzetének kellett az érdeklődést arra terelni, hogy ne hagyjuk kárba veszni eme kitűnően hasznosítható erőt, hanem használjuk fel iparunk és egyéb gazdasági czélok érdekében. Mert ma már közérzéssé vált a hazai ipar fellemítése, tehát a hazai nyersanyagnak itthon való feldolgozása hazai erőkkel s ami fő olcsó eszközökkel, hogy a külföldi versenynyel a lehetőségig szembetalálkozhassék. Miért kell hazánk sok vidéken a nyersanyagnak feldolgozatlanul maradnia amiatt, mert a kőszénnek oda szállítása hasznot megemésztő nagy költséggel jár s amikor talán néhány kilométerre, vagy tán épen mellette rohan alá a hegyi patak. Hisz a villamosság korszakát éljük s transmissióval bárhol értékesíthetjük a nyert erőt. Armstrong megjósolta Angliának 3 évvel ezelőtt, hogy 20 év múlva kőszenéből kifogy. Már akkor felhívta a figyelmet a vizierőkre, miért ne volna tehát nálunk is indokolt eme kérdésnek érdemleges tanulmányozása és gyakorlati kivitele. A haladás korszakában vagyunk, szakítani kell a konzervatív hajlammal s ébredjünk annak tudatára, hogy nemzeti és gazdasági életünk javítására, fejlesztésére egyik kiváló eszköz hazánk vizierőinek ipari czélokra való kihasználása. Ezen alapgondolat vezette Darányi Ignácz földmivelésügyi minisztert, midőn a vezetése alatt álló minisztérium Vízrajzi Osztálya az ő rendelkezésére már 1897-ben elkezdte hazánk hegyi vizeit rendszeresen mérni és tanulmányozni az egyes vizeken az év különböző szakaszaiban beálló vízmennyiségeket. Így majd egy oly gyűjtemény készül el, amelyben képet fogjuk látni hazánk folyóvizeiben rejlő erőknek. A vízierőnek ipari czélra való felhasználása leggyakrabban abban áll, hogy egy folyónak vagy hegyi pataknak alkalmas szakaszán vizet vezető művek segítségével bizonyos mennyiség