Gazdasági Mérnök, 1902. január-december (26. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

XXVI. évfolyam. Budapest, 1902 január 5. MEGJELENIK MINDEN VASARN Előfizetési díj: Egész évre 24 kor. fél évre 1 Wm Alapitól IDA szerkeszti AediS.0fP“.äSi£I Szep&eszk­meg és kiadóhivatal : BUO^ESTjix/tirtKjkx SOROKSARI­ UTCZA 5. SZÁM. y L/ t/ ^ - * , könyvtári gasztalanul kering. De^a^Q^^ug szive» mily élénken ' l^*‘***^ Beköszöntő. Mi jót hoz az uj esztendő? Beszélnek 100 milliós, 300 milliós, beszél­nek 500 millió koronás beruházási kölcsön­ről. Bér­hajózási csatorna, kereskedelmi ki­kötő építését, nagyszabású iparfejlesztési po­litikát, újabb és fokozottabb telepítési akc­iót, erdősítéseket, folyószabályozásokat, az orszá­gos távbeszélőhálózat kiterjesztését, új vic­i­­nális vasúti törvénynyel kapcsolatosan a fő­vonalak fejlesztését és még számos egyéb üdvös alkotást vár a nemzet a kormánytól. Mert igaz ugyan, hogy az országgyűlés szavazza meg a kölcsönt, de az mindenki előtt napnál világosabb, hogy semmi sem tör­ténik az országgyűlésen, ha a kormány a maga jószántából nem cselekszik. A törvény­hozás feladata a képviselőházé volna, de at­tól ugyan panghat ipar, kereskedelem, nyo­moroghat a munkástömeg s zúrhatja az ab­­ablakokat — tönkre juthat a földművelő elem — a segítő eszméket és elhatározáso­kat onnan hiába várná valaki. A kezdemé­nyezés és végrehajtás egyaránt a kormány akaratától függ és beruházási százmilliókat hiába várnánk és remélnénk, ha a kormány a saját eszéből és jóvoltából erélyesen nem cselekedne a szükség pillanatában. Két intézménye van az országnak, mely az ész és szív szerepét arrogálja magának, holott onnan se gondolat, se jó érzés ki nem indul. E kettő: az alsóház és a börze. Az alsóház volna az ország feje. Régóta nem az. Vagy a miniszter gondolkozik a nemzetért, vagy senki sem gondolkozik. Jó szerencse, hogy ma gondolkozik. A börze hirdeti magá­ról: én vagyok az ország gazdasági életének szive; minden ér rajtam fut keresztül; én érzem meg legelőször, ha zavar áll be a vérkeringésben s én jelzem azt legelőször, ha javul a haza sorsa, nincs nálam érzékenyebb szerve a nemzet testének. Dohog ám a börze parkettje bécsi lázra. Mehet idehaza minden a maga jó-rosszi utján­­— az a hires fokmérő a szomszéd­nak érvelését mutogatja. Be­dig kedve van mostanság egy-két hét óta. Ott kering az or­szág vére ezer városban, húszezer községben, félmillió tanyán. Bizony ugyan lanyhán, mi­azért mondjuk mindezeket az új esztendő kezdetén, hogy hozzátehessük. Nem virrad még, amiért a börze kakasa ,rikolt, és nem borult még fölénk az örök sötétség, amiért a képviselőház tétlen és erőtlen. Van feje az or­szágnak — a kormány. Jó szerencse, ha nagyot mert gondolni és nagyot alkotni. Nyomorúsá­gunk óriási és mindenki tudja, hogy itt puszta takarékossággal szűkmarkúsággal segíteni nem lehet. Nagy tettek kellenek, nagy elhatározá­sok. Akkora alkotásokra van szükség, ame­lyekből pillanatnyilag is, de évtizedekre is erőt nyerjen ipar, közlekedés, mezőgazdaság. Ha nincs beruházási kölcsön, akkor «nincs haza». Ha lesz kölcsön — pedig lesz és pe­dig több száz millió koronás — akkor «van haza». De tudni kell és megjegyezni, hogy ez a tett a kormánynak lesz érdeme. Gon­dolat és végrehajtás a kormány kizárólagos dicsősége. Mindazon műszaki alkotások, me­lyek a magyar közgazdaság javára ezen kölcsön­összegből létesülni fognak, a 20-ik század első magyar kormányának akaratához fognak fűződni. Ha húsz év múlva csator­nák, kikötők, kétvágányú és villamos nagy­­vasutak, erőteljes gyáripar, rendezett és bel­terjes kisgazdaságok kincseiben fog az ország bővelkedni, akkor ez a jólét mindarra a nyolcz férfira fog hálás emlékezetet ébresz­teni, aki két évtized előtt a legnyomottabb gazdasági időszakban, a szabad vállalkozás teljes szünete idején életmentő nagy vállal­kozásra merte magát határozni. Jó szerencsének mondom, hogy az ország valódi feje a múltnál jobb állapotot ígér az új esztendőre, sőt a nemzeti vagyonszerzés­nek biztosabb alapokat kíván teremteni a nagyszabású beruházási kölcsönnel. S mivel az ország anyagi javulása édes mindnyájunk­nak hasznos, azért az új esztendőt teljes bizalommal, reménységgel kezdjük. Teljesítse mindazt az ország igazi feje, amit az ország szíve ott az ezer városban, húszezer község­ben és félmillió tanyán jónak óhajt a ha­záért ! Üdvözlöm az olvasót. (G. V.) 1372/73­­. szám. Hazánk vizierőnek kihasználása ipari czélokra. Írta : Gyulai Mihály magánmérnök. Állami és gazdasági életünkben­ súlyos vi­szonyok állottak be. Erre a válságra volt szükség, hogy a figyelem ama természeti erők felé fordu­lassék, melyek hazánk hegyi vizei­ben rejlenek. Amíg Svájcz és Amerika után­zásra méltó kitűnő példákat nyújtottak a vizi­­erőknek ipari czélokra való kihasználására, addig nálunk — jóllehet csak egy pillantást kell vetni Magyarország térképére, hogy rög­tön észrevegyük ama szembeötlő geográfiai alakulást, mely szerint a határt magas hegyek képezik s a vizek, mint egy teknőbe futtak le az Alföldre — mégis nem a lehetőség, hanem — mondhatni — a szükség érzetének kellett az érdeklődést arra terelni, hogy ne hagyjuk kárba veszni eme kitűnően haszno­sítható erőt, hanem használjuk fel iparunk és egyéb gazdasági czélok érdekében. Mert ma már közérzéssé vált a hazai ipar fellem­­ítése, tehát a hazai nyers­anyagnak itthon való feldolgozása hazai erőkkel s ami fő olcsó eszközökkel, hogy a külföldi versenynyel a lehetőségig szembetalálkozhassék. Miért kell hazánk sok vidéken a nyers­anyagnak feldolgozatlanul maradnia amiatt, mert a kőszénnek oda szállítása hasznot meg­emésztő nagy költséggel jár s amikor talán néhány kilométerre, vagy tán épen mellette rohan alá a hegyi patak. Hisz a villamosság korszakát éljük s transmissióval bárhol érté­kesíthetjük a nyert erőt. Armstrong megjósolta Angliának 3­ évvel ezelőtt, hogy 20­ év múlva kőszenéből ki­fogy. Már akkor felhívta a figyelmet a vizi­­erőkre, miért ne volna tehát nálunk is indo­kolt eme kérdésnek érdemleges tanulmányo­zása és gyakorlati kivitele. A haladás kor­szakában vagyunk, szakítani kell a konzer­vatív hajlammal s ébredjünk annak tudatára, hogy nemzeti és gazdasági életünk javítására, fejlesztésére egyik kiváló eszköz hazánk vizi­­erőinek ipari czélokra való kihasználása. Ezen alapgondolat vezette Darányi Ignácz földmivelésügyi minisztert, midőn a vezetése alatt álló minisztérium Vízrajzi Osztálya az ő rendelkezésére már 1897-ben elkezdte hazánk hegyi vizeit rendszeresen mérni és tanulmá­nyozni az egyes vizeken az év különböző szakaszaiban beálló vízmennyiségeket. Így majd egy oly gyűjtemény készül el, a­mely­ben képet fogjuk látni hazánk folyóvizeiben rejlő erőknek. A vízierőnek ipari czélra való felhasználása leggyakrabban abban áll, hogy egy folyónak vagy hegyi pataknak alkalmas szakaszán vizet vezető művek segítségével bizonyos mennyiség

Next