Gazdasági Mérnök, 1905. január-december (29. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-05 / 1. szám

XXIX. évfolyam. Budapest, 1905. január 5 VIEOJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN BlöflaaUai die­: Egész évre 24 kor. fél évre 12 k negyed évre 6. Alapította GON­DA BÉLA 1877-ben. Szerkesztőség­ és kiadóhivatal: BUDAPEST. IX. KERÜLET SOROKSARY UTCZA 5. SZÁM A mezőgazdaság, ipar és kereskedelem öszhangzatos fejlesz­tésétől függ mai napság ugy az egyének, mint a népek és nemzetek jóléte, felvirágzása. Ezekkel van elválaszthatatlanul összeforrva művészet és tudomány egyaránt s nincs az élet-foglalkozások között egy sem, mely elzárkózhatnék a közgazdaság bármely ágának nagy kérdései, életbe vágó nyilvánulásai elől. A Gazdasági Mérnök 28 ik éve szolgálja híven és kitartóan a gazdasági és technikai fejlődés nagyfontosságú ügyét s­­zolgálja oly modorban, mely mellett nemcsak a gazdaközönség s a műszaki körök, de az úgynevezett laikus nagy közönség is élvezetet és tanul­ságos ismereteket meríthetett cikkeiből és közleményeiből. S az az előkelő és díszes közönség, mely e negyedszázad alatt lapunk köré csoportosult, megnyugvást nyújt az iránt, hogy lapunk méltó volt ama kiváló ügy­höz, melynek szolgálatába állt. De más­részről ez az elismerés kötelességeket is rór reánk, melyek elől nem akarunk kitérni Az az elvitazhatatlan nagy lendület, melyet a műszaki és gazda­­sági téren minden irányban tapasztalhatunk, arra indított, hogy lapunkat is ehhez mérten kiterjesszük, megnagyobbítsuk s felölel­jük a gazdasági ipar és kereskedelem fejlődésének összes műszaki tényezőit. A Gazdasági Mérnök fő célja marad továbbra is közérdekű gazdasági és műszaki ismeretek terjesztése és fejlesztése különös tekintettel hazai viszonyainkra és a gyakorlat igényeire. Kiváló súlyt helyez arra, hogy a gazdasági és műszaki téren felmerülő közérdekű kérdéseket, újításokat, tervezeteket és nagyobb alkotásokat szakszerű alapossággal, de azért bárki által könnyen megérthető modorban ismertesse. Magyarország első­sorban földmivelő állam lévén, legfőbb törek­vésünk oda irányul, hogy a föld raczionális megmunkálására, a talaj­­javítására és minél intenzívebb kihasználására szolgáló módokat és eszközöket, a földmiveléssel kapcsolatos gazdasági és műszaki beren­dezéseket kellőleg megismertessük s ez irányban szakszerű útmuta­tással szolgáljunk a magyar gazdaközönségnek. Ennek megfelelőleg kiterjeszkedik lapunk a gazdasági eszkö­zök és gépek, különféle gazdasági épületek, a gazdasági ipar körébe vágó berendezések és üzemek, a talaj javítását célzó vízmen­­tesítés és földöntözés, a vizierő kihasználása terén felmerülő minden közérdekű mozzanatra. Azok a nagy fontosságú gazdasági és műszaki hirdetések, melyek folyóink völgyének ármentesítése s ezzel kapcsolatban vizeink szabályozása körül felmerülnek, több mint egy negyedszázad óta­oglalkoztatják elsősorban lapunkat, mely ezeknek a messze kiható gazdasági érdekű ügyeknek mindenkor hivatott szószólója volt De ezek mellett éber figyelemmel kiséri lapunk mindazon közérdekű mozzanatokat, eszméket, terveket, munkálatokat, melyek a városok csatornázása, világítása, vízzel való ellátással, a közcélú építkezések terén valamint a gép- és gyáripar, a forgalom és köz­lekedés legkülönbözőbb ágaiban, nemkülönben az elektrotechnika terén felmerülnek s igyekezik oda hatni, hogy a műszaki haladás nagy kérdéséről is kellőkép tájékoztassa a magyar közönséget. A középítkezésekre és szállításokra vonatkozó hirdetmények valamint a pályázatok és bérleti hirdetések kivonatos közlése szintén állandó rovatát képezik a lapnak. Az eszmék tisztázása érdekében alkalmat kívánunk nyújtani olvasóinknak bármily közérdekű kérdések s az ezekre vonatkozó felvilágosítások közzétételére, magunk részéről is kötelességünknek tartván a fölvetett kérdésre a kellő felvilágosítások megadását. Lapunk célja kezdettől fogva az volt s változatlanul az ma is, hogy nemcsak azokban a speciális szakmákban, melyeknek több mint egy negyedszázad óta hivatott képviselője, de általában az ország közgazdasági fejlődésére befolyást gyakorló gazdasági és mű­szaki kérdésekben alapos és világos tájékozást nyújtson olvasóinknak. S éppen ezért lapunkat nemcsak a gazda és technikus, de minden művelt magyar haszonnal és élvezettel olvashatja. Teljes bizalommal ajánljuk azért lapunkat az egész művelt magyar közönség szíves figyelmébe és hazafias támogatásába. A Gazdasági Mérnök szerkesztősége A Gazdasági Mérnök megjelenik minden csütörtökön, gazdag és változatos tartalommal, képekkel és szakszerű rajzokkal illusztrált díszes kiállításban. Előfizetési ára: Egész évre 21 kor., félévre 1­ 2 kor., negyed­évre­­1 kor. Az előfizetők ingyen kapják a Gazdasági Mérnök zsebnaptárát s kedvezményes áron egyenként (6 korona helyett 4 koronáért). Gonda Béla : Az aldunai Vaskapu szabályozásáról, úgyszintén a Magyar hajózásról írt díszes kiállítású és fényesen illusztrált nagyérdekű műveit. A megrendeléseket kérjük mielőbb a Gazdasági Mérnök kiadó­­hivatalának (Budapest, IX. ker., Soroksári­ utcza 5 szám) címezve beküldeni. Régi előfizetőinket tisztelettel és bizalommal kérjük, legyenek szívesek előfizetésüket mielőbb megújítani s lapunkat ismerőseik, valamint a hatóságok, egyesületek, társulatok olvasókörök és casi­­nók körében ajánlani. «Új Gazdasági Mérnök» kiadóhivatala.

Next