Gazdasági Mérnök, 1905. január-december (29. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-05 / 1. szám

gázok érintik, de ja­ró 1 nerű fedi víz, a melegség a lemezben felhalmozódik, olyan helyen, ahol a gázok hőfoka 700—800° C-t meghaladják, rövid időe vörös izzóvá válik. Ily állapotban pedig a lemez ellentállóképessége gyengül ugyannbira, hogy a gáz nyomása alatt kezdetben kidomborodik s ha a d­omborodást idejében észre nem vesszük, felreped. Az ilyen repedés többnyire nagyobb ve­szedelemmel jár, mert a rajta kitóduló gáz roha­mosan csökkenti a viz felett uralkodó nyomást, mire a vízből pillanat alatt olyan rohamos gáz­­fejedés támad, mely az immár megnyílt kazmt a levegőbe lépiti vagy enyhébb es­etb­ei helyéből ki­löki. A vízhiányból keletkezhető veszély nagy­ságára már abból is következtethetünk, hogy a vízállás kémlelésére a hatóság is szigorú feltéte­leket szab. Előírja ugyanis, hogy a vízállás figye­lemmel tartósar,­ a kazánon legalább egy vízadás­­mutató üveg és kel próbacsap legyen és hogy a viz­­szín a tűzvonal felett legalább 10 cm. magasan álljon, azármily szigorú tülezkedések mellett is megtör­ténik azonnali, hogy a víz a tűzvonal alá sülyed Ilyenkor a fűtőnek helyén legyen az esze s min­dent elkövessen, hogy a gondatlanságból származó hibát enyhébb kár nélkül helyrehozhassa. Minde­nekelőtt a tüzet kell ártalmatlanná tenni, mert ha tovább melegíti a lemezt, múlhatatlanul bekövetkezik a katasztrófa. Evégből a tűzre ho­mokot, földet vagy hamut dobunk. Azután a szi­vattyút beállítjuk, hogy az izzó lemezre vizet ne nyomjon, mert úgy a lemez hirtelen lehűtése, valamint a további gázfejlődés a bajt esetleg nö­vethetné. Sokan vitatják ugyan e régi­ótól fennálló ke­zelési szabály jogosultságát és többé-kevesbbé meggyőzően igyekeznek bebizonyítani, hogy az izzó­­lemezre bocsájtott víz nemhogy elősegítené a gőz­­fejlődést, hanem inkább hűtőhatással bír, mert a felmelegedett fűtőfelületben nincs annyi meleg felhalmozva, mint amennyi szükséges lenne ah­hoz, hogy a benyomott vizet a gőznyomásnak megfelelő magasabb hőmérséklet­re bírná emelni. Sőt Angliában próbákat is tettek eziránt s arra a a tapasztalatra jutottak, hogy az izzóvá felfűtött lokomotív tűzszekrényére reászivatott viz a gőz­nyomásra tényleg csökkentő hatással volt es a kazán, dacára, hogy a tűzszekrényt a használ­hatatlanságig felmelegítettek, nem robbant fel. Ezek az állítások azonban nem azt jelentik, hogy most már a vizet nyakre-főre szívassuk az izzó lemezre, csupán csak arról világosítanak fel, hogy a robbanás nem a helytelen időben történt víz beszivatása, hanem inkább a lemez gyengü­lése folytán származik. Hogy ilyen vízhiány al­kalmával célszerű lenne e a kazánt vízbeszivatás­­sal hűjt­ni, azt meg általánosan elfogadható ma­gyarázatokkal, sem pedig kísérleteket beigazolni nem sikerült, azért mindenesetre tanácsos to­vábbra is a már megszokott eljárást követve, in­dén a víz az engedélyezett vonal alá sülyedt, a táplálást azonnal beszüntetni s a kazánt lehető elővigyázattal fokozatosan a lehűlés felé tereli, mert igy a helyzetet csak javíthatjuk. A gáz fo­gyasztása szintén ajánlatos, miért is a gépet já­ratni kell, hogy a gáz ezen a réven is fogyjon s a hűlés hamarabb bekövetkezhessen. (Vége következik.) A hazai ármentesitő társulatok kölcsö­­neinek konvertálása. A Tiszavölgyi Társulat múlt év december hó 18-án tartott közgyűlésének lefolyását ismertet- Vér, lapunk múlt évi 51. számában megemlítettük hogy Réti Ferencz, a Tisza—Körös Zugi ármen­­tesítő és belvízszabályozó társulat elnöke felve­tette azt a kérdést, hogy arra való tekintettel, miszerint a társulat kötelékébe tartozó ármente­­sítő társu­ltok el­őbbjét súlyos kautadleht­rrel összekötött adósságok nyomják, amelyeknek az állam részéről való enyhítésére kilátás nincs, nem lehetne-e a terheken a kölcsönök konverziója ré­vén könnyíteni. A közgyűlés a kérdést alapos vita után a központi bizottsághoz utasította. Réti Ferencz úgy látszik nincs megelégedve a közgyűlés határozatával, mert a P. H. ban a tár­sulat működését bíráló cikk keretében azzal az indítványnyal járul az összes hazai vizitársula­­tokhoz, hogy azok együttesen fordulanak a föl­­­­mivelésügyi miniszterhez a kölcsönöknek állam­kölcsön útján leendő konvertálása iránt. A közleményt az abban foglalt indokoknál fogva átvesszük, anélkül azonban, hogy a Tiszavölgyi Társulat ellen felhozottakat magunkévá tennék. A közlemény így hangzik : A Tiszavölgyi Társulat hivatása és rendeltetése abból állana, hogy a tiszavölgyi érdekeltség ma­gasabb rendű, nagyobb­ fontosságú érdekeinek is­tápolója és szószólója legyen a kormánynál. A társulat közgyűlésének úgyszólván semmi műkö­dési köre nincs — a gyakorlatban Egész évi tennivalója és tevékenysége abból áll, hogy éven­ként egyszer a rendes közgyűlésen megjelennek a tagok, hogy egymást újra lássák, a központi választmány működéséről szóló jelentést tudomá­sul vegyék és azután szétoszoljanak. A társulatnak é­l, működő szerve a központi bizottság. A központi bizottság azután az egyes társulatoknak ügyeiben, amelyeket eléje visznek a társulatok, híven eljár és véleményével támogatja is lehetőleg a hozzáforduló társulatoknak kérel­meit a kormánynál. És pedig némely esetekben sikerrel, máskor pedig eredmény nélkül. Önmagától kezdeményezőleg azonban ritkán szo­kott fellépni a tiszavölgyi érdekeltségnek érde­kében, ami felett nem is igen lehet csodálkozni, mert voltaképp csak véleményező szerepe van. A Tiszavölgyi társultnak szervezete, működése ilyképen azonban távolról sem képes a tiszavölgyi érd­ekeltségnek azon nagy és fontos érdekeit szol­gálni, amelyeket a társulatok a maguk körében erejük és befolyásuk csekélységénél fogva meg­valósítani nem képesek. Pedig egyik főhivatása épen ebben állana. Mert a tiszavölgyi társulat azzal épenséggel nem moz­dítja elő a tiszavölgyi érdekeltségnek érdekeit, hogy pro forma tart évenként egy közgyűlést, de abban egyet hn egy érdemleges, a társulatok­nak javára szolgáló kérdés felett sem folytat ta­nácskozást. Jóllehet itt gyűlnek össze a vizitársulatoknak igazi szakemberei, akik elméleti és gyakorlati tu­dásuknak egybevetésével volnának egyedül képe­sítve arra, hogy a vizitársulatok közös nagy ér­dekeiknek előmozdítására szolgáló, esetleg az egyes társulati kiküldöttek javaslatára felvetendő életkérdéseket az össztársulati érdekelteknek kö­zös javára megvitassák és azok felett határoz­zanak Pedig csakis ily módon lehetne oly nagy közös célokat megvalósítani, amelyeket az egyes tár­sulatok erejüknek és befolyásuknak csekélységé­nél fogva megoldani nem képesek. A közös nagy kérdéseknek egyik ilyen legna­gyobbja fogja megszabadítani az egyes társula­tokat a nagy kamatú és terhes feltételű kölcsö­nök terheitől. A társulati központi bizottság és illetve a tár­sulat, sajnos, ezen nagy horderejű kérdéssel mind­ ezideig az ügy nagy fontossága által megkívánt odaadással nem foglalkozott. És úgy látszik, még ma is jobb időkre van halasztva az azzal való foglalkozás Jóllehet ez, az összes és különösen a nagy ár­téri adókkal küzködő társulatokra nézve valódi életkérdést kép­ni. A­zt hiszen tudni kell, hogy vannak hazánk­ban oly vizitársulatok, amelyekben az érdekeltek holdanként 14 —16 korona ártéri adót fizetnek És pedig egyfelől azért, mert alapbefektetési tőke­­t irtózásuk aránylag igen nagy, másfelől pedig azért, mert semmi segélyben és támogatásban nem részesíttetvén, sem kormány, sem tiszavölgyi tár­sulattól, sem máshonnan, szorultságukban rend­­szerint csak igen drága és terhes feltételű köl­csönöket voltak képesek maguk részére szerezni. Tényleg a vízitársulatoknak egy nagy része 1 százalék kölcsön terhe alatt nyög. Pedig, ha a tiszavölgyi társulat és annak rend- GAZDASÁGI MÉRNÖK szerint minden irányb­an nagy befolyással bíró egyénekből alkotott központi bizottsága teljes erélylyel látott volna azon kérdésnek megoldá­sához, hogy miként lehetne a vízttársulatokat ter­hes és drága kamatú kölcsöntartozásaiknak ter­­heit, megszabadítani kétségen kívül már régen megvalósítható leh­etett volna ez a nagy fontosságú feladat. De akkor szerény véleményünk szerint nem oly elvánásban kellett volna részesíteni ezt a kérdést, illetőleg az érdekeltség részéről előter­­jesztett javaslatokat, miként az történt a múlt években is azon javaslattal, amelyet Szilágyi Zsig­­m­ond, a törökbecsei társulat igazgató főmérnöke, alapos készültséggel és szakszerűséggel előter­­jesz­ett. A tiszavölgyi érdekeltségnek közös érdeke azt kívánta volna, hogy a Tiszavölgyi Társulat eré­lyesen és behatóan foglalkozzék ezen életkérdés­sel, nem p­edig annnk kijelentésével, hogy a pénz-­­ piac helyzete ez idő szerint nem kedvező a kér­désnek megoldására, afelett egyszerűen napirendre térjen. Ily eljárás mellett nagyon természetes, hogy soha nem fog megoldatni a kérdés. Pedig ennek a vízi társu­ltok közös nagy ér­dekében mielőbb meg kell oldatnia. Ebben a vízi társulatokat támogatni eminens kötelessége nem­csak a Tiszavölgyi társulatnak, hanem a magyar állam kormányának is. És­pedig ez u­óbbinak nemcsak azért, mert milliókra megy azon összeg, amelyet állami hozzá­járulás címén az egyes társulatoknak fizet, de azért is, hogy az érdekelteknek adózási képessé­gét emelje és biztostsa az a tál, hogy nagy ka­matú kölcsöntartozásaikat kisebb kamatozásuakra változtatván át, oly helyzetbe juttatná azokat, hogy évenkénti adóterhest az elviselhetőségig leapasz­­tassanak A Tiszavölgyi Társulat központi bizottságának ez évi jelentése szerint a tiszai ármentesítő tár­sulatoknak a Magyar földhitelintézet és egyéb pénzintézetek irányában ez idő szerint fönnálló összes adóssága 214.257,380 koronát tesz ,ki...... Ha már most ehez hozzáadjuk a Duna és egyéb mellékfolyók érdekeltség­ének körében fönnálló vizitársulatoknak adósságait, elmondhatjuk, hogy közel 400 millió koronára megy a hazai összes vízitársulatoknak adóssága. Miből könnyen kiszá­mítható volna azon több százezer koronára rugó összeg, amelylyel szükségtelenül vannak sújtva az érdekeltek, azért mivel 6 százalékos törlesz­­téses kölcsöntartozásaik terhét kénytelenek vi­selni. A Tiszavölgyi Társulatnak legutóbbi közgyűlé­sén egyik közgyűlési tag kifejezést adott azon óhajának, vajha e társulat központi biztonsága behatóan és állandóan foglalkoznék ezen kérdéssel. Mire az a fölvilágosítás adatolt, hogy a választ­mány már foglalkozott ezen kérdéssel, midőn azt illetőleg pár év előtt hozzá indítvány terjeszte­tett el. Azonban a tett indítványt megvalósít­­hatónak nem találta. Ezzel aztán, úgy látszik, el van intézve a do­log. Pedig ez nem helyes. Mert lehetetlenség, hogy erős akarattal kellő megoldási módokat találni ne lehessen. Nem is kell talán sokáig keresni, csak akarni kell a kérdéssel annak fontossága által követelt komolysággal foglalkozni. Mert kérdjük, vajon lehetetlenség volna-e az,­­ hogy maga a magyar állam kormánya venne föl egy kölcsönt és azzal konvertáltatnának az összes társulati kölcsön tartozások? Hiszen oly nagy összegű és állandó kölcsönről van szó, amelynek megszerzése a kormánynak nem nagy fáradságába kerülne. A kölcsön telje­sen biztosítaná úgy az illető bankot vagy bank­csoportot, mely a kölcsönt adná, valamint az ál­­l­­amot is minden veszteség ellen. Mert ha a ma­­ fönnálló törvények nem biztosítanak még eléggé­­ az ártéri adóknak elsőbbséget az ártéri ingatlanra­­ bekebelezett zálogjogokkal szemben módjában áll , a kormánynak esetleg újabb törvényes intézke­désekkel gondoskodni még nagyobb biztosításról

Next