Gép, 1994 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1994-02-01 / 2. szám
dmgp~ jo (1) teljesül, ahol 1 érték jelenti azt az esetet, amikor a p. programban a g. technológiai berendezés a t. termék m. műveletét elvégzi. A fenti mátrix alapján képezhető hozzárendeléseknek csak egy szűk köre tartozik a gyakorlatilag is megvalósítható rendszerekhez. A megvalósíthatóságot úgynevezett megvalósíthatósági feltételekkel írhatjuk le. Az első feltétel azt a tapasztalati tényt fogalmazza meg, hogy megfelelő hatékonyság csak akkor érhető el, ha minden technológiai berendezésről lekerülő munkadarabot a mozgatási időtől eltekintve egy másik technológiai berendezés várakoztatás nélkül fogadni tud és a fogadó technológiai berendezésnek sem kell előtte a munkadarab érkezésére várakoznia. Ennek szükséges feltétele, hogy az egymást követő műveletek módosított műveleti idejei azonosak legyenek illetve egymástól való relatív eltéréseik egy adott korlát alatt legyen, azaz bármely program bármely termékének minden műveletére teljesül, ahol ez jelenti a t. termék műveleteinek darabszámát, s tmap jelöli a t. termék módosított műveleti idejét a p. programban az i. műveletre vonatkozóan. A módosított műveleti idő meghatározásánál azon berendezések együttes teljesítményét vesszük, melyek elvégzik a fenti műveletet. A megvalósíthatóság másik kritériuma az előírt termékdarabszámok meghatározott tűrésen belüli betartása. Ennek mértékét egy bemeneti adatként felvett utp szabja meg, mely a megengedett relatív eltérést korlátozza. A megvalósíthatóság feltétele: ahol Tp jelöli a p. program átfutási idejét, totp a t. termék munkadarabjainak a rendszerből történő kilépési ütemideje a p. program során és végül ntp jelöli a t. termékből gyártandó munkadarabok darabszámát a p. program során. A megvalósítható rendszerek közötti választás a rendszer hatékonyságát mérő célfüggvények alapján történik meg. A rendszer működési hatékonyságának legfontosabb oldalait kiemelendő a következőkben ismertetendő célfüggvények kerültek felállításra. Törekedni kell az átfutási idő minimalizálására, hogy minél több munkadarab kerüljön előállására a program során egységnyi idő alatt a rendszer erőforrásainak jobb kihasználása révén. A rendszerváltozat hatákonyságának mérésére a Tp helyett célszerűbb az összes futó programot figyelembe venni, iletve az abszolút időhosszak helyett inkább a relatív értékekkel számolni, ahol L jelenti a programok és Mp a programon belüli terméktípusok darabszámát és ep az egyes programok súlyozási, előfordulási gyakorisági tényezője. Egy más jellegű mérőszám lehet az előirányzott termékdarabszámoktól való eltérés mérése: Mp r\ tölp* n,pol-MIN (5) ahol topi jelenti a termék kilépési ütemidejét és ntp a termék gyártási darabszámát. A költségtényezők is rendkívül fontos szerepet kapnak az egyes változatok értékelésénél. Itt is célszerű a relatív költség ráfordításokat mérnie. A felhasználható formula, ahol a belső összegzés azon technológiai berendezésekre történik, melyek a p. programban a t. termék m. műveletéhez vannak rendelve, s adja az ilyen tulajdonságú gépek darabszámát. A nevezőben álló kritm a számlálóban szereplő ktmg értékek, melyek a t. termék m. műveletének a gépen való megmunkálásának költségeit hordozzák, minimuma. A fent megfogalmazott célfüggvények szolgának majd a tervezés során keletkező változatok értékelésére és kiválasztására. Mivel a különböző célfüggvények más-más esetben adnak optimumot, ezért a tervező feladata, hogy eldöntse, melyik szempontnak adja a legnagyobb prioritást a fejlesztés során. A modell és az értékelő függvények megismerése után pontosabban megfogalmazható a finomprogramo--‚MAX (4) 1. ábra A tervezési modell “‚p^‘tOtp^tp— l (3) t£ m,jt 2.‰= í1ч‹. tmtmp P= 1 1p X' ‘pttY. ip= 10 Mp ^ , L t Mn , F, /7 X K/mg m= 1 km,. GÉP, XLVI. évfolyam, 1994. FEBRUÁR 15