Viruló Föld, 1955 (3. évfolyam, 4-24. szám)
1955-02-25 / 4. szám
•) Eleinte csak szerényen és kis számban, később már mind nagyobb számban tódultak az étterembe a ruhafogasok. Eleinte csak 2-3 darab húzódott meg szerényen a sarokban eredeti gyári csomagolásban hosszú heteken, hónapokon keresztül Az étkezde vezetősége bizonyára azt gondolta, hogy a fogashoz úgy hozzátartozik a csomagolópapír, mint a bútorhoz, a védőházat. Amikor azután leszedték róluk a csomagolást, teljes fényükben bontakoztak ki és elfoglalhatták méltó helyüket az étteremben. Azóta azonban elhagyatva álldogáltak, mert senki sem adott rájuk semmit. Hiszen az egyetem dolgozói közvetlenül a munkahelyükről jönnek az étkezdébe. Legfeljebb bosszúságukat akaszthatták volna fel arra a néhány órára, míg megebédelnek. Természetesen nem a ruhafogasokról akarok írni (akad itt fogasabb kérdés is), ez csak ürügyül szolgál arra, hogy én is benyomulhassak az étkezdébe és elmondhassam, mit észleltek, tapasztaltak ezek a fogások hosszú hónapokon keresztül. ELMESÉLEM HÁT SORJÁBAN: Kezdetben volt a sorban állás. Aki ebédelni akart, az sorbaállt az ebédjegyért. A kötelező sorbanállás ideje 30 perc volt. A jegyárusítónő mindenkivel egyénileg foglalkozott. Megkérdezte, hogyan szolgál az egészsége és ehhez mérten ajánlotta a kész ételeket. EZ némi vitát idézett elő, mert mindig az kellett, ami nem volt. A gusztusok is különbözők, ez nem vitás. Végülis, aki enni akart, kifizette az ebédjegyet és tovább mehetett. Ezalatt a többiek sorban álltak. Élénk eszmecserék fejlődtek ki (amire máskor nem lett volna alkalom), új ismeretségek szövődtek, régiek felújultak, szóval kellemesen telt az idő. Feledhetetlen sok drága félórát töltöttünk ott. Persze voltak meggondolatlanok is, akik szidták az étkezde vezetőségét, de ez csak az éhes ember filozófiája volt, amely tudvalevőleg egészen más, mint a jóllakott emberé, amikor dalol a has. Anfiak idején Amerikában pályázatot írtak ki arra a körkérdésre, hogyan lehet a férfit legjobban megtartani. Az első díjat az a nő nyerte el, aki tömören így fejezte ki magát: ,„Etesd a bestiátГ" Mi is azt mondjuk, etesd, de sorbanállás nélkül. Amikor az étkezde vezetősége látta, hogy az egyetem oktatói, adminisztratív és fizikai dolgozói elég fegyelmezetten viselkednek, jutalmul megszüntette a sorbanállást. De addig is, míg megszüntette, hadd mondjam el, mi történt azzal, aki tovább mehetett. Az ebédjegy kifizetése után következett a vadászat a helyekért. Ez szintén élvezetes dolog volt, mert az utolsó pillanatban mindig más foglalta el a széket, amikor az ember odaért. De ez a vadászat soha sem tartott 30 percnél tovább. Voltak, akik 20 perc alatt hozzá jutottak az ülőhelyhez, de ezek kevesen voltak. Amikor végre az ember helyet foglalhatott, következett ez ebédre való várakozás, amely két részből állott: 1. várakozás, míg elviszik az ebédjegyet, 2. várakozás, míg meghozzák az ebédet. De ez a kétféle várakozás nem tett ki többet, mint 15—15 percet. Ezt az időt azonban hasznosan lehetet kihasználni, mert következett az evőeszközök tisztítása, mégpedig — papírszalvéta hiányában — az abrosszal. Komoly férfiak és nők egymással versenyezve tisztították a kamrát és villát (készem volt!) A módszerek különbözők volak: volt, aki az abrosszal egyszerűen csak megtörölte, volt, aki a Villa réseit is gondosan megtisztította. A gondos munka következtében a fehér abroszon különböző színárnyalatok keletkeztek, különböző minták rajzolódtak ki. Ebből azonban az étkezde vezetőségének semmi kára nem származott, mert mielőtt mosásba adta volna az abroszokat, meghívta a hírneves budapesti divattervezőket és drága pénzért megmutatta ezeket az abroszokat. Be kell vallanom, hogy amióta megszüntették a sorbaállást, lényegesen megrövidült a várakozás. Ha az ember végre az asztalhoz ült, a jegyet azonnal házhoz, illetve asztalhoz szállították. Bőséges választék volt a jegyekből. Baleset legfeljebb ott érhette az embert, hogy közben elfogyott az étel. Volt jegy, de nem volt mit enni. De ezen is segített az étkezde vezetősége. Azzal az ötletes újítással jött, hogy csak anynyi jegyet adott ki, amennyi étel volt, így, aki jegyhez jutott, ebédelhetett is. Legfeljebb azok a könnyelműek, akik későn jöttek ebédelni, úgy fél egy után nem jutottak ebédhez. Rendszerint olyan oktatókról volt szó, akiknek délben előadásuk, vagy gyakorlatuk volt. Ezek azonban kárpótlásul retúrjegyet kaptak, amellyel visszatérhettek kiindulási helyükre. Persze, ezek a dolgok csak külsőségek, amik a felületes szemlélőt tévútra vezethetik. A lényeg a kultúrált étkezés. Kultúrált étkezést csak ott lehet elérni, ahol maga az étkezde vezetősége is megszokta azt. Csak így ismerheti az igényeket, csak így él építheti ki azokat. Ehhez az szükséges azonban, hogy sokat járjon.... a moziba. Aki látta például annak idején a „Csintalan asszonyok!g c. filmet, visszaemlékezhetik arra, hogy az a bizonyos középkori fejedelem újításként — villát használt az étkezésnél. Fejedelmi asztalánál — vendégeinek legnagyobb megrökönyödésére — villával (és nem ujjaival), nyúlt a húsos tálba és kiemelte belőle a zsíros szafttól csöpögő húsdarabot, majd kézzel lemelve a húst a villáról, elkezdte azt enni. Ezt a valóban fejedelmi gesztust mi is könnyen elsajátíthatjuk az egyetemi étkezdében, (csintalan asszonyok nélkül is). Villával kiemeljük a húst a főzelékből, kézbevesszük, s elkezdjük marcangolni, mert... kés az nincs. Ez az egyik fogas kérdés. A másik fogas kérdés a papírszalvéta kérdése. Eleinte nem volt szalvéta és ma sincs. A közbeeső időben — egyesek emlékezete szerint — volt. Éppen e sorok írója javasolta az étkezde vezetőségének, hogy ne vacakoljanak a térítésből visszajáró 8 fillérrel, hanem adjanak helyette papírszal Vétát. (Ha jól emlékszem, meg is magyaráztam, miért van szükség szalvétára az étkezésnél.) Valóban: egy időben volt is szalvéta. Először egy teljes, azután egy fél, majd egy negyed, végül semmi. Ezzel a fokozatos átmenettel leszoktattak minket, mint borjúkat a szopásról. Egyszer azért nem volt, mert elfelejtették kihozni az irodából, másszor azért, mert elfelejtették megvenni, bár a filléreket nem felejtették el megtartani. Most az étkezde vezetősége — a kulturált étkezés érdekében — döntő elhatározásra jutott. Visszaadja a 8 filléreket (az 1,58 Ft-ból). Míg mi a konyha minden egyes ételét meg tudjuk emészteni, a konyha nem tudja megemészteni egyetlen szerény javaslatunkat sem (pedig megfelelően körítettük és fűszereztük). Nem lehet vitás, hogy kulturált étkezéshez szükség van késre, szalvétára, fogpiszkálóra ...De nem is folytatom, nehogy azt higyjék, hogy ezzel is piszkálódni akarok. A vezetőség végül is nem mer fogpiszkálót adni a kezünkbe, pedig ígérem, hogy ezzel csak a fogamat piszkálnám. (Pohárról már nem is merek beszélni, mert nélküle is betelt a pohár.) íme néhány fogas kérdés, amit nem lehet egy csomó fogas beállításával ellensúlyozni. így okozott a fogasok megjelenése kultúrforradalmat az étkezde eddigi életében. Jó étvágyat, jó ebédet és zavartalan emésztést! HÖNSCH PÁL VIRULÓ FÖLD Félévi vizsgák után Most, amikor a félévi vizsgák után visszatekintünk, akkor láthatjuk csak, hogy mennyi nehézséggel kellett megküzdeniük hallgatóinknak, az elért jó vagy gyengébb eredményekért. Csak alig néhány hónapja, hogy elkezdődött az oktatás és mégis mennyi, de mennyi küzdelem, akarás van ebben az eltelt néhány hónapban. Valószínű, minden hallgató, miikor szeptemberben elkezdte az évet, magában erős és szent fogadalmat tett, hogy ebben az évben aztán, „most már igazán tanulni fogok“. Már az elmúlt félévben is, de az év elején is, hallotta minden hallgató, hogy a követelmények nőttek, és a jó eredményért ma többet, jobban és alaposabban kell tudni, mint az elmúlt években. Azzal is tisztában kell lennie minden hallgatónak, vagy legalább is gondolniuk kell, hogy ezen az úton nem állhatunk meg és a követelményeket a tanulmányi színvonallal együtt tovább kell emelnünk. A tanulmány színvonalának emelését, nemcsak az elért értékelések számszerű nagysága határozza meg, hanem főleg az a tartalom, ami mögötte van. Az elmúlt évekhez bizonyítva, ma egy jeles vagy jó rendű hallgatónak többet és alaposabban kell tudni, hogy a kívánt jó minősítést elérje. Ma már nem elégséges csak az előadásokon hallottak vagy a jegyzetekben leírtak tudása. A hallgatónak a jegyzetben leírtakon kívül, ismernie kell a tárgy irodalmát és az anyaggal összefüggően a jelenkor problémáit is. Az alaposabb tudásnak a ■*'* megszerzéséhez hallgatóinknak ma már megvan a lehetőségük. Az előadások, szemináriumok és gyakorlatok színvonala, módszere évről évre javul és mind többet és többet kapnak hallgatóink a főiskola oktatóitól. Tanszékeink ma már elég jól fel vannak szerelve és könyvtárunkban is megtalálható a szükséges szakirodalom. A félévi vizsgák és az elért eredmények világosan bebizonyították, hogy nem elégséges csak a vizsgaidő alatti tanulás, hanem egész év folyamán állandóan és teljes erővel komolyan kell tanulni. Az elmúlt évek során már igen sokszor beszéltünk arról, hogy a hallgatóknak a rendelkezésükre álló szabadidőt jól ki kell használniuk. A mostani eredmények újra csak azt igazolják, hogy nem ártana erről a témáról újra és újra beszélni, mert hallgatóink időbeosztása ez év folyamán sem volt kielégítő. K Kétségtelen, hogy van némi javulás, de ez nem kielégítő, mert még igen sok az olyan hallgató, aki ,,évvégi hajrába" kezd a vizsgaidő előtt. Az ilyen hallgató, mikor rájön mulasztására, megtorpan és próbálja pótolni, amit elmulasztott az év folyamán. Az ilyen mulasztás pótlása azután nem minden esetben sikerül. Ha véletlenül elégséges eredménnyel levizsgázik, ezután jön a második meglepetés, mert az új ösztöndíjrendszer szerint csak a jó rendűek részesülhetnek ösztöndíjban. Az évközi folyamatos tanulást hallgatóink nagy része úgy értelmezi, hogy elégséges csak az egyes tárgyakból tartott kisebb beszámolókra, gyakorlatokra, szemináriumokra jól vagy rosszul felkészülni. Az ilyen hézagos évközi munkának az eredménye, a sok vizsgáról való távolmaradás és a vizsgahalasztások kérelme, melyek közül egyik sem vezet jóra, mert az anyagot előbb vagy utóbb, de úgyis csak meg kell tanulni. A halasztások csak torlódást és még több munkát, esetleg újabb lemaradást jelentenek a hallgatónak. A hallgatóságunk zöme azonban komolyabb munkáról tett tanúságot a vizsgák során. Főiskolánkon az eredmények számszerűen is javultak, de lényegesebb az a javulás, ami ezek mögött az eredmények mögött rejlik. Oktatóink egyöntetű véleménye, hogy a hallgatóság a nagyobb követelmények mellett is jobb felkészültségről tett tanúságot, mint az előző évben. Az egyes évfolyamok között az I. érte el a legjobb eredményt, az előző évi 3,54-dal szemben 3,77-ot. A második évfolyam eredményét 3,54-ről 3,59-re javította. Leggyengébb eredménye a harmadik évfolyamnak van, melynek magyarázata az, hogy a főiskolán a harmadik évben van a legtöbb és mondhatjuk a legnehezebb vizsga is. A harmadik évfolyam ennek ellenére az előző harmadik évfolyamhoz viszonyítva valamivel jobb eredményt ért el, 3,36 helyett 3,45-t. Az eredmények számszerű javulásával szemben azonban a bukások száma is emelkedett. Ez azt mutatja, hogy azok a hallgatók, akik más alkalommal könnyen vették a vizsgát, most bizny nem tudták megállni helyüket. A tanulság ebből az, hogy egész évi szorgalmas munkával, a rendszeres felkészüléssel a bukások száma csökkenthető. Most, mikor megkezdődött a második félév, minden hallgató vonja le a tanulságokat és úgy kezdjen neki a tanulásnak, hogy ezzel is gazdagabban, ebben a félévben már sokkal jobb eredményt érjen el. Nyeste István Bolgár ifjúsági szövetség egyetemi titkárának levele Kedves Elvtársak! 1955 március hónapban fejezi be tanulmányait a B. Kolarov egyetemen a mi évfolyamunk. Évfolyamunk az utolsó évben jeles átlageredményt ért el, és ugyanilyen eredményt akarunk elérni az államvizsgán is. A sikeres befejezés után nagyon szeretnénk ellátogatni valamelyik népi demokratikus országba, hogy megismerkedhessünk közelebbről a mezőgazdaságával. Velünk együtt tanulnak magyar ösztöndíjas diákok is, akik képviselik egyetemünkön a magyar ifjúságot. A magyar ösztöndíjasokon keresztül sokat érdeklődtünk a magyar nép és annak ifjúsága iránt. Éppen ezért, mivel ifjúságunk nagy érdeklődést mutatott, napvilágot látott a következő javaslat. Ha egy mód van rá, látogassunk el Magyarországba, és a magyar ifjúságból a végzett elvtársak látogassanak a mi hazánkba csereképpen. Egy ilyen cserének a jelentőségéről úgy gondoljuk, hogy nem kell bővebben írni. Mi nagyon várjuk az ezzel кареmatos véleményüket, mert döntően ezen fog múlni e helyes gondolatnak megvalósítása. Alá akarjuk húzni, hogy ebben a pillanatban mi csak a mi ötödéves egyetemi hallgatóinknak véleményét várjuk meg és nem hivatkozunk a hivatalos állami szerveknek a véleményére. A mi kérésünk az, hogy velünk egy időben tegyenek lépéseket az ötödéves egyetemi hallgatók ez illetékes szervekhez, hogy csereképpen el szeretnének látogatni Bulgáriába. Befejezésül szeretnénk annak a reménynek adni kifejezést, hogy egymás megismerésének ez a formája, kedvező elintézést nyer, és az még tovább fogja erősíteni a két testvérnék barátságát. Kívánunk az államvizsgához kiváló eredményeket. DSZN TITKÁR 1955 február 25. Nagyobb lelkiismeretességet és felelősségérzetet dolgozóinktól! Amikor 1953 őszén a Főiskola hallgatójaként a gellérthegyi diákszállóba érkeztem, felmerült bennem a kérdés, vajon hogyan fogják gondunkat viselni? Kérdésemre csattanós és kellemes választ adott azonnal a barátságos, tiszta szoba! Egész éven keresztül kifogás, panasz nem merült fel velük szemben. Egészen másképpen fest a helyzet a Mányoldi úton. Bár itt is kedvesen fogadtak bennünket, mégis örömünkhöz már az első napokban egy kis kellemetlenség is vegyült. Kezdem talán az elején. Az új tantárgyként leadott rovartanhoz a gyakorlati anyagot saját hálószobánkban foghattuk össze, lévén a lakásban rengeteg szúró-szívó szájú szörnyeteg, melynek neve „ágyi poloska". Heves éjszakai rohamaik támadásra késztettek bennünket az illetékes személyeknél. De csodáz-csodája ők ezt nem hitték el és kifogást, kifogásra halmoztak. Pl.: „Nem igaz, az nem poloska, hanem bolha"... stb. Végül pár mintapéldányt elfogva bemutattunk. Erre a válasz: „Valószínű otthonról hoztunk Pestre.” Szóval importáltuk. Mikor aztán egy-egy „sikeres vadászat" után 15—20 db-ot is „leszállítottunk”, elismerték, hogy van, de ennél többet a mai napig sem tettek. Hasonlóan, de rugalmasabban járunk el ma már kollégiumunk másik veszélyes lakóival, az egerekkel. Az ő létezésüket is tagadták egy ideig, majd később őket is importáltnak tekintették. Mondván: „egeret biztosan otthonról küldték csomagban". Később ezt is csendesen tudomásul vették. Következő csapás, mely szegény fejünkre zúdult, takarítónőink kicserélése volt. Bár ne jöttek volna. Amióta itt vannak, fokozatosan kezd minden elpiszkolódni. Hol itt, hol ott hagynak el valamit, nem beszélve a sarkokról, szekrények tetejéről és lámpaernyőkről. Ezen a téren tehát a mélyponton vagyunk. A mosást a Fehérvári úton végzik. Bizony nem kiválóan. Csak a saját tapasztalataim alapján hozok fel példát. Megtörtént már velem, hogy félig szennyesen, megégetve, szétmosva, vagy még jobb esetben gombok nélkül kaptam vissza ruhadarabjaimat. ..... szó még a Vorta és az éjjeli ügyeletről. „A portásfülkében idegeneknek tartózkodni tilos!'’ Hirdeti a felírat. Nem is lehetne ott tartózkodni — különösen délet'11 —, mert nagy bölcsen be van zárva. Csörög a telefon veszettül, de nem veszi fel senki, hiszen nem is tud bemenni senki. Minket aztán kereshetnek akármilyen fontos ügyben. Ezért is csak felelős valaki? Attól a merészségtől, hogy valaki esetleg záróra után jöjjön haza, eleve elveszett ember. Hiába minden kétségbeesett csengetés és fohászkodás, e kapuk név nyílnak meg. Két választás lehet e szerencsétlen földi ialandónak: vagy az utcán sétál, vagy a népbüfében vészeli a szörnyű éjszakát. Bizony, bizony, a kapuk este halálos г tossággal záródnak, de annál nagyobb pontatlansággal, kesei nyílnak, neggel, így élünk mi apró örömeinkkel a nyaki út 16 alatt! De félre most a komolytalansággal! Pártunk és komayunk azért köli a nagy összegeket ránk, hogy mégse körülmények között és gondtalanul, csak a tanulásnak hivatásnak élve töltsük időnket. Ezt pedig bizonyos mérték, dolgozóinknak is elő kell mozdítani. Rajtuk múlik, hogy ezek mennél előbb elmúljanak . GAAL LAJOS Kertész II. hallgató. A „Megdicsőülés*4 margójára A Viruló Föld 1955. február 11-i számában a szerkesztőség felhívja az olvasókat, hogy az irodalomszintű írásokról írják meg véleményüket. A tévedések elkerülése végett elöljáróban szeretném kijelenteni, hogy nem tartom a „Megdicsőülés“ című cikket irodalomszintűnek, de mivel nominálisan ilyen írásnak van feltüntetve, eltekintek a formaságoktól. Meg kell mondanom, hogy nem értettem meg teljesen a mondanivalóját, így a célját nem akarom bírálat alá venni. Feltételezem, hogy a célja nemes volt, a bírálat becsületes szándékú akart lenni. Hangsúlyozom azt, hogy feltételezem, és csak feltételezem. A cél bármilyen nemes volt, de ezzel a formával, ezzel a móddal nem tudok, mert nem lehet egyetérteni. Ha össze akarnám foglalni a tartalmát, körülbelül ezt tudnám mondani: a DISZ-ről van benne szó, hikát utánzó stílusban, aki mindenkit csak ledorongol és maga nem csinál semmit. — Hát egyet lehet ezzel érteni? Semmiesetre sem! Ezt nem kell különböző dolgokon kesztül beigazolnom, mert aki egy kicsit tud gondolkodni, az előtt világos, hogy nem így áll. Nem állítom, hogy a DISZ munkájában nincsenek hibák, vannak. Nem is olyan kicsik, de semmiesetre sem olyanok, hogy emiatt a DISZ-t csak egy szemlélődővel, egy cséppel tegyük egyenlővé! És milyen stílusban?! Nézzük csak: (az előző bekezdésből kitűnik, hogy a főhős DISZ- titkár, és mint ilyennek...) „feletteseim valának: a borzosfejű Savanyó Péter, a tokmányorrú Nyaktekerő és Fejbólintó János is, akiknek kemény bokáját még nagy szája sem alkalmas vala ellensúlyozni“. Mi akar ez lenni? A DISZ- vezetők népszerűsítése? — Nem hiszem! Ez a DISZ-vezetők kicsúfolása, kedves Kristóf elvtárs! Vagy: „És feletteseim az értekezlet okozatából minden ocsmányságot szórtak vala fejemre — miközben én dolgozom jól“. Következtetés: az értekezletet azért hívják össze, hogy legyen valahol „ocsmányságot“ szórni valakinek a „fejére“.Továbbá: „És én dolgoztam éjjelt egybekötve a nappallal, mire ők a gyűléseken a kelletnél több ivással, azaz részegséggel vádoltak... És én hallva ezt, még jobban munkálkodok Krisztus szőlőjében, a másik nemet sem hagyva ki a cselekvésből.“ Az első részben tehát azt állítja, hogy ő jól dolgozott, és mégis megvádoltak. Erre még jobban munkálkodott, de hol? Ott éppen, amivel megvádolták! Itt bizony megcáfolod önmagad. Nem fejtegetem tovább, nem idézek új sorokat, mert ilyen az egész, összegezve: a cikk egészében véve értelmetlen. Mégis,, ha valami értelem van, akkor az így hangzik, az író fogalmazásában (a DISZ-munka boncolása után levonja a következtetést): „Mikor pedig hetednapon is elvégzék az ő munkájukat, amelyeket alkottak vala, megszűnének hetedik napon minden munkájuktól, amelyeket alkottak vala“. Ez érthetően a DISZ megszűnik, illetve meg kell szüntetni, mert nem ér semmit a munkája. Tessék, itt van az értelem! Lehet rajta gondolkozni. Én már gondolkoztam és bizonyos következtetésekre is jutottam. Nem arról van szó, hogy elnyomjuk azokat a bírálatokat, amelyek a DISZ-munka egyes hibáit tárják fel. Nem! Mi szívesen vesszük, sőt megköszönjük, mert segít a hibák kijavításában. Ez a cikk azonban helytelen poltikai szemléletet fejez ki (tükrözi a cikkíró helytelen politikai szemléletét). n°m a DISZ-nek. hamm a DISZ ellenségeinek segít! E. Szabó Ferenc