Mezőgazdasági Mérnök, 1961 (2. évfolyam, 1-22. szám)

1961-01-12 / 1. szám

A KISZ-kongresszus küldötte voltam 1960 december közepe felejt­hetetlen marad számomra, amíg csak élek. Abban a meg­tiszteltetésben volt részem, hogy mint Pest megye kül­dötte, részt vehettem a KISZ 1960. december 16—18-a között rendezett I. országos kongresz­­szusán. Mivel a kongresszusi ta­nácskozások naponta korán kezdődtek és későn fejeződtek be, a vidéki küldötteket szál­lodában helyezték el. Mi, Pest megyeiek a Vas és Zala me­gyeiekkel együtt, a Béke Szál­lóban laktunk, ahol, monda­nom sem kell, minden kényel­münk megvolt. A szállodába már a kongresszus előtti na­pon, csütörtökön megérkez­tünk, hogy a másnap kezdődő tanácskozáson kipihenten ve­gyünk részt. A kongresszus a MÉMOSZ- székházban volt, ahová hatal­mas Ikarus-buszok vittek. Az úton mozgalmi dalokat énekel­tünk. Az meg mindnyájunknak különösen tetszett, hogy az út­vonal kereszteződési pontjain mindenütt rendőrök álltak, akik az egyéb forgalmat leál­lítva, a továbbhaladásban el­sőbbséget biztosítottak nekünk. Útközben a járókelő pesti em­berek hallván az énekszót, sze­retettel álltak meg és integet­tek nekünk. Természetesen­­mi is hasonló szeretettel integet­tünk vissza és ha lehet, még hangosabban énekeltünk, hi­szen magunk mellett éreztük egész Budapest, sőt, az egész ország apraját-nagyját. Háromnegyed nyolckor már bent voltunk a gyönyörűen fel­díszített kongresszusi nagyte­remben, ahol megyénkénti cso­portosításban, az 500 szavaza­ti joggal rendelkező küldött a földszinten, a 700 tanácskozási joggal rendelkező pedig az emeleten foglalt helyet. Nyolc óra előtt foglalták el helyüket az emelvényen a 24 külföldi delegáció küldöttei. Pontosan 8 órakor Kádár János elvtárs vezetésével bevonult az elnök­ség. Komócsin Zoltán, a KISZ KB első titkára csaknem két­órás beszámolóban — amit an­nak idején kivonatosan a napi­lapok is közöltek —, a Magyar Kommunista If­júsági Szövet­ség valamennyi időszerű prob­lémájával foglalkozott. Nekünk, egyetemistáknak — többek között —, fő­feladatként jelölte meg, hogy a szakmai tárgyak tanulása mellett, egyik legfontosabb feladatunk­nak tekintsük a marxista —leninista tárgyak minél tökéletesebb elsajátítását és a gyakorlati életben való alkalmazását. A kongresszus első két nap­ján a beszámolóhoz a magyar fiatalok közül 45-en szóltak hozzá. Közülük hatan termelő­­szövetkezetben dolgozó küldöt­tek voltak. A termelőszövetke­zeti küldöttek felszólalásuk so­rán egyértelműen arról szá­moltak be, hogy a kezdeti ne­hézségek után, a fiatalok a termelőszö­vetkezetekben valameny­­nyien nemcsak megállják helyüket, hanem az anya­giak terén is jól megtalál­ják számításaikat. A külföldi delegációk kép­viselői közül elsőnek Marina Iljicsina Zsuravljova, a Szov­jetunió Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetsége küldött­ségének vezetője szólalt fel, aki a szovjet fiatalok üdvözle­tének tolmácsolása mellett al­bumot és zászlót nyújtott át. A kongresszus során a többi külföldi delegációk képviselői is felszólaltak, hazájuk fiatal­jainak üdvözletét és együtt­érzését tolmácsolva. A felszó­lalások során a kínai-, cseh­szlovák-, bolgár, lengyel- ro­mán-, német-, osztrák-, viet­nami-delegáció zászlót, a DIVSZ-elnöke kristályvázát, az angol delegáció lemezeket, a svéd delegáció népi figurát adott át emlékbe. A kongresszus a tárgyalás során 315 üdvözlő táviratot kapott, amelyet hazánk fiatal­jai küldtek a KISZ kongresz­­szusnak eredményes és sike­res munkát kívánva. A kongresszus második nap­ján, szombaton este, a buda­pesti KISZ-bizottság műsor­ral egybekötött kongresszusi bált rendezett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye­tem aulájában. A műsor so­rán neves budapesti művészek is felléptek. A zenét a KISZ együttes Rajkó-zenekara szol­gáltatta. A bálon mind tán­colás közben, mind pedig a szünetekben, lehetőségünk nyílott a külföldi delegációk tagjait közelebbről megis­merni. Ha beszélgetni nehe­zen is tudtunk, de abban mindnyájan egyetértettünk, hogy va­lamennyien békét aka­runk. Gyorsan eljött a vasárnap, a kongresszus utolsó napja. Ek­kor megválasztottuk a KISZ KB 102 tagját, majd Balogh István, a KB titkára szívhez szóló szavakkal rekesztette be a kongresszust. A kongresszus után közvet­lenül, dr. Ernesto Guevara, a kubai kormányküldöttség ve­zetője tartott nagygyűlést, amelyen a magyar ifjúság ta­pasztalatait dicsérte és elmon­dotta, hogy azokat szeretné ha­za vinni, hogy Kubában is végleg megszüntethessék a kizsákmányolást. A nagygyű­lés Fidel Castro éltetésével, tapssal, az Internacionálé hangjai mellett ért véget. Számomra nagyon gyorsan elrepült ez a felejthetetlen há­rom kongresszusi nap. Vala­mennyien sokat tanultunk, ta­pasztaltunk, sok barátra — magyarra és külföldire — tettünk szert. A kongresszus jó munkája nyomán bátran hirdetjük a kongresszus jel­szavát: „Munkával, tanulással a szocializmusért!” Raskay Györgyi HHHk» A * » * к*»*** ******** к*»*»* к******* **** **★* A novemberi ünnepeket a Szovjetunióban töltöttem, s így alkalmam volt személye­sen is meggyőződni arról, mi­lyen nagy ünnep is a szovjet dolgozók számára november 7. Nálunk karácsony és szil­veszter előtt van olyan lázas készülődés, mint ott ezekben a hetekben. Már jóval november 7-e előtt, ha ismerősök össze­találkoztak valahol, vagy tele­fonon beszélgettek, mindig hallani lehetett ezt a kérdést: — hol tölti az ünnepeket? — Természetesen, nekem is fel­tették nagyon sokszor, már ok­tóber végén leningrádi látoga­tásom idején, később Moszkvá­ban. Az üzletek is tömve voltak az ünnep előtt. Hiszen a hoz­zátartozók, jó barátok, ismerő­sök ez alkalommal aján­dé­­kokkal is kedveskednek egy­másnak. Az ajándékokhoz mel­lékelik a jókívánságokat: Sz­prazdnyikom! Kellemes ün­nepeket! A postának is akadt dolga bőven. Sok millió üdvözlő lap kelt útra. Már legalább egy héttel november 7-e előtt el­kezdték az utcák, a házak dí­szítését. Millió és millió színes villanyégő került a háztetők, tornyok szegélyére, villanyfü­zéreket feszítettek az utcák fö­lé, mint megannyi virágfüzért. Vendéglátóimnál, a Moszk­vai Közgazdasági Főiskolán is nagy készülődés folyt. A szí­nes papírrózsákkal díszített „májusfa ágakat” nemcsak megcsodáltam, de kicsit segí­tettem a mezőgazdasági kar hallgatóinak, akik a többiek­hez hasonlóan, napokon ke­resztül minden szabad idejüket erre a munkára áldozták. Maga az ünnep, az idén há­rom napig tartott (hatodika ugyanis vasárnapra esett). Az üzemek, intézmények, hivata­lok műsoros ünnepségei, a ha­gyományos november 7-i Vö­rös téri katonai parádé és a moszkvaiak színpompás, ötle­tes felvonulása mind-mind hozzá tartoznak az ünnephez. De hozzá tartozik a családi vagy baráti körben töltött jó­kedvű szórakozás is. Bár kelle­metlen, ködös időjárás volt, az utcákon rengeteg ember sétált, gyönyörködött a főváros ünne­pi pompájában. Az egyébként oly forgalmas Gorkij utcán is emberáradat hömpölygött a rohanó autósorok helyett. Az ünnep egyik fénypontját, a Vö­rös téri tűzijátékot, sajnos, nem tudtam megnézni, de ezt legközelebb pótolni akarom. Az egyik vasárnap este a moszkvai Szokolnyiki, úgyne­vezett kultúr- és pihenő park­ban sétáltam. Arra lettem fi­gyelmes, hogy az egyik szabad­téri színpadon előadás folyik, a pódiumon vagy 6—7-en ül­nek. Az elnök bejelentése után az egyik rendjeles férfi fel­állt és az előadói emelvény­hez ment. Kiváncsi lettem, mi lehet ez? A nézőtéren a sze­merkélő eső ellenére nagyszá­mú hallgatóság ült, s a sétálók közül — hozzám hasonlóan — egyre többeket vonzott oda a kíváncsiság. Az előadó arról beszélt, hogy ez évben gazda­ságuk milyen eredményt ért el. Egymás után sorolta a fon­tosabb termelési és közgazda­­sági mutatókat, csak úgy, fej­ből. Majd az elnök bejelentet­te, hogy a következő szónok az egyik Moszkva környéki szov­­hoz többszörösen kitüntetett fejőnője, aki azután részlete­sen elmondotta, hogyan érte el brigádja a magas tejhoza­mot az önköltség egyidejű csökkentésével. Még vagy há­rom kolhozelnök és szovház­­igazgató előadása hangzott el, alaposan elemezve az illető gazdaság termelési eredmé­nyét és teendőjét. Ezután az elnök jelezte az est szakmai részének befejezését és a koncert kezdetét. A szünet­néhány újabb válfajával is­merkedtem meg. A szódavizes, látott-hallott szavak. Vajon mit árusíthatnak itt? Női kí­váncsiságom be is vitt az üz­letbe. Az üveg hűtőpultokon sütésre előkészített húsok, kot­lettek, különböző saláták, főtt rizs stb. Szóval a bűvös szavak ezt jelentik: Félkész ételek boltja. De ne­mcsak a zxíros különböző pontjain, ha­ben betolták a már jó előre odakészített zongorát, s az egyik moszkvai színház éne­kesei megkezdték műsoru­kat. Először a Figaró há­zasságából hallottunk néhány áriát, majd orosz népdalokkal szórakoztatták a közönséget. Mint kiderült, nem egy vé­letlen jelenségbe csöppentem bele. A moszkvai parkok sza­badtéri színpadain gyakran szerveznek a legkülönbözőbb tárgykörből felvilágosító elő­adásokat, amelyeket kultúr­műsor követ. Ezekre senki sem toborozza különösképpen a hallgatóságot. A parkokban úgyis mindig sokan sétálnak, s mindig akad valaki, akit ez vagy az a kérdés érdekel. Na­gyon ügyes dolog ez, mert ahogy én ott elnéztem a kö­zönséget, sokkal nagyobb volt az érdeklődés, mint egy-egy agyonszervezett rendezvényen, nem a nagyobb üzemek, in­tézmények étkezdéi mellett is működnek ezek, az asszonyok otthoni főzését, vacsoragond­jait megkönnyítő speciális üz­letek. Moszkván kívül Lenin­­grádban, Krasznodarban és Kijevben is nagy népszerűség­nek örvendenek ezek az üzle­tek. szörpös automatákból a meg­felelő pénzdarabok bedobása Moszkvában már nagyon el­terjedt a kalauzok nélküli köz­lekedés. Az autóbuszok, troli­buszok, villamosok ablakán gyakran látható ez a felírás: „Rabotajét bez konduktora”. A kalauzt ezeken a kocsikon az első és a hátsó ajtónál két nagy persely helyettesíti. Ezekbe dobja be mindenki a viteldíjat és önkiszolgáló mó­don leszakítja magának a tömbről az ellenőrző jegyet. A vezető hangosbemondón jelzi a megállókat, időnként felhí­vással fordul az utasokhoz, hogy:„fáradjunk a kocsi bel­sejébe!”, „elöl van a leszállás”, meg, hogy „senki se felejtse el bedobni a viteldíjat”. Azt gondolhatná valaki, hogy itt biztosan sokan „bliccelnek” ezeken a járműveken. Szerin­tem semmi esetre sem többen, (sőt!), mint nálunk a kalauzok­kal közlekedő villamosokon és buszokon. Tanúja voltam olyan jelenetnek, amikor az utasok után egy pohárra való szóda vagy különféle szörp folyik. A poharak mosása is automa­tikusan történik. A poharat le­felé fordítva rá kell nyomni a mosó­korongra, amely erős sugárban fröcskölve rá a vi­zet, ragyogó tisztára mossa a poharat. A kenyér- és péksütemény­automata is megnyerte tetszé­semet, mert higiénikus és gyors (ezekkel Kijevben és Krasznodarban találkoztam). Minden pékárunak külön fakkja van a gépen. A páter­noszterszerűen mozgó polcok, a rajtuk elhelyezett különbö­ző kenyér- és péksüteményfé­leségekkel a megfelelő zseton bedobása után eggyel tovább haladnak és így a polcról le­emelhető a kívánt áru. Sajnos, itt nem lehet válogatni, hogy „nekem, jó sültet adjon!”, vagy „én szép világosat kérek”. Ve­szekedni sem lehet az „eláru­sítóval”. Én mindenesetre elégedett voltam, egyszer sem adtam vissza „neki” a kapott kenye­ret, figyelmeztették társukat, ha „elfelejtette” bedobni a vitel­díjat. De ilyesmi csak ritkán fordul elő. Az viszont elég gyakran, hogy valakinek nincs aprópénze, s néhány megállóin keresztül strázsát áll a per­sely mellett, közben állandóan figyelmeztetve társait, hogy az aprópénzt ne dobják a persely­be, hanem adják neki. De leg­alább nem unatkoznak! A kalauzos járművökön sincs hiány egy kis társadalmi munkában. Itt ugyanis, a ka­lauz az ajtó mellett ül, a fel­szálló utasok a kocsi belsejébe mennek, hogy mindenki fel­­férjen, aztán kezdődik a szó­rakozás. — Adja át, kérem!­­felszólítás kíséretében, kézről kézre jár a kopejka a kalauz­hoz, onnan pedig a jegy visz­­sza az utashoz. Ez egész han­gulatos, ha az ember, mond­juk, középen áll, pontos ellen­őrzést készíthet az utazók számáról, mert szinte minden­ki rajta keresztül bonyolítja le a jegyváltás műveletét. Olyan nem fordult elő, hogy kézen­­közön eltűnjék a pénz, s olyan sem, hogy „váltsa meg magá­nak!”, „mit molesztál?”, stb. hangulatos, Pesten mindenna­pos, sőt minden perces ilyen és ehhez hasonló kedves meg-­ jegyzésekkel kísérték volna. Lehet, hogy Moszkvában jobban „bírják” egymást az emberek? Cs-nk Szovjetunióbeli élményeimből Szakelőadás és Figaró házassága Az automaták Kalauz nélkül Félkész ételek boltja Bárhol jártam az országban, sok üzleten találkoztam ezzel a felirattal: Kulinárija — Po­­lufabrikata.” Eddig soha nem EGY ELKÉSETT BESZÁMOLÓ 1960. december 14. vártuk ezt a napot! Minden egyes nap közelebb hozott hozzá, s mégis, úgy éreztük, hogy ta­lán sohasem jön el. Közeled­tével mindenkit valami külö­nös láz fogott el, mintha min­den megváltozna. Igen, egy dolog megváltozik. Nevet kap kollégiumunk, az 1956-os el­lenforradalom hősi halottjá­nak, Sziklai Sándornak a ne­vét. Eljött a nagy nap, sőt az a pillanat is, mikor megkezd­hettük ünnepségünket. Vendé­geink s mi, hallgatók, elfog­laltuk helyünket a szépen te­rített asztalok mellett. Vendé­geink között volt Váradi Já­nos, a gépészmérnöki kar dé­kánja, Szűcs Sándor párttit­kár, Sziklai Sándorné, Heke­­nast József, a Földművelés­­ügyi Minisztérium képviselő­je, Király Andrásné, a KISZ központi bizottságától. Kö­rünkben üdvözölhettük a kol­légium-bizottság néhány tag­ját, dr. Lehoczki László rek­torhelyettest, s Komjáty Lász­lót, a Csepeli Vas- és Fém­művek vezérigazgatóját, s több oktatónkat. Blahut Lajos, a gépészmér­nöki kar KISZ-titkárának megnyitó szavai után Váradi János dékán emelkedett szó­lásra. Beszédében többek kö­zött kijelentette, hogy a kol­légium ne csak mint forma létezzen, hanem tartalmilag is fejezze ki azt, amit feladatául tűzött ki. Hiszen ha csak formai változás jön létre, akkor ez nem jelent újat kollégiumi életünkben. Beszéde végén Vá­­radi elvtárs kiosztotta a kollé­gium elnevezésére írt pályá­zatok első három helyezettjé­nek jutalmait. Hesz Mátyás IV. éves hallgató, aki pályá­zatában Sziklai Sándor nevét javasolta, nyerte el az első dí­jat. A második helyezést P. Tóth Ernő IV. évf. hallgató pályázata érdemelte ki, a har­madik helyen pedig ketten osztozkodtak. Rimai Albert IV. évf. és Magyari János II. évf. hallgatók. Ezután Hesz Mátyás, a kol­légium titkára részletesen is­­mertette mindazokat a körül­ményeket, amelyek lehetővé tették a diákotthon kollégium­má válását. Beszélt mindazok­ról a nehézségekről, melyek bizonyos mértékig gátolták az átalakulást. Mennyi érvvel kellett bizonyítani egyes hall­gatóknak azt, hogy a kollé­giumnak rendkívül sok előnye van a diákotthonnal szemben! Ismertette az eddigi eredmé­nyeket, s egyben felhívta min­den kollégiumi tag figyelmét arra, hogy ezután még na­gyobb elszántsággal kell tanul­nunk és dolgoznunk, úgy, ahogy Sziklai Sándor tanult és dolgozott. Hekenast József, az FM osztályvezetőhelyettese adta át a kollégium működési engedé­lyét. Kifejezést adott meggyő­ződésének, hogy a kollégium­ban az eddigiektől eltérő mó­don tanulnak és dolgoznak majd hallgatóink, mind szak­mailag, mind politikailag meg­állják majd helyüket a szo­cialista mezőgazdaság bár­­,mely területén. ‘4 Süle Józsefné, a kollégium­­ igazgatónője értékelte a kollé­gium eddig végzett munkáját, beszélt mindazokról a felada­­okról, amelyek előttünk áll­­tak, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájuk­ul hozzájárultak ahhoz, hogy a kollégium létrejöjjön. Pénz­­uralommal hálálta meg mind­­azoknak a munkáját, akik l­egtöbbet tették azért, hogy izt a mai napot elérhettük, azt hiszem, hogy egész közös­ségünk egyetértett azzal, hogy fesz Mátyás Tóth Zoltán és Horváth Gábor IV. éves hall­­gatókat, valamint Szilágyi László I. éves hallgatót jutam­­­azta meg. A KISZ központi bizottsá­ga egy zászlóval ajándékozta meg a kollégiumot, melyet Király Andrásné adott át. „Sohasem szabad felejtenünk — mondotta Király Andrásné —, nekünk kell tovább vinni ezt a zászlót.” Csend ült a teremben, amikor Sziklai Sándorné emelkedett szólásra. Egyszerűen, közvet­lenül beszélt férje életéről, amely mindnyájunk előtt pél­dakép lehet. Már ifjú korá­ban megismerte az élet árny­oldalait. De ezek sem tudták megtörni, sőt, a későbbiek so­rán annál nagyobb elszánt­sággal dolgozott. Részt vett a Nagy Októtóberi Szocialista Forradalomban, majd elvé­gezte Moszkvában az egyete­met. Később újra fegyverrel cserélte fel az egyetemi ka­tedrát. Spanyolországban har­colt a fasizmus ellen. Magyar­­ország felszabadításában mint szovjet tiszt vett részt. A fel­­szabadulás után is lankadat­lan erővel dolgozott tovább, egészen addig, míg 1956 októ­berében az ellenforradalmá­rok bestiálisan megkínozták, majd megölték. Különös hangulat lett úrrá rajtunk Sziklai Sándor özve­gyének szavai nyomán. Talán mindenki arra gondolt, milyen lankadatlan erővel tudtak dol­gozni ezek az emberek. Meg­haltak azért, hogy jobb le­gyen az életünk, hogy tanul­hassunk. Ezt mi teljesen ta­lán sosem tudjuk meghálálni. De legalább az adósság egy kis részét törlessztik jó mun­kával, jó tanulással. Ez a leg­kevesebb, amivel tartozunk. Az avatóünnepély alkalmá­ból a kollégium fotószakköre kiállítást is rendezett. Vendé­geink érdeklődéssel tekintet­ték meg. Váradi elvtárs po­hárköszöntőjét még több is követte, a kollégiumi diák­­bizottság pedig finom uzson­nával vendégelte meg a je­lenlevőket. Jókedvvel ért véget az ünne­­pély ... S hogy mi lesz a foly­tatás, az kizárólag tőlünk függ. Süle Józsefné igazgató­nőtől és Aggód József nevelő tanártól bizonyosan továbbra is megkapunk minden támo­gatást. KÖCZKI Alapszervezeti vezetőségi ülésen hallottuk A mezőgazdaságtudományi kar tanári-hallgatói MSZMP alapszervezetének vezetősége, 1961. január 4-i ülésén meg­vitatta az 1960. december 7-i­aggyűlés tapasztalatait. Leg­fon­tosabb feladata jelenleg: a félévi vizsgák eredményes b­­­onyolítására mozgósítani a pártcsoportokat. A vezetőség megvitatta, hogyan valósítot­­ák, illetve valósítják meg gyakorlatban­­ a taggyűlésen felvetett javaslatokat az­deiglenes tantervel, a tan­­anyag korszerűsítésével, a túl­zsúfoltsággal, a csoportos vizsgázásokkal kapcsolatban. Megoldást nyert már a könyv­tár kérdése, amely a vizsga­­időszakban es­te 9-ig áll a hallgatók rendelkezésére és vasárnap is nyitva van. Határozatként fogadták el, hogy a moszkvai nyilatkoza­tot feldolgozzák az oktatóik és hallgatók között. Az alapszervezet legköze­lebbi taggyűlését február 1-én tartják.

Next