Mezőgazdasági Mérnök, 1965 (6. évfolyam, 1-20. szám)

1965-01-20 / 1. szám

LENGYEL VENDÉGEK GÖDÖLLŐN A Varsói Mezőgazdasági Főiskola állattenyésztési tanszé­kének vezetője, dr. Félix Maly docens, dr. Jan Skolasinszky, dr. Krystyna Piotrowska és dr. Krystyna Zurkowska adjunk­­tusok december végen 1 hetes tanulmányútra Gödöllőre ér­keztek. A varsói főiskolával kötött szerződés értelmében is­merkedtek a mi állattenyésztési tanszékünk munkájával, meg­vitatták a tanszéki kutatómunka összehangolásának a lehető­ségeit és meghatározták a májusi jubileumi tudományos ülés­szak referátumainak a témáját. Ezenk­ívül megtekintették a gödöllői és a hajdúszoboszlói tangazdaságot, ellátogattak a hosszúháti gazdaságba, valamint az Állattenyésztési Kutató Intézetbe, a Mesterséges Terméke­nyítő Állomásra, a vágóhídra, a Mezőgazdasági Múzeumba, valamint több mezőgazdasági üzembe és intézménybe. Képünkön: Egy kis megbeszélés dr. Magyari András rek­torral a térkép fölött. A „20 ÉVE KEZDŐDÖTT“ című, színes képes kiadvány a Kossuth Kiadó népszerű magazin soroza­táb­an jelenik meg. Képek, szépirodalmi írások, versek és néhány beszédes szám jelzik a felszabadult Ma­gyarország életét. A képek is, amelyek az anyag többségét te­szik ki, s a szövegek is első­sorban a máról szólnak, de aki valamennyire is emlékszik a múltra, aki figyelemmel kí­séri mai életünk számos, néha szinte rejtett fejlődését, a har­cot, amit ez a rendszer az em­ber jobb, szebb, gazdagabb életéért folytat, fel tudja mér­ni ebből az anyagból a meg­tett utat. S mindezt szórakoz­va. Hiszen kit nem, érdekel a néhány dokumentumkép, s kit nem érdekel a világ, amiben benne él, a tán aiját — éppen mert maga is alakítója — sok­szor a mindennapok rohaná­sában, alakulásában, forrongá­sában szinte, nem is­­képes fel­mérni. Nos, ez affr­a érdekes magazin ebben segít. Rólunk szól, magunknak. ... hogy az angol Rank Audio Visual gyár olyan min­dentudó zsebmikroszkópokat készít, amelynek méretei: 10,2x6,4x5,1 centiméter. Tubus­hossza — prizmás megoldás­sal — 150 milliméter, és így akár 2000-szeres nagyításnál is tökéletes képet nyújt. Még polarizációs technikára is al­kalmas. Tartozékai: kiváló mi­nőségű objektívek, okulárok, kondenzátorok, és a legújabb sztereo-toldat. ... hogy a stockholmi Vas­tan kikötőben működő 45 mé­ter magas takarmányüzem évente 50 000 tonna szárított takarmányt állít elő — liszt vagy pogácsa formájában — , mindössze 18 ember dolgozik benne. Az őrlemények előírt arányát önműködő mérlegek biztosítják. Keverőberendezé­sek gondoskodnak arról, hogy a rendkívül csekély mennyi­ségben beadagolt szükséges vitaminok elkeveredése egyen­letes legyen. ... hogy a nők 14-től 80 éves korukig 10 kilogramm ajak­­rúzst használnak el NYÍLT LEVÉL - VANDÁLHOZ Hozzád szólok, kedves polgártárs, akit nem ismerek személyesen — lehet, hogy kollégám vagy, lehet, hogy nem — hozzád, te kedves Vandál, ciki emberek közt jársz, élsz, s magadjait, fennkölten fel­nőtt embernek nevezed. Fiatalnak, akit újs­á­gírók, statisztikusok nyúznak unalmas kérdéseikkel, hogy mi az élet értelme, jónak tartod-e társadalmi rendsze­rünket, st­b. Te válaszolsz, s hazudsz nekik, megtéveszted őket, s hiszem, hogy magaidat is. Te nagy dolgokra hivatott, nemes ifjú, aki letépted a Fü­­lescsavar falrafüggesztett dobozáról a rajzot, hozzád szólok! Lehet, hogy nevetségesnek tartod levelemet. Mégis, ne hara­gudó, hogy tettedet nem tudom szó nélkül hagyni. Természetesnek veszem, hogy téged nem tud magával ra­gadni mások lelkesedése, alkotóvágya. De nagyon kérlek, hogy akkor inkább vonulj vissza. A Fülescsavar nem számodra ké­szül, nem rólad fog szólni, s ezért jobb, ha nem ütöd mások dolgába az orrod. Tudod, egészséges gondolkodású emberek ezek a mások. Nem Vagy közéjük való. Számodra — gondo­lom — viccesebb egy ilyen cselekedet, de remélem, hogy ez­zel „kiélted” m­agad, s felhagysz ezekkel a „hőstettekkel”. Lehetségesnek tartom, hogy ezzel — profán, tetteddel — véleményedet volt szándékod kinyilvánítani. A szerkesztőiknek semmi kifogásuk az ellen, ha nemtetszésednek hangot adsz. De nem így! Nem­­így, mert ez nem illik a mai kor felnőtt embe­réhez. Takhyos kölykök szokása, a hirdetőtáblákról letépni a falragaszokat " Végezetül bánt, hogy közénk, fiatalok közé tartozol, s ta­lán a villamoson egy idős néni éppen rólad ítéli meg az ifjú­ságot és tartja nem valami szimpatikusnak. Ne haragudj, hogy zavarni merészeltetek. Nem várok le­velemtől semmi különöset, csupán azt kérem, hogy ne vedd el a kedvét azoknak, akik esetleg új színt, vidámságot akarnak hozni életünkbe. Hagyd, hogy a Füzescsav­ar megjelenése számunkra nagy­szerű élmény legyen. Rém István TIZENHAT ÉVES A KGST Tizenhat esztendeje, hogy 1949 januárban Moszkvá­ban a Szovjetunió és az európai népi demokratikus országok létrehozták kollektív gazdasá­gi szervüket, a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsát. Te­hették, mert a szocialista az­A KGST — a közös cél — „a tagállamok erőfeszítéseinek összefogása és egybehangolá­sa útján, elősegítve ezekben az államokban a népgazdaság tervszerű fejlesztését, a gaz­dasági és műszaki fejlődés meggyorsítását, a kevésbé fej­lett iparral rendelkező tagál­lamok iparosítási szintjének emelését, a munka termelé­kenységének szakadatlan emel­kedését és népeik jólétének ál­landó növekedését” — érde­kében megszervezni a sok­oldalú gazdasági, tudomá­nyos és műszaki együttmű­ködést a tagállamok között, se­gítséget nyújt, hogy az illető országok közös és nagyszabá­sú intézkedéseket tegyenek az iparban, a mezőgazdaságban és egyéb területen. Koordinál­ja a népgazdasági terveket, szakosítja a termelést az ön­kéntesség és a kölcsönös elő­nyök alapján, kicseréli az élenjáró termelési tapasztala­tokat. Segítséget nyújt, hogy a tagállamok tervszerűen fej­lesszék gazdaságukat, telje­sebben és ésszerűbben hasz­nálják ki erőforrásaikat, ösz­­szehangolják sajátos érdekei­ket a szocialista világgazda­ság általános érdekeivek számok gazdasági és állam­­rendje azonos típusú, azonos az ideológiájuk — a marxiz­mus—leninizmus —, és közös a céljuk: a szocializmus, a kommunizmus felépítése, a béke megőrzése. A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsának munkája a demokratikus irányelvekre, a tagállamok teljes egyenjogú­ságára, kölcsönös testvéri se­gítségnyújtásra és a szocialis­ta internacionalizmusra épül. A KGST-ben csak úgy hoz­­hatnak döntéseket és határo­zatokat, ha azokkal az érde­kelt országok is egyetértenek, ha kikérik a tagállamok véle­ményét, megismerték és ösz­­szehangolták egymás nézeteit A legfelsőbb szerv — a ta­nács, amelynek ülését a titkár­ság készíti elő. A tagállamok kölcsönös áru­forgalma 10 év alatt (1950— 1960) mintegy 3,2-szeresére nőtt, 1965-ig pedig az 1958. évihez képest több mint 1,8- szeresére. A KGST-tagállamok külkereskedelmi forgalmának mintegy 3­4-e a szocialista vi­lágrendszer országaival bo­nyolódik le. A KGST tevékenységében a külkereskedelmen kívül nagy szerepet játszik a tudomá­nyos és műszaki együttműkö­dés és a tapasztal­t­csere meg­szervezése. A KGST megalakulása óta jelentős változáson ment ke­resztül. Először — 1949-től 1954-ig — a gazdasági fejlesz­tés összehangolása volt a leg­fontosabb feladat 1954-től rá­tértek a tagállamok népgaz­dasági terveinek egyeztetésé­re. Tovább fejlesztették a KGST szervezetét. A termelés legfontosabb ágazataiban, gaz­dasági és tudományos műsza­ki bizottságokat hoztak létre, így gépipari, szénbányászati, villamosipari­, vegyipari, me­zőgazdasági, közlekedési, épí­tő- és építőanyagipari köny­­nyű- és élelmiszeripari stb. állandó bizottságokat. Az állandó bizottságok lét­rehozása fontos állomás volt a KGST tevékenységének ma­gasabb szintre emelésében. Azt, hogy helyes volt 1949- ben a KGST létrehozása, 1954- ben pedig munkájának széle­sebb alapokra helyezése — bizonyítják Mindegyik tagállam első­sorban­ legfejlettebb gazdasági ágainak tapasztalatait osztja meg másokkal. Az NDK pél­dául gép- és vegyipari, Len­gyelország szénipari és kohá­szati, Csehszlovákia gépgyár­tási és könnyűipari, Románia kőolajipari és kőolajipari gép­gyártási, Bulgária élelmiszer­­ipari, Magyarország gyenge­áramú , technikai és könnyű­ipari tapasztalatait adja át. A Szovjetunió csaknem mind­egyik gazdasági területen nyújt műszaki segítséget a testvéri országoknak. A szocialista államok in­gyenesen cserélnek műszaki dokumentációt. Csupán a má­solatok készítését fizetik. Óriási méreteket öltött a tu­dományos és műszaki együtt­működés a KGST tagállamai között. A Szu. 1949-től 1960-ig 13 ezer komplett tervet, mű­szaki és egyéb dokumentációt adott át, és mintegy 7 ezer komplett dokumentációt ka­pott. Ebben az időszakban több mint 10 ezer szovjet szakember fordult meg a KGST-tagállamokban, s ugyanakkor a népi demokra­tikus országokból 16 ezer szak­külkereskedelmének 70 száza­lékát a szocialista országok­kal, s ezen belül mintegy 60 százalékát pedig a KGST-hez tartozó államokkal bonyolítja le. A második ötéves terv szerint pedig még tovább emelkedik külkereskedelmi forgalmunk a szocialista tag­országokkal. Az NDK, Cseh­szlovákia és Lengyelország alumíniumiparát döntő rész­ben Magyarország látja el bauxittal — hazánkban nem tudjuk feldolgozni, mivel or­szágunk közismerten energia­­szegény. Ugyanakkor Cseh- Szlovákia egy évtizedre ele­gendő villamos energiát szállít alumíniumiparunknak. A tag­országoknak megvan a lehető­ségük a még nagyobb, még eredményesebb együttműkö­désre. A KGST 1961. december 1 —15 között Varsóban megtar­tott ülésszaka megtárgyalta az ember látogatott a Szovjet­unióba. A tagországok munkája, ke­reskedelme, szocializmust épí­tő tevékenysége ma már el­képzelhetetlen a KGST nél­kül. A KGST-tagországok kö­zötti kereskedelem nem viseli magán a kereslet-kínálat piaci viszonyainak jellegét, hanem tervszerű. S ezt a kereskedel­met éppen a tervszerűség kü­lönbözteti meg a nemzetközi tőkés kereskedelemtől. Ebből az igen fontos előnyből faka­dóan tökéletesíteni kell a ke­reskedelmi kapcsolatokat, mi­vel az egyes országok gazda­ságfejlesztési sikerei mindin­kább e kapcsolatok összhang­jától függnek, SZKP XXII. kongresszusának anyagát. De nemcsak megtár­gyalta a korunk legjelentősebb problémáival foglalkozó meg­állapításokat, hanem azok megvalósítása érdekében ki­dolgozta a KGST feladatait A szocialista világrendszer je­lenlegi szakaszában — állapí­tották meg a jelenlevő képvi­selők — növelni kell a KGST szerepét és jelentőségét. A KGST-nek mindenképpen sz­elvének alkalmazása lehetővé teszi a KGST tagországai 20 éves tervének összehangolását is. „A szocializmus ereje a pél­daadás. Gyakorlatilag, példán kell megmutatnunk a kommu­nizmus jelentőségét” — mon­dotta Lenin. S a KGST,— a példák egyike. Nagy szerepe­sítenie kell a kommunista és munkáspártok 1960 novemberi nyilatkozatában foglaltakat, az SZKP programjának célki­tűzését, a szocialista világgaz­dasági bázis erősítését. Ez­ pe­dig csak egy módon lehetsé­ges, ha a KGST-ben beveze­tik a szocialista nemzetközi munkamegosztást, a közvetlen gazdasági együttműködést — állapította meg a varsói érte­kezlet A KGST ezzel minőségileg új szakaszba lépett. A nem­zetközi szocialista munkameg­osztás lehetővé teszi, hogy minden ország saját népgaz­dasági tervében már a terme­lési előirányza­toknál is fi­gyelembe vehesse igényeit és lehetőségeit. Valamennyi tag­állam egységes időpontig, 1965-ig készítette el tervét 1964. november 26—28 kö­zött rendes ülésszakot tartott Bukarestben a KGST kőolaj- és gázipari állandó bizottsá­ga. Megtárgyalták azokat a kérdéseket, amelyek a tudo­mányos-műszaki , kutatómini­kálóiak a kőolaj- és gázipari bizottságon belüli összehango­lását célozzák az 1966—70-es időszakra. Megtárgyalták to­vábbá a BARÁTSÁG-kőolaj­­vezeték továbbfejlesztésére irányuló javaslatokat van abban, hogy a szoros gaz­dasági együttműködéssel, a gazdasági színvonalbeli kü­lönbségek kiküszöbölésével* valamennyi tagország többé* kevésbé történelmileg azonos időszakban jusson el az em­beriség legmagasabb társadal*­mi formájához, a kr­e’’miz­­mushoz. Cs. Cs. Mi is a KGST, mivel foglalkozik, milyen a felépítése ? az elért eredmények. Magyarország A szocialista nemzetközi munkamegosztás Látogatás a Sertésbizékonyság Vizsgáló Állomáson Az Agrártudományi Egye­tem Sertésbizékonyság Vizs­gáló Állomását szeretnénk be­mutatni kedves olvasóinknak, annál is inkább, mert szép számmal vannak egyetemün­kön, akik nem is tudják, hogy létezik ilyen intézmény és mi célja az állomásnak? Az állomás vezetőjét, Kom­­játi Lajost kértük meg, hogy ismertesse az állomás munká­ját, célkitűzéseit, jelentőségét. — A Sertésbizékonyság Vizsgáló Állomás 1959-ben alakult. Röviden az állomás feladta a következő: A ter­melőszövetkezeteik sertésállo­mányának vizsgálatát külön­böző szempontok szerint (élet­­képesség, takarmányértékesítő képesség, húsformák kialakí­tása, stb.), az ivadékokon ke­resztül végezzük. Hogy néz ez ki gyakorlatilag? A termelő­­szövetkezet a megyei Törzs­könyvi Felügyelőségen keresz­tül bejelenti törzs­tenyé­szeti igényét, majd a vizsgálandó ivadékokat állomásunkra szál­lítjuk. Évente általában 30 te­nyészetet vizsgálunk meg, ez 600—700 darab ivadékot je­lent, s így 50 darab tenyész­kan és 300 darab anyakoca vizsgálatát jelenti. A vizsgála­tokért az illető tenyészet sem­miféle anyagi ellenszolgálta­tást nem fizet, tehát a vizsgá­lat során felvetődő anyagi­­ki­adásokat (szállásdíj, takar­mány, stb.), az állam fedezi. Az állomás 800 000 forint álla­mi támogatást kap, mely ösz­­szeget nem használja fel tel­jesen. Több év átlagában 150 —250 ezer forint megtakarí­tással dolgozik. Az állomás jelentőségéről, mimikájának gyakorlati hasz­nosíthatóságáról a következő­ket mondta Komjáti elvtárs: „Miután az ivadékok napon­kénti ellenőrzésével megtud­juk, milyen tulajdonságokat örökítettek a szülők (életké­pesség, hazékonyság stb.), kö­vetkeztethetünk a tenyészetre. Cél: minél kevesebb takar­mányból állítsunk elő egység­nyi mennyiségű hús­t. Az or­szágos átlag jelenleg a követ­kező: 5 kilogram vegyes ab­rakból állítunk 1 kilogramm húst elő, állomásunkon viszont elértük, hogy 3,5 kilogramm abrakból sikerült már 1 kilo­gramm húst produkálnunk. Ez azt jelentené, hogy ha az iva­­dékvizsgálat alapján a tenyé­szetekből szelektálnánk a nem megfelelő szülőket —, melyek tulajdonságaira épp az utó­dokból tudunk következtetni — és ezáltal, ha már csak 10 százalékos takarmánymegta­karítást is veszünk alapul akkor az állomás eredményei­nek felhasználásával évente mintegy 400 000 darab sertés meghizlalásához szükséges ato­­ratomennyiséget — 15—130 kg-ig — tudnánk megtakarí­tani. Itt szeretném megjegyez­ni, hogy Dániában már orszá­gos átlagban 20—25 százalékos megtakarítást értek el. Természetesen problémáik­kal is küszködünk, annak el­lenére, hogy országos intéz­mény vagyunk, sajnos, nagy járműhiánnyal kínlódunk. Lé­nyegesen komolyabb ered­ményt tudnánk felmutatni, ha a tenyészetekkel szorosabb kapcsolatot tudnánk kiépíteni. Ez­­ viszont megoldhatatlan mindaddig, míg sűrűbben nem találkozhatunk a tenyészetek vezetőivel kinn a gazdaságok­ban. Sajnos, ez személygép­kocsi, illetve­ jármű kérdése. Hely, illetve elhelyezési ne­hézségeink is vannak. A vizs­gálandó ivadékoknak a vizs­gálat ideje alatt nem tudunk olyan optimális körülménye­ket biztosítani, melyben örök­letes tulajdonságaikat kellő mértékben felszínre tudják hozni. Az elmúlt időben saját erőből végeztünk ugyan átala­kítási munkálatokat, ez talán bizonyos mértékben meg­könnyíti munkánkat, illetve eredményesebbé teszi azt. Egyedi ellenőrzés Minősítés előtt Jöhetne már a vacsora! Kilenc szakon indul Az 1985-ös tanévben 9 sza­kon indul be a szakmérnök­képzés egyetemünkön. Úgy­mint: növényvédő (nappali és levelező tagozat), üzemgazdál­­kodási, öntözősgazdálkodási, halgazdasági, tejgazdasági és tejipari, takarmányozástani, ta­lajtan- és agrokémiai, vala­mint baromfi­tenyésztési-ba­romfiipari. Újdonság­­lenne, hogy ez utóbbi két tagozatra oszlik. A tervek szerint a tan­anyag az I. éven közös lenne és csak másodéven válna szét a szak a fent em­lített két tago­zatra. Jelentkező hiányában azonban az idén nem indul be a baromfiipari tagozat,­ a szakmérnökképzés A növényvédő szakmérnök­­képzést kivéve, a többi szakon csak 2 éves levelező tagozat indul. A tavalyi növényvédelmi szak hallgatói decemberben államvizsgáztak. Az eredmény a korábbiakhoz képest javult A 20 nappali tagozatos szak­­mérnökhallgató közül öten ki­tűnő, egy jeles és 14-et jó eredménnyel végzett. A most végző levelező tagozatos szak­mérnökök államvizsgájára, illetve a diplomatervek, védé­sére előreláthatólag március végén, április elején kerül sor

Next