Mezőgazdasági Mérnök, 1968 (9. évfolyam, 1-20. szám)
1968-01-20 / 1. szám
Folyosóról, folyosóra ideábólt tart még a vizsgaidőszak. Az eddig beérkezett jelentéseik biztatóak, senkit sem szállítottak még idegöszszeroppanással kórházba, nem került senki gumiszobába és senki sem ugrott a Rákospatakba, nyakában az állattenyésztési enciklopédia köteteivel. Csupán egyetlen baleset történt. Egy elsős kolléga kémia jegyzettel a kezében, beleugrott az erkélyajtó üvegébe és megsérült. Az orvos szerencsére megmentette a páciens életét. A baleset oka, no nem, nem valami úr, hanem egy ... egy narancshéj melyet szobatársa lezserül elhajított. Mindenki tanul tehát, kivéve a negyedéves gazdászokat. Ők már befejezték a félévet. Pontos statisztikai adatok nem állnak rendelkezésemre, nem tudom számszerűen felsorolni, hogy a vizsgaidőszak I. félidejében hány úr, négyes és jeles talált gazdára, annyi azonban biztos, hogy mindenki megkapta a magáét. Én leginkább a IV. éves gazdászok vizsgáit kísérem figyelemmel, sőt gyakran magam is aktív részese, szenvedő alanya voltam a vizsgáknak. Ilaomtan kollokviumon történt. A hallgatók érdeklődve figyelik társukat, aki a tanszék előtti várakozóhely kőkockáin tipeg, gondosan ügyelve, hogy minden mozaiklapra rálépjen. Tanácsokat adnak, tréfálkoznak vele, teljesen leköti őket a látványosság, nyoma sincs a vizsgadrukknak. Nem értem a helyzetet. Felvilágosítanak. „Babonás. Azt hiszi, ha minden kőkockára rálép, megkapja az áhított jegyet.” Körülbelül háromnegyed részénél tart a produkció, amikor behívják vizsgázni. Rémült arcot vág és beesik a prof. szobájába. Két óra múltán megdicsőült mosollyal az ajkán, két ujját magasra tartva, jelezve az elégségest, elvonul, mondván, érdemes volt a kőlapokon lépkedni. Ha nem is azt a jegyet kapta, amit gondolt, nem lépkedni — tanulni volt érdemes. Az állattenyésztési tanszék folyosóján újabb meglepetés várt. A vizsgázók meghatározott szisztéma szerint cirkuláltak két ajtó között. N. S.-t sikerült egy szóra letérítenem pályájáról. Kérdésemre elmondta, hogy az egyik ajtó mögött „sertésből”, a másik mögött „baromfiból” faggatják az embert. — Nem nehéz egy tárgyból kétszer vizsgázni? — Alaposabban kell tudni az anyagot, tehát nehezebb. Persze, van előnye is. Megspórolok két duplát. _ ??? — Kétszer húzok tételt, kétszer szalad fel a vérnyomásom. Most gondold el, ha erre kávét is iszom ... Niffl ittam sem kávét, ellenben felszaladtam a növénytermesztés vizsgára, ahol nagy volt az öröm. Jó napot fogtak ki a vizsgázók, no, meg tanultak is. Az első két felelő, Szigety Gábor és Markovics Ferenc jelessel jött ki a vizsgáról. Ez egyben azt is jelentette, hogy egész félévi munkájuk, tanulmányi eredményük is jeles lett. — Elégedettek vagytok? — Hosszú idő után értem el újra ezt a szintet, és nagyon örülök a jelesemnek — mondta Frici. Gábor közlése rendkívül rövid és tömör volt: — Boldog vagyok! Másnap ismét elmentem a vizsgákra. A statisztika és számvitel tanszék előtt az izgalom, a remegés tetőfokára hágott, mindenki ideges volt. A lányok félelmükben a körmüket rágták. Többen a radiátorra roskadva, érthetetlen szavakat mormoltak: tartozik ..., követel..., tartozik... A kedélyek csak akkor csillapodtak le egy percre, amikor megjelent a vizsgáztató ajtajában az első vizsgázó és közölte, hogy négyest kapott és nem is olyan nehéz az egész. — Könnyen beszél, aki már túl van rajta! — és mindenki izgult tovább. 9 emelettel lejjebb agrárgazdaságtanból faggatták az ifjúságot. A vizsgázni vágyók kedélyesen fogadtak és nem küldtek sehova, amikor megkérdeztem, miért ilyen meglepően nyugodt a társaság, hisz úgy tudom, még jegyzetük sincs? — Na hallod — mondták többen is — a tanszék kiadott egy stenciles jegyzetet, ami tartalmazza az előadások vázlatát, sőt még táblázatokat is. Ebből már könnyen megy a felkészülés. Tanultak a hallgatók erre a kollokviumra. Ezt bizonyítják az érdemjegyek is. Egész sereg jeles és jó díszeleg az indexekben, nem is beszélve a közepesek tömegéről. Mindössze egy vagy két hallgató kapott eddig elégtelent. A vizsgaidőszak még tart. Hogy milyen eredménnyel zárul, arról nem szól a fáma. Reméljük , eddigi tapasztalataim, bár nem alapulnak hivatalos adatokon, csak a diákszájhagyományon, arra engednek következtetni , hogy jobban, mint az elmúlt félévi. Géléi Jeffrokémiai kutatás&!& és tatasssahi segresszés Testvértüzek a Gangesz parsán Több trópusi országban kiváló gazdasági és klimatikus adottságai vannak a szerves hulladékok biogázosításának, így például Indiában, ahol az indiai—magyar tudományos és műszaki együttműködés keretében 1964—65- ben kigyulladtak a „testvértüzek”, előbb csak az üzemi lefáklyázóban, majd egy országos jellegű és kiemelkedő jelentőségű kutatóintézetnek, a National Sugar Institutnak a laboratóriumaiban, az intézet és a hallgatók kollégiumainak az üzemi konyháján. Hazai tapasztalatok, magyar kutató- és tervezőmérnökök munkája nyomán nagyüzemi biotrágya- és biogázelőállító berendezés létesült Kanpur-Kalyanpurban. Műszakilag tökéletesebb konstrukciójú, mint a korább létesült hazaiak. A „lángot” mi vittük, és megtisztelő kötelességnek érezzük tovább dolgozni érte, hogy azok a nagy múltú de jelenleg hihetetlenül nélkülöző indiai népnek a javát szolgálják a hindusztáni alföldön és a Dekkánon egyaránt. Ezért Az első magyar biogáz- és műtrágyaelőállító nagyüzem egy részlete az indiai Kanpurban. új utakon tovább keressük a legökonomikusabb megoldásokat, az előregyárthatóság, az exportálhatóság igényeinek megfelelően, de a hazai alkalmazás lehetőségeivel, ugyanakár különleges feltételeivel is számolva. Reméljük, hogy a kutatásilag megalapozott műszaki fejlesztést szolgáló törekvéseink és azok néhány eredményének ismertetésével nemcsak az érdeklődőknek jártunk kedvében, hanem a tárgyilagos véleményalkotáshoz is hozzájárulhattunk. A kutatás és a műszaki fejlesztés bonyolult kölcsönhatásban levő munkái gyakran többoldalú, komplex tevékenységet, különböző szakterületek specialistáinak az összefogását kívánják. Egyetemünk sokoldalú szellemi pontenciálja erre kiváló adottságként kínálkozik. De a népgazdaság sem nélkülözheti az ilyen téren még kiaknázatlan rejtett tartalékok feltárását és gyümölcsöztetését. Kovács Károly tudományos munkatárs Szántás zebukkal, faekével. A kirakatokat nézte. Csak úgy, minden cél nélkül. A borús idő ellenére elég sokan járkáltak az utcán. Szórakoztatta az arcok apró villanása, és észre sem vette, hogy már a hídon jár. Ide jártak majdnem minden este. Ez volt az ő helyük. Nem akart elérzékenyülni, inkább visszafordult. Mi az ördögnek kezdje élőről a tépelődést? összehúzott szemmel nézte a korlát vibrálását, majd a kulcsával kocogtatta. Egész testét átjárta a híd remegése, amikor a 7-es busz eldübörgött mellette. A válla fölött visszanézett, jött még egy busz. Megállt. Cigarettáért kotorászott, rágyújtott. A busz ismét rádübörgött. A széltől megborzongva, öszszehúzta magát, és elindult. Egy jó duplát kívánt, és felgyorsította a lépteit. És most úgy érezte, hogy ezt a pillanatot egyszer már átélte. A rémület megdermesztette, próbált nagyokat lélegezni, kezét ökölbe szorította, majdnem elszédült. Ő jött vele szemben. ... nem fogok elgyengülni, nem fog remegni a hangom, nem érdekel már, nem érdekel már, nem érdekel... meglátott! ... mit mondjak neki? Filmen már láttam ilyet, de az mind giccs. A mindenit! Nem érdekel... — Hello, Kisöreg! Rég láttalak ... — Szevasz! Hát te...?! — Mi újság? — Semmi. — Az nem sok. Egyébként megszépültél, Kisöreg. Vagy tudsz róla? — Ugyan, ne butáskodj már! — Jól van, na! Nem boszszantalak. Úgy hallottam, van már új fiúd. — Azt hiszem, erre nem kell tőled engedélyt kérnem. Mit akarsz tőlem? — Tőled? Semmit. Találkoztunk, üdvözöltük egymást, és beszélgetünk egy kicsit. Azt hiszem, ebben nincs semmi különös. Vagy nem? — De nekem dolgom van... — Egy kávéra azért csak ráérsz? Szereted még a gint? — Szeretem, de ez nem tesz semmit. — Na, jól van, akkor meghívlak egy kávéra meg egy fél ginre. — De kevés időm van. — Jól van. Lehörpintjük, aztán ... Gyerünk ide, a Gourmandba. Ez jó hely, és van ginjük is ... Na, lépjünk ki, Kisöreg. Vagy még mindig nem szeretsz sietni? — Nem is loholok úgy, mint te. — Amúgy, mi van a lovagoddal? — Hagyjál már! — Na, jó! Kézit csókolom!... Nem akar idenézni... Végre. Kérek két duplát, és két fél gint. És most dumcsizzunk valamiről. — Csak, hogy megnyugtassalak. Ferivel járok. Mit fintorogsz? Rendes fiú, és nem idegesít folyton a szokásaival. — Jól van, Kisöreg. Te tudod, mi az ábra. De mi az, hogy a szokásaimmal? Tudtommal azért vesztünk össze, mert nem vetted tudomásul, hogy nekem előbb el kell végeznem az egyetemet, és csak aztán jöhetsz te. Vagy népi így volt? — Nem! Mert te mindig csak magadra gondolsz, az, hogy én mi mindenről mondtam le miattad, az téged nem érdekel. — Nem hát! Mert, azt hiszem, azért én is megtettem a magamét, ha nem is mindent... Na, hozzák a gint... Köszönöm szépen! — Vigyázz! Nagyon forró a kávé. — Kösz. — Szóval, ott hagytuk abba, hogy én előbb mérnök akartam lenni, és csak azután férj. — Mérnök?! Egy vidéki téeszben... — Na, és? Ott is kell lenni valakinek... Persze, most jut eszembe, neked az élet itt, Pesten kezdődik. Nekem meg éppen nem. Jól van Kisöreg, úgy látom ez még most is meddő téma. Akkor inkább igyunk. Hello! — Brrr... — Mi az, elszoktál tőle? ... Hát így van, Kisöreg! Hülye néha az ember. — Ezt nekem mondtad? — Dehogy!... magamnak. Azt hittem, megérted, miért nem vehettek el, meg minden. Te tudod. Pedig az a két év, ami még hátra van, az már semmi. — Neked. De nekem nem. — Miért? Olyan sürgős neked férjhez menni? Hát nem jobb így, szabadon? — Ne kezdd megint a szabadságelméleted! Abból elegem van. — És a Feri, elvesz? ... Buta kérdés, persze, hogy elvesz. Ilyen lányról még csak nem is álmodhatott egész életében. — Miért piszkálódsz? Mondtam, hogy nagyon rendes fiú. — Tudom, tudom ... Legyen szíves! — Mit akarsz? — Kérek még két gint. — Nekem már nem kell, így is sokáig maradtam... — Ugyan már, ráérsz. Szabad ember vagy még ... — Mondtam, hogy nem kérek. — Annyira sietsz? — Annyira. — Kérlek! — És volt valami értelme, hogy behívtál ide? — Hát... mit tudom én. Biztos. — Akkor, szervusz. — Ráérsz még, ugyan'.'.'. Szia. — Tessék a két gin. — Köszönöm. — Elment a kislány? ... Egy magas fiúval szokott idejárni. — Tudom. — Nem azért mondtam, csak ... visszavigyem az egyiket? — Nem, hagyja csak. Majd elfogy az is. .. I. *Járditban tetkírhata ozdó Kollégiumi CSENDélet Egyik este beesett szemű ifjú nyitott be az „A” épület III. emeleti vasalószobájába. Keze remegett a kilincsen, az egész figura kissé eszelősen festett. Gyöngéd érdeklődésemre nem kaptam választ. Kíváncsiságom azonban győzedelmeskedett, szó nélkül leültem az egyik vasalódeszkára, majd csak lesz valami. Lett is. Durr! Berobbant a folyosón egy ajtó. Nem csapódott — robbant. Rögtön ezután szentori hang süvöltött végig a folyosón: „Bélám, Rozoga felfalta a csomagod!” Béla szavai nem tűrik a nyomdafestéket. Jókedvűek ma a gyerekek, mi?t fordultam beteges külsejű kollegámhoz, de fura módon már az én fejem is rángatózott, ő a negyedik andaxint fogyasztotta éppen, majd gúvadó szemmel próbált ismét tanulmányaiba mélyedni. Ez azonban teljesen haszontalan törekvésnek bizonyult. A „fütytyös fiúk” masíroztak tova a lépcső felé, hátul egy vékonyhangú művész a „cigánylányt” sikongatta, miközben lábával a ritmust igyekezett kidobálni. Szerencsénk volt, az épület teherbírása felvette a versenyt a két perc múlva kezdődő vidám esti verekedés rezonanciájával. Ez elkerülhetetlen volt, mivel beteges kollégám minden bátorságát összeszedve kiszólt az ajtónál : \ VJ -•■- •— Tanulni szeretnék, nem lehetne valamivel halkabban? Rövid időn belül a zuhany alatt ázott, nyolc-tíz kaján tettestárs figyelte széles vigyorral vergődését. Zajlanak az események. Szerencsétlen barátomnak aznap est€ három tincse megőszült. De az ürömbe öröm is vegyült, boldogan konstatálta, edződik. Eddig ugyanis napi négy-öt tincse fehéredett meg. Lefekvés előtt megbeszéltük, hogy holnaptól kezdve a szövetkezet borozójában tanulunk. Ott csendes szanatóriumot élvezhetünk a mi kis kollégiumunkhoz képest. Aki nagyon akar tanulni, kövessen! Úgyis hiába harcolunk a csendért... Cs. B. KEGYES CSALÁS NE ZAVARJ! NEM LÁTOD, HOGY TANULOK? EZ A GÉPRAJZ VALÓBAN NAGYON ÉRDEKES, VONZÓ TUDOMÁNY... HÍREK Urbán Ernő: A nagy balkilövés című zenés komédiáját (zenéjét Vujicsics Tihamér szerezte) január 19-én mutatta be a Kis Színpad parádés szereposztásban . Rendezője: Horváth Tivadar. A Mezőgazdasági Mérnökhöz érkezett valamennyi karácsonyi és újévi üdvözletért ezúton mond köszönetet a szerkesztőség.