Mezőgazdasági Mérnök, 1971 (12. évfolyam, 1-18. szám)
1971-12-04 / 17. szám
KÖSZÖNTJÜK A KISZ VtK. KONGRESSZUSÁT! A HŐS VÁROSOK ÜDVÖZLETÉT HOZTÁK A HŐS VÁROSOK hete alkalmából hazánkban tartózkodó szovjet delegáció november 29-én Gödöllőre látogatott Ny. M. Mironov altábornagy, a moszkvai Lenin Katonapolitikai Akadémia hadműveleti tanszékének docense vezetésével. A várossal való rövid ismerkedés után a küldöttség dr. Nagy Sándor, a városi pártbizottság titkára és Benedek János tanácselnök kíséretében felkereste egyetemiinkeit. A kedves vendégeket dr. Petné György rektor és dr. Lőkös László, az egyetemi pártbizottság titkára fogadta és tájékoztatta az egyetem történetéről, szervezetéről, a szakemberképzésről, a kutatómunkáról és a nevelés kérdéseiről. A baráti eszmecsere végén G. I. Gyenyiszov tartalékos ezredes, a volgográdi Védelmi Múzeum igazgatója, a „sztálingrádi csata” részvevője átnyújtotta a hős városok ajándékait: plaketteket, jelvényeket és egy hősi emlékmű kicsinyített mását. Ezután a hős városok képviselői az egyetem ifjúsági klubjában találkoztak az oktatókkal, dolgozókkal, hallgatókkal. A baráti eszmecserén megjelent vendégeket dr. Lőkös László, a pártbizottság titkára köszöntötte, pár keresetlen szóval utalva a hős városok küzdelmének jelentőségére, majd Mironov altábornagy, aki részt vett a moszkvai védelmi harcokban, s 1941-ben a moszkvai katonai körzet politikai osztályának vezetője volt, számos közvetlen személyes élménye alapján emlékezett vissza a hős város védőinek nagyszerű helytállására. Elbeszélése nyomán megelevenedtek előttünk a több mint negyedszázaddal ezelőtti gondterhes napok, amikor az ellenség többszörös túlerővel fenyegette a szovjet főváros létét. Gigászi küzdelem bontakozott ki, s csak a város lakói, a szovjet nép hősies helytállása, erkölcsi fölényén alapuló egysége és összefogása eredményezhette, hogy Moszkvába egyetlen fasiszta sem tehette be a lábát, légterébe is csak egyes repülőgépeiknek sikerült betörniük, s hogy Hitler úgynevezett Tájfun hadműveleti terve, nem egészen két hónap alatt, teljes kudarcot vallott. 1941 november végére Moszkva fellélegezhetett, s nem sokkal ezután a Vörös Hadsereg egységei ellentámadásba lendülhettek. Bekövetkezett a fordulat. A világ megértette: többé nem legyőzhetetlen a fasiszta hitlerista hadsereg. Végezetül Nyikolaj Mihajlovics Mironov Moszkva, Leningrad, Volgograd és Ogyessza hős védőinek, a hős városok lakóinak üdvözletét tolmácsolta, az ő nevükben kívánva további sikereket az egyetem oktató-nevelő munkájához, eredményeket a tudományos kutatásokban és a tanulásban. Az egyetem hallgatói nevében Villányi Tibor, a KISZ vb. tagja üdvözölte a vendégeket. Elmondta: Gödöllőről sok egyetemista járt már a Szovjetunióban — többen a hős városokban is —, és tapasztalta, hogy lakói nemcsak a harcból, hanem az újjáépítésből, a kommunizmus építéséből is hősiesen kivették, illetve kiveszik részüket. DÉLUTÁN a delegáció tagjai felkerestek több tanszéket, műhelyt, a kollégiumot, s hosszasabban elidőztek az állattenyésztési tanszéken, ahol nemrég alakult meg az MSZBT tanszéki tagcsoportja. Ny. M. Mironov altábornagy Moszkva, hős város, védőinek bátor helytállására emlékezett vissza. G. I. Gyenyiszov, a „sztálingrádi csata” részvevője egy hősi emlékmű kicsinyített másával ajándékozta meg dr. Pethő György rektort. (Fotó: Hudetz József) TANSZÉKVEZETŐI MEGBÍZATÁSOK Az egyetemi tanács a következő elvtársaknak adott megbízást a tanszékvezetői feladatok ellátására: dr. Csighy Tibor docens — agrárgazdasági tanszék, Keresztúri Géza testnevelő tanár — testnevelési tanszék, Kangl Ferenc nyelvtanár — nyelvi lektorátus, dr. Tóth Mihály egyetemi tanár — üzemtani tanszék. Gratulálunk! ARANYKOSZORÚS KISZ-JELVÉNY A KISZ KB aranykoszorús jelvényével tüntették ki Giricz Imre mezőgazdasági gépészmérnököt, egyetemi évei alatt kifejtett kiemelkedő közösségi tevékenységéért. Giricz Imre júniusban végzett, jelenleg az endrődi Béke Tsz-ben dolgozik. A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk! Megkezdődött a beiskolázás A somogyi diákklub tagjai magukra vállalták a beiskolázási propagandát Somogyban. Bár a beiskolázási munkára csak februárban kerül sor, a diákklub három tagja már végigjárta Tab és Siófok középiskoláit. Felkeresték a III. osztályos tanulókat, tájékoztatták őket az egyetemi követelményekről, az agrárértelmiség perspektívájáról és levetítették előttük a nyári előkészítő tanfolyamon készült filmet. ÚJ DIPLOMÁSOK A mezőgazdasági gépészmérnöki karon a november 22—24-e között megtartott államvizsgákon a levelező tagozat 34, a nappali tagozat 9 hallgatója nyert gépészmérnöki oklevelet. A levelezők közül 1 fő jeles, 4 fő jó, 27 fő közepes, 2 fő elégséges, a nappali tagozaton végzettek közül 4 fő közepes és 5 fő elégséges diplomát kapott. Az ünnepélyes diplomakiosztásra november 27-én, szombaton került sor. RÖVIDEN „A lúdtenyésztés fejlesztésének komplex kutatása” című program 1970-ben elért eredményei alapján jóváhagyott jutalmakat 1971. november 30-án délelőtt 9 órakor az ATE klubtermében adta át dr. Szalóczi Bálint, a MÉM tudományos-kutatási főosztályának vezetője. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ! XII. ÉVF. 17. SZARA: 40 FILLÉR 1971. XII. 4. MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖK VÉGZŐS GÉPÉSZEK, FIGYELEM! A Kiskunsági Állami Gazdaság 1972 nyarától szívesen foglalkoztatna gyakornokként öt mezőgazdasági gépészmérnököt. A későbbiek során — kölcsönös megelégedés esetén — a gazdaság üzemmérnökként is alkalmazni tudja a gyakornoki idejüket ott letöltött kezdő mezőgazdasági gépészmérnököket. Az érdeklődők a dékáni hivatalban bővebb felvilágosítást kaphatnak. Akcióprogram — Zsámbékon Kocsis Ferenc, iskolánk csúcstitkára tájékoztatott a KISZ-szervezet akcióprogramjáról. Elsőként a legfontosabbról, a tanulásról esett szó. — Tekintettel arra, hogy iskolánk előbbre lépett a felsőfokú intézmények sorában, tanulmányi munkánkat erősíteni kell. Ennek érdekében évfolyamonként konzultációkat szervezünk. Az I. évfolyamon géptanból, matematikából, a II. évfolyamon számvitelből, statisztikából és filozófiából, a III-on számvitelből. — Ezek tulajdonképpen az úgynevezett „rázós” tárgyak? — Igen, éppen ezért esett ezekre a választás. De ezen túl, a III. évfolyamon tudományos diákkört szervezünk, amely elsősorban üzemgazdasági jellegű problémákkal foglalkozik majd. Az eddigiekhez hasonlóan tanulmányi versenyt hirdetünk a hálószobák között, évfolyamonként. Az I. díjas hálószobák tagjait 100, a II. díjasok tagjait fejenként 75 forinttal jutalmazzuk. Folytatja munkáját angol nyelvi önképzőkörünk, a hasonló érdeklődési körű elsős hallgatók bevonásával. KISZ- szervezetünk aktívan támogatja a „Jó tanuló — jó sportoló” mozgalmat. — Melyek a mozgalmi célkitűzéseitek? —* Kéthetenként csúcsvezetőségi megbeszélést tartunk az aktuális feladatokról és problémákról. Mindhárom évfolyam KISZ-vezetősége kéthavonként ülésezik. Havonta egyszer alapszervezeti taggyűléseket tartunk. Nagyobb akciók előtt rendkívüli taggyűlést hívunk össze a feladat pontos megszervezése és végrehajtása érdekében. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is segítjük a pártépítő munkát, úgy, hogy KISZ- tagságunk legjobbjait ajánljuk a pártba. A nagyobb évfordulókat (november 7., április 4., május 1), a pártszervezettel közösen kívánjuk megünnepelni. — A KISZ-tagok politikai képzése érdekében vitaesteket szervezünk, ahol vagy meghívott előadók, vagy hallgatóink tartanak vitaindító előadást. Segíteni szeretnénk továbbá az oktatási, nevelési munka hatékonyságát, rendjét. Gondolok itt elsősorban az előadások látogatására, a késői kimaradások megszüntetésére. Kötelességünk vigyázni a kollégium rendjére is, ezért tisztasági versenyt hirdettünk. A versenyben élenjáró hálók tagjait könyvjutalomban részesítjük. Maximálisan segítjük az Ifjú Gárda munkáját, amelybe beosztjuk az I. évfolyam néhány hallgatóját is. — Hallhatnánk néhány szót a kultúrmunkáról? — Szeretnénk élénk klubéletet teremteni a másodéves vezetőséggel és az I. évfolyamos klubügyelettel. A tanár, diák összetételű kulturális bizottság műsoros esteket, klubösszejöveteleket, vetélkedőket szervez, öntevékeny kultúrcsoportunk számára üzemlátogatással egybekötött fellépéseket szervezünk a különböző falvakba. Irodalmi kört, beatklubot indítunk az érdeklődő fiatalok számára. TIT-előadásokat szervezünk, s hallgatóink továbbra is részt vesznek a községi irodalmi színpad munkájában. Az iskolai rádió műsorát igyekszünk változatosabbá és színvonalasabbá tenni. Rendszeresen színház- és tárlatlátogatásokat szervezünk. — Milyenek a lehetőségek, milyen terveitek vannak a sporttal kapcsolatban? — Ősszel labdarúgó évfolyam-, illetve csoportbajnokságot szervezünk. A téli hónapokban zajlanak le az asztalitenisz- és sakkversenyek. Tevékenyen részt veszünk a MHSZ lövészklub és a természetjáró-szakosztály munkáiban. — Mi újság a társadalmi munka területén? — Részt veszünk a Dobogófennsík fásításában és a falusi KISZ-fiatalokkal együtt építjük a községi Ifjúsági Parkot. — Ez volt a program. Milyen segítséget kap megvalósításához a KISZ-vezetőség és a tagság az MSZMP helyi, iskolai szervezetétől? — A pártszervezet tagsága minden téren igyekszik a maximális segítséget megadni. Például a konzultációk, önképzőkörök megszervezéséhez, a tudományos diákköri munkához sok segítséget nyújtottak a kommunisták, aktívan támogatja a pártszervezet a KISZ-csúcsvezetőséget. Különösen sokat köszönhetünk Balogh Ferenc titkár elvtársnak, aki nagy figyelemmel és odaadással segíti munkánkat. — Köszönjük a beszélgetést és sok sikert kívánunk az akcióprogram eredményes megvalósításához! Kern László Lengyelországban jártak Egyetemünk népi együttesének 40 tagú csoportja november 29-én, a késő esti órákban érkezett haza nyolcnapos lengyelországi vendégszerepléséről. Az együttes a Varsói Egyetemi Diákszövetség vendégeként Varsóban és Krakkóban járt. A látogatás viszonzásaként tavasszal a lengyel egyetemisták 50 tagú énekkara jön Gödöllőre. MEGNYÍLT AZ ABC-ÁRUHÁZ — Jó napot kívánok! — Jó napot! Tessék?! — Kérek egy szánkót! — Parancsoljon! És még mit szabad? — Kérek egy kiló kenyeret! Szép friss, úgy látom. De még kérhettem volna képeslapot, mosóport, felvágottat, húsdarálót, illatszert, cigarettát, presszókávét, különféle dísztárgyakat és műszaki cikkeket is az egyetemi lakótelep szomszédságában november 23-án megnyílt ABC- áruházban. Ám a roskadásig megrakott polcok között hiányosságot is felfedezhetünk! A papír-írószer részlegbe nem érkezett meg az előzetes rendelés nagy része. A gépészeknek még mindig messzebb kell menniük, ha a rajzokhoz szükséges eszközöket be akarják szerezni mai